Okossággyűjtés

Egy szép estén történt, amikor megfürösztöttük mind a 3 gyereket...

Zsuzsit otthagytam a törülközőbe bugyolálva, de addig gurult jobbra-balra, míg kigurult a törülközőből. Ekkor érkezett Tibor a fürdőből. Odahajol Zsuzsihoz és beszélgetni kezd hozzá:

-Zsuzsi! Te csóré vagy! De te még azt sem tudod, hogy csóré vagy! Akkora a fejed, annyi okosság beleférne, de hát te még nem gyűjtöttél okosságot! Én! Én annyi okosságot gyűjtöttem már, s ősszel, ha megyek az iskolába, akkor aztán még többet gyűjtök!

Így született Zsuzsi

(Ezt a bejegyzést már nagyon régóta írom-tákolom, most, h Zsuzsi már elhagyta a fél évet is, közzéteszem. Sokan vártátok, bocsi a késésért.)

Zsuzsi egy meglepetésbaba. Még meg sem született, s már egy csomó meglepetést hozott a családnak.

Előszöris, hogy beköltözött. Utána, hogy nem akart előbújni...
Augusztus 9-re, Apa szülinapjára volt kiírva. Aztán mintha nem tudná, h ő mikorra van kiírva, nyugodtan ücsörgött odabent a pocakban. A doki már szülésindítást emlegetett. Aztán Zsuzsi úgy gondolta, h mégis kijön jószántából. Szép napot választott: augusztus 20-dikát.

(Csomót röhögtünk, hogy van az a "bőcsködözős" mondás, hogy 3 gyermek az igazi: egy az anyának, egy az apának, egy a hazának. Nos nem tudom, h ki gondol a gyermek tervezése/várása/születése/pelenkázása/stb közben a hazára... de immár megvan nekünk az aug. 20-dikai babánk: "a hazának".
Jézusom, micsoda süket szöveg...)

Na, május végén leereszkedett a pocak, és mindenki reszketett, h nehogy koraszülés legyen. Egyébként Jutkánál is puhult a méhszáj, stb, aztán ő is kiülte az idejét. Aztán kíméltem magam mindentől: emelés, gyaloglás, stb. Másfél hónapot Sároson töltöttünk a gyerekekkel, ott volt Boró is az ő fiaival. Annyi-de-annyi édes jelenet, szöveg, minden volt, hogy nagyon sajnálom, h a blogírás elmaradt.

Aztán július végén visszajöttem, azzal a szöveggel, hogy a 38-dik hétben illik közel lenni a kórházhoz. Persze ha tudtam volna, hogy még 4 hét van... hát maradhattam volna nyugodtan. A gyerekeket elhztuk, majd egy hét itthonlét után Tibi visszavitte őket Sárosra és ott nyaraltak még két hetet. Boró, Csanna, Csapja és a négy gyerek. Ja és Attila-táti is, persze. :) Azt hittük, h ezalatt megszületik Zsuzsi, de nem így lett. Már nem bírtuk a gyerekeink nélkül, el akartuk hozni őket, de végül a nagyszülők hazahozták a gyerekeket. Kilencedike már el volt múlva. gondoltuk, h mostmár tényleg nem lehet sok hátra, így Csanna itt maradt, hogy ha én a kórházban leszek, hát Tibi ne legyen házhoz kötve a gyerekek miatt.

Megkezdődtek a Kolozsvári Magyar Napok és én minden rendezvényre rendületlenül eljártam, plusz fél éjszaka kocsmában üldögéltünk (Bulgakov teraszán és egyéb helyeken), hogy a megerőltetéstől és fáradságtól hátha végre beindul a szülés. De hát annak esze ágában sem volt elindulni.
Azon a héten kétszer is azt gondoltam, hogy beindul, mind a kétszer forró vízbe ültem, fürödni, és mind a kétszer meggondolta magát és megszűntek az összehúzódások.

Aztán vasárnapra, 19-ére eluntam a bulit. A Transilmania koncertre már nem mentem, oda csak a két Tibi ment. Azzal jött haza Tibi, h Baki üzente: várnak a Bulgakovban. Hát gondoltam, engem hiába várnak, mert nekem eszem ágában sincsen odamenni. És láss csodát, éjszaka végre történni kezdett valami.

Fél négy volt, amikor megébredtem és megállapítottam, h kb negyedóránként vannak méhösszehúzódások. Aztán volt erősebb és gyengébb fájás, és csak remélni mertem, h ebből szülés lesz, mert az előző két szülés nem így indult. Akkor az első fájás is majdnem olyan volt, mint az utolsó, a szemeim is szikráztak 1-1 méhösszehúzódáskor. Azokhoz képest most, harmadszor, azon elmélkedtem, hogy vajon ebből hogy lesz szülés?

Néha felkeltem, sétálgattam fel s alá a konyhában, aztán visszafeküdtem és örültem, h nem szűnik meg. Nem erősödött, csak éppenhogy nem szűnt meg. Hajnali hat óra után elkezdtem zuhanyozni, fürödni már nem mertem, nehogy megint leálljon :) hajat is mostam, s elhatároztam, h bemegyek a kórházba, hogy amire felébrednek a gyerekek már ne legyek itthon.

Fél 8 kürül indultunk, közben felhívtam a dokit, s mondtam, h ő még maradjon nyugodtan otthon, mert szerintem még nincsen közel a dolog, de én bemegyek. Persze nem hitt nekem és futott gyorsan. Persze, mert gondolta, hogy ha az első két szülésem vajúdással s mindennel 3 órát tartott, akkor, szerinte most nagyon kell sietni.

A szolgálatos doki megvizsgált, mondta, hogy 4 centis a tágulás, beutaltak, felvittek lifttel és kaptam egy külön kis szobácskát, itt egy személyesek a vajúdó szobák. Volt benne egy kedves fürdőkád is, de mosdtam, h haragban vagyok a forró vízzel, s nem próbáltam ki.

Persze mérték a szívhangot, a vérnyomásomat, ahogy szokták. És követték, hogy áll a tágulás. Nagyon nyugis volt minden, a fájások elég gyengék voltak, ritkák, de rendszeresek. Ám 10 percenkéntinél sűrűbbek nem akartak lenni. És már nem emlékszem a percekre, de az idő csak telt és telt és nagyon lassan lett még 1 és még 1 cm. Aztán kilyukasztották a burkot, és alkalmam lett megtapasztalni, hogy milyen, amikor elfolyik a magzatvíz, ugyebár eddig még soha nem folyt el.

Aztán errefel mi történt? Na mi? Elkezdtek a fájások még enyhébbek lenni és egyre ritkulni. Akkor a doki javasolta, hogy mégiscsak adna kis oxitocint. Eredetileg nem akartam. De beleegyeztem. Fel is tették a perfúziót. Na, akkor azt hittem, h belehalok. Egyik percről  másikra lettek horror összehúzódások. És mondtam is, hogy: naaa, ezeket vártam, az eddigi szüléseim már startból így indultak. Igen ám, de... Feltették mégegyszer a szívhangmérő kütyüt, mégegyszer mérték a vérnyomásomat. Tudtam, hogy innen már hamar meglesz a baba. Igen ám, de alig cseppent pár csepp oxitocin, hirtelen "behipóztam", vagyis leesett a cukorszintem. Kiverta  hideg verejték és remegett kezem-lábam. Még szólni sem volt időm, a doki felismerte, hogy mi történik és szólt a nőciknek, hogy vegyék le az oxitocint és tegyenek glukózt. No, valamennyi glükózt kapta, erőre kaptam, de a kitolás olyan gyorsan kezdődött, hogy nem volt idő visszatenni az oxit, szerintem el is felejtették.

Zsuzsi 11:07-kor született, 3545 gr-ot mértek és 54 cm-t. Kicsit elvitték, kb egy óra múlva hozták szopizni. Szopott is ügyesen, utána akkorát aludt, h egész nap csak aludt. Este 1o óra előtt ébredt, keresett, hatalmasra tátogatta a kis szájacskáját és mindenfelé forgatta a fejét. Egyik szemét kinyitotta, szétnézett, majd kinyitotta a másik szemét is, és úgy nézett körül, h a 2 szemével 2 külön irányba. Nagyon vicces volt. Igyekeztem mellra tenni, h ne bosszantsam fel... Ügyes volt és hámm, könyenn bekapta. Ahogy rácuppan, hát hallom A Magyar Himnusz Akkordjait felcsendülni!..

Hallgatózok, aztán lebeszélem magam, hogy egész biztosan hallucinálok. Aztán eszembe jut: ááá, dehogy, 'sze ma augusztus 20, a főtéren most van a buli, tűzijáték, s minden, onnan hallatszik. S akkor nekem, "a nagy hazafinak", lefolytak kétfelől a könnyeim.

A Zsuzsi ágyára 2 cédula volt kitéve az a 3 nap alatt, amíg bent laktunk: egyik  a szokásos neve, anyja neve, születési adatok, stb. Másikon az állt, piros pixszel firkantva: "Exclusiv la san". Ezt mindenki be is tartotta, így történt, hogy Zsuzsi megúszott mindenféle fölösleges akármit, amit bele szoptak tömni az újszülöttekbe.

Aztán a szoptatásról szeretném azt elmondan, h számomra teljesen felfoghatatlan, még szinte most is, hogy így is lehet szoptatni: a bébi rácuppan a cicire és szopik, amikor jóllakott, abbahagyja. Nem volt sem mellgyulladás, sem sebes mellbimbó (még most is borsózik a hátam, ha eszembe jut, h Jutkával mit kínlódtam. Jó, Tibikével is, de Jutkával nagyon kemény volt. 8 hetes volt Jutka és még mindig véresek voltak... ááááágrhhhhh....) sem semmi. Tehát pontosan úgy történt minden, mint ahogy képzeli a szoptatást egy olyan valaki, aki életében nem látott újszülöttet. Rózsaszín ködfelhő, mosolygós összebújások, stb.

Éppen nemrég hagyta el a fél évet, pár napja egyebet is kap a szopi mellé :)

A hiszti valódi oka

Kicsit megszortyogósodtak a lányok. Aztán este Tibi megdumálta Jutkával, hogy kiporszívózza az ormányát. Én rendezem a másik kettőt, lefekvéshez készülődünk, hát érkezik Jutka az orrszívó kütyüvel, hogy "adta apa, poszivóó, olla, Lukka babának olla". Csodálkoztam is, h milyen lazán, nyugisan beszél róla, ti. úgy szokott üvlteni orrszívózás közben, mint akit nyúznak.

Babrálja tovább, magyarázgassa, h ki fogjuk porszívózni az ő orrocskáját.

Végre lefekvéshez vannak készítve a többiek, apa is megérkezik, veszi elő a porszívót, és ahogy szoktuk: apa a porszívót intézi, én szépen nekiszökök a lánykának, az elkezd üvölteni, végigüvölti az egész akciót. Na de legalább sikerült kitisztítani az orrmányát.

Nézzük egymást Tibivel, hogy mi volt ez, hogy addig nyugisan, végül mégis ordítva, s Jutka, mint aki érti, h miről beszélünk beszól: "apa, olla".

Jaaaaaaaa, hogy azt akarta, hogy az apja csinálja, ne én!!!

Mar megint farsang!

Ma (feb. 10-én) elkészítettük a jelmezt. Na de ne szaladjunk ennyire előre! Az eddigi tapasztalatok alapján, a fiam egy olyan gyerek, akit "fel kell készíteni" a farsangra, bemagyarázni Neki, hogy mi készül, mi közeleg, hogy mi lesz a jelmeze, hogy ő aztán tudjun felkészülni az adott szerepre. A karácsonyi és szilveszteri bulik alatt sokszor hallotta Borókától a Gryllus-féle boszorkányos dalt, majd a klippjét is megnéztük és nagyon tetszett Tibikének. Próbáltam rákészíteni, h majd ő is banya lesz. Úgy is tünt, hogy tetszikneki az ötlet. Kendőm denevér, vipera a sálam, már terveztük, hogy ilyen kendőt, olyan sálat fogunk készíteni, lelkesnek tünt a gyerek, de egyszercsak bemodnta, hogy ő nem lesz semmiféle banya, hanem ő Tom lesz, a Sam-tüzoltós rajzfilmből a helikopteres figura.

Na tessék, mélyen elszörnyedtem, mert mondanom sem kell, ugye, h nekem ez az ötlet egyáltalán nem tetszik, nagyon nem :(
Adagolta nekem, hogy Tomnak van egy sisakja, a sisakon beszélő. És egy jó nagy helikopterje.

Nehezen jutottunk el oda, hogy az oviba nem viszünk egy hatalmas helikoptert, majd inkább ott építenek székekből, s amiből tudnak s akarnak.

Aztán néztük a Sam-tűzoltós rajzfilmeket, hogy Tomnak narancssárga kezeslábasa van, stb.
Találtam egy sárga inget, mondtuk, h az jó lesz, hiszen a sárga az majdnem narancssárga. Előszedett a gyerek egy barna nadrágot, aggódalmasan megkérdezte, h a sárga talál-e a barnával, mert ha igen, akkor jó lesz ez a nadrág is. Mondom igen, talál. Hűűű, ezt megúsztuk. És nyálcsorgatva nézte a helikoptert, hogy neki olyan kéne. AKkor ajánlottam, h hát varrjunk az ingre egyet. Ettől izgalomba jött. Megnéztük a rajzfilmben, h milyen az a helikopter, többször is megállítottuk a filmet, h jobban szemügyre vehessük: piros, van rajta 2 sárga csík, akkor a jele, az alján lámpa, akkor olyan az alja, mint egy szánkónak, akkor a tetején a "forgó" az 3 karból áll, amik kékek és a szélük sárga.

Ezután már csak a megvarrás volt hátra.
Kivettem a maradék anyagokat, Jutka azzal kezdte, h a legfelsőt lenyúlta, magára terítette és örvendezett neki, h "pölög", (senki sem tudja, h Jutka honnan tudja, h annak pörögnie kell? :-o ). AJánlgattam valami olyan piros anyagot, melyen apró színes virágok vannak, de Tibor szerint az nagyon lányos. Aztán találtunk valami narancssárga szerű színű maradékot, azt mondja, h az lesz a jó.
A vége az lett, hogy egy nagyon kellemes vasárnap délutánt töltöttünk egyött a konyhában. Apa is ott volt, készítgette a vacsorát és időnként Zsuzsival babázott. Jutka el volt foglalva a pörgős anyagokkal, egy idő után muszáj volt a hátamra kössem, mert igen elanyátlanodott. Tibike ott ugrabugrált mellettem, követelte, hogy ő nyomhassa a varrógép pedálját, s amikor egyenesebbecske részhez értünk, akkor hagytam is, h nyomja ő. Amikor pedig kiabáltam, h "most állj meg teeeee, nehogy túlmenjen! - túlment? - nem ment!", nagyokat hahotáztunk. Egy csomót szórakozott a gyermek, h tényleg annak ott úgy mondják, h a varrógép papucsa? Ragaszkodott ahhoz is, hogy amikor a papucsot kellett emelni s visszaereszteni, akkor ő állíthassa a kis kart. Amikor cérnát cseréltünk (másszínűt), akkor ő húzta ki a régit, ő választotta ki az új színt, majd felbiggyesztette a tartójára és befőzte az első befűzendő helyre! Az alsó szálat is ő vette ki és tette vissza, mármint azt a kis tartócskát, amibe bele van téve.

Így varrunk mi:

Amikor aztán azt találtam mondani, h "Tibikém, te mostmár jobban tudsz varrni a varrógéppel, mint egyes fenőttek", akkor iszonyúan elcsodálkozott. Azon mégjobban, h léteznek olyan felnőttek, akik soha nem is láttak varrógépet.

A jelmez tehát egy iszonyű egyszerű valami volt. A helikopteres ingen kívül volt a fején egy fülhallgató, aminek mikrofonja is van, azt erősen élvezte, h le lehet hajtani és vissza lehet tűrni. A kábelt róla nyilván levágtuk.

A végeredmény:

   

Mindig-de-mindig kiderül: nekünk, felnőtteknek fontos az, hogy egy jelmez minden részlete minél "élethűbb", minél kidolgozottabb legyen. A gyerek bármilyen kis utalás van rá, mélyen bele tudja élni magát a szerepébe!

A másik, ami kiderül, hogy egy semmi-kis-együttbabrált-akármi sokkal de sokkal értékesebb a készenvett profi társánál. Imádják a gyerekek végignézni, hogy elkészül Valami Az Ők Számukra.

Az idei téli sízés

Már komolyan aggódtam, hogy ez a tél egészen eltelik sízés nélkül, mire végre összejött egy téli kirándulás, de inkább csak kirándulásocska. A Tibi munkatársai egyezkedtek, készülgettek. Végül nem gyűltünk össze olyan rengetegen, volt 2 párocska (Hernyó-Réka, és Tünde-Feri), 1 egygyerekes család (Lóri-Enikő és a 3 éves Krisztina), és mi 5-en. Mondhatnám úgy, hogy 4 kisgyerek volt, abból 3 a miénk. Vagy esetleg úgy, hogy hála nekünk kijött átlagban az egy gyerek/pár...

Nem tudom, hogy kell mondani, h hol voltunk? Elmentünk Tordáig és onnan az Aranyos völgyén-partján végig fel-fel-fel a hegyek között, egészen a forrásig. Átmentünk Câmpeni és Arieșeni nevű városokon, aztán meg Vârtop a helyiség neve, ahol voltunk, de azt hiszem, h az nem is falu igazán, csak ilyen panziók és vendégházak halmaza, no meg a sípályák. Közel lehet Padiș, meg a Scărișoara-i jégbarlang... Utána kell néznem ezeket a neveknek magyarul, egyelőre -szégyen v nem szégyen, párdon- foggalmam sincsen róluk.

Nos, pénteken majdnem este 7 volt már, mire sikerült elindulni, és ha nem tévedtünk volna el, akkor talán 10 előtt már oda is értünk volna, így csak fél 11 felé sikerült. Tudni kell a kedves férjemről, h mindig megnéz valami térképet és mindig nagyon jól tudja, h hová-merre kell menni, most azért sikerült, mert a térképmegnézés kimaradt, ráhagyatkoztunk a GPS-re, na de a tanulságot levontuk: nem lehet rá hagyatkozni egészen.

Jó későn értünk oda, a gyerekek elaludtak az autóban, ott megébredtek, én reméltem, h bedugjuk őket az ágyba, de hát követelték a vacsorát... ez van, na... 11 elmúlt, mire sikerült lefektetni, s még el is altatni a bandát. Izgultam, h nyűgösök lesznek szombaton, de szerencsére nem lett vészes.

Szombaton délelőtt, reggeli után kivonultunk a ház elé, s egy kicsikét szánkóztunk. Ez úgy nézett ki, h Krisztina az anyukájával egy szánkón és a két Tibi a másikon. Jutka eleinte nem akart felülni, én pedig Zsuzsival magamon ott lébecoltam a környékükön.
Később arra sétált egy kutyus, Husky, amit azért említek meg, mert Tibike, csodák csodájára nemhogy nem félt tőle, de a végén még símogatta is. (Rá van gyújtva a gyerek egy ideje - pontosabban azóta, amióta Samu barátjáéknak van kutyusuk - hogy szerezzünk mi is kutyát, hogy neki legyen saját kutyája!) Jutka kicsit félt tőle, a végén azért ült fel a szánkóra, hogy ne legyen közel az új Husky-barátunkhoz.

Itt látható Tibor, a Husky-baráttal

A szánkózást rövidre fogtuk, majd elsétáltunk a sípályáig, pontosabban az "új" sípályáig, hogy megnézzük a többieket. Útközben Tibike kijelentette, hogy ő akar sízni! Mi pedig mondtuk, h délután is ráér. Kicsit bámultuk a felvonót, ilyen székes felvonó van, egyszerre négyen lehet ráülni, Jutka megmondta, h a bácsik "lepülőznek", ő az eszitől felült volna, úgy vettem észre. :))
Tibike még megbámulta azt a két járművet, amit én sem tudom, h miféle a neve? Motorbiciklihez hasonlít, elől van két kis kíléc alakú múanyag rajta, középen, ahol ülnek és jó hátralógóan pedig valami hernyótalp-féleség, műanyagból. Valai hójáró-motorbiciklinek nevezném, ha én kéne nevet adjak neki.

Sokat nem időztünk, korán akartuk ebédeltetni a bandát, a késői fekvés miatt. Indultunk is fél 12-kor hazafelé, 12 előtt már ettük a finom parasztcsorbát egy vendéglőben. Utána gyorsan haza és lefektettük a bandát. Nagy csodálkozásunkra, és az ellenkezése ellenére Tibike is aludt egy jónagyot (ti. ő mostanság nagyon ritka, h egyáltalán lefeküdjék, nemhogy még aludjék is). Csak mi nem pihentünk semmit, ti. Zsuzsi végigaludta a délelőtti kimenőt, és igencsak nagy formában érezte magát. Így őt szórakoztattam, hogy aludni hagyja a nagybb testvéreit.

A délutáni pihi képekben:

Aztán amikor Tibor és Jutka felébredtek, akkor megtartottuk a szokásos délutáni almaevést, és iszkiri újból ki a pályához. Tibikének kibéreltünk egy bakancs+sílécet, sőt, 2 hosszabb botot is, és Tibi a pálya alján-szélén, valami nagyon lankás részen húzigálta a fiát. Egy idő után már nem húzta, hanem futott mellette. A gyerek pedig élvezte és bőcsködözött, hogy "én aztán úúúúúúúgy bééégyorsulok", mi pedig biztattuk ahogy csak bírtuk. :)

 Apa Tibikét húzza fel a dombra,

miközben Jutka mosolyog, h legyen szép a fotón.

Itt már húzni sem kell.

Egy idő után én a lányokkal visszandultam a szállásra, így is vagy 2 órát voltunk kint, és akármilyen szép idő is volt, napsütés, nulla fok körül, mégsem akartam kipróbálni a hóban-szoptatást, csóré derékkal, stb. Főleg ezért siettem be, mert tkp. annyira szívesen maradtam volna még a fiúkkal!

Később ők is hazajöttek, majd szépen beszivárgott mindenki. Hernyó főzött egy nagyon finom babgulyást. Már itthon ígérgette, h szombat este ő főzi a vacsorát, meg is tartotta a szavát és roppant finom vacsorával kínált meg. Mindenki úgy ette-nyelte, ahogy csak bírta, felnőtt-gyerek-mindenki.

Kicsit még beszélgettünk vacsora után, de annyira ki volt nyúlva mindenki, h aztán inkább lefeküdtünk.

Vasárnap reggel Tibike már alig várta, h újra sízhessen. Közben Réka és Hernyó felajánlották, hogy ha mi is szeretnénk sízni egy kicsikét, akkor ők vigyáznak a gyerekekre. Hát már startból roppant hálás lettem. Ritka a mai világban az ilyen ember, aki önként bevállal ilyensmit. Egyáltalán észreveszi, h én nem tudok sízni egy percet sem. El is határoztam, hogy már csak azért is megéri, h Tibike lássa a szüleit léccel a lábukon, hiszen eddig soha nem sikerült. Aztán persze nem tudtunk egyszerre menni, főleg Jutka miatt, de így is jó volt.
Szóval: a "régi" pályához mentünk, mert az lankásabb, legalábbis az alja. Közben észrevettük, h a megyehatár a 2 pálya között van, így a régi Fehér megyében van, az új pedig Biharban! :)

Balról a régi pálya, Fehér megyében,

jobbról pedig az új, Biharban

Na tehát, elmentünk a régi pályához, Tibikének kibéreltünk lécet és már kezdődött is az apa-fia tanfolyam. Közben Jutka kissé sértődött volt, nem értette, h neki miért nem jár síléc? Néha ő is rálépett a Tibike léceire és olyankor nagyon boldog lett "én isz szízek" - mondta nagy boldogan. - És én is boldog voltam nagyon, h ennyivel beéri.

Mi lányok kissé fennebb merészkedtünk, mert láttam, h ott több "gyalogos" ember is van. A sípálya alja elég széles. Egyik felében van a felvonó, másik felében próbálkoznak a kezdők. (Közöttük a Tibijeink!) A pálya másik szélén egy jókora kerítés, ez választja el a pályát a szánkópályától. Jutka látja, hogy minden síző bandukol felfelé és száguld lefelé. Leleményesen szépen feltaláltja magát. Elenged a kezem, megfogja a kerítést, felküzdi magát 2-3 méternyire tőlem, majd velem szembefordul, elengedi  kertet, és szalad nekem, én kifogom. Közben kiáltja boldogan: "szízek, nyanya! szízek!" Mindenesetre nagyon jól szórakoztam a kreatív lányomon, és erőst örültem, h beér ennyivel. Mert ő ha valamivel elégedetlen... ajaj...

Ígéretükhöz híven, megjelentek Rékáék, a másik pályáról jöttek át. Akkor Zsuzsit felkötöttük Rékára, én pedig kértem a bódéból valami léceket, nagyon rövidet adott a bácsi, sztem gyerekeknek való volt.. :)) Síklottam 3-at, (na nem az egész pályahosszon, csak az aljában). A harmadikra Zsuzsi már bevadult, enni akart. Gyorsan visszavittem a bácsinak a szerkót, s Zsuzsit meg is szoptattam ott a bódéban. Ezalatt senki be nem mert oda jönni, még a bácsi is kiment "napozni". Gyönyörű volt az idő vasárnap. A hó is olvadozott, éppen olyan sízőknek való, mint én, aki örül annak, h jól tapad a léc a hóhoz :D

Aztán persze muszáj volt hazavinnem a csajokat, megint ott kellett hagyjuk a Tibiket. :(
Tibi is bérelt végül léceket. És ezt már csak az elmesélésük alapján tudom: Réka sízett Tibikével az aljban, Tibi elment Hernyóval, egyszer a rövidebbik pályára, utána a hosszabbikra. Utána visszakapta a fiát, és Rékáék továbbálltak. Itt is szeretnénk megköszönni ezt a nagylelkű bébiszittinget Nekik!

Én aztán etetéssel-altatással-pelenkázással folytattam a délutánomat, de Jutkát nem tudtam elaltatni, igaz, elég hamar feladtam, gondolva, h majd alszik az autóban hazafelé. Nagy későre megérkeztek a fiúk is. Kiderült, h Tibike vagy 3 és fél órán át gyakorlatozott a sízéssel és akkor is alig akarta abbahagyni. Bőcsködözött, h ő ilyen-meg-olyan gyorsan száguld. A végefelé egyedül ment, bot nélkül, ekézve! Csuda-büszkék vagyunk rá :)) (mert mi tudjuk, h ez magához képest nem kis teljesítmény!)
Ja és nem egyből jöttek haza, hanem még megálltak miccset enni, és kűrtőskalácsot vettek, azt hoztak nekünk is. Így is fél 6 volt, miert sikerült elindulni hazafelé. Zsuzsi nem bírta ki a 3 órás utat, Torda előtt szopit követelt. (De bírt már ki 5-6 órás utakat szopi nélkül... na most nem...)

8:15-re értünk haza, aztán gyors vacsoráztatás-gyors fürösztés-gyors meseolvasás után lenyomtuk a bandát, ti. másnap oviba kellett menni. (Csak Tibike pityeredett el kicsit, hogy ma miért nem lesz rajzfilm, hiszen p milyen régen nem nézett rajzfilmet? :(  )

Amit elhatároztam az az, hogy jövőre itt adok találkát Boróéknak. Meglepődtünk azon, hogy a kocsik fele TM jelzésű, s a házigazdáink is mondták, h Temesvárról és Aradról jönnek ide a legeslegtöbben.

És amit Tibivel közösen határoztunk el, hogy Tibikének lehetőséget teremtünk, hogy megtanuljon sízni, de természetesn nem erőltetjük semmilyen szinten, hátha szép lassan rákap hosszabb-meredekebb pályákra is. Nagyon boldogok vagyunk, és büszkék rá. Jövőben már talán Jutkát is lécre állíthatjuk és Zs is már lépik néhányat, kicsit könnyebben mozgunk majd a télben :D

Édes-ségek

Azt mondja Laca egyik nap, hogy Karcsikával főztek az óvodában. Kérdi Boró, hogy hogy beszéltek Karcsikával? (mert ez a fiúcska alig-alig ért magyarul)
-Hát Karcsika tud egy kicsit románul! - mondja Laca nagy lazán :)

***

Kézmosás közben megszólal Laca. (A kézmosást úgy kell elképzelni, hogy Bálint áll a wc tetején és odahajol a csaphoz. Jutka egy kicsiszéken áll, csimpaszkodik és szintén odahajol. Tibor és Laca elérik a földről is... Mikor már 3-an törülköztek és már csak Lacával ketten maradtunk, azt kérdi:
-Jéka néne! Vajon mi lehet az a Hókusz?
-Hókusz? Hát szerinted vajon mi lehet?
-Azt hiszem, hogy egy fajta pók!

(Természetesen a Törpös rajzfilmet nézték a napokban.)

***

Ugyanezen kézmosás végén Laca mutogatja a törülközöjén a betűket. Kérdem, h mit ír rajta, azt mondja nem tudja. Felajánlom, h elovlasom neki.
-Az írja: LACA.
-Nem jól írja!
-Nem jól? Hát miért nem jól?
-Azt kéne írja, hogy SAM! (Fireman Sam, rajzfilm ez is, persze :) )

***

Szintén a törpös rajzfilmek némelyikében, szerepel egy Melák nevű óriás, aki egyik részben Hókuszpóktól követeli a kaját. A száját mutogatva ismételgeti: csemegét ide!
A két nagyfiú, Tibor és Laca nagy bőcsködözve járkálnak fel s alá a házban, mutogatják a szájukat és üvöltözik, h "csemegét ide". Boróval mosolygunk a konyhában rajtuk, egyszer megjelenik Bálint hasonló mozdulatokkal (ami a lépéseket és a szájmutogatást illeti), s magyarázza: "csemámmáá"

***

-Az árvíz egy olyan fajta víz, ami elfoglalja az utakat! (ez is Lacától származik.)

***

Jutkának egy vajas-sajtos-uborkáskenyér vacsoránál, (talán a vajról?) eszébe jutott valami és elkezdte a cérnahangján motyorogni:
Cilmoscica jaj,
Hováletta vaj,
Ottlátoma bajusszon,
Mostleszneked jaj.

Nagy csend lett, mind odafigyeltünk és olyan boldog lett, h másodszor is végigmotyorogta. De persze mire Zalán kiért egy filmezővel, arra már nem tudtuk mégegyszer kicsalni belőle. De mivel jól megdícsértük, hát Laca sem akart lemaradni, ő 4szer egymás után énekelte el :)

A pótlás - 2. rész

Kedden Boró elvitte Lacát az oviba, hazajött, majd Zalán ment tovább a dolgára. (Ha jól emlékszem, csak ezen az egy napon vitte Boró, a többieken mindig Zalán volt az ovibavivő.) Mivel Boró csak 12-re kellett menjen, ezért úgy gondoltuk, hogy eljön velünk a játszótérre. Csak nem sikerült készülnie minden órájára, ezért aztán mégis otthon maradt. Mérföldekkel könnyebb volt ez a játszóterezés, 'sze Boró otthon volt és segített beöltöztetni a bandát (bocs, Zalán, a beöltöztetés miatt :) ). Bálint eljött velem simán, nem rinyált, h az anyja otthon maradt... Az egész játszótéren, az egész parkban csak mi voltunk. Hullt annyi hó, hogy kb 1 cm, ez úgy tűnik, h mindenkit elijesztett. Hazajöttünk valamivel hamarabb 12-nél, Boróval váltottuk egymást az ajtóban, Bálint puszit dobott Borónk, teljesen hihetetlennek tűnt, és jött be velünk az előszobáb, ahol megint hegyet raktunk kabát, sál, stbstb-ből, hogy tudjunk gyorsan ebédelni.

Bálint ismét civilizáltan eszik, kezdek rájönni, h nem véletlenszerűen eszik néha így - néha úgy, hanem a szüleinek szól a rendetlenkedés. (hehe, a kis Ördögfióka :) ) Ebéd után ismét elalszik a hátamon, ismét leteszem, gyors gyönyörkodés benne :) Futok Jutkához, éppen jön Zalán, tegnap is éppen így kapott: Bálint aludva, Jutka háton, Zsuzsi türelmesen várja a sorát. Igen, de Jutka nem akar elaludni, pedig már 30 perce hopocálom, beteszem Tibike mellé az ágyba. Ma kivételesen meg tudtam győzni a fiamat, h lefeküdjék, ha nem tud aludni, legalább pihenjen. Zalán ebédelni készül, bemegy, aztán hihetetlen ami történt: Zalán elaltatta Jutkát. Énelekt neki, símogatta? Nem tudom mit csinált, de ami nekem még sohasem sikerült, az Zalánnak igen: elaltatta!! Kávézgatok megint, ez az ebéd utáni adag :D

Kicsik felkelnek, Boró ma hamarabb jön Lacával, mert végre eszünkbe jut, h a mi kocsinkat ne tartsuk leparkolva az udvarban, így Borónak is, Zalánnak is jut 1-1 kocsi. Laca kicsit vadabb, int a tegnap. Egyébként Laca minden nap bepöccentebb volt, mint előző nap, s ezt annak a róvására írtuk, hogy az oviban nem vitték ki őket, mert elég vizes, ilyenolyan ramaty idő volt a héten, mi sem voltunk annyit kint, mint szerettünk volna. Laca pedig közismert arról, h neki szélben-fagyban-viharban ki kell futni-mászni-üvölteni magát, ahhoz, hogy normálisan tudjon viselkedni, jókedvűen énekelni, mondókázni, és sziporkázni, mert a gyermeknek olyan észrevételei vannak, olyan dumája, olyan logikája, hogy az nem hétköznapi!

Szokásos délutáni program: uzsonna, játszótér, haza, vacsora, fektetés.

Szerdán laza napom volt, ugyanis Borónak egyelőre szabad a szerdai nap. Délelőtt kivettem a szabadságomat, Zsuzsival otthon maradtam, ő elvitte játszóterezni Jutkát, Bálintot és Tibikét. Hanem 3 s 4 között elvitte Tibikét is az oviba, hogy T megnézze a Lacáék óvodáját, majd nagyfiús program: elvitte őket a cukrászdába! Boró elmesélése alapján nagyon folyt a bőcsködözés tésztaevés (gy.k sütievés) közben. Elsőnem Laca fejezte be a majszolást, utána Boró, és végül Tibort is megvárták. Mikor alaposan lenyalogatta a kiskanalát, kijelentette, hogy "én aztán úgy béhabzsoltam ezt a sületényt!" :)

A cukrászdából még egy Kauflandos bevásárlásra mentek el, utána haza. Akkor például arra jöttem rá, hogy Bálintka egy egész órát is el tud matatni, anélkül, h nyafogna, vagy bármi nem szalonképes dolgot elkövetne. Jutka, Zsuzsi nagyjából végigaludták ezt az időt, én Csannával telefonáltam, majd Tibivel, ezalatt Bálintka autókat rakott egy dobozba, kiöntötte, visszarakta, az ágyra öntötte, visszarakta, a fotelre öntötte. Utána LegoDuplo kockákat épített egymásra, utána nem is tudom, h miket csinált, de rendesen dolga volt. Ezen is csodálkozott Boró, azt mondja, h ritka nagyon, h Bálint egyedül ennyire ellegyen. De mondom: kiegyensúlyozottnak és boldognak látszott, mint aki komolyan végzi a fizikai kísérleteit, nem érdekli különösképpen, h mit csinálok én. Annyi csinált, h ha kimentem a konyhába, akkor utánam jött, aztán meg vissza is utánam, tehát a teljes magányt elkerülte, de ha ott voltam, akkor nem törődött velem.

Aztán hazajött Boró a fiúkkal, és a szokásos: uzsonna, játszótér, haza, vacsora, fektetés...

Csütörtökön megint megy Boró a suliba. Ezúttal 11-re. Az idő csúnya volt, azelőtt esett, nagy vizesség, stb, nem egy élmény ilyenkor parkozni, anyit lehet csinálni, h a gyermekeket szekálni: arra NE mássz fel, oda NE ülj fel, vizes a hinta, a vonat, a kisautók, a mászókák... ezért eldöntöttük, h ma sétálunk egyet. Eredetileg azt képzeltük, h elkísérjük Borót a suliig, majd hazabattyogunk, de nem sikerült időben elkészíteni a bandát, úgyhogy Boró elment, így megint egyedül öltöztettem a csapatot. :) Elsétáltunk a suliig. Jutka nem volt hajlandó megfogni a kezem, Bálint pedig el sem engedte. Jutkának hiába magyaráztuk, h szálljon le a zöldre festett kis ösvényről, mert az bicikliút, kéremszépen ő csk azon volt hajlandó vonulni. Tibike kezét sem fogta meg, ő egyedül ment, a biciklisáv közepén. Bálint is szeretett volna azon menni, de Jutka haragosan kiabált: "csak Bálin ott nem, csak Lukka baba ott". Így aztán Bálintkával mi egymást húztuk a bicikliútról le s fel.

Errefelé sokkal többen járnak, mint a játszótér felé, bámultak is rendesen! Egy nénike meg is kérdezte: "vai, doamna, toti sunt ai dumneatale?" (Az összes a magáé, asszonyom?). Válaszoltam is: "Nu chiar toti, dar aproape." (Nem éppen mind, de majdnem.)

Aztán haza, aztán vetkőztetés, kajamelegítés, ebédeltetés, altatás. Boró itt haza járt ovibamenés előtt, elvitte Tibikét és Bálintot magával, ismét kis lazításban lehetett részem, amikor csak a két csajjal maradtunk otthon.
Jöttek, uzsonna, játszóterezés, haza, vacsora, fektetés...

Pénteken Boró ismét otthon volt. Eldöntötte, már jóval azelőtt, hogy pénteken nem viszik Lacát oviba, hadd játsszák ki magukat Tiborral. Folyt is nagy tűzoltózás hevesen. Annyira édesen tudnak már játszani. Két évvel ezelőtt még annyit-de-annyit veszekedtek, de szerencsére jól összeszoktak mostanra. Aztán a beteg állatokat gyógyították. Vitték a képzeletbeli patikából a képzeletbeli gyógyszert, még Bálint is vitte, nem tudom, h ő tudta-e, h mit visz, de úúúgy vitte, hogy öröm volt nézni. :)

A péntek délelőtti kimenő olyan volt, h elvittük a bandát a központba. Mintha két helytelen csikót vittünk volna, Tibike s Laca alig fértek a bőrükben. Futkároztak, tüzet oltottak, stb. A nagy randalírozásban Laca még valami kityakakába is belegyalogolt. Jutka galambokat kergetett, Bálint már nem tudom megmondani, h mit csinált, Zsuzsi aludt. Én bejártam egy fonalas boltba és vettem is egy szép narancssárgás matringot.

A hazaindulással megkéstünk, el is nyűgösödött minden gyermek, a kocsiba alig tudtuk begyömöszölni őket. Eszünkbe jutott Attila, ahogy a korai délutáni órákban a tyúkokat megfogja és gyömöszöli be őket a ketrecükbe. Hát kb mi is úgy nézhettünk ki, ahogy a fáradt, nyűgös gyermekeket gyömöszöltük be a kocsiba, 4-et a hátsó ülésre, azok meg akartak kimászni, elégedetlenek voltak a sorrenddel, stb.

Valahogy hazaértünk, s elkezdtük fektetni a bandát. Tiborral is összevesztem, h legyen szíves aludjék, mert egész héten nem aludt és már nagyon látszott rajta. Persze nem akart, de aztán megígértem, h este a többieknél későbbig fennmaradhat, így győztem: lefeküdt! És láss csodát, el is aludt!

Laca el sem sikerült aludjék, Bálint igen, de egy óra múlva kiérkezett és nem aludt vissza! Jutka... hát róla tudni kell, h ő extra fáradt volt, ugyanis éjszaka 11 és fél 2 között nyomta a sót nekem. Nőnek a leghátsó fogai, és mint minden foga, ez is rémesen megkínozza. Biztos voltam benne, h egy ilyen éjszaka, s egy ilyen délelőtt után nagyonnagyon hosszút fog aludni, de láss csodát: egy óra alvás után ő is kiérkezett és ő is visszaaltathatatlan volt. :(

Délután nézettünk velük rajzfilmet, Boró olvasta a meséket, énekelt, aztán amíg elkészítette a tortát, addig popcorn-t etettünk a bandával, hogy ne hülyeségeket csináljanak. Folyamatos programra volt szükség, és így is rémes volt a banda. Egyik nyávogott, dörzsölte a szemét, a második püfölte a harmadikat, az bőgött, akkor azt vigasztalni kellett, a negyedik nem tűrte, hogy nem rá figyel mindenki, az ötödik pedig,  kis Zsuzsi pedig nem tudott elaludni. Szopott, aztán nyűgölt, aztán túl sokat szoptattam (annak reményében, h megnyugszk), és rengeteget hányt. Ő amúgy is egy hányós baba, mindig vigyáznom kell (kéne? :( ), hogy ne etessem túl, de pénteken bekerültünk az ördögi körbe: hányt, evett, hányt, evett, elaludt, 3 perc múlva ébredt, nyűgös volt és kezdtük előlről: evett, hányt, stb. Boróval ketten úgy futottunk körbe-körbe mint két nyuszi... Nehéz nap volt nagyon. Aztán Boró elvitte a 4 nagyot a játszótérre, én még maradtam kicsit, hogy kivegyem a tortát a lerből, hogy összeseperjem a disznóolat a konyhában (mondtam már, h popcorn-t evett a banda, könnyen elképelhető, hogy nézett ki a konyha földje). Zsuzsit alig tudtam letenni, de azért sikerült ez a 2 projekt, majd futottam a játszótérre a banda után, hogy szegény Boró vajon bír-e velük? De szerencsére arra már Zalán is odaért.

Ez a káoszos nap után alig tudtuk lefektetni a bandát, annyira be volt már mindenki pöccenve. Nekem az volt a kívánságom, hogy bár tudnám kipihenni magam reggelig, mert szombaton haza kell vezetnem. A kívánság hálistennek bejött, jól aludt mindenki.

Szombat reggel szépen összeraktam a cuccainkat, még kimostuk a sok szennyest, meg kellett várni a mosógépet, h lejárjon. Zsuzsit jól megszoptattam, majd becuccoltam a 3 gyermeket a hátsó ülésre, és szépen útra keltünk. Megálltunk a város széli omv benzinkútnál, ott elbúcsúztunk Borótól, és pontban 12:39-kor kihajtottam a benzinkúttól.
A lányok nyomban elaludtak, Jutka Aradnál már meg is ébredt. Váradon megálltunk a Mc'Donalds-nál, wc, Happy Meal és már száguldottunk is tovább. Zsuzsit is kivettük, de nem ébredt meg! Ezért aztán a kaját csomagba kértük és a kocsiban ettük. Annyit álltam, míg bekaptam a szendvicsemet és a kávét, s hajtottam is tovább. 17:58-at mutatott az óra a bordon, amikor a kapunk előtt kikapcsoltam a motrot.

Zsuzsi átaludta!!! Jutka a vége felé kicsit nyafogott, de Gyalunál ő is visszaaludt még, így aludva ért haza. Sőt! Tibor is aludt valamennyit, éppen a kanyargós Királyhágón.


Amit kifelejtettem: Zalán sógor esténként segített nekem lefektetni a gyermekeimet, amit ezúton is hálásan köszönök, sokkal nehezebb lett volna egyedül végigcsinálni az esti ceremóniát.

Így volt, igaz volt, s aki nem hiszi, járjon utána! ;)

A pótlás

Úgy szoktuk csinálni Boróval, hogy amikor valamelyikünknek babája születik, akkor a másik elmegy segíteni az első időben. Persze megy Csanna is, hozzá a másik nagymama is, hozzám Anikó szokott még, de ha az első 6 hetet nem is, de az első néhányat igyekszünk "lefedni", hogy a kismamát kíméljük meg a főzéstől, sepréstől, stb. Kivétel volt ez alól Bálintka születése, amikor Jutka még csak 4 hónapos volt és én nem vállaltam be, hogy leutazom Vele Temesvárra. Nagyon rossz érzés volt, úgy éreztem, h cserben hagytam a hugomat, de ő váltig állította, hogy lesz alkalmam bepótolni. Nos, a múlt hetet Boró szerint kipipálhatom, mint ilyen "pótlást".

Az történt ugyanis, hogy Bálint lassan tölti a két évet (feb.10-én), és Boró nem megy vissza a régi munkahelyére dolgozni, hanem megtalálta őt egy másik állás. Zenetanárnéni lett a Bartók Béla nevű iskolában. Versenyvizsgázott is, és hadd kiabáljam bele a nagyvilágba, hogy kapott jónagy 10-est és nagyszerű elismerést, hogy micsoda értékes szakember. Emberek! Ez az én saját hugicám! :)

Lacának "könnyű", mert ő oviba jár, de Bálint még kicsi, és akkor ezzel a munkábaállással róla valamilyen módon gondoskodni kellett. Úgy gondolták, h nagyszülők és a lelkes önkéntes nagynéni (ez lennék én, - hm, lassan Hupikék Okoskához kezdek hasonlítani, bocsássátok ezt meg nekem,) segítségével oldják meg a Bálintka pesztrálását.

Az első két hétben Csanna volt a szolgálatos, a harmadikban én, utánam érkezett Gabi néni, a másik nagymama... és így fog ez menni a tanév végéig. Ez  bejegyzés, aminek jó hosszú lére eresztettem az elejét, erről az én hetemről fog szólni.

Szombaton bepakoltuk az egész családunkat a Volvoba és Tibi röpke 4 és fél óra alatt elröpített minket Temesvárig. Ezúttal Torda-Szászváros-Déva-Lugozs útvonalon, hogy kipróbálhassuk a Dévát kikerülő autópálya szakaszt. Ott belaktuk az lakásukat, annyian vagyunk, hogy majdnem kilaktuk Boróékat belőle :)) Szombat délután játszótereztünk egyet Boróval és 4 gyerekkel, az apukák és Zsuzsi baba bevásároltak a Kauflandban.

Vasárnap Borót megkíméltük, hogy tudjon készülni a vizsgájára, t.i. hétfőn került sor - erre a fent már elmített - vizsgájára. Délelőtt elvonultunk a Gyermekparkba, amit nem olyan régen újítottak fel. Nagyszerű játékszerek, tágas tér, olyan igazi temesvári park. Ha csak egyet is ide lehetne hozni Kolozsvárra közülük... bezzeg!

Délután Zalán sógorral szellőztettük a gyerekeket, Tibi pedig felült a vonatra, hogy visszazötykölődhessen Kolozsvárra. (Persze helyben derült ki, h a kéknyíl vasárnap ne jár, aztán ugyanakkor indult valami mezei gyors, aminek 7ésfél órára volt szüksége Kolozsvárig eljutni.)

Hétfőn aztán nagyon fegyelmezetten indult a napunk. Tudtuk, hogy ez lesz a leghosszabb napunk. Reggel 8 előtt megébredtem, de a gyermekeimet nem engedtem ki a hálószobából, nehogy Laca ne akarjon oviba menni, ha találkozik Tibikével. Hallottam, hogy már az előszobában matatnak Zalán és Laca, amikor Bálintka felsírt a szomszéd szobában. Akkor Zalán bement (ő már kabátban és cipőben volt), felvette, mondta neki, hogy "Jóreggelt Bálint, most megy el Apuka Lacával az óvodába, Te itt maradsz szépen Réka nénjével, Tibikével, Jutkával és Zsuzsi babával. Legyél ügyes fiú!" Nem is nyújtottuk a búcsuzkodást, de Bálintka tuda is, hogy így lesz, nem lepődött meg, jött is be a szobánkba, hogy "Zsuzsaaa". Ekkor kb 7:50 -et mutatott az óra.

Hagytam fél 9ig, hogy játszodjanak, beszélgessenek a gyerekek, beraktam a mosógépet. Aztán fél9kor kivonultunk reggelizni. Senkit nem tettem tisztába, hogy ne kelljen 2szer. Boró mondta, h Bálint reggel biztosan fog kakálni, ne siessek a pelenkázással. Aztán fél9kor kivonultunk a konyhába csapatostól, és odatettem a virslivizet. (Igen, tudjuk, h a virsli milyen rettenetesen hitvány kaja, de ilyen esetben nagyszerű: hamar kész, gyorsan lejár a reggeli és garantált, h minden gyermek eszik belőle. Egyszerűen annyira hitvány, hogy szerintem nincs is gyermek, aki ne szeretné.) Csak azon csodálkoztm, hogy Bálint milyen fegyelmezetten eszik. Néha mustárt kér, "muttááá", néha vizet, "nyámmá", de egyébként ügyesek üldögél a székében és illedelmesen falatozik.

Eddig Bálintot csak úgy láttam enni, hogy a székében néha feláll, néha kiül a peremére, aztán vissza, aztán megint a szélére, hadonászik, magyaráz, szanaszét szórja a kaját, stb. Erősen csodálkoztam, hogy így is tud enni ez a gyerek, és eszembe jutott, h amikor Sároson hagyta Boró a fiait (éppen a Zsuzsi születésekor), akkor Csannáék mondták, h milyen civilizáltan evett.

Nos, szépen lejárt a reggeli, de még csak fél 10 volt. Na, gondolom magamban, h ilyen korán azért nem megyek ki, de mindenesetre összehordom mindenkinek a ruháját, h majd gyorsabban menjen a készülődés. Jött, h röhögjek, amikor az utolsó pelenka, harisnya, zokni, stb össze volt hordva egy kupacba, hát egy elég nagy hegy lett belőlük :)

Bálint még mindig nem kakált, ezért a lányokkal kezdtem, Zsuzsit és Jutkát pelenkáztam. Aztán eldöntöttem, h nem várok tovább, de hogy a gyereknek meglegyen a rutinja, hát beleültettem egy mosdótál langyos vízbe, hadd pancsoljon, így szokták a szülei is, hadd érezze otthon magát a gyerek :) Még a bilit is kitettem  melléje, hátha motiválja a látványa. :) Na de nem, a kakálás elmaradt. Csodálkoztam, mert Boró annyira biztosra mondta :) Aztán mire tiszta pelust kapott Bálint, arra bekakált Jutka. Hát igen, Jutka lányom mindig tud meglepetést szerezni valamivel. Akkor Jutkapelenkázás reloaded...

Aztán beöltöztettem Zsuzsit, betettem az autósülésébe és rányitottam a konyhaablakot. Tibike hálistennek felöltözött egyedül, (többnyire nem szokott, vagy szekál a cipőtépőzárral, vagy mindegy, h mivel, de ha az össze hugát öltöztetem, akkor nehogymár egyedül felöltözne :-o ) Amikor Tibike és Jutka készen voltak, akkor kiengedtem őket a lépcsőházba, Jutka fel is ment rögtön egy emeletet, majd Bálintot is ki, és mire Zsuzsit magamra applikáltam a kendőbe, majd hordozótakaró, stb, addigra már Bálint is felment egy fél emeletet. Végül Tibike hívta a liftet, én begyújtöttem a kicsiket és vonultunk a játszótérre. Ahogy kiléptünk a járdára megnéztem az órát: 10:55 volt és én egy hősnek éreztem magam, hogy sikerült elindulni ennyi gyermekkel. Zsuzsi kendőben, jobbról-balról kézenfogva Jutka és Bálint, Tibike pedig ott battyogott mellettünk, szerencsére nincsen messze a játszótér, a csigatempónkban is odaértünk 10 vagy 12 perc alatt.

Könnyen elképzelhető a járőkelők tekintete: ledöbbentektől kezdve, sajnálkozókon át, a megbotránkozókon keresztül a meleg szeretettel mosolygókig mindenféle volt, de közömbös talán egy sem :) De becsszóra: annyira bírtam magam :)))

A játszótéren mindenki feltalálta magát, de egyik sem ment túl messze tőlem. Jutka édes volt, felült a versenyautóra és mondigálta: "itt van kolmány, itt van gomb, itt van gomb nem, ez volvo autó". Bálint is felmászott, lemászott autókról, a hajóról, aztán a favonaton szórakoztak. Elég vizes idő volt, rajtunk kívül talán 2-3 gyerek volt, plusz a hozzuk tartozó felnőtt.

Kb 12-kor indultunk haza, hazafelé Bálint nem fogta a kezem, mert Tibikével kergetőztek, az ő jellegzetes focistaszaladó mozdulataival totyogott Tibike után, aztán amikor T nagy kegyesen megállt, hogy megfoghassa, akkor mondta boldogan, hogy "meggáá", ami annyit jelent: megvagy!

Otthon az előszobában hatalmas hegyet raktunk a kabátok, sapkák, sálak, kesztyűk, szvetterek és kitudjamégmikből. majd gyorsan odatettem az ebédet melegedni, asztalterítés, miegymás, minél gyorsabban. Zsuzsi kegyes volt hozzám. Megébredt ugyan, de nem akart rögtön szopni, így én is tudtam ebédelni a többiekkel.

Ebéd közben többször is elmondtam Bálintnak, hogy a hátamon fog elaludni, kendőben, de ő ezt már régesrég tudta, igazából Jutkának szólt a dolog, gondoltam, hogy ez kényes pont lesz számára. Ebéd után elém is állt, összebnta szigorúan a finom kis szemöldökét, és amilyen szigorúan csak tudta a cérnahangjával, kijelentette: "Bálint kendőbe NEM, csak Lukka baba kendőbe" (saját magát nevezi Lukka babának). Hát igen, erre számítottam, gyorsan elővettem mindkét kendőt: "hát peersze, - nyugtatom szegénykét - ez a Bálint kendpje, ezbben Bálint alszik, ez pedig a Jutkáé, ebben Jutka alszik." Láss csodát, mint a mesében a varázsigékre, erre mindenki meg is volt nyugodva. Akkor gyors pelenkacsere a 2éveseknek...

Gyorsan dobom fel Bálintot a hátamra, Zsuzsi továbbra sem kér még szopit (hihetetlen, máskor nem bír ki ennyit hazajövés után), élvezem, h Bálint milyen igazi kis kendős gyermek, tartja kezét-lábát, segít megkötni. Kérdem tőle, hogy mit énekeljünk? Mondja: "amma". Kezdem is, "alma, alma, piros alma odafönn a fán". Jutka kommentál: "ama NEM, ama NEM". Már nem is tudom, h mit mondtam: most Bálintnak ezt elénekelem, aztán Te kiválasztod, h Neked melyiket." Megnyugszik.
Bálint kettőt ásít, lefekszik a hátamra, tartott kb 3 v 4 percet és már aludt is. Gyorsan viszem be a szobájába, leteszem, és akkor látom ismét, hogy mennyire szép gyermek, még így aludva is. Muszáj puszit adjak, remélem nem ébred meg tőle. Nem ébredt meg, nyugodtan-egyenletesen szuszog. Kicsi drága, adudj jól. Óvatosan behúzom az ajtót, nézem az órát, keresen 13 óra. Futok Jutkához.

Jutkát is fel a hátamra, mit énekeljek? Mondja, h mit, nyomjuk... Közben hazajön Zalán ebédelni, nyűgösödik Zsuzsi, Jutka is aránylag hamar elalszik, teszem le a másik szobában, futok szoptatni. Óóóó, jééé, kitöltöm a reggelről maradt kávét, Tibike valami könyvet nézeget, Zsuzsi elalszik szopi közben, én kávézok, minden rendben. Zalán ebéd után visszamegy a dolgára... aztán felébrednek a kicsik, először Bálint, aztán Jutka, aztán kezdenek bepöccenni...

Gyorsan válasszatok könyvet, most olvasunk. Olvassuk az AnnaPetit, Tibike szeretne valami mást, de most a kicsikre jobban kell koncentrálni...

Négy után kicsivel megérkezik Boró Lacával. Laca és Tibike rögtön tűzoltókká válnak, Laza Sam, Tibike Tom, valami régelromlott bébiphon-nal távbeszélnek egymással, a kicsi fürdőszobában oltják a tüzet, a konyhában találnak egy olyan ... izét ... amit az ajtókra szoktak feltenni, h amikor nyílik, akkor "harangozzon", szélharang, vagy mittudomén..... azt kinevezik riasztónak. Kicsikészet tesznek, h elérjék. Akkor valaki fellép a székecskére, megrázza, kiabálni kezd: riasztáááás, tűűűűűűűűz van, fogják a távbeszélőt, megbeszélik gyorsan, h hová kell szaladni, oldani, vétel Tom, vétel Sam... üvöltenek, dübörögnek, alsó szomszéd kopogtat... nagyon kellemetlen lehet neki, ezt belátjuk,... nekünk is kellemetlen, h folyton szekál... de a gyermekek roppant édesen játszanak.

Bálintka néhányszor hozzákopácsl Jutkához. Azt még nem mondtam, h amíg Boró hiányzott, addig is megpróbálta, de megfogtam a kezét és szigorúan megígértem, h össze fogunk veszni és meg fogom szidni, ha bántja Jutkát. Nem is bántotta utána soha... amikor az anyja nem volt otthon :D

Aztán uszonna, játszóterezés, haza, vacsora, fektetés...

Folytatás következik, ígérem nem lesz minden nap ennyire részletes. :)