Mindenki érdklődik, és még mindig ez a válasz: Igen, még mindig 2 in 1. :)
A kiírt időpont október 3, tehát még nincsen idejétmúlva a jövhéten sem, szóval csak nyugi. Tibike is ráhúzott 4 napot, lássuk, h mik a Hugi elképzelései :)
Egyébként mai CTG alapján még nyugi van odabenn. :)
2010. szeptember 29., szerda
2010. szeptember 23., csütörtök
Az év fája
Kedves Olvasóim!
Arra kérlek Benneteket, h segítsetek megszavazni az énlaki hársfát az év fájának.
Ezért 2 kattintásra lesz szükség:
1. Az énlaki fa
2. A "SZAVAZOK" feliratú gomb.
Szóval naponta kéne egyet szavazni erre a szép fára.
S hogy miért pont erre?
Hát Énlaka 3 km-re van Firtosmartonostól, ahol a gyermekkorom nyarait töltöttem. Ennél több magyarázkodásra nem is lesz szükség, ugye? Egyszerűen: szűvemcsücske! ;)
A zsűrin átjutott 12 fa közül a netes szavazás alapán fog eldőlni, h melyik fa lesz az év fája, és az illető megkapja a 3000 lejt, hogy rendbetegyék a fa környékét. Erre a 650 éves fára pedig abszolút ráférne!
Ezt az "akciót" a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány hirdette meg.
Köszi!
Arra kérlek Benneteket, h segítsetek megszavazni az énlaki hársfát az év fájának.
Ezért 2 kattintásra lesz szükség:
1. Az énlaki fa
2. A "SZAVAZOK" feliratú gomb.
Szóval naponta kéne egyet szavazni erre a szép fára.
S hogy miért pont erre?
Hát Énlaka 3 km-re van Firtosmartonostól, ahol a gyermekkorom nyarait töltöttem. Ennél több magyarázkodásra nem is lesz szükség, ugye? Egyszerűen: szűvemcsücske! ;)
A zsűrin átjutott 12 fa közül a netes szavazás alapán fog eldőlni, h melyik fa lesz az év fája, és az illető megkapja a 3000 lejt, hogy rendbetegyék a fa környékét. Erre a 650 éves fára pedig abszolút ráférne!
Ezt az "akciót" a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány hirdette meg.
Köszi!
2010. szeptember 22., szerda
Babahordozó Hét
Nálunk is.
Kolozsváron az Életfa Családsegítő Egyesület szervezi.
Ezen kívül Erdélyben más városok is ünnepelnek. Erről olvashatunk többek között pl. a transindex-en.
Most nem kezdek lelkendezni a hordozásról, mert attól félek, h ha elkezdem, akkor nem tudom majd abbahagyni :)
2010. szeptember 20., hétfő
Ovi 3 - az első hét
Tibikém kicsit ellágyulva lépett ki az ajtón. Amikor puszit adtam, enyhén legörbült a szája, de nem kezdett sírni. Apa vitte át, ugyanis tavalyi tapasztalatunk alapján Apától könnyebb az elválás. Kicsit elbújt Apa mögé, de aztán kezet fogott az óvonénivel és rögtön leült játszani azzal a nagy autóval, amelyiknek "fele pilos és fele fából van" (ezt Ő mesélte így).
Délben fél1-kor, az ebéd után mentem érte. Nagyon-nagyon várhatott, éreztem ezt abból, ahogy odaszaladt, ahogy megölelt, puszit is kaptam, anélkül, h kértem volna! Mondta óvonéni, h nem volt sírás, de a gyerek csendes, nem beszélget senkivel, bent egyedül elautózgatott, kint egyedül ült egy padon és a többieket figyelte.
Hazajöttünk és... rögtön telepisikálta a bilit! Egyből tudtam: ez a nyári csel! Tartogatta! Kérdeztem is, h pisikált-e az oviban, de hősiesen és büszkén kijelentette, h nem kellett!
Kedden vidáman szökkelt ki az ajtón, alig tudtam megpuszilni.
Fél1-kor kiderült, h kicsit sírt, de csak együttérzésből, mert mások is sírtak. Itthon persze nekem azt mondta, h ő nem sírt, csak Áron sírt. És, hogy neki a barátja a sárgablúzos fiúcska, akinek a nevét nem tudja, de vele autózott.
Megint ugyanaz, s egyébként egész héten ugyanaz: bent eljátszik, többnyire egyedül, mindenki mást lefigyel. Kint az udvaron viszont egyedül üldögél egy padon, onnan figyelőzik.
Ja és otthon megint telibili - megint "nem kellett" pisikálni.
Szerdán reggel kicsit sírt itthon az ölömben, h ő inkább velem szeretne lenni, mintsem az oviban, de inkább csak prünnyögésnek nevezném a dolgot, nem sírásnak. Apával viszont már minden rendben volt, simán ottmaradt. Kézfogás ovónénikkel, stb.
Apával megnézték, h hol a wc, hogy ha érzi, h jön a pisika, akkor gyorsan oda menjen...
Délben bepisikálva találom! Itthon bevallotta, h ebéd közben szalad be a pisika és "anya! amikor felálltam, akkol gyolsan benyomtam a széket, h ne lássa meg senki!" (szegénykém, micsoda kínban lehetett... sajnáltam nagyon).
Csütörtökön is beszaladt a pisika. Megyek érte, hát messziről látom, h az a cucc van rajta, amit én nem rá adtam, hanem a zsákocskába tettem. Elmesélte, h beszaladt a pisika és az óvonéni segített átöltözni.
Pénteken reggel, indulás előtt vidám volt a gyerek. És én is. Nem szidtuk meg a pisikálási nehézségekért, de minden nap egyszer elmondtam, h szeretném, ha belepisikálna a wc-be. Próbálkozott, hogy vigyük el a bilit az óvodába, meg, h tegyünk pelenkát, és úgy megy. De az óvonéni tanácsára még próbálkoztunk "szépszóval".
Nos, pénteken reggel, a derűs hangulatban kérdezem:
-Tibikém! Ha érzed, h jön a pisika, hová fogsz pisikálni?
Vigyorog, vigyorog, halogatja a választ, aztán kiböki nagy huncutul:
-Abba a kicsi wc-be fogok, Anya, hogy múljon el a szomolúságod!
Mi tagadás: meghatódtam.
És péntek délben azzal várt, hogy "ANYAAAAAAAAAA!!!!!!!!!! Ma kétszel pisikáltam abba a kicsi wc-be!"
De ez a pisikálás csak többedrendű probléma.
Amin erősen csodálkoztam, hogy minden nap rengeteg mesélnivalója van az oviról. A tavaly ti. soha semmit nem mondott, még ha kérdeztük sem. Most kérdezés nélkül nyomja a szöveget, meséli, h micsoda autók vannak, tányérok, kályha, babakocsi, stbstb.
De amikor a legnagyobb boldogság kiül az arcára, az mindig az éneklésről szól.
Első nap: "ANYAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!! azt énekelte a óvonéni, hogy világok vagyunk. Mindenki megmondta, h milyen világ. Én azt mondtam, h kald. De nem is kald, anya, hanem inkább labdavilág!" - és ehhez jót nevetett, h micsoda poénosat mondott :D
Másik nap "ma is énekelt a óvonéni. Ma azt énekelte, h gyümölcsöt öltetünk! Én paladicsomot ültettem!" - Kár, h nem lehet leírni a boldogságot, ami ilyenkor kiül a kicsi arcocskájára, h ő paradicsom lehetett abban az énekben (amiből egyébként én totál semmit sem értek :)) )
Aztán még volt egy hasonló gyümölcs-ültetős nap, amikor "én banánt ültettem!"
"Ma az énekelte a ovónéni, hogy mindenkinek a tenyeléből kibújt egy háziállat! Én azt mondtam, h a tehén bújt elő". Még mindig ugyanaz a lelkesedés, ugynaz a boldogság.
Pénteken: "megint világok voltunk a énekben. Én voltam a pilos tulipán. Anya! PILOS!!!"
El is döntöttem, h megkérdem az óvonénitől, h milyen énekekről van itt szó? :) Mindenesetre Tibikének NAGYON tetszik :)
Az étkezésről:
mondtuk előre, h ez olyan óvoda, ahol esznek is a gyerekek. Reggeliznek és ebédelnek is. Tibike megmondta jó előre és utána többször is, hogy ő nem fog egyedül enni! Gondolom, h ez volt a zsarolás, h nehogy oda merjük vinni. Ehhez képest ő az egyike azoknak, aki mindent megeszik. Ráadásul egyedül!
Sőt: itthon a kajáról midnen nap külön lelkendezés van. Hogy milyen finom volt!
Az egyedüli amit nem evett meg: kedden a húst. "Tartsa fel a kezét aki nem kér húst". És Tibike olyan bükszén mesélte itthon, h ő feltartotta a kezét és neki nem adtak húst és ő csak pirét evett... hogy szentül meg voltam győződve, h félreértett valamit. De nem, kiderült, h nagyonis jól értette a dolgot.
Az az érzésem, hogy az volt benne az élvezet, h ő dönthetett. Hogy kifejthette a véleményét és azt figyelembe vették.
Aztán megbeszéltük, h máskor kérjen húst is. És azután kért is :)
Most ennyi midnen jutott eszembe, remélem nem hagytam ki semmi fontosat. Izgalommal várjuk a második hét alakulását...
és a Hugica érkezését. :)
Közben beléptem a 39-dik hétbe, tehát már komolyan elkezdődött a visszaszámlálás :)
Délben fél1-kor, az ebéd után mentem érte. Nagyon-nagyon várhatott, éreztem ezt abból, ahogy odaszaladt, ahogy megölelt, puszit is kaptam, anélkül, h kértem volna! Mondta óvonéni, h nem volt sírás, de a gyerek csendes, nem beszélget senkivel, bent egyedül elautózgatott, kint egyedül ült egy padon és a többieket figyelte.
Hazajöttünk és... rögtön telepisikálta a bilit! Egyből tudtam: ez a nyári csel! Tartogatta! Kérdeztem is, h pisikált-e az oviban, de hősiesen és büszkén kijelentette, h nem kellett!
Kedden vidáman szökkelt ki az ajtón, alig tudtam megpuszilni.
Fél1-kor kiderült, h kicsit sírt, de csak együttérzésből, mert mások is sírtak. Itthon persze nekem azt mondta, h ő nem sírt, csak Áron sírt. És, hogy neki a barátja a sárgablúzos fiúcska, akinek a nevét nem tudja, de vele autózott.
Megint ugyanaz, s egyébként egész héten ugyanaz: bent eljátszik, többnyire egyedül, mindenki mást lefigyel. Kint az udvaron viszont egyedül üldögél egy padon, onnan figyelőzik.
Ja és otthon megint telibili - megint "nem kellett" pisikálni.
Szerdán reggel kicsit sírt itthon az ölömben, h ő inkább velem szeretne lenni, mintsem az oviban, de inkább csak prünnyögésnek nevezném a dolgot, nem sírásnak. Apával viszont már minden rendben volt, simán ottmaradt. Kézfogás ovónénikkel, stb.
Apával megnézték, h hol a wc, hogy ha érzi, h jön a pisika, akkor gyorsan oda menjen...
Délben bepisikálva találom! Itthon bevallotta, h ebéd közben szalad be a pisika és "anya! amikor felálltam, akkol gyolsan benyomtam a széket, h ne lássa meg senki!" (szegénykém, micsoda kínban lehetett... sajnáltam nagyon).
Csütörtökön is beszaladt a pisika. Megyek érte, hát messziről látom, h az a cucc van rajta, amit én nem rá adtam, hanem a zsákocskába tettem. Elmesélte, h beszaladt a pisika és az óvonéni segített átöltözni.
Pénteken reggel, indulás előtt vidám volt a gyerek. És én is. Nem szidtuk meg a pisikálási nehézségekért, de minden nap egyszer elmondtam, h szeretném, ha belepisikálna a wc-be. Próbálkozott, hogy vigyük el a bilit az óvodába, meg, h tegyünk pelenkát, és úgy megy. De az óvonéni tanácsára még próbálkoztunk "szépszóval".
Nos, pénteken reggel, a derűs hangulatban kérdezem:
-Tibikém! Ha érzed, h jön a pisika, hová fogsz pisikálni?
Vigyorog, vigyorog, halogatja a választ, aztán kiböki nagy huncutul:
-Abba a kicsi wc-be fogok, Anya, hogy múljon el a szomolúságod!
Mi tagadás: meghatódtam.
És péntek délben azzal várt, hogy "ANYAAAAAAAAAA!!!!!!!!!! Ma kétszel pisikáltam abba a kicsi wc-be!"
De ez a pisikálás csak többedrendű probléma.
Amin erősen csodálkoztam, hogy minden nap rengeteg mesélnivalója van az oviról. A tavaly ti. soha semmit nem mondott, még ha kérdeztük sem. Most kérdezés nélkül nyomja a szöveget, meséli, h micsoda autók vannak, tányérok, kályha, babakocsi, stbstb.
De amikor a legnagyobb boldogság kiül az arcára, az mindig az éneklésről szól.
Első nap: "ANYAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!! azt énekelte a óvonéni, hogy világok vagyunk. Mindenki megmondta, h milyen világ. Én azt mondtam, h kald. De nem is kald, anya, hanem inkább labdavilág!" - és ehhez jót nevetett, h micsoda poénosat mondott :D
Másik nap "ma is énekelt a óvonéni. Ma azt énekelte, h gyümölcsöt öltetünk! Én paladicsomot ültettem!" - Kár, h nem lehet leírni a boldogságot, ami ilyenkor kiül a kicsi arcocskájára, h ő paradicsom lehetett abban az énekben (amiből egyébként én totál semmit sem értek :)) )
Aztán még volt egy hasonló gyümölcs-ültetős nap, amikor "én banánt ültettem!"
"Ma az énekelte a ovónéni, hogy mindenkinek a tenyeléből kibújt egy háziállat! Én azt mondtam, h a tehén bújt elő". Még mindig ugyanaz a lelkesedés, ugynaz a boldogság.
Pénteken: "megint világok voltunk a énekben. Én voltam a pilos tulipán. Anya! PILOS!!!"
El is döntöttem, h megkérdem az óvonénitől, h milyen énekekről van itt szó? :) Mindenesetre Tibikének NAGYON tetszik :)
Az étkezésről:
mondtuk előre, h ez olyan óvoda, ahol esznek is a gyerekek. Reggeliznek és ebédelnek is. Tibike megmondta jó előre és utána többször is, hogy ő nem fog egyedül enni! Gondolom, h ez volt a zsarolás, h nehogy oda merjük vinni. Ehhez képest ő az egyike azoknak, aki mindent megeszik. Ráadásul egyedül!
Sőt: itthon a kajáról midnen nap külön lelkendezés van. Hogy milyen finom volt!
Az egyedüli amit nem evett meg: kedden a húst. "Tartsa fel a kezét aki nem kér húst". És Tibike olyan bükszén mesélte itthon, h ő feltartotta a kezét és neki nem adtak húst és ő csak pirét evett... hogy szentül meg voltam győződve, h félreértett valamit. De nem, kiderült, h nagyonis jól értette a dolgot.
Az az érzésem, hogy az volt benne az élvezet, h ő dönthetett. Hogy kifejthette a véleményét és azt figyelembe vették.
Aztán megbeszéltük, h máskor kérjen húst is. És azután kért is :)
Most ennyi midnen jutott eszembe, remélem nem hagytam ki semmi fontosat. Izgalommal várjuk a második hét alakulását...
és a Hugica érkezését. :)
Közben beléptem a 39-dik hétbe, tehát már komolyan elkezdődött a visszaszámlálás :)
Ovi 2 - a váltás
Nos, nyár végén néha megemlítettük, h kezdődik az ovi és máshová fog oviba menni, nem oda, ahová eddig járt. Hát a szájacska mindig legörbült: "de ott lesz-e olyan tűzoltó autó, mint a én óvodámban?" Vagy: "ott lesz-e András, Apor és Efraim?... és Kiszti?"
Summa summárum, az idén a Waldorf oviban kezdtünk. És persze annyit gondolkodtam a témán, h szörnyű:
Ne is mondjam, h az okoskodók tucatszámra beleszólnak, anélkül, h kérdzzünk tőlük valamit. Egyesek szerint nem kellett volna adjuk, csak tavasztól, a betegséget elkerülése végett. Mások szerint startból ott kéne altassam, mert ha megszokja, h nem alszik ott, akkor nem fog akarni ott aludni... Stbstb... Miért van az, h a legtöbb ember nem bírja felfogni, h minden csaáld más és más és midnenkinek más-más a megfelelő? Én annyira örülök, h a fiam hazajön és itthon alszik. És mondjak valamit: az első hét csütörtökjén és péntekjén már apropózott, h ne menjünk még el, mert a óvonéni mesét fog mondani és vajon milen mesét mond? Hallgassuk meg! Tehát az is lehet, h mesét fogunk hallgatni a napokban.
Hogy jól döntöttünk-e, az hosszú távon fog igazán kiderülni. Így elsőre azonban sokminden tetszik.
Tetszik az, hogy Waldorf ovi, és minden ami ezzel jár: hogy fából-gyapjúból vannak a játékok, porcelánból a tánérkák, hogy nincsen a hagyományos értelemben vett foglalkozások, hogy kézimunkáznak (festenek-sütnek, stb), szabadon játszanak, sokat vannak kint, hogy nincsen számítógép, nincsen TV...
Hogy a kaja minőségére is sokat adnak. Nincsenek felvágottak és egyéb mű dolgok.
Ja, és, h imádkoznak evés előtt-után.
Hogy az óvonénik velük együtt odaülnek ebédelni!
Igazi családias a hangulat, gyerekbarát a légkör. Jó érzés belépni az ajtón!
(Mindent nem soroltam fel, de nembaj.)
Summa summárum, az idén a Waldorf oviban kezdtünk. És persze annyit gondolkodtam a témán, h szörnyű:
- Legszívesebben nem is adnám oviba a gyermeket. Vajon kötelező az ovi? Úgyis otthon leszek most a hugicával... Mit terrorizáljam szegény gyermeket? Persze logikus, hogy kell a társaság egy 3 és fél évesnek. Így is elég anyás, stbstb...
- Vajon szegény gyermek, ha egyszerre kezdi az ovit és születik a testvérkéje, akkor nem-e fogja úgy érezni, hogy "megjött a lány, hát: gyermek ki a házból".
- Vajon tényleg adjuk most? Nem fog minden betegséget hazahordani az újszülött Hugicának? Tavaly hála Istennek írtó keveset volt beteg, eldöntöttem, h bízok a fiam immunrendszerében és kész.
- Egyből dobjam be hosszú programosba? Na neeeem! Ez már sok lenne. Egy kis délelőtti ovizás és Hugi érkezése abszolút elég egyszerre. Majd ott alszik novembertől, vagy januártól, vagy jövőtől.
Ne is mondjam, h az okoskodók tucatszámra beleszólnak, anélkül, h kérdzzünk tőlük valamit. Egyesek szerint nem kellett volna adjuk, csak tavasztól, a betegséget elkerülése végett. Mások szerint startból ott kéne altassam, mert ha megszokja, h nem alszik ott, akkor nem fog akarni ott aludni... Stbstb... Miért van az, h a legtöbb ember nem bírja felfogni, h minden csaáld más és más és midnenkinek más-más a megfelelő? Én annyira örülök, h a fiam hazajön és itthon alszik. És mondjak valamit: az első hét csütörtökjén és péntekjén már apropózott, h ne menjünk még el, mert a óvonéni mesét fog mondani és vajon milen mesét mond? Hallgassuk meg! Tehát az is lehet, h mesét fogunk hallgatni a napokban.
Hogy jól döntöttünk-e, az hosszú távon fog igazán kiderülni. Így elsőre azonban sokminden tetszik.
Tetszik az, hogy Waldorf ovi, és minden ami ezzel jár: hogy fából-gyapjúból vannak a játékok, porcelánból a tánérkák, hogy nincsen a hagyományos értelemben vett foglalkozások, hogy kézimunkáznak (festenek-sütnek, stb), szabadon játszanak, sokat vannak kint, hogy nincsen számítógép, nincsen TV...
Hogy a kaja minőségére is sokat adnak. Nincsenek felvágottak és egyéb mű dolgok.
Ja, és, h imádkoznak evés előtt-után.
Hogy az óvonénik velük együtt odaülnek ebédelni!
Igazi családias a hangulat, gyerekbarát a légkör. Jó érzés belépni az ajtón!
(Mindent nem soroltam fel, de nembaj.)
Ovi 1 - tavalyi
Múlt hétfőn megkezdődött az ovi. Persze ez csalás, ámítás, mert Tibike nem most kezdte, hanem a tavaly ilyenkor. Érdekesen alakult ez a dolog...
Tavaly a szívem majdnem meghasadt, mert 2 éves és 5 hós fiamat benyomtam egy oviba. Muszáj volt. Mást azt tehettem volna, h a fizetésemet odaadom egy nénikének, aki vele marad és nem adom be sehová.
Lényeg, h így döntöttünk akkor és végigcsináltuk a tanévet, elég húzós volt, de nem bántuk meg. Az ovi, ahová járt, csak 4 órás, 8-12-ig programmal, hatalmas udvarral és egy nagyon ügyes óvonénivel. De azt első perctől tudtuk, hogy a rövid programos ovit nem fogjuk hosszú távon bírni és arra koncentráltunk, hogy egy évet valahogy kibütyköljünk így. (Na ja, mert 3 év alatt és pelenkásan nem vették volna fel máshová, a bölcsikben meg beszélnek ingyen románul, vagy rém-drágán magyarul.)
És sikerült.
Tibike kb napi 3 órát volt oviban, soha nem sírt! Első pár HÓNPBAN üldögélt egy sarokban és fgyelte a többieket. Ha pl. bábszínház érkezett, akkor igen, akkor sírt. Mert a sötétített termet, hirtelen hangokat soha életében nem bírta. Ezeket az "akciókat" az óvonéni öléből nézte végig.
Minden nap vitt 1-2 kisautót magávl és azzal játszodt egész áldott nap. Itthon sem mesélt az oviról, esetleg egy-egy keveset, de azt sokszor elmondta, h Kriszti (Kiszti) az ő barátja és ha Krszit hiányzott, akkor szomorú volt.
Aztán tavasz felé szóbaállt pár gyerekkel, persze nem mindenkivel.
Ja: az ünnepélyek-szereplések... eszébe sem jutott, h kiálljon! Az én öömből nézte végig a ceremóniát. Farsangkor az oroszlánjelmez a szatyorban maradt, évvégén is az ölömben hegedült, hogy a gyerekek tudjanak táncolni, a pedig énekeltek, akkor gitározott. És nem tévesztette össze. A végén kijelentette, h ha még lesz szerep, akkor dobolni fog! Midnenesetre nagyon élvezte. Az évvégi csoportkép készítésekor nem állt oda, ő az egyetlen, aki arról hiányzik.
Hát ez van. Nekem, szangvinikus anyának, elég furcsa egy introvertált, melankolikus fiúcska, de hát ha ilyen az én Tibikém... akkor ilyen és mi így szeretjük :)
Tavaly a szívem majdnem meghasadt, mert 2 éves és 5 hós fiamat benyomtam egy oviba. Muszáj volt. Mást azt tehettem volna, h a fizetésemet odaadom egy nénikének, aki vele marad és nem adom be sehová.
Lényeg, h így döntöttünk akkor és végigcsináltuk a tanévet, elég húzós volt, de nem bántuk meg. Az ovi, ahová járt, csak 4 órás, 8-12-ig programmal, hatalmas udvarral és egy nagyon ügyes óvonénivel. De azt első perctől tudtuk, hogy a rövid programos ovit nem fogjuk hosszú távon bírni és arra koncentráltunk, hogy egy évet valahogy kibütyköljünk így. (Na ja, mert 3 év alatt és pelenkásan nem vették volna fel máshová, a bölcsikben meg beszélnek ingyen románul, vagy rém-drágán magyarul.)
És sikerült.
Tibike kb napi 3 órát volt oviban, soha nem sírt! Első pár HÓNPBAN üldögélt egy sarokban és fgyelte a többieket. Ha pl. bábszínház érkezett, akkor igen, akkor sírt. Mert a sötétített termet, hirtelen hangokat soha életében nem bírta. Ezeket az "akciókat" az óvonéni öléből nézte végig.
Minden nap vitt 1-2 kisautót magávl és azzal játszodt egész áldott nap. Itthon sem mesélt az oviról, esetleg egy-egy keveset, de azt sokszor elmondta, h Kriszti (Kiszti) az ő barátja és ha Krszit hiányzott, akkor szomorú volt.
Aztán tavasz felé szóbaállt pár gyerekkel, persze nem mindenkivel.
Ja: az ünnepélyek-szereplések... eszébe sem jutott, h kiálljon! Az én öömből nézte végig a ceremóniát. Farsangkor az oroszlánjelmez a szatyorban maradt, évvégén is az ölömben hegedült, hogy a gyerekek tudjanak táncolni, a pedig énekeltek, akkor gitározott. És nem tévesztette össze. A végén kijelentette, h ha még lesz szerep, akkor dobolni fog! Midnenesetre nagyon élvezte. Az évvégi csoportkép készítésekor nem állt oda, ő az egyetlen, aki arról hiányzik.
Hát ez van. Nekem, szangvinikus anyának, elég furcsa egy introvertált, melankolikus fiúcska, de hát ha ilyen az én Tibikém... akkor ilyen és mi így szeretjük :)
2010. szeptember 10., péntek
Azok a fránya kullancsok
Nyáron Tibike kullancsot szedett össze. Sajnos nem is csak egyet. Nemrég szóbajöttek a kullancsos élmények.
Tibike rámnéz, kikerekedik a kerek szeme:
Anya! Képzeld el! Ezek a kullancsok azt hitték, h én vagyok a kullancstartó!
Tibike rámnéz, kikerekedik a kerek szeme:
Anya! Képzeld el! Ezek a kullancsok azt hitték, h én vagyok a kullancstartó!
2010. szeptember 6., hétfő
Egy kis morfondírozás
Készülünk a kistesó érkezésére. Egyik legnagyobb "gondot" az okozza, hogy vajon Tibikét hogyan fogja érinteni? Hogyan tudnánk minél jobban felkészíteni a húga érkezésére?
Persze mesélték többgyerekes szülők az ő történetüket és a tanulság: mint mindent, ezt is mindenki másképp csinálja. Tehát többnyire ösztöneinkre hallgatva zajlik a készülés, készítés.
A Bartos Erika könyvei közül sokan ajánlották a Kistestvér érkezik címűt. Meg is vettük és be is vetettük és úgy tűnik, egyelőre legalábbis, h megérte.
A morfondírozásom nem a testvérvárással kapcsolatos. Hanem ezzel a meséskönyvvel. Több mese van benne, édesek, aranyosak, Tibike mindeniket szereti, minden nap kéri, hogy olvassunk belőle. Azt, amelyikben hóembelt építenek! Most a Libegőst!
No, de van benne 2 mese, egyik a Húsvétos, másik a Karácsonyos...
Húsvét attól van, (a mese szerint legalábbis,) hogy festik a tojást, öntözik a fiúk a lányokat és ajándékot kapnak a gyerekek. Karácsony pedig attól, h díszítik a házat, mézespogácsát sütnek, finomat ebédelnek, szép ruhákba öltöznek és ajándékot kapnak.
Örülök annak, h nem taglalja, h ki hozta a karácsonyfát, az ajándékokat, mert van ahol az Angyal jár, máshol a Jézuska, aztán van mindenféle variáció. Van ahol a karácsonyfát a család díszíti és csak az ajándékot hozza az Angyal, van ahol midnent az Angyal hoz, stbstb.
Nos, mi nem vagyunk egy kimondottan vallásos família, de engedje meg a világ...
Ebben a két mesében elmehetnének legalább a templomba, vagy megemlíthette volna Jézust a szerző valamilyen formában. Mert Jézus nélkül miért ünnepeljük a Húsvétot? Jó buli a tojásfestés? És a Karácsony? Azt írja a mese: "megölelték egymást és boldog karácsonyt kívántak egymásnak".
No mindegy, én nem értem, de erősen csodálkozom. Vagy ünnepeljünk azért, amiért "kitalálták" az adott ünnepet, vagy ne ünnepeljünk. De ha nem is azért ünnepelünk, mint hitbuzgó keresztény társaink, hanem csak úgy megszokásból, akkor is tudni kell, h mi ez az ünnep és megtanítani a gyermekeinknek.
No, csak ennyit akartam elmorfondírozni.
Persze mesélték többgyerekes szülők az ő történetüket és a tanulság: mint mindent, ezt is mindenki másképp csinálja. Tehát többnyire ösztöneinkre hallgatva zajlik a készülés, készítés.
A Bartos Erika könyvei közül sokan ajánlották a Kistestvér érkezik címűt. Meg is vettük és be is vetettük és úgy tűnik, egyelőre legalábbis, h megérte.
A morfondírozásom nem a testvérvárással kapcsolatos. Hanem ezzel a meséskönyvvel. Több mese van benne, édesek, aranyosak, Tibike mindeniket szereti, minden nap kéri, hogy olvassunk belőle. Azt, amelyikben hóembelt építenek! Most a Libegőst!
No, de van benne 2 mese, egyik a Húsvétos, másik a Karácsonyos...
Húsvét attól van, (a mese szerint legalábbis,) hogy festik a tojást, öntözik a fiúk a lányokat és ajándékot kapnak a gyerekek. Karácsony pedig attól, h díszítik a házat, mézespogácsát sütnek, finomat ebédelnek, szép ruhákba öltöznek és ajándékot kapnak.
Örülök annak, h nem taglalja, h ki hozta a karácsonyfát, az ajándékokat, mert van ahol az Angyal jár, máshol a Jézuska, aztán van mindenféle variáció. Van ahol a karácsonyfát a család díszíti és csak az ajándékot hozza az Angyal, van ahol midnent az Angyal hoz, stbstb.
Nos, mi nem vagyunk egy kimondottan vallásos família, de engedje meg a világ...
Ebben a két mesében elmehetnének legalább a templomba, vagy megemlíthette volna Jézust a szerző valamilyen formában. Mert Jézus nélkül miért ünnepeljük a Húsvétot? Jó buli a tojásfestés? És a Karácsony? Azt írja a mese: "megölelték egymást és boldog karácsonyt kívántak egymásnak".
No mindegy, én nem értem, de erősen csodálkozom. Vagy ünnepeljünk azért, amiért "kitalálták" az adott ünnepet, vagy ne ünnepeljünk. De ha nem is azért ünnepelünk, mint hitbuzgó keresztény társaink, hanem csak úgy megszokásból, akkor is tudni kell, h mi ez az ünnep és megtanítani a gyermekeinknek.
No, csak ennyit akartam elmorfondírozni.
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)