A tegnap Tibike megismerkedett "Attila-bácsival".
Már azon roppant csodálkoztam, hogy a fiam elárulta a nevét egy vadidegen embernek.
-Anya, hogy hívák ezt a bácsit?
-Nem tudom, kérdezd meg tőle.
-De mond meg Anya, hogy hogy hívják a bácsit?
(mindent a bácsi füle hallatára :D)
Ekkor a bácsi közbeszólt:
-Ha megmondod a nevedet, akkor én is megmondom az enyémet.
És láss csodát (merthogy nemigen szokása a bemutatkozás), megmondta:
-Tibike.
-Én Attila vagyok, mondta a bácsi.
Aztán nem tudom hogy keveredtek szóba, mert nem figyeltem végig, de egyszercsak ez volt a téma:
T: Én szeletem a finomságokat!
A: és milyen finmságokat szeretsz?
T: a attimen-t (=Actimel), a tululudit, a tejszeletet és a szalonnát!
2010. április 16., péntek
2010. április 15., csütörtök
A kenyérsütőm
Nem is tudom, h tudtam megállni, hogy ne írjak a kenyérsütő masinámról.
(Hát úgy, h totál elfelejtettem.)
Nos, már régesrégen kívántam egy kenyérsütő cuccot. Jó, leginkább egy kemencét kívánok az udvarra, de így, amióta mindkettőt kipróbáltam, több dolgot is be kell látni:
A kemencében való sütés egy fél napi munka, kemény fizikai megerőltetés. Dagasztás, hevítés, bevetés, kiszedés, verés... stb.
Ha ki is tart egy hetet az adag, a vége eléggé megszárad, mindenféle pátyolgatás ellenére is.
Ezzel szemben, a masinába beszerelni a cuccot 5-8 perc között mozog.
Sokkal inkább merem variálni, h jaurtos, milyen-magos, milyen-lisztes, stbstb féle-fajta kenyér. Nagy dolog, h dagaszt, keleszt s mindent megcsinál, ráadásul úgy, h itthon sem vagyok, vagy éppen itthon vagyok és úgy alszom, mint a tej.
És a színtiszta valóság az, hogy olyan finomat, mint a kemencében... olyant géppel szerintem nem lehet sütni, de legalábbis nekem eddig még nem sikerült.
Aztán egy pszichológus most kisütné, h az igazi falusi házi kenyérrel együtt egy csomó emléket veszek magamhoz, stbstb. Hát mindegy mivan, de nem állok le kötekedni: a kemence az kemence és kész.
(Pl. a gépbe a káposztalapit sem tehetném be...)
S akkor a sztori az, hogy a garzonba nem fért volna el egy kenyérsütő apparátus. Az új lakásban pedig van helye végre. Az Angyal készült elhozni, karácsonykor, de akkor vásárolt egy rakat új bútort, s kitudja még miket, az Angyal pénze kifogyott.
És a kedves férjem, aki egyébként sem nem romantikus alkat, sem nem nagystílű ajándékozó típus... szóval ő kitalált egy nagyszabású meglepetést és a szülinapomra (február) meglepett egy kenyérsütővel.
Hát azóta finom kenyereket eszünk, ez tény. És igyekszem kipróbálni többfélét is. Volt ami elromlott, de csak az elején, s ritkán.
(Persze még van kipróbálásra váró recept :) )
(Hát úgy, h totál elfelejtettem.)
Nos, már régesrégen kívántam egy kenyérsütő cuccot. Jó, leginkább egy kemencét kívánok az udvarra, de így, amióta mindkettőt kipróbáltam, több dolgot is be kell látni:
A kemencében való sütés egy fél napi munka, kemény fizikai megerőltetés. Dagasztás, hevítés, bevetés, kiszedés, verés... stb.
Ha ki is tart egy hetet az adag, a vége eléggé megszárad, mindenféle pátyolgatás ellenére is.
Ezzel szemben, a masinába beszerelni a cuccot 5-8 perc között mozog.
Sokkal inkább merem variálni, h jaurtos, milyen-magos, milyen-lisztes, stbstb féle-fajta kenyér. Nagy dolog, h dagaszt, keleszt s mindent megcsinál, ráadásul úgy, h itthon sem vagyok, vagy éppen itthon vagyok és úgy alszom, mint a tej.
És a színtiszta valóság az, hogy olyan finomat, mint a kemencében... olyant géppel szerintem nem lehet sütni, de legalábbis nekem eddig még nem sikerült.
Aztán egy pszichológus most kisütné, h az igazi falusi házi kenyérrel együtt egy csomó emléket veszek magamhoz, stbstb. Hát mindegy mivan, de nem állok le kötekedni: a kemence az kemence és kész.
(Pl. a gépbe a káposztalapit sem tehetném be...)
S akkor a sztori az, hogy a garzonba nem fért volna el egy kenyérsütő apparátus. Az új lakásban pedig van helye végre. Az Angyal készült elhozni, karácsonykor, de akkor vásárolt egy rakat új bútort, s kitudja még miket, az Angyal pénze kifogyott.
És a kedves férjem, aki egyébként sem nem romantikus alkat, sem nem nagystílű ajándékozó típus... szóval ő kitalált egy nagyszabású meglepetést és a szülinapomra (február) meglepett egy kenyérsütővel.
Hát azóta finom kenyereket eszünk, ez tény. És igyekszem kipróbálni többfélét is. Volt ami elromlott, de csak az elején, s ritkán.
(Persze még van kipróbálásra váró recept :) )
Csicseriborsó
Azt sem tudtam jó ideig, h mi az, eszik-e v isszák? Gondoltam, h ha borsó, akkor hüvelyes növénykének kéne lennie :) Kiderült: az! ;)
Az Életfa életmód-fórumán szóbajött és elhatároztam, h kipróbálom. Főleg, h a román nevét is megtudtam, s így meg tudtam vásárolni különösebb kézzel-lábbal való magyarázkodás nélkül :D
A csicseriborsó krémet szerettem volna előszöris kipróbálni, amely receptje M. E. fórumtársunktól származik. Így sikerült:
Hozzávalók:
A csicserit reggel fél8kor beáztattam, majd du. 4-kor új, tiszta vizet kapott és főtt benne 3 órát.
Kevés vízben megpároljuk a hagymát, és sargarépat, majd pépesítjuk a jól megfőtt borsóval.
Na, ez kimaradt. Én csak másfél csésze főtt borsót pépesítettem, a saját levével hígítva, mert anélkül nem vitte a botmixerem. Fokhagymát tettem bele, két cikket. :)
Ha kissé kihűlt, hozzáadjuk a többi dolgot. A lényeg, hogy jó pépes legyen és ha túl vastag, lehet még vízzel hígítani ízles szerint.
Én a saját levével higítottam, amiben főtt, azzal.
Nekem abszolút ízlett. Kenyérre kentem, ettem hozzá retket, zöldhagymát és friss házi juhsajtot, (ami nem éppen zsírszegény, de ffiinnoomm!! :D:D:D )
Tibi meg csak annyit mondott, h "hááááát". Aztán azt, h "azért nem egy vinette". De azért eszeget belőle, úgy látom. :))
A probléma ott merült fel, h egy csomó jóóól megfőtt csicseriborsóm megmaradt. Szétnéztem a neten, elolvastam vagy 5-6 csicseriborsó leves receptet, s akkor kombináltam, szerencsére roppant finom leves lett belőle. (Férj még nem kóstolta... de sztem fog neki ízleni...)
Szóval: 3 krumplit meghámoztam, felvágtam kockára, odatettem főni sós vízben. Aztán beletettem 2 cikk apróra vágott fokhagymát, 1 fej apróra vágott sárga hagymát (amit a MO-iak vörösnek látnak... de erről már volt szó, azért ismételgetem, mert élvezem...). Belenyomtam egy teáskanál szárított leostyán levelet, s szerencsére eszembe jutott a Csanna-féle ételízesítő.
Semmilyen vegetát és egyéb gyanús dolgokat nem használok a főzéshez, csak ezt a Csanna-féle "reszeléket". Meg is kéne írjam a receptjét egy szép napon, ha időm lesz. Az a lényeg, h Csanna ősszel összeszed egy halom zöldéget: murok, petrezselyem, zeller, paprika, hagyma, zöld lapik és még ki tudja mik vannak benne és besózza és ennyi. Ebből teszünk a levesekbe, ételekbe, mindent megfinomít.
S amikor ez a dolog összefőtt, akkor belenyomtam a tegnapfőtt csicseriborsót levestől, mindenestől, ami megvolt.
Nos, ez az a roppant finom leves, egy kiskanál tejfölet tettem még a tányérba, fogyasztása előtt. Finom is, laktatós is, abszolút meg vagyok vele elégedve. Annyira, h már most tudom, h még főzök majd ilyent :D
Roppant élvezem az ujdonságok kipróbálását, így a diéta sem olyan szörnyű. Sőt: laza!
A hajdina pl. roppant finom és rengeteg féle képpen elkészíthető.
Még köles leskelődik a kamrámban, az a következő kipróbálnivaló :)
Az Életfa életmód-fórumán szóbajött és elhatároztam, h kipróbálom. Főleg, h a román nevét is megtudtam, s így meg tudtam vásárolni különösebb kézzel-lábbal való magyarázkodás nélkül :D
A csicseriborsó krémet szerettem volna előszöris kipróbálni, amely receptje M. E. fórumtársunktól származik. Így sikerült:
Hozzávalók:
- 1,5 csésze főtt csicseriborsó -----> én kimértem a másfél csészét és mire megázott+ megfőtt, arra 4 csészényi lett belőle, v még több...
- 1/4 csésze szezámmag (amit előzőleg kissé megpörköltünk úgy, hogy világos maradjon a színe és ledaráltunk porrá) -----> ez sikerült, de jobb hijján mákdarálóval nyomtam le, ezt jól vitte a mákdarálóm, nem mint a napraforgómagot, amiről azt hittem, h sosem lesz meg.
- 1/4 csésze porrá darált napraforgómag -----> ezt ejsze nem éppen a mákdarálóra találták ki, de valahogy meglett.
- apróra vágott hagyma -----> ez kimaradt, mert későre olvastam végig az elkészítési módot.
- ízles szerint kevés fokhagyma
- kevés tengeri só ------> rendes parajdi sóbányai só
- 2 sárgarépa -----> nagy későn rájöttem, h nincsen itthon egy szál murok sem... tehát ez kimaradt.
A csicserit reggel fél8kor beáztattam, majd du. 4-kor új, tiszta vizet kapott és főtt benne 3 órát.
Kevés vízben megpároljuk a hagymát, és sargarépat, majd pépesítjuk a jól megfőtt borsóval.
Na, ez kimaradt. Én csak másfél csésze főtt borsót pépesítettem, a saját levével hígítva, mert anélkül nem vitte a botmixerem. Fokhagymát tettem bele, két cikket. :)
Ha kissé kihűlt, hozzáadjuk a többi dolgot. A lényeg, hogy jó pépes legyen és ha túl vastag, lehet még vízzel hígítani ízles szerint.
Én a saját levével higítottam, amiben főtt, azzal.
Nekem abszolút ízlett. Kenyérre kentem, ettem hozzá retket, zöldhagymát és friss házi juhsajtot, (ami nem éppen zsírszegény, de ffiinnoomm!! :D:D:D )
Tibi meg csak annyit mondott, h "hááááát". Aztán azt, h "azért nem egy vinette". De azért eszeget belőle, úgy látom. :))
A probléma ott merült fel, h egy csomó jóóól megfőtt csicseriborsóm megmaradt. Szétnéztem a neten, elolvastam vagy 5-6 csicseriborsó leves receptet, s akkor kombináltam, szerencsére roppant finom leves lett belőle. (Férj még nem kóstolta... de sztem fog neki ízleni...)
Szóval: 3 krumplit meghámoztam, felvágtam kockára, odatettem főni sós vízben. Aztán beletettem 2 cikk apróra vágott fokhagymát, 1 fej apróra vágott sárga hagymát (amit a MO-iak vörösnek látnak... de erről már volt szó, azért ismételgetem, mert élvezem...). Belenyomtam egy teáskanál szárított leostyán levelet, s szerencsére eszembe jutott a Csanna-féle ételízesítő.
Semmilyen vegetát és egyéb gyanús dolgokat nem használok a főzéshez, csak ezt a Csanna-féle "reszeléket". Meg is kéne írjam a receptjét egy szép napon, ha időm lesz. Az a lényeg, h Csanna ősszel összeszed egy halom zöldéget: murok, petrezselyem, zeller, paprika, hagyma, zöld lapik és még ki tudja mik vannak benne és besózza és ennyi. Ebből teszünk a levesekbe, ételekbe, mindent megfinomít.
S amikor ez a dolog összefőtt, akkor belenyomtam a tegnapfőtt csicseriborsót levestől, mindenestől, ami megvolt.
Nos, ez az a roppant finom leves, egy kiskanál tejfölet tettem még a tányérba, fogyasztása előtt. Finom is, laktatós is, abszolút meg vagyok vele elégedve. Annyira, h már most tudom, h még főzök majd ilyent :D
Roppant élvezem az ujdonságok kipróbálását, így a diéta sem olyan szörnyű. Sőt: laza!
A hajdina pl. roppant finom és rengeteg féle képpen elkészíthető.
Még köles leskelődik a kamrámban, az a következő kipróbálnivaló :)
2010. április 5., hétfő
Jómagam és a gyerekek :)
Megjegyés:
Az érdekesség az, hogy a képen látható _összes_ baba metforminbaba!
Nagyhét és Húsvét
Hát sajnálom, h nem tudtam minden nap megírni az apróságokat.
A nagyhét a féltékenység hete volt Tibikénél, de meg kell modnanom, h a vége felé egyre jobb lett. Első napokban volt kopp a Lacika fejin-vállán, volt feltaszítás, volt midnenféle agresszivitás.
Húsvétra megérkezett Zalán is és Csannáék is, jól esett a családi összeülés. Volt bárányfej leves, töltött bárány, aztán kakasleves és midnenféle finomság. Boróval sütöttünk lekváros-diós kosárkákat és mákos meg diós beiglit. Csanna hozott ezek mellé islert és nonpluszultrát.
Festettünk tojást, hagymahéjast és színeseket is, valami elég szépszínű festékkel.
Békésen, szépen telt el az ünnep (eddig :-) - de reméljük, h ezután is, ami még hátrvan belőle.)
Hogy pár apró sztorit elmeséljek:
1.
Laca a forró kályha felé tart, Boró nincsen a konyhában. Szólok és ugrok is Laca után: "ne menj oda a forró kályhához, szivem".
Erre Tibike sértődötten: "Anya! Az a Bolóka szíve!!!"
2.
Reggel korán ébredezek és az előre álló metszőfogaim kilógnak a számból.
Tibike rámszól: "Anya! Tedd be a fogaidat a szádba!"
3.
Készítjük a gyereket húsvétra.
-Aztán el fogtok menni Apával locsolni.
-Mit locsolunk meg?
-Hát a lányokat és a néniket!
-Mi lesz belőlük, ha meglocsoljuk őket?
A nagyhét a féltékenység hete volt Tibikénél, de meg kell modnanom, h a vége felé egyre jobb lett. Első napokban volt kopp a Lacika fejin-vállán, volt feltaszítás, volt midnenféle agresszivitás.
Húsvétra megérkezett Zalán is és Csannáék is, jól esett a családi összeülés. Volt bárányfej leves, töltött bárány, aztán kakasleves és midnenféle finomság. Boróval sütöttünk lekváros-diós kosárkákat és mákos meg diós beiglit. Csanna hozott ezek mellé islert és nonpluszultrát.
Festettünk tojást, hagymahéjast és színeseket is, valami elég szépszínű festékkel.
Békésen, szépen telt el az ünnep (eddig :-) - de reméljük, h ezután is, ami még hátrvan belőle.)
Hogy pár apró sztorit elmeséljek:
1.
Laca a forró kályha felé tart, Boró nincsen a konyhában. Szólok és ugrok is Laca után: "ne menj oda a forró kályhához, szivem".
Erre Tibike sértődötten: "Anya! Az a Bolóka szíve!!!"
2.
Reggel korán ébredezek és az előre álló metszőfogaim kilógnak a számból.
Tibike rámszól: "Anya! Tedd be a fogaidat a szádba!"
3.
Készítjük a gyereket húsvétra.
-Aztán el fogtok menni Apával locsolni.
-Mit locsolunk meg?
-Hát a lányokat és a néniket!
-Mi lesz belőlük, ha meglocsoljuk őket?
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)