Na nem azért hagytam ki 2 hónapot a bloggerségből, mert semmi említésre méltó nem történik... nem... Hanem éppen az ellenkezője. Még mindig reménykedek, h egyszer összefoglalom a történteket, de hogy mikor?... :(
Most pedig arról szeretnék beszámolni, hogy bepánikoltunk Apával ketten. Rájöttünk, h időtlen idők óta nem voltunk sehol kettesben, s ha megszületik a pocaklakó, akkor egy ideig nem is leszünk. Ennek orvoslása érdekében felhívtam Csannát, akinem örömöt okozotunk a hírrel, h egy héteig Náluk lesznek az unokák :)
Aztán kinéztünk egy szép május végi hetet. A házasségi évfordulónk környéke (éppen 9.), és 30 hetes pocakkal még talán bevállalható egy hosszabbacska utazás.
Aztán a terv csak annyi volt, hogy minden nap máshol akarunk aludni. Minden nap egyszer halat szeretnénk enni. Eleinte strandolásra is gondoltunk, de attól menet közben elment a kedvem. Na de Tibi nem bírja ennyire a spontánságot, ezért ő kigondoltam, h a Tiszatónál kezdünk, Tiszafüreden. Nekem mindegy volt, oda megyek, ahová visznek :D
Az "akció" a pénteki nappal kezdődött. Apa még a cégnél inétzte az utosó simításokat, én kivettem Tibikét ebéd után az oviból és irány Medgyes. A gyerekeket felpakolva szépen 3-an odakocsikáztunk. Ott is aludtunk, aztán szombat délelőtt visszajöttem egyedül.
(Péntek este írjuk az SMS apának. "Szia Apa! Jutka már alszik, mi is le vagynk feküdve Tibikével...." stbstb. Tibike hozzámbújva figyeli hogy pötyögöm a betűket. Egyszer megkérdi: "Anya! Azok a betűk, amiket ide írsz, hogy kerülnek oda Apához?")
Szombat déli 12 körül értem haza, majd pakolás, és indulás. Meg se nagyon álltunk Tiszafüredig, ott találtunk egy szép kis vendégházat, be is cuccoltunk.
(Óóóó, és babát várnak! Első gyerek? - kérdezte a házinéni. - Ó, dehogy, harmadik.... - Kerek szemek, hümmögés, hámmogás - Mekkorák a másik kettő? Hiszen maguk olyan fiatalok! - Olyan kicsik? És most hol hagyták őket?... És nem írom le többször, de ilyen és ehhez hasonló jelenet majdnem naponta volt...)
Első nap aludtunk startból 10 órát. Másnap átköltöztünk egy kemping-be (tudom, h nem így szokták írni), az olcsóbb ára miatt. Aztán elbicikliztunk a Szabics kikötőig, ott átvittek motorcsónakkal a Tiszán és végigsétáltuk a "Tiszavirág séta- és tanösvény"-t. Azt is úgy, h minden 10 méteren leülltünk a fűbe pihenni, néztük a vizet, madarakat, érdekesebb burjánokat... próbáltuk megfejteni, hogy hívják a pocaklakónkat, de ez egész héten nem jött össze. Azt a 1,5-2 km-s sétányt több óra alatt jártuk be. Hazafelé jóllaktunk a Ha-L-Jó Vendéglőben, és szépen visszabicikliztünk a szállásra. (Nyugi, csak vagy 2 km-t kellett, aszfaltozott bicikliúton!)
Másnap, hétfőn elautóztunk Poroszlóig, megnéztük ezt a frissen nyílt "Tisza tavi Öko Centrum"-ot. Nagyon szép, nagyon látványos, joggal lehetnek rá büszkék a helybéliek! Ott is lassan haladtunk, mert egyszerűen csak lötyögni tudtunk. És például a mozdulatlan teknősbékákat is tudtuk nézni hosszú perceken át... innen gondolom, h ki lehettem éhezve egy kis mozdulatlanságra, mert egyébként nem igazán jellemző rám ez a mérhetetlen nagy döglés. Innen hazafelé megtaláltunk a Fehér Amur nevű halászcsárdát, amit Nyufi már a tavaly nyáron is ajánlott, aztán valakitől azt hallottuk, h leégett, de hálistennek egyáltalán nem égett le. Hálistennek, mert írtó jó halászlevet szolgáltak fel!
Hétfő este azon kaptunk magunkat, hogy az egész kempingben mi vagyunk a vendégek. Lejárt Pünkösd és mindenki hazament. Hogy ne túlozzak: volt még egy lakókocsi, ahol egy nagybajusszos osztrák bácsi kezdte meg az őszig tartó nyaralását.
Következett kedd. Kedden elvontultunk Budapestre, ez volt a legcivilizáltabb napunk. Ott találkoztunk mindenkivel, akivel dolgunk volt (vinni, venni, hozni dolgokat), megnéztem a Mamami Boltot, amire már régesrég nagyon kíváncsi voltam. De olyan ügyesen megszerveztük a dolgokat, hogy déli 3 körül már midnennel végeztünk. Beülünk a kocsiba és akkor néz rám Tibi, hogy "de most tényleg muszáj eldöntsük, h hová megyünk, mert attól függ, h merre megyünk ki a városból". Na, akkor kezdtük sorolni, h Sopron? Bécs? Tényleg, vajon merre vegyük az irányt? Aztán Tihany mellett döntöttünk. Ott nyaraltak Tibinek valami ismerősei, s gondoltuk, h mennyünk, igyunk meg velük egy sört. :) El is robogtunk Tihanyig, csak az Ikeánál álltunk meg egy kicsikét.
Megittuk a sört, akikkel akartuk, aztán kerestünk egy szállást. Egy aranyos kis hotelben szálltunk meg, ez volt a legeslegszebb szállásunk, az összes kipróbált közül :D Az udvarról, ahol kajáltunk is este meg reggel látható volt a Balaton, a másik felén pedig egy szép zöld domb. Az egész terasz maga meg telesteli Olianderekkel, muskátlikkal és szebbnél szebb virágokkal. Este a vacsoránál roppant boldogok lettünk attól, h kitaláltunk: kerüljük meg a Balatont!
Így szerdán tovább utaztunk, s egy badacsonyi pihenővel, ahol ebédeltünk egy szép vendéglőben és bort vásároltunk egy igazi borpincéből, elrobogtunk Keszthelyig. Végig a Balaton partján, lassan, nyugisan, nézlődve, beszélgetve, vigyorogva.
Keszthelyen elhatároztuk, h strandolunk, de éppen egy hatalmas zápor kerekedett. A Jóbarát vendéglőben húztuk ki a rosszidőt, kb 3 órát ültünk bent, ettünk, söröztünk. :) És megállapítottam, h a Jóisten sem akarja, h strandoljak egyet.
Csütörtök következett. Ellézengtünk egy strandra. Fújt egy szelecske de sütött a nap, meleg volt. Voltak a strandon 5-ön, mi lettünk a hatodik és hetedik érkező. A fürdést eluntuk, de ücsörögtünk egy padon, bámultuk a vizet, a hattyúkat és a többi madarakat, melyeket csak találgattuk, h vajon miféle madár. lehet. Jaaa, amikor bementünk és megláttuk a hattyúkat, akkor Tibi rámszólt: "Anya! Nem eszünk hattyút! Világos?" - csomót vihogtunk... már amennyire Tibivel vihogni lehet. Ez inkább abból szokott állni, h ő szégyeli, h én hangosan vihogok.
Mire meguntuk, kikászálódtunk, megnéztünk valami térképet, addig mustráltuk a Balaton déli partját, míg észrevettem rajta Balatonszárszót. Rögtön oda akartam menni. De megmondani Tibinek, h azért, mert Anna és Peti is ott nyaraltak, azt már végképp nem mertem. Kérdzte, h miért pont Szárszó, de csak mosolyogtam, hogy hát mert az tetszett meg :D
Szárszón találtunk egy nénit, aki befogadott a házába, adott egy szobát. Kiderült, hogy van egy örökbe fogadott kislány a háznál. A néni lányáéknak nem született gyerekük. Az anyuka már 44, a férje pedig 46 évesek. És nem volt még egészen egy hete, hogy hazahozták a kislányt. Aztán babáztam kicsit vele. Először babáztam egy hét óta. Annyira jólesett. :) Mire már a szállást is lefoglaltuk, rájöttünk, hogy csak 3 óra van, mi pedig azt hittük, hogy már vagy 5-6 lehet. Így levonultunk a Balaton partjára, én befeküdtem egy jó nagy fa árnyékába, Tibi bement úszni (csak nem igazán tudott, mert írtó kicsi a víz azon a részen). Ott henyéltünk megint egy jó adagot.
Péntek reggel arra ébredtünk, h lehűlt az idő, éjszaka esett az eső. Összepakoltunk, elbúcsúztunk a házinénitől, aki nagyon ragaszkodott, h vele kávézzunk, megfőzte nekünk a kávét :) Pedig a reggeli kávéval tervünk lett volna. Na nembaj. Lekocsikáztunk a szárszói cukrászdáig, ilyenformán kávé helyett forrócsokit vettünk. Azzal kisétáltunk a partra, ott szépen megiszogattuk kettesben. Forrócsokizás után még benéztünk a siófoki Tescoba, megvettük amiket akartunk még. Utána fel az M7-esre, és (apró túlzással mondhatom:) le sem jöttünk onnan Nyírbátorig. Nagykárolyban pihentünk vagy 2 órát, a Headbangers-ben. Onnan este 10 körülre szépen hazaértünk. Az utunk legnehezebb része az itthon volt, Kolozsváron, mert egy csomó helyen útjavítás van és alig tudtunk hazajönni, annyit kellett kerülgetni az útlezárásokat.
Nos, ennyi volt a kettesben nyaralás. Medgyesre végül nem kellett elmennünk, mert Csanna s Csapja hazaszállították a gyerekeket. Ma Apa már dolgozik, holnaptól Tibike is ovizik, szép lassan visszaállunk a mókuskerékbe...
Konklúziók:
-ilyent évente kéne egyet csinálni. Talán az alvás hiányozhatott a legjobban, mert napi 10 órát aludtunk, ezen felül első két nap még délután is párat.
-máskor is májusban mennék nyaralni. Minden szálláshely kicsit olcsóbb, mint júniustól lesz. Fehérbőrűeknek küldön előny, h nem kell annyira félni a leégéstől. Turistát nem látni, csak nagyon nagyon keveset.
Ja a gyerekekről: minden rendben volt, ők is nagyon élvezték a nagyszülőzést'
Jutka pár szóval-szótaggal gazdagította a szókincsét. Csupáncsak azzal sztrájkolt, h nem fogadott el senkitől semmi kaját, csak egyedül volt hajlandó falatozni. Beleértve a joghurtot, levest és minden egyebet. Na de így is sikerült neki sokat enni, úgy tűnik, h kicsit meg van pofosodva és nőve a léányzó.
Tibike meg már napok óta azt meséli, hogy Nagytatával merre autóztak, a Mercedesz mikróbusznak hogyan pukkadt ki a kereke, milyen híreket hallott meg a rádióban, milyen új könyve van nagymamának, mekkora buli volt a X. Vándorcsizma fesztivál.... És úgy érzem, h még tartani fog ez a mesélés :)
Köszönet itt is kedves Férjemnek, nagyon szép volt ez a hét. Köszönet a nagyszülőknek, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez az akció. És köszönet a gyerekeknek, akik nagyon természetesen vették ezt a "figurát", eszükbe nem jutott ellenkezni sem előtte, sem sértődöttet játszani utána.
A hálózsák: pakolás előtt Tibi betett egy hálózsákot az autóba. Én meg röhögtem, h azt ugyan minek? Ő meg kijelentette, h biza, egy meleg hálózsáknak sosem lehet tudni, h mikor vesszük hasznát. Aztán a tiszefüredi kempingben első éjszaka kissé fáztam, így második éjjelre Tibim diadalmasan hozta a hálózsákot be az autóból, hogy "lám-lám, na ugye?" Szuper volt, jólesett nagyon!
A biztostű: ugyanúgy röhögte Tibi a biztostűmet, amikor meglátta, h a szvetterembe van bújtatva, mint valami falusi nénikének. Én pedig nagyon határozottam tudtam, hogy az ember, ha úton van, sosem tudhatja, h mikor van szüksége egy hegyes eszközre. Hát valamelyik nap nem összeszedett az ember egy szálkát? Akkor diadalmasan kiakasztottam a biztostűt: "tartsd ide az újjacskádat, bébi", és pillanatok alatt megszbadítottam a szálkától!
