2010. december 23., csütörtök

Karácsonyi készülődés

Hát mi tagadás, álltam már jobban készülődés ügyben. Hát csoda-e? Inkább az a csoda, h ennyire is állok.

Adventi koszorút szerettem volna készíteni Pontosabban venni egy "üreset" és feldíszíteni. Azon kaptam magam, h Advent 3dik vasárnapja van és még nincsen meg a koszorú. AKkor eldöntöttem, h az idén nem is lesz.

Az adventi naptárral hasonlóan jártam. Valami mézespogácsás dologt szerettem volna, egyszercsak december 10 is el volt múlva, gonodltam, hogy mostmár nem érdemes...

No, de mézest sütöttem végülis.
Felét megsütöttem egy éjszaka, kölcsön-formákkal: autó, busz, mozdony, vagon... ezeket az angyal fogja a fára aggatni, mert odaadtam neki ;)
Másik felét Tibikével együtt sütöttük. Hát neki nagy buli volt. Úgy nézett ki a gyerek, mint egy pék. Szórtam a lisztet, h sirítsem ki a tésztát, felugrott: én is teszek lisztet, azzal egy fél marék lisztet, puff, kidobott az asztal közepére. Majd a kisirített tésztát eszeveszett tempóban szaggatta midnenféle formákkal. Közzben folyamatosan dumált: most hóembelt vágok, anya, most angyalt, most kalácsonyfát.
Persze nem tudtam meggyőzni, h a tészta szélébe szaggasso, így rengetegszer újra kellett nyújtani...
De lényeg, h Neki nagy buli volt.
A sütés végén a gyereket egyenesen a fürdőkádba kellett tuszkolni, a ruháit pedig a szennyesbe. :))
(Imádságaimban türelmet fogok kérni az ilyen alkalmakra, mert nagy koncentrálást igényel, h ne szidja az ember a gyerekét: ne koszold össze magad, a konyhát, stbstb...
Mert ugyebár ezért csináljuk, szóval: igen, fiam, eresszed! Kit érdekel, hogy néz ki a konyha, vagy a ruhád? Buli van!!! Az én gyermekkoromból is ezekre a készülődésekre emlékszem. Medgyesen, Martonosban. (Asszem Sároson nem karácsonyoztunk akkoriban.))

Az ajándékokat beszerezgettük, már listát kell írjak lassan, h mit hová dugtam :)))

Immár várjuk az angyalt holnapra, és ha nem készülnénk utána elutazni, akkor nagyszerű lenne, de még a pakoláson is járnia kell az agyamnak... De nembaj, olyan jó lesz :)

+1 Tibike-beköpés:
Az oviban rengeteg karácsonyi dalt megtanultak. Itthon énekelgette őket, s ugye több énekben is szó van Jézusról.
-Tibikém, ki Jézus? Tudod-e?
Errefel rámnéz nagy csodálkozva:
-Te nem tudod, Anya? Jézus egy kicsi baba. Ott van az óvodában!

2010. december 20., hétfő

Így született Jutka

Ha nem szeretném, hogy végleg elmaradjon, akkor most vagy soha, meg kell írnom ezt.

Figyelmeztetés: Egy "ősanya" típusú beszámoló következik. (ála modoros)

Ott kezdem, h 32 hetesen dokit váltottam és attól tovafelé nem voltam igazán nyugodt. Főleg, h kiderült: ha nem akarok koraszülést, akkor legyek szíves visszavenni a tempót. Ezekután már nagyon imádkoztam, h legalább a 36 hetet betöltsem, de jó volna a 38-at, stbstb.
Végül eljött szeptember 20 és örültem nagyon, hogy na, mostmár nem fog koraszülésnek számítani, ha véletlenül beindul.

Jártam hetente CTG-re és mindig nyugis volt az aszisztensnő, h "nu aveti contractii" (nincsenek kontrakciók). Közben kiderült, h a lányka nincsen a legjobban beállva. Pontosabban fejjel lefelé van, de a hátgerince az én hátgerincem felé és az arca felfelé, ami nem éppen a legkedvezőbb.

Volt amiért idegeskedjek:
1. papírom volt arról, h császár legyen a szemem miatt.
2. Nincsen a legjobban beállva a gyerek, tehát ha nem jól alakul, akkor császár lesz.
3. nehogy korababa legyen.
4. Tibike születésekor ugye volt egy kellemetlen placenta-ügy (nem vált le jószántából), nehogy most is úgy járjak.

Nos értem én, h vannak olyan hezlyzetek, amikor az élet forog kockán, és a császár elkerülhetetlen, de "fölösleges" császárt nem akartam.

A sok izgulás ellenére, a lehető legsimábban ment minden.

Szerda este sétálni mentünk Tibivel, mint az utolsó napok mindenikén. Inkább rohngászás lett belőle, mintsem séta. De azért jól éreztem magam. Este 11 körül aludtam el gyanútlanul...

Megébredek egy igazi fájásra, tudtam, hogy "na, ez már AZ". Nézem az órát: 00:13.
Vártam még egy fájást, h lássam hány perc telik el addig. A következő 00:27-kor jelentkezett.

Nos, órát többet nem néztem, Tibit felköltöttem... és szerencsére Tibi beparancsolt zuhanyozni, mert az én tervem az volt, h még várok egy fájást és csak akkor kelek fel.

Már a zuhanyozás is úgy sikerült csak, hogy Tibi tartotta a zuhany rózsáját.

Nos, sokat nem húztuk az időt, öltöztünk, felköltöttem Csannát és elmentünk.

Szerencsére éjszaka volt: nem volt forgalom, a kórház udvarára be lehetett menni és a bejárathoz nagyon közel le lehetett parkolni.

Ott a nők úgy vártak, h "ce-i azi noapte? A saptea gravida vine!" (Mi van ma éjjel? A hetedik terhes jön!) - Há én erről nem tehetek :D
 Megvizsgált egy rezis csaj, mondta, h 7 centi és siessünk. Átöltöztem és felkísért egy ápoló valaki.

A szülőszobában szembejött egy bába, aki emlékezett arra, h a multkor milyen gyorsan ment a szülés (pedig nem is vele szültem volt, nem is értem, h honnan emlékezhetett). Kérdezte, h melyik orvost kell hívni. (A régi dokim már nem dolgozik ott.) Mondom, h kit és már hívta is telefonon.

Addig engem bevittek a vajúdószobába és a hasamra kapcsolták a CTG-t, ami rajzolta is a hullámokat :D
(Itt Tibit lekapcsolták, mert a sokágyas vajúdóba kerültem, minden foglalt volt azon az éjszakán.)

Elég hamar megérkezett az orvosnő, megvizsgált és azt mondja: "Maga mit keres a vajúdó szobába? Gyorsan fel egy asztalra!" De  kiderült, h a fájások nem erősödnek, hanem enyhülnek. A gép is ezt mutatta és én is ezt éreztem. Az mondja az orvosnő, h azért megvizsgál, fáradjak fel az asztalra. A default szülőszoba, ahol Tibike is született, foglalt volt, ezért engem betereltek a "pót"-szülőszobába. És valahogy nem voltam még felkészülve arra, h most szülni fogok. Kaptam oxistin-t, hogy a jó fájások nehogy megszünjenek.
Aztán mondták, h innen már csak akkor fogok leszállni, ha meglesz a baba. És, hogy kb 15 perc kell neki.

Ehhez képest a második tolóhullám végén már hallottam, h sír és mutatták is, h lányka. Megnéztem: 6 perc telt el attól, amikortól a 15 percet mondták. :D
És egész pontosan 3:34 óra volt.

Láttam, h nagyonnagyon hasonlít Tibikéhez és mondtam magyarul, hogy "milyen kicsi dárga!" Mire ott valamelyik nővér azt válaszolja: "nu-i kicsi, nu-i kicsi, treimiipatrusute". (nem kicsi, nem kicsi, hátomezernégyszáz)

Tibit ekkor hívták be, megérkezett egy fehér köpenyben.
Jutkát bepólyálták, elvitték, engem vissza a vajúdóba, ahol a csajok majdnem megvertek, h "tu ce ai facut? ai nascut? nu cred!" (te mit csináltál? szültél? nem hiszem!)
Aztán reggel 7 felé vittek be egy kórterembe, de Jutkámért háromszor mentem könyörögni, hogy adják ide. A másodiknál azt ígérték, h vizit után hozzák, de persze vizit után megint mennem kellett. Mindenki azt magyarázta, hogy aludjam ki magam, mert fáradt vagyok, én meg semmiféle fáradtságot nem éreztem, csak Jutkára voltam kíváncsi és alig vártam, h ideadják. (Közben olvastam a falon lévő naaagy plakáton, hogy mennyire fontos a szülést követően minél hamarabb mellre tenni a babát.)

Valami fél11kor végre odahozták hozzám a kiscsajt, utána már nem vitték el sehová. :)

Azon reggel megette a "kötelező" tejporadagját, azóta csak szopik.


Roppant boldog voltam, hogy megúsztam egy csomó kellemetlen dolgot: beöntést, gátvágást, burokrepesztést... és nem utolsó sorban a placenta-ügyet. :)
Utólag még az is kiderült, h  utolsó percen helyrefordult és a lehető legjobb pozícióban bújt elő.

Gondolom ezeknek köszönhető, hogy ezúttal sokkal de sokkal gyorsabban ment a felépülés is.

2010. december 14., kedd

Thúúúú, ai lapte destul?

(Monának :)))
 a cím azt jelenti, hogy "theeeeeeee! van elég tejed?")

Ma voltunk dr.néninél. Oltani kellett volna Jutkát, de megtaknyosodott az egész família és elhalasztottuk. Persze ha már ott jártunk, akkor megmérte az asszisztensnő. A méricskélés a mániája....
Kiderült, h 44oo gr, holott neki 46oo-nak kéne lennie!
Figyeljem meg, h hányszor eszik egy nap, mérjem, h hány gramot, stbstb, mert lehet, h tejpor kell.
Thúúúúúúúúú! Ai destul lapte?

A másik: a kendővel még mindig hadakérozik...
Most észrevette Jutkám lábán azt a foltot, amit én sem tudok, h micsoda, de azt tudom, h vele született. És megmutatta nekem, h né mi lett a bokájára, legyek szíves ne tegyem "in aia" (abba), mert attól lett!


Nos, nyugi! Sem a kendőtől, sem a szoptatástól nem ment el a kedvem.
De ennyire sötét a helyzet????

Tehét sem a kendő, sem a szoptatás nem fog gyorsan terjedni errefelé, ha ezt hallják a szülők a "szent helyen", az orvosi rendelőben.
Már úgy unom, becsszó, h örökké csodabogár státusba kerülök.

Egyszer bizonygatom, h én biza metformint szedek, mert pcos-s vagyok, inzulinrezisztencia, stb...
Még most is féltenek tőle, pedig már két gyermekem született így.

Aztán a kendő...

Aztán a szoptatás...

Mindezt a fantasztikus romántudásommal...
Na mindegy, na, csak örökké harcolni kell valamiért :(

2010. december 10., péntek

GYES, tüntetés, miegymás

Persze már a hírekben sem mondják, h mire jutottak gyesügyben a politikusaink. De nekem csak most lett időm erről értekezni.
Azt már a tegnap eldöntöttem, h mivel már mindenki írt erről, nálamnál sokkal okosabb emberek, csak annyit csinálok, hogy belinkelek pár eszmefuttatást.

Íme, ami tetszett:
1. zEnDO Noir írta. Amit kiemelnék belőle:
"Gyereket nevelni, ha tényleg vele akarsz lenni 24-ből 24-et és nem tévé elé ültetni, úgy csendesíteni el vagy rászoktatva az édesség majszolásra, tehát gyerekkel lenni, nap mint nap, hétről hétre, hónapról hónapra nagyon szép, de sokkal nehezebb, mint bármilyen más munka. Mondom ezt úgy, hogy voltam már napi 18 órás napszámos, úgy, hogy vasárnapunk se volt, ládázó piacmunkás, bébiszitter és takarítónő és vécepucoló, tanár és önkéntes tanár, irodai munkás, tolmács és fordító, rövid ideig még főtanfelügyelői székben is nyomtam a seggem, interjúkat is készítettem egy tanulmány végett, még újságot is akartam írni, stb. és még nem is említettem, hányszor voltam kőműves apám mellett segédmunkás, ha otthon dolgoztunk, még maltert is kevertem, kézzel. És ezek után írom, mondom, kiabálom, mindenki, aki visszarohan a gyerek mellől munkába, pedig maradhatna otthon, azért megy vissza, mert a munkája könnyebb. mégha fizikailag nehéz munkáról van szó, akkor is."

2. Érdekes szemszögből közelíti meg a kérdést Parészka Boróka a manna.ro-n. Ebből csak azért nem idézek, mert az egész cikk annyira kerek egyben, h kár "széttépni".

3. A Szabadság is elég sokat foglalkozott a témával. Újvári Ildikó,  a főszerkesztő is írt róla.
Ebből is idézek. Főleg a "bezzeg a mi időnkben" kezdetű mondatokra a válasz... 
"ha nem szülőként éltük át gyermekünk túlságosan korai magára, illetve valamely állami rideg bölcsődére hagyását, akkor gyermekként szenvedtük meg a szülői gondoskodás idő előtti (kényszerű) megvonását. Olyan évek, évtizedek voltak, amikor az anya, a nő csak nemzőtényezőként volt fontos, a gyermekek mindenekelőtt mint tömeg jelentettek „tervet”, (minél több) számként, statisztikai mutatóként szerepeltek, és kevésbé voltak fontosak egyénként, nem számítottak igényeik, sem jogaik."

 4. Szintén a Szabadságban Sándor Bogi is hozzászólt.
Már az idézet ne maradjon ki innen se:
"Milyenek lesznek a fiatal felnőttek a következő évtizedekben? Olyanok, mint a mostani 30-as, 40-es generáció, akik bölcsődékben nevelkedtek? Vajon véletlen egybeesés, hogy ennek a generációnak a tagjai egyre frusztráltabbak, egyre kevésbé tudnak és mernek felelősséget (családot, gyermeket) vállalni?

Errefel tüntettek Bukarestben, Csíkban, Szentgyörgyön és Kolozsváron is. (Bocs, ha máshol is, én ennyiről tudok.)
A kolozsvári  tiltakozási akcióról annyit szeretnék megjegyezni, h vajon miért 2-3 román anyuka volt és 60 körüli magyar? Pedig szervezte az Életfa is és szervezte a parinticlujeni.ro is.

S hogy milyen híres ember lettem hirtelen, azt is megmutatom.

Most úgy tűnik, h döntöttek, de ki tudja meddig tart ez a dolog, mert az állandóság és stabilitás nem éppen jellemző az utóbbi időben a döntéshozúra, döntésekre.

2010. december 7., kedd

Tiltakozunk, de nagyon!

Tiltakozunk az ellen, h lecsökkentsék a gyest 2 évről 1 évre!
http://www.eletfa.ro/node/232

Kérem, hogy aki tud más városbeli akciókról, az hagyjon egy megjegyzést.
Köszi.

2010. december 6., hétfő

Fekete zászló

Feri bátyánk Csannának a legidősebb testvére... volt...

Isten Veled, Feri bátyánk!
Isten velünk!

(A képeket Leheltől loptam.)
Borzasztó érzés ilyen esetben távol maradni a családtól. Nehezen győztem meg magam, hogy a kis Jutkámat ne hordozzam meg a télben, olyan messzire... A Hargita megyei Firtosmartonos falucskába szerettem volna eljutni ma, a családomhoz... aztán nehezen ugyan, de lemondtam róla...

2010. december 2., csütörtök

Hordozókendő beszólás

Nagytata lehetett, sétáltatja a totyogó lányunokáját. Érkezem Jutkával, kendőstől.

-Vaaaaai doamna! Nu stiam ce aduceti acolo! Un bebelus?
-Da, o fetita!
-Nu sta acolo prea adunata?
-Cred ca si in uter statea destul de adunata.
-Dar chiar este foarte mic.
-Cum sa fie mare domnule? Nu are nici doua luni!
-Vai de mine? Si o aduceti afara deja?

----------------
Doktornénihez azért mentünk, mert Tibikének nagy láza volt, de Jutkát is vittem, hol is hagyhattam volna? Természetesen kendőben.
Az aszisztensnő szólt, h igen összegyűrtem a leánykát. Mondtam neki, hogy pontosan a méhbeli pozicióban van, s szerintem üvöltene, ha nem lenne neki kényelmes, de hát ő i látja, h mennyire elégedetten alszik...
A doktornő beleszólt, h jó ez a póz, mert ez nem kenguru és nem ül benne a gyerek. Mire az aszisztensnő:
-de azért néha kinyújtva is hagyjam, mert nem élheti le az életét a méhbeli pózban.
Próbáltam nem felnyeríteni hangosan, csak mosolyogva megnyugtattam, h csak az utcán hordom így, otthon nem. (Pedig hát nem is tudom miért montam, mert itthon is néha felkötöm, amikor már nem tudok vele mit kezdeni.)