Firtosmartonosi tél

Erről a sok hűűűű, tél lesz - hűűűűű, tél van - hűűűűű, tél volt típusú hírről (lehet ez már a vénülés jele? :) ) eszembe jutott néhány téli jelenet a gyermekkoromból.

Medgyesen, ha havazott egyet, akkor az rendszerint néhány nap alatt vagy elolvadt, vagy megfeketedett (nem vicc: Kiskapus), így a téli-havas emlékek Martonoshoz és Sároshoz kapcsolódnak.

Ha téli vakációban elindultunk Martonosba, akkor előszöris két vonattal utaztunk 60 km-t, így érkeztünk meg Keresztúrra. Ott leszállva a vonatról megérdeklődtük, hogy jár-e valami busz Martonosba? De nem volt semmiféle buszállomás, hanem megkérdeztük a vonatjegyet áruló nénit, a vonatot kiengedő bácsit, a sarki boltban az eladót... valaki előbb-utóbb megmondta, hogy Martonosba hogy lehet eljutni, hogy milyen busz jár, mikor s honnan indul. Ezek nem voltak egyértelmű dolgok akkoriban sem télen, sem nyáron. Volt az  "Etédi busz", a "kőrispataki busz", a "síklódi busz"... szerencsés esetben volt martonosi is, vagy ha nem is martonosi, de legalább felment a Fogadótól a boltig, s nem kellett 3-4 km-t gyalogoni, csak felet...

Ha sokat kellett várni, akkor beugrottunk Emma nénnyiékhez, olyan is volt, hogy ott aludtunk, mert aznap már nem járt semmiféle busz. S én aggódva kérdeztem lefekvéskor a szüleimtől, hogy a farkasok ide be tudnak-e jönni? Na, ha végre felültünk egy buszra, akkor valahogy hazazötykölődtünk Nagymamához. A legszebb az volt, amikor sütött a nap és a megfagyott hótakarón, mint megannyi ezüstpöttyön, csillogott a hó. Ahol látszott az útról a Gagy pataka, vastag jégréteg borította, esetleg kicsit a közepén nem. Mindenesetre mély csend honolt, csak a zötyögő busz szólt bele a természet csendességébe. Aztán ahogy hazaballagtunk... volt, hogy a Fogadótól, volt, hogy csak a bolttól, recsegett és ropogott a lábunk alatt a hó, csípte a hideg az arcunkat, az ember érezte, hogy él. A házhoz közeledve pedig már nézegettük az Intézőkertet, s kerestük szemmel a helyet, ahol szánkózni fogunk nagyokat ebben a vakációban.

Amikor megérkeztünk, fogadott Nagymama és a csempekályhája. Annyira jó volt mindig odaérkezni! :)

A reggelek... az emberek akkor is szerettek az időjárásról beszélgetni, mert legtöbbször arra ébredtem, hogy Nagymama valamelyik szomszéddal kávézgat, Dénkóval, vagy Ilonka nénivel, és közben megbeszélik, hogy hány centis a hóréteg, hány fokot mértek a reggel, ilyenek. Volt olyan is, hogy korábban megébredtünk, még nem indult be a kávézás, Nagymama rakta a tüzet, mondta, hogy még maradjunk a paplan alatt, mert még hideg van. Aztán hallatszott, ahogy lángra kap, és ropog a fa a lángok alatt. Szép lassan ébredeztünk, vihorásztunk, többes szám az odasereglett unokatestvércsapat miatt. Boróval ketten, Andi, Lehel-bátyó és Sankó voltunk ott. (Vagy szoktunk volt ott lenni. :) )... és az lett a vége, hogy ki lettünk tessékelve, hogy ne gyúrjuk az ágyneműt. Nagymama közben kijárt, ellátta az állatait, megnézte, hogy rendben vannak-e ebben a hidegben. Télen az állatok ellátása aból állt, hogy otthon volt az a 25-30 juh a pajtában. Fel kellett menni a lajtorján az udorba, ledobni a szénát s beadni nekik a pajtába. A tyúkokat kiengedték a hóra, mindegy, hogy mennyire volt hideg. A disznó kapott meleg moslékot is, őt is kiengedték déli órákban, hadd járja meg magát. A kutyát megkötötték, mert éjszaka ő szabadon járt. A macska bejöhetett a konyhába kicsit dorombolni s átmelegedni, persze nem egész napra.

Aztán, amikor mindennel végzett Nagyi, akkor felfelé hozta az öl fát.

Ha éjszaka havazott, akkor hóseprés-lapátolás is volt. Minden gazda ösvényt készített a háztól a kapuig, a pajtákig, a fásszínig, s akinek nem volt bent wc-je, az a fabudiig is. (Bár ez sok esetben a pajtában, vagy annak közelében volt.)

Valamikor reggeliztünk is, szép nyugisan. Arra emlékszem, hogy meleg tej volt, szilvaíz, s a többit nem igazán szerettem, mert akkoriban a tepertyűt, hideg kenőmájast, abált szalonnát nem igazán díjaztam. Reggeli után aztán felkerekedtünk s kimentünk szánkózni. Amíg kisebbecskék voltunk, addig az udvaron, a kaputól indultunk és nekidöndültünk a csűrkapunak. Tapasztottunk hóból szöktetőt, mert valamiért nagy buli volt kékre potyolni a fenekünket. Emlékszem hóemberépítésre, arra, hogy hóangyalt készíteni fetrengtünk a hóban, csurom víz volt kesztyűnk, sálunk, sapkánk, s ki tudja, hogy még mi minden. Nagyobbacska korunkban az Intéző kertben folyt a szánkózós buli, mert az udvart kinőttük. Majd, amikor az Intézőkertet is, akkor kimentünk a papilak mellett, oda a Harangódal felé, s onnan eresztettük bé a szánkót, jól begyorsult, s a Dözsikománé kapujáig meg sem állt. Az olyan hosszú volt, hogy ha kétszer-háromszor ereszkedtünk, azzal már kinyiffantunk és mentünk is be ebédelni. Ezeken a szánkózós akciókon nyilván nem csak mi voltunk, hanem Emese is, a szomszédból, s tiszta szégyen, de nem tudom felsorolni, hogy még kik, de voltunk jónéhányan gyerekek. Olyanok is, akik ott laktak és olyan is, mint mi, akik csak telelni jöttünk és a nagyszülői szeretetben megmártózni.

A kimenőnk végeztével, tűzpiros arccal, kicsit megfagyott ujjakkal és  lábujjakkal, telenesteli friss oxigénnel, lihegve, leizzadva bevonultunk, és körbeteregettük a csempekályhát nadrágokkal, pulóverekkel, zoknikkal, kesztyűkkel, sapkákkal... Olyan fagyos nadrágunk volt, hogy megállt a lábán! Az volt a legnagyobb hős, kinek nadrágja a legjobban tudott állni :D

A csempekályha az egyik főszereplője a télnek. Oda dörgözőlött, akinek fázott hátha, keze, de a lábunkat is felraktuk, hogy melegedjék. Nagymama is mindig odaállt, amikor bejött valahonnan. És emlékszem a gyapjúszvetteres nagybátyáimra, akik mindenike szeretettel foglalta el a legeslegjobb meleg helyet a szobában. Még Jancsi bátyámról is él bennem ilyen gyapjúszvetteres-csempekályháhozdörgölőzős téli kép, pedig ő már rég nincsen közöttünk, Isten nyugtassa szegényt.

Mert ne is mondjam, nem ilyenolyan decathlonos vízálló cuccban voltunk, hanem harisnyabugyi, tréningnadrág, gyapjúból kötött zokni, kesztyű, sapka-sál, és szerintem pulóver is, aztán még valamilyen kabát. A pulóver új gyapúból volt kötve, de az "aprósgok" több, mint valószínű bontottból. Mert ami már nem volt használható szvetternek-minek, azt kibontottuk, s abból kötöttük a zoknikat, kesztyűket.

És ezzel már a délutáni kötésnél is tartok. Ebéd után szépen behúzódtunk, és amíg villany nélkül látni lehetett, addig olvastunk. Amikor már nehezen, akkor az ablakpárkányon olvasott, aki éppen olvasni akart, mert, hogy tiszta legyen, villanyt nem gyújtottunk, csak amikor már tényleg nem lehetett látni.
Vagy kártyáztunk, gyerekekül. Amerikai heteseztünk. Lehel örökké csalt, és röhögött nagyokat rajtunk, hogy mindig veszítünk. Vagy kemszeztünk, azon sokat röhögtünk, időnként megtanultunk mindenféle orrcimpamozgatási technikákat, hogy majd tudjunk egymásnak jelezni. Szerintem ezt nyáron, otthon is csináltuk, hogy majd a téli kártyázás alatt túl tudjunk járni a többiek eszén. Én a kártyázásból többnyire csak arra emlékszem, hogy mindig veszítettem, és azzal vigasztaltak, hogy majd szerencsém lesz a szerelemben. :))

Bármennyire hosszú is legyen ez a bejegyzés, azt nem spórolhatom ki, hogy sokszor elvették a villanyt, olyankor egy petróleumlámpa köré gyűlve kötögettünk, de nem csak mi, hanem a falubeli asszonyok is: Diák  Zsuzsika néni, Dözsikománé (Nagymama emlegette így, Édesanyám Margit nénnyének emlegeti), Jánosi Gizella néni, Sípos Ilonka néni, s Szász Ilona néni. Talán még mások is, de én rájuk emlékszem inkább. Emese is sokszor beült hozzánk, emlékeim szerint Nagymamám tanította meg kötni Őt is. :)
Arról, hogy én hogyan tanultam meg kötni, ki tanított, egyáltalán nincsen emlékem, de hogy ott naphosszat kötőtű lógott a kezemben, arról igen. Aztán a kötésminták úgy néztek ki, hogy oda-odamértük a lábunkhoz a zoknit, hátunkhoz a pulóvert... mértékegység volt az arasz, az ujjnyi, kötésminták: sima, nádli, lustakötés, rizskása kötés, de kötöttünk nyolcasokat s kisebb-nagyobb kockákat is, és emlékszem egy pillangómintás babapulóverre is. :)

A csempekályhát, amit annyit emlegettem, akkor is oda kell gondolni, amikor éppen nem szólok róla, hiába na, ő is főszereplője a falusi télnek. A tűz ropog, az asszonyok kézimunkáznak, pletykálnak, viccelődnek, nagyokat röhögnek, s a léánykák kezében észrevétlenül dolgozni kezdenek a kötőtűk. (Azt hiszem így képzeli a Waldorf elmélet a tanulást. Utánzással tanulás a jelszó.)

S ha a kézimunkánál tartunk, akkor szövőszék. Télen az is mindig be volt üzemelve, olyan talán nem is volt, hogy Nagymama ne szőjjön éppen valamit. Különös esetben, ha valamiért nem szőtt, akkor egészen biztosan a paplanvarró keret volt beállítva a szoba közepébe. Amikor Nagymama kiment állatot rendezni, akkor mi egész biztos belészőttünk a szövésbe, belevarrtunk a paplanba. Egy darabig mindig észrevette, egy idő után azonban nem, vagy csak nem mondta... én az öregedéssel hoztam összefüggésbe ezt a dolgot. :)

Este pedig egymásnak vetettük a hátunkat-talpunkat, hogy hamarabb melegedjék a paplanalatt, hallgattuk a tüzet, sőt néztük is, mert a kis ajtócska melletti résen kivetődött a fény a szoba falára... Erre aludtunk el. :)
Ha kimaradt volna egy tél, erősen szomorúak lettünk volna. Nem vártuk novemberben a tavaszt és karácsony után nem volt elegünk a télből. A falusi ember márciusban kezdte várni a tavaszt, de tudta, hogy "április még csaló". Úgy tartották, hogy "jó télnek jó nyara", ezért valahogy el is várták, hogy nagy tél legyen.

S a forgalom... volt akkor is gond, csak nem vették az emberek tragikusan. A reggeli kávézásokkor, amikor az időjárást osztották, az is terítékre került, hogy fel tudott-e jönni a tejesautó, a busz, a postakocsi. A többiek el sem indultak otthonról!... Pedig DEEE!!! A lovasszán! Hát az is elsíklott néha az úton, mi meg bámultuk, és hasonlónak képzeltük a Mikulás utazóalkalmatosságát.

Nyugalom volt, csend és béke. Emlékszem egyszer, hogy édesanyám nem tudott hazamenni Medgyesre édesapámhoz szilveszterezni. Úgy indult, hogy csak minket visz el Nagyihoz, de közben éjszaka akkorát havazott, hogy akkor még a tejesautó sem jött, nemhogy a busz. Akkor lementünk Vass Gyuri bácsiékhoz, (szegényt Isten nyugtassa, hallom, hogy nemrégiben eltávozott közülünk), ott megkurblizták a telefont, az etédi központos néninek bediktálták a számot, ő majd létrehozta Medgyessel a kapcsolatot, s valahogy elértük Édesapámat, kívántunk Neki boldog új évet, találkozunk, ha olvad annyit a hó, hogy el tud járni a busz.

A Szilveszter éjszakák annyiban különböztek a többitől, hogy nem feküdtünk le rendes időben, hanem megvártuk az éjfélt, akkor felöltöztünk, kimentünk a ház elé, meghallgattuk az éjféli harangot, és annak méltósága mellett elengedtük az óévet, fogadtuk az újat. Bejöttünk harangszó után, ettünk töltöttkáposztát, kalácsot, ittunk málnaszörpöt, s akkor szépen lefeküdtünk. Másnap a gyerekekkel még elnézőbbek voltak, ami a felkelést illeti. :)

Hát valahogy így emlékszem a Martonosban töltött telekre. Gondolom, hogy ma éjszaka is ugyanúgy fog szólni a harang, mint ahogy a lelki füleim emlékeznek rá. És ezzel kívánok is mindenkinek egy nagyon boldog, nyugis, békés, szeretetteljes új évet! (Pedig nagyon nagyon sokminden kimaradt még innen. :) )

Egy kis logisztika

Mozgalmas egy hétvége volt...

Szombatra a Codespring meghívott családostól Szovátára, az éves cégesbulira.
Szintén szombatra a PCOS Szívügy alapítvány Élménynapot szervezett Budapesten.

Tibi mindenképpen el akart menni a cégesbulira, és valószínűleg én is elmentem volna, ha nem akarok Budapestre menni. Tibi szívesen elviszi Tibikét, ha egyedül megy, és mind a három gyereket, ha együtt megyünk, na de egyedül 3-at elvinni... nem lehetetlen, de akkor semmiben nem tud részt venni, ez tutti.

Én Budapestre nem tudok gyereket vinni, leginkább azért, mert csak Tibornak van érvényes útlevele, plusz 50 lejért adnak a közjegyzők olyan papírt (gyerekenként 50 lej), amelyen Tibi aláírja, hogy a gyerekeit kivihetem az országból.

És akkor addig rágtuk a témát, s addig elmélkedtünk rajta, hogy kialakult az ötlet. És minden így történt:

Pénteken teljesen normálisan telt a nap, Tibor iskolában, Jutka oviban.. mégsem teljesen, Zsuzsit nem vitem bölcsibe, mert a bölcsiben szavazókörzetet rendeztek be, s megkértek, hogy aki teheti az vegye ki ebéd után a gyerekét... s akkor egyúttal már nem is vittem.

Egy órakor Zsuzsival ketten elautóztunk az iskolához és néhány gyereket átszállíttunk az uszodához. Ot megbeszéltem Hegedűs Zsófival, hogy az úszás végén hozza haza a fiamat, hadd ne kelljen még egyszer keresztülautóznom a várost. Ezúttal is köszi, Zsófi!! :)

Onnan gyorsan hazajöttünk és elkészítettem két csomagot: a lányok cuccait egy bőröndbe pakoltam, a Tibikéét pedig a nagyTibié mellé, hátizsákba.

Fél 4-kor kivettük Jutkát az oviból és gyorsan öltöztünk-készültünk balettre menni.

Háromnegyed 4-kor beesett Apa az ajtón, akkor Zsuzsit vele hagytam és Jutkával indultam a balettre. A kapuban belebotlottunk Zsófiékba, éppen akkor kászálódott ki Tibike az autójából. Már nem volt időm bekísérni a fiamat, de hát tudja a kapu kódot, csak átkiabáltam az úton, hogy menjél csak bátran, ne hagyd nyitva a kaput, Apa és Zsuzsi otthon vannak, azzal rohantunk Jutkával, és láss csodát: NEM késtünk el balettről.

Nagy volt az izgalom, mert kicsi Jutka egy éve emlegeti, hogy ő balettezni akar járni és ez volt az ELSŐ alkalom. Tehát most először húzott balettcipőt, még a zokni is csipkés volt, stb. Nagyon jól érezte magát és kezemet fogva ugrabugrált hazafelé. Mesélt 1-2 dolgot, hogy ugráltak, mint a verebek, és úgy is csináltak, mint a gólya és mint a kacsa.... Vásároltunk szezámmagos perecet is, hogy legyen majd az útra ennivalójuk a gyerekeknek... Szóval hazaszökdécseltünk 5 után. Akkor bepakoltuk a gyerekeket az autóba és Tibi elindult velük Sáros felé. Úgy volt, hogy ott adja át a lányokat a nagyszülőknek, de végük Sárosról eléjük jöttek Dícsőbe, mert már későre járt az idő, és Tibiéknek még el kellett érni Szovátáig.

Tehát Dícsőben átszálltak a lányok a nagymamáék autójába és Medgyesre mentek. Jutka erősen készült volna Sárosra, de ott már ilyenkor elég hideg a ház, főleg ezért mentek mégis Medgyesre. A lányoknak egy nagymamás-nagytatás hétvégéjük volt, voltak piacon, játszótéren, ettek mézes kenyeret, vajas-mézset! ez volt Jutkának egyik legfonosabb mesélnivalója. Meg az, hogy jött egy szürke Volvo, de valaki mások szálltak ki belőle.

Na de közben, amikor ők elindultak itthonról, akkor én is végre rendbeszedtem a konyhát, hogy ne maradjon utánam éppen "özönvíz", majd összepakoltam, elkészültem, taxit hívtam és kimentem a buszhoz. Este 11-kor indul a busz és reggel 5 után már ott is volt a Népligetben. Már jártak a metrók, így el tudtam menni a Rákóczi térig, ahol várt kicsi Réka (köszi, Réka!! ;) ) Még egyet aludtunk, úgy kb 11-ig, aztán reggeliztünk és kimentünk kávézni egy McDonalds-ba. a Blaha Lujza térre.

Aztán 2-re odaértem a Chili Fitness-hez Amikor kiértem a föld alól, akkor felfedeztem a kék oszlopos épületet, jééé, itt voltak a PCOS-es közönségtalálkozók!! Nagyon jólesett, el is kapott a nosztalgia rendesen. :)

Megtaláltam Adamcsek Edót a pcos-es pólójában és kezdődhetett az élménynap!

Azért kellett odamennem, mert nagyon lemerültek az elemek. Nem volt már erőm és motivációm a helyes diétámat követni, a mozgásról nem is beszélve... egyre ritkábban jártam szaladni, a végén már nem is jártam. Valahol leírta Rami, talán éppen a könyvben, hogy a pcos-es nőknek a legnagyobb a motivációjuk, amikor babát szeretnének, de amikor már megvan a gyerek (vagy gyerekek), akkor már nehéz olyan erős motivációt találni. Raminak rengeteg mindenben igaza volt mindig. :)
Akkor vált igazán biztossá számomra, hogy elmegyek, amikor kiderült, hogy a szovátai buli is belekerülne annyi pénzbe, mint amennyibe került nekem ez a budapesti út. Akkor már nem volt kérdés, hogy hová menjek. Csak a logisztika...

Itt számol be az alapítvány a történtekről: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.787420601304774.1073741877.142835695763271&type=1&pnref=story.

Zentai Andi elmonda, hogy nem tragédia a karácsonyi ebéd, lehet azt is okosan, és lazán, főleg, csinálni. Legalábbis én ezt értettem belőle. Többször is láttam már Zentai Andit ilyenolyan PCOS-es eseményeken, de ennyire ragyogni még életemben nem láttam. Eddig egy roppant felkészült szakembernek tűnt, aki kívülről fújja az összes számot a CH-s és egyéb táblázatokból, aki guru módjára mindent ért a lassú-gyors szénhidrátokról, melyik hogyan hat, mettől eddig? Összkombináljuk az edzést az evős órarendünkkel... szóval eddig olyan volt, mint egy lexikon, és abszolút hitelesen tudta tálalni ezeket a dolgokat. És most? Most valami más volt: ugyanaz a tudás, ugyanaz a hitelesség, éééés... hozzá egy csodálatos ragyogás. Igazi példakép!! :)

Bodó Anditól pedig azt, hogy a szőnyeg alól kisöpörni kell a dolgokat, nem beseperni. Nem ezt mondta, hanem ezt értettem én abból, amik tt elhangzottak. (Azt mondta, hogy nem tud jól rajzolni, de számomra nagyon érthető volt a rajza! És az a helyzet-állítás... tetszett. Nagyon. :)

Akkor jött a szünet, utána pedig az edzés. Jólesett. Tudtam, h izomlázam lesz utána, és ilyen izomlázam ritkán van: érzem a karomat. Hátul is, elől is. A combomat, oldalt is. A hasamat, rendesen. A vállamat is. Minden porcikám megvan, tutti, mert érzem.

És akkor a végén, amikor elmondta mindenki, amit el akart. Hogy miért jött, hogy érezte magát, mit javasol, ilyenek. Én most mondom el, hogy mit hiányoltam: azt, hogy nem mondta el mindenki a nevét. Jó, tudom, hogy nem mindenki szerette volna elmondani, de legalább annyit, hogy "Piroska", vagy "Marika". Sokkal személyesebb lett volna.:)

Na de én így is köszönök mindent, mert úgy érzem, hogy megkaptam azt, amiért odamentem. És elég nagy áldozatot hoztam, hogy oda tudjak menni. Utaztam 400 km-t oda, 400 km-t vissza. A lányaimat elpostáztam a szüleimhez, a fiúkat pedig máshová.

Aznap este még a házigazdám elvitt egy szülinapi bulira, ami azért volt érdekes, mert több ismerős is került. Tudniillik többnyire udvarhelyiek, azon belül pedig gimisek voltak. Az ünnepeltet is ismertem a Gimiből. :)

Aztán vasárnap reggel elmetróztam ismét a Népligetig, onnan pedig az Optimus Trans hazahozott. Fél hétre hazaértem, úgyhogy még szavazni is elértem!! :D

A család többi része pedig... a Tiborok Szovátán ebédeltek, majd mentek Medgyesre (ez vagy 1,5? 2? óra kb), ott felszedték a lánykákat, akik nagyon örültek Apának és Tibikének. közben, ahogy átértünk a határon, folyamatosan egyeztettünk, hogy lám ki ér haza hamarabb. Én nyertem. Már a szavazóból is hazaérem, mire megjött a család. :)

És akkor vacsora, és akkor fürdés.. csak nagyon lassan haladtunk, mert mindenkinek volt mesélnivalója!

Zsuzsinak az, hogy "Voltunk piacon, mammama is. Kutya ugatott, kettő kutya ugatott."

Jutkának ilyenek: "Jött egy szürke volvo, és valaki mások szálltak ki belőle". És az, hogy "Anya, a Vackorban van egy Jutka és egy Kovács Vica is!" Ő is mesélt a kutyákról, akik a híd mellett voltak és ugattak a mezőn. Egy barna és egy fehér kutya. (gy.k. Medgyesen a Gura Campuluiból a piac felé átvezető pászárellán mentek a piacra :) )

Tibor lelkesen mesélt, hogy nem kulccsal kellett menni a szobába, hanem kártyával És akkora-de-akkora tükör volt ott a szobában!! És bele volt építve egy igazi TV!! - És halásztak Villővel valami tóban és lubickoltak egy nulladik osztályos Pepével valami gyógyvízben, ami... "anya! a te hátadnak is nagyon jót tenne". És hogy "képzeld el anya, hogy Szilágyi Zoli bevitte a sörösüveget a vízbe és úgy fürdött, hogy közben iszogatta a sörét!"


Nagy későre sikerült ágyba gyúrni a bandát. De túl hamar eljött a reggel, és csaltunk egy kicsit: suliba csak 9re vittük a gyereket 8 helyett. De legalább nagyjából pihent volt. Nem akarjuk túlzásba vinni az ilyen típusú csalásokat, de egy ennyire rendhagyó hétvége után...

És itt van hétfő és igyekszünk mihamarabb visszarázódni a mókuskerékbe. :)

Gyerekszáj: -ság, -ség

Én: -Háát, ez a Zsuzsi egy perszóna!
Tibor: -Mi az a perszóna?
Én: -Egyéniség! (Bár azt gyanítottam, hogy erre is rá fog kérdezni)
Jutka nagy csodálkozva: -Nénisééég?

Írásgyakorlat

Jutka, a mesemondó

Nagy komótosan kispárnákra ülnek Jutka és Zsuzsi, és Jutka egy összefirkált lapról "olvassa" a mesét:

Egyszel volt, hol nem volt, volt egyszel egy herszegnő. Pöttyös luhában volt, lózsaszín pöttyös luhában.  És nem akalta kifújni a ollát!

És volt egy füldőluhája, zöld. És kiment a mezőle, melt ott volt egy patak és ott úszkált a patakban. És a tengelben is úszkált.

Ott labok is voltak, de a helszegnő nem tudta, hogy labok, és ellopták a luháját! Csík is volt a luháján!
Ennyi.

Zsuzsi, ülj a mesepálnála, melt még van egy mese.

Egyszel vol, hol nem volt, egyszel volt egy kilályfi.

Itt veszekedés következik, mert Tibor rájött, h Jutka az ő párnáján üldögél a földön.
-Ez nem mesepárna, ez rendes éjszakai alvópárna és az ENYÉM!! - mennydörgi a bigbráder.
Kis vitatkozás, kapkodás, nyávogás, végül megegyeznek, hogy Jutka a mese végéig ülhet a párnán És így folytatódik a mese:

A kilályfinak nem volt lánya sem, fia sem, ezélt elment a mezőle... és ott látott kicsi lókákat... a lókáknak nem mondott semmitsem, úgyhogy továbbment.

Tibikeeee! Vége a mesének, itt a pálnád!

Tomi története...

Az úgy volt, hogy már egy événél több, hogy Samuék, Tibor osztálytársáék, házba költöztek és vettek egy szép nagy fehér kutyakölyköt, (eddig már biztosan jó nagyra nőtt). :)

Na, azóta, hogy megvan Samuéknak Bodza kutya, azóta van nálunk műsoron az a lemez, h mikor lesz nekünk is kutyánk? Vagy macskánk? Vaaagy... teknősbékánk?  Vaaaaaagy halak? Vaaaaaaaaaaagy... bármi, csak állat legyen.

Ahol most lakunk, kutya, macska szóba sem jöhet. A teknősbéka... hát nem kígyó, ez biztos, de hüllőnek hüllő, s én a hüllőkkel, töredelmesen bevallom, hogy nem vagyok túl nagy barátságban.

Azt is tudtam, h a háziállatot nagyrészt magamnak szerzem be, ami a gondozást illeti. :) Meg amikor elutazunk... Meg amikor, meg amikor... Na, aztán mindent egybevetve eldöntöttük, és beszereztük Tomit. Ő egy hullámos papagáj. :)

Soós Kata adott egy kalitkát, ami ezúton is köszönünk Neki! :)
Elég hihetetlen, de az olx-en találtunk papagájt. Ettől a családtól vettük, mert amíg a kereskedésben lévők sokan vannak egy kalitkában, egy részük gubbaszt, másikuk sántikál... ezzel szemben ezek minden egyes madárkájukról tudták, hogy melyik költésből való, mit a szokásaik, meg ilyenek. El is mentünk hozzuk a Katától kapott kalitkával és kiválasztottak a gyerekek egy szép zöldhasú, zöldhátú, sárga fejű, fekete-sárga szárnyú példányt. Én más színűt választottam volna, de teljesen rábíztam a gyerekekre. Hihetetlen, de Tibor és Jutka meg tudtak egyezni, nem vesztek össze, mindkettőjüknek ez a zöld tetszett!!

Ja, fontos szempont volt, hogy legyen fiú. Tibor nagy szomorúan kérdezte, hogy "de legalább a papagáj lehet fiú?" - hiába na, néha előbukkan a frusztráció, h sajnos mindkét testvér lány. Ebbe mindenki beleegyezett, mert így a nemek aránya egyenlő a lakásban! :))

Szép hazahoztuk a papagájt és nevet kellett neki adni. A döntés teljesen a  gyerekekre volt bízva, így lett TOMI!

Hazahoztuk, s Tibor egy óra múlva ideges lett, hogy miért nem beszél ez a papagáj? Vajon nem is igazi? :)) Így lassan rájöttem, h mire gondolt a gyerek, amikor kérdezte, hogy "de anya: román papagájt, vagy magyar papagájt fogunk venni?"

Tomi eleinte igen sokat állingált egy helyben, első napokban alig evett. A hangját sem igazán lehetett hallani. Valamivel élénkebb akkor lett, amikor kitettük a teraszra, a fehér polc tetejére Egészen lázba jött, amikor meglátott egy verebet, rigót, galambot.

Egy szép délután otthagytuk, és mi hátra mentünk a kertbe, ahol Jutka egyszercsak ártatlanul közli, hogy ő bepisikált. Mérgelődtem is, s elindultunk fel, hogy öltözzön át. Hát ez volt eddig a legeslegszerencsésebb bepisilés!! Már messziről észrevettem, hogy Tomi kalitkája nincsen ott, ahol hagytuk. Kérdem is a gyermekektől, hogy bevittük végül, vagy miért nincsen ott? Mindenki nagy izgalomba jött, mert jól tudtuk, h Tomit kint hagytuk levegőzni. Amint közeledünk az ajtónkhoz, Ovi cica (vagyis a bestelen macska, akit sajnos nem tudtam soha megszeretni) ugrik ki a konyhánk nyitott ablakán. Rosszat sejtve, erősen nagy izgalomban rohanunk be, hááát, ott a kalitka a földön, a konyhaablak alatt, a magok szétszórva, a víz kifolyva, a rudak összevissza benne... Szegény Tomi pedig ott lihegett a földre lapulva.

Gyorsan rendbetettük a kalitkát, becsuktuk az ablakot, és ott vigasztalták egy ideig Tomit, majd felfegyverkeztek Tibike kardjaival, s elindultak hátra a kertbe, hogy "Ovi cicát most jól megverjük"- mondta Tibor. "Ez nem visszes, Tomi szinte meg_alt!" - mondta Jutka. Zsuzsi nem mondott semmit, de csóré fenékkel csatlakozott a csapathoz.

Ettől kezdve Tomira jobban vigyáztunk, csak akkor tettük ki, amikor mi magunk is a közelben voltunk... Majd eljött a nyári vakáció és Tomit elköltöztettük Sárosra. Az utazás is kissé kalandosra sikerült, mert Tibor csak úgy betette a hátsó székre, s az első nagyobb féknél szegény Tomi beköltözött a két ülés közé. Megtelt kölesmaggal az autó, Apa nem kis bosszúságára. (Csak Tiborral ketten voltunk, amikor Tomit költöztettük a nyaralóhelyére.)

Sároson Tomi roppant jól érezte magát. Éjszakára és a délutáni pihenőre bevittük a verondára, s a kalitkáját a függönytartóra akasztottuk fel, mert a cicákon kívül még féltettem a lelkes gyerekcsapattól, nehogy kiengedjék, s föltétlen olyan helyre akartam tenni, ahol nem érik el. :) A verondának 3 oldalán ablakok vannak, onnan fák, lombok és levelek látszanak, behallatszik a madárcsicsergés a nagy természetből. Tomi rengeteget énekelt hajnalonként is, délutánonként is.

Nappal pedig a szilvafán volt a kalitka helye, ott lógott egy kampón. A közelben egy eperfa (fekete), ahová szezonban rengeteg madár jár eprészni: mátyásmadár, csuszka, harkály, hogy a verebekről s az egyebekről ne is szóljak. Tominak folyton futkorásznia kellett jobbra-balra és énekelni. Csak akkor lett kissé lazább a tempó, amikor az eper letűnt, akkor többet tollászkodott, de nem vészesen sokat.

Egyik hétvégén mindenki Martonosba utazott 3 éjszakára, akkor magunkkal kellett vigyünk. S mint az elején, amikor hozzánk került, itt is keveset evett, ijedezett...


Egy majd2 hónapos vakáció után hazajöttünk Sárosról. Itthon Tomi pontosan úgy viselkedett, mint amikor először hoztuk: félénk volt, csendes, alig mozdult, alig evett.

Folyt köv.

Varázslat

Jutka lánykám ma egy jó nagy száraz fenyőágat talált a kertben. Azt mondta, hogy varázspálca és elkezdett varázsolni. Először Tibor felé hadonászott és mormolta (vagy kiabálta) a varázsigét:
-Ablaka-ablaka, lejél béka!
Utána Zsuzsi felé:
-Ablaka-ablaka, lejél vadállat!
Végül következtem én:
-Ablaka-ablaka, lejél boldog!

Minek nevezzelek?

Jutka hangját hallom a szomszéd szobából:

-Tibikee!!!?!?! Tibike?!?!
-Nem Tibike vagyok!
-Tibol! Allod? Tibol!?!?!
-...
-Tibi nindzsa?!
-Nem Tibinindzsa, Teeee!! TI-NI nindzsa!
-Jó na, akkol Tini Nindzsa... sértődött meg Jutka...

Szerda délután

Ma hárman mentünk a suliba Tibor után. Vittem Zsuzsit a hátamon, Jutkát kézenfogva, ti. ő most beteg és nem vittük oviba. Persze későre sikerült elindulni, ezért felültünk egy 25-ös trolira. Szerencsére nem késtünk el!

Aztán hazafelé gyalog jöttünk, mert nagyon tavaszias meleg volt, kellemes volt a séta. Tibor nagy lázba volt, nem győzte mesélni, hogy miket tanultak ma a bálnáról, a gyilkos bálnáról, a karszárnyú delfinről (ez is gyilkosbálna), a császárpingvinről, az óriásbálnáról, a fókáról, az elefántfókáról, a rozmárról, majd holnap is lesz valami nagyon érdekes, amit nagyon várnak. És hűűű-ha, hogy ez mennyire tetszene a biológus-Botinak és Lacának!! El is fogja mesélni majd nekik - ha addig el nem felejti. :))

A Deák Ferencz utcában észreveszem a kis bódét, amin írja: "Coffee TO GO". Átlátszó a bódé, hogy az ember láthassa, hogyan készül a finom kávé és jól megkívánhassa.
-Na, én itt veszek egy kávét, s hazafelé megiszogatom - mondom én.
-Óóóó, Anya!! Te annál SOKKAL finomabb kávét tudsz főzni magadnak otthon! - hallom vissza a fiamtól, saját álláspontomat, ami az útszéli pizzákat, pereceket, s egyéb gyermekek által megkívánt dolgokat illeti.
-Ja!?! - szeppenek meg - fiam, Neked teljesen igazad van... nyeldeklem csepegő nyálamat és hősiesen otthagyom a guszta kávét.

Hazaérünk, kézmosás, kajamelegítés, ebéd...
Valahol az ebédrekészülődés időszakában cseng a telefonom, hozza Zsuzsi, h cseng. Egy helyi szám. Felveszem:
-Bună ziua, suntem de la 112, ce problemă aveți? (Jó napot kívánok, az 112-től hívjuk, van valami problémája?)
(Ajajajjjj - ezt csak gondolom)
-Nu am nici o problemă... sűrű bocsánatkérés, a gyerek játszott a telefonnal... bláblá... Nézem a híváslistát, tényleg hívtam a segélyhívást.... óóó... Istenemsegíts, nem akartam!!! Zsuzsiiii!!

Ebéd után megnézünk két részt a youtube-on a Gryllusos maszkabálból (a teknősbékát és a skótot választották), majd Tibike kérlelésének engedve megnézzük, hogy a Hanni apukájáék mit csináltak Afrikában, s ez elég is volt ahhoz, h kifussunk időből... Jutkával feküdtünk egymás mellett, ő megmondta, h nem fog aludni, mert "nem vajok álmos". Zsuzsi jött-szopott-ment, jött-szopott-ment, jött-szopott-ment és jött-szopott-ment. Időnként hancúroztak egyet Jutkával, nagyon jól szórakoztak... Egyszercsak kérdem Jutkától:

-Jucus, ebből hogy lesz alvás?
-SE ON - ez volt a válasz.

Fél 5 után teljesen váratlanul elaludt Zsuzsi. Akkor kivonultam a konyhába, h végre megfőzzem magamnak azt a sokkal finomabb kávét. Jöttek Tibor és Jutka uzsonnázni, megettük felét a ma sült kenyerünknek, mert túl finom volt. Bejövök végre kávézni, mire észreveszem Jutka felpiszkálja Zsuzsit, az bőgve felébred.

Namármost van egy nagyfiam, aki elvárná, h vele legózzak vagy neki olvassak vagy végre csináljunk valamit. Egy hullafáradt-nem-aludt lányom és egy túlkevesetaludt másik lányom....

Apa hazaért, mielőtt begolyóztam volna, most pedig, h ezt leírtam, öltözök és megyek egy fél órát sétálgatni, Apával addig megvacsoráznak. ha ittmaradnék vacsorára, abból csak veszekedés lenne... Jutka már nekiment az ajtófélfának, olyan szinten van...

Elmentem sétálni, pá!

Sízés nagyszülőkkel

Ez recept, ezt kötelezővé kéne tenni. Nem is tudom, hogy nem találtuk ki eddig? :-o

Tavaly télen voltunk egy7végés céges sízésen Aranyos völgyében. Akkor Tibi egyik kolléganője foglalta a szállást. Annyira megtetszett a kis házik, hogy elhatároztam, ha még jövünk ide, akkor is itt szállunk meg. Megállapítottam akkor, hogy sok a Temes megyei autó. Kiderült, h 200-valahány kilométerre van Temesvár, "csak". S Boróval egész évben egyezgettük, hogy rendezünk ott egy közös sízést.

Tavalyi sztoriból (klikkide) kiderül, hogy tkp. egész nap pesztráltunk, s csak nagyon keveset síztünk, mondta is Csanna, hogy jövőben ő is eljön és vigyáz a gyerekekre.

Ahogy közeledett a kis téli vakáció, eldöntöttük, h elmegyünk egy 3éjszakás menetre, találkozunk Boróékkel, s elhívjuk Csannáékat is. Meg is találtuk a neten a tavalyi házikóhoz az infókat, le is foglaltuk, s február 5-én, szerdán indenki útnak indult. Mi Kolozsvárról, Csannáék Medgyesről s Boróék Temesvárról. Ilyen sorrendben érkeztünk is meg, becuccoltunk a szobáinkba, egyet ettünk lent, az étkezőbe, azzal már majdnem 5 óra volt, úh mentünk is ki a sípályához. A "régihez", mert az újon sajnos nem igazán lehet sízni, túl picike a hó.

Egyébként a helyszínreérés előtt vagy 5-10 km-rel még biztosak voltunk benne, h nem fogunk sízni, de láss csodát, a régi pályán és mellette a kicsin, a kezdőkén volt valamiféle hó.

Szóval kimentünk a pályához csapatostól. Zsuzsit a hátamra kötöttem, Jutkán igazgattam a lécen, Tibi Tibikét pátyolta, ők mindketten lécen. Boróék is feladták a léceket a gyerekekre, majd próbáltuk őket valamire rávenni, de mi sem tudtuk pontosan, h mire, hiszen a zene, a matek és az infó módszertana nagyon messze áll a síoktatás módszertanától. :))
Nehoy elfelejtsem megjegyezni, hogy Csapjának is kedve volt kipróbálni a sízést, hiszen vagy 40 évvel ezelőtt űzte ezt a sportot utoljára a sárosi dombokon :) Felkötötte a Zalán lécét és párszor keresztbesízte a kezdő pálya lapos részét, mi pedig drukkoltunk Neki, nagyon jól szórakoztunk Boróval és megállapítottuk, hogy ezért már megérte idejönni!! :)

Nos, este behúzódtunk, vacsoráztunk, majd megzabáltuk a  Zalán tortáját, ti. Zalán-sógor 34 éves és egy napos volt aznap, még aktuális volt az ünneplés. Egy fagyasztott feketeerdő tortát hoztak, nem tudom honnan szerezték be, de nagyon finom volt.

Másnap, csütörtökön d.e. Tibi, Zalán, én és Tibike mentünk sízni (nem síelni, oda a magyarországiak járnak, mi SÍZÜNK - engedjétek meg nekem ezt a nagyképűséget és bocsássátok meg az elírásokat. Köszönöm :) Sőt, ha szentgyörgyi volnék, talán úgy mondanám: sizünk! :) ) Boró a nagyszülőkkel és a gyerekekkel a ház előtt maradtak szánkózni s szórakozni. Zsuzsi aludt egy jót a Csanna hátán, a többiek is elvoltak, ebédre mi is hazajöttünk. Kellemes fáradtság bizsergett minden porcikámban, ilyen gondtalanul, lazán rég nem voltam. Ebédre elővette Csanna a nagy fazék töltöttkáposztát, amit készen hozott otthonról. Jól belaktunk, majd elvonultunk gyereket fektetni. Zsuzsi lőtt ki velünk, mert míg a többiek aludtak, addig ő vidám volt a délelőtti alvástól, majd, amikor a többiek felkeltek, akkor elaludt ő. Ilyenformán így alakult a délután: Boró, Tibi és Jutka elmentek sízni. Zalán gyógyította a hűlését, sajnos az ő egészsége lerobbant. Én őriztem Zsuzsit, aki az ágyban alukált, jó mélyen és jó hosszan.
Csapja és Csanna kimentek a 3 fiúval a ház mögé.Ott aztán akkora menet volt, én hallgattam a Csannáék szobájából és nagyon jól szórakoztam. Hógolyózták Nagytatát, a végén már "győzzük le a kutyafejű tatárt" üvöltéssel futottak Nagytata után. Találtak a hó alatt két popsitepsit, aztán azzal egy csomót szánkóztak. Egy idő után Bálintkát Csanna behozta nekem, ő ugyanis kereste "édesanyanyuszit". De mivel édesanyanyuszi sízni volt, ezért velem kellett beérnie. Nem is volt gond, olvastuk Vackort, beszélgettünk. Később Tibi hazaadta Jutkát, ő visszament, majd Zsuzsi is felkelt, így én voltam a 3 kicsivel odabent, Csanna s Csapja őrizték a 2 nagyot odakint.

Mikor végre hajlandóak voltak a nagyfiúk is bejönni, hát annyira-de-annyira át voltak ázva, csuromvíz mindenük, hogy csak na. Felaggattuk a kaloriferekre (=fűtőtestek :P ) a vizes curujt, majd levonultunk vacsorázni.

Este a gyerekeknek nem kellett sok altatlás, de mi tagadás, nekünk sem. Csak Boró s Tibi kártyáztak állítólag az étkezdében, de nem tudom, h igaz-e, mert senki nem látta őket... :))

És már el is jött a péntek. Reggeli után a fiúkat alig lehetett bent tartani, annyira készültek kifelé. Pláne amikor Nagytata bejelentette, hogy ő kint lesz és várja a gyerekeket... :)) Ezen a délelőttön Csanna, Csapja, Zalán és Tibi őrizték a csapatot (hogy ne nevezzem csürhe bandának :))) ), Boróval kettesben elvonultunk sízni. Végre sikerült egy kicsit jobban belejönni, mert én eddig csak bódogtalankodtam, Boró pedig nem tudott jobbra fordulni, csak balra, de most végre neki is sikerült!

Ebédre megint hazajöttünk, folytattuk a tegnapi töltöttkáposztát, megint lefektettük a gyerekeket, Csapja, Boró s Tibi kártyáztak odalent. Én egy óra hiábavaló altatás után beküldtem Csannát, hadd folytassa ő, mert nekem a türelmem totál elfogyott. Egyedül Zsuzsi aludt, a másik kettő vagánykodott, h ők nem alusznak, csak pihennek. Persze amiután Csanna bement hozzuk, pillanatokon belül aludtak :((( - mondhatnám: én kifárasztottam őket :)

Ekkor elővettem az otthonról hozott tortalapomat és összeraktam a szülinapi tortámat. Éppen eközben hívott fel Edit, köszönteni. Köszi, Edit! :)
Uzsonnára kaptak a gyerekek tortát, énekeltek is lelkesen Réka-nénnyének (ez én volnék).

És mikor mindez lejárt, már majdnem 6 óra volt, kivonultunk testületileg a sípályára. ibor és Laca elhozták a popsitepsijeiket és lilára szánázták a feneküket. Csanna Zsuzsit a hátán vislete - ezt sajnálom nagyon, h nem készült olyan fotó, hogy Zsuzsi a Nagymama hátán. Jutka kicsit sízett, Bálint is, de Boró, Tibi s én végig. Már égtek a fények a pályán, amikor végeztünk.

Közben készült egy kép, ami fényképészetileg valszeg nem csúcs, de nekem nagyon nagyon kedves:

---------nem akarja betenni... grhhh.......... majd még próbálom :)

Estére mindenkinek annyira jó kedve volt, olyan jól éreztük magunkat., ez a péntek este, a szülnapom estéje nagyonnagyon jóra sikerült! Vacsora után a szobában készült a szülinapi fotóm, amit nagyon köszönök Zalánnak és ami 2 nap alatt majdnem 200 lájkot kapott a FB-on. Ez né:

Szombaton már jönni kellett haza, de előtte, délelőtt még néhányszor lesíklottunk, majd ebéd és mindenki elindult hazafelé, ki Temesvárra, ki Medgyesre, ki Kolozsvárra.

Szóval a nagyszülőkkel-sízést mindenkinak ajánlom akinek kisgyerekei vannak. Ha tudnak sízni, akkor tanítják a kicsiket, ha nem, akkor vigyáznak rájuk, mindenképpen hasznos a jelenlétük! :)

Hogy pontosan hol is van ez a "Vârtop de Arieșeni", talán ezzel a linkkel (klikk) meg tudom mutatni.

A kagyló

A fürdőszobában, a kagyló előtt áll egy kicsiszék. Régebben Tibike arra állt fel kezet- és fogatmosni, de ő már régesrég kinőtte. Jutka használta sokáig, de újabban Zsuzsi is megtanult rámászni. Leszállni nem tud, le kell venni, de sokszor felmászik nagy büszkén.

Ma délelőtt jönnek fogat mosni ketten, felállnak mindketten a kis székre és mossák a fogukat (értsd: rágják a fogkeféiket.) Egy idő után elveszem a fogkeféket, na, készen vagytok, szálljatok le. Jutka leszáll, Zsuzsi elkezdi nyalogatni a kagyló szélét!

-Héé, Zsuzsi!! Ne nyalogasd a kagylót!! - mondom én.
-Melt elfogy a kajló! - teszi hozzá Jutka.

A megbocsátás

Nem szeretek arról írni, azt hiszem nem is írtam, h az én gyermekeim nagyon későre lesznek szobatiszták. Jutka is, 3 éves 4 hósan még pelusban jár. (Tibor kb ilyenkor tette le a nappali pelust - akkor még Tibike volt, bezzeg.)

(Tele van a facebook gyönyörű gyermekrajzokkal, origamival, midnenféle kézügyes dolgokkal,
fotókkal, h mennyire ügyesek: lovagolnak, síznek, korcsolyáznak, úsznak, kárátéznak, baletteznek, mindenféle sportban profik, néhány évesen már olvasnak, egyesek még írnak is, sakkoznak, versenyeket nyernek, kisebb-nagyobb előadásokon szerepelnek... mi mindent nem csinálnak még... hajajajj...
Az én gyermekeim ezekből SEMMIT nem tudnak. Mondom: SEMMIT!

Szóval nézve a fb-ot, az az érzésem, h az én gyermekeim a legtehetségtelenebbek, leglegleg... nem értenek semmihez, csak futkározni tudnak, üvölteni, s mikor nincsen jobb dolguk, akkor egymást szekálni. Na, és bepisilni.)

Szóval ma Jutka itthon maradt, nem adtam rá pelust. Délelőtt folyamán 2szer bepisilt. Szólt nagy kedvesen, bájos mosollyal, hogy "éppen most megy be a pisi", majd levetkőzik, elviszi a cuccát a szennyesbe, majd a szekrényében bugyit, harisnyát és nadrágot keres, letelepedik vele a konyha közepére és türelmesen felöltözik.

Hazajön Tibor a suliból (köszönet a szomszéd anyukának, h elhozta, nem kellett a beteg lányomat megjárassam), Jutka eléje áll, nagy kedvesen gyönyörű mosoly kíséretében (mondhatni: büszkén!) közli:

-Képzeld el, Tibike, on ma 2szer bepisiltem!
-De most beteg vagy, ilyenkor nem érzi jól az ember a pisit, ezért ma megbocsájtunk neked! - jött a bátyus megnyugtató válasza.

Lego duplo