2010. december 23., csütörtök

Karácsonyi készülődés

Hát mi tagadás, álltam már jobban készülődés ügyben. Hát csoda-e? Inkább az a csoda, h ennyire is állok.

Adventi koszorút szerettem volna készíteni Pontosabban venni egy "üreset" és feldíszíteni. Azon kaptam magam, h Advent 3dik vasárnapja van és még nincsen meg a koszorú. AKkor eldöntöttem, h az idén nem is lesz.

Az adventi naptárral hasonlóan jártam. Valami mézespogácsás dologt szerettem volna, egyszercsak december 10 is el volt múlva, gonodltam, hogy mostmár nem érdemes...

No, de mézest sütöttem végülis.
Felét megsütöttem egy éjszaka, kölcsön-formákkal: autó, busz, mozdony, vagon... ezeket az angyal fogja a fára aggatni, mert odaadtam neki ;)
Másik felét Tibikével együtt sütöttük. Hát neki nagy buli volt. Úgy nézett ki a gyerek, mint egy pék. Szórtam a lisztet, h sirítsem ki a tésztát, felugrott: én is teszek lisztet, azzal egy fél marék lisztet, puff, kidobott az asztal közepére. Majd a kisirített tésztát eszeveszett tempóban szaggatta midnenféle formákkal. Közzben folyamatosan dumált: most hóembelt vágok, anya, most angyalt, most kalácsonyfát.
Persze nem tudtam meggyőzni, h a tészta szélébe szaggasso, így rengetegszer újra kellett nyújtani...
De lényeg, h Neki nagy buli volt.
A sütés végén a gyereket egyenesen a fürdőkádba kellett tuszkolni, a ruháit pedig a szennyesbe. :))
(Imádságaimban türelmet fogok kérni az ilyen alkalmakra, mert nagy koncentrálást igényel, h ne szidja az ember a gyerekét: ne koszold össze magad, a konyhát, stbstb...
Mert ugyebár ezért csináljuk, szóval: igen, fiam, eresszed! Kit érdekel, hogy néz ki a konyha, vagy a ruhád? Buli van!!! Az én gyermekkoromból is ezekre a készülődésekre emlékszem. Medgyesen, Martonosban. (Asszem Sároson nem karácsonyoztunk akkoriban.))

Az ajándékokat beszerezgettük, már listát kell írjak lassan, h mit hová dugtam :)))

Immár várjuk az angyalt holnapra, és ha nem készülnénk utána elutazni, akkor nagyszerű lenne, de még a pakoláson is járnia kell az agyamnak... De nembaj, olyan jó lesz :)

+1 Tibike-beköpés:
Az oviban rengeteg karácsonyi dalt megtanultak. Itthon énekelgette őket, s ugye több énekben is szó van Jézusról.
-Tibikém, ki Jézus? Tudod-e?
Errefel rámnéz nagy csodálkozva:
-Te nem tudod, Anya? Jézus egy kicsi baba. Ott van az óvodában!

2010. december 20., hétfő

Így született Jutka

Ha nem szeretném, hogy végleg elmaradjon, akkor most vagy soha, meg kell írnom ezt.

Figyelmeztetés: Egy "ősanya" típusú beszámoló következik. (ála modoros)

Ott kezdem, h 32 hetesen dokit váltottam és attól tovafelé nem voltam igazán nyugodt. Főleg, h kiderült: ha nem akarok koraszülést, akkor legyek szíves visszavenni a tempót. Ezekután már nagyon imádkoztam, h legalább a 36 hetet betöltsem, de jó volna a 38-at, stbstb.
Végül eljött szeptember 20 és örültem nagyon, hogy na, mostmár nem fog koraszülésnek számítani, ha véletlenül beindul.

Jártam hetente CTG-re és mindig nyugis volt az aszisztensnő, h "nu aveti contractii" (nincsenek kontrakciók). Közben kiderült, h a lányka nincsen a legjobban beállva. Pontosabban fejjel lefelé van, de a hátgerince az én hátgerincem felé és az arca felfelé, ami nem éppen a legkedvezőbb.

Volt amiért idegeskedjek:
1. papírom volt arról, h császár legyen a szemem miatt.
2. Nincsen a legjobban beállva a gyerek, tehát ha nem jól alakul, akkor császár lesz.
3. nehogy korababa legyen.
4. Tibike születésekor ugye volt egy kellemetlen placenta-ügy (nem vált le jószántából), nehogy most is úgy járjak.

Nos értem én, h vannak olyan hezlyzetek, amikor az élet forog kockán, és a császár elkerülhetetlen, de "fölösleges" császárt nem akartam.

A sok izgulás ellenére, a lehető legsimábban ment minden.

Szerda este sétálni mentünk Tibivel, mint az utolsó napok mindenikén. Inkább rohngászás lett belőle, mintsem séta. De azért jól éreztem magam. Este 11 körül aludtam el gyanútlanul...

Megébredek egy igazi fájásra, tudtam, hogy "na, ez már AZ". Nézem az órát: 00:13.
Vártam még egy fájást, h lássam hány perc telik el addig. A következő 00:27-kor jelentkezett.

Nos, órát többet nem néztem, Tibit felköltöttem... és szerencsére Tibi beparancsolt zuhanyozni, mert az én tervem az volt, h még várok egy fájást és csak akkor kelek fel.

Már a zuhanyozás is úgy sikerült csak, hogy Tibi tartotta a zuhany rózsáját.

Nos, sokat nem húztuk az időt, öltöztünk, felköltöttem Csannát és elmentünk.

Szerencsére éjszaka volt: nem volt forgalom, a kórház udvarára be lehetett menni és a bejárathoz nagyon közel le lehetett parkolni.

Ott a nők úgy vártak, h "ce-i azi noapte? A saptea gravida vine!" (Mi van ma éjjel? A hetedik terhes jön!) - Há én erről nem tehetek :D
 Megvizsgált egy rezis csaj, mondta, h 7 centi és siessünk. Átöltöztem és felkísért egy ápoló valaki.

A szülőszobában szembejött egy bába, aki emlékezett arra, h a multkor milyen gyorsan ment a szülés (pedig nem is vele szültem volt, nem is értem, h honnan emlékezhetett). Kérdezte, h melyik orvost kell hívni. (A régi dokim már nem dolgozik ott.) Mondom, h kit és már hívta is telefonon.

Addig engem bevittek a vajúdószobába és a hasamra kapcsolták a CTG-t, ami rajzolta is a hullámokat :D
(Itt Tibit lekapcsolták, mert a sokágyas vajúdóba kerültem, minden foglalt volt azon az éjszakán.)

Elég hamar megérkezett az orvosnő, megvizsgált és azt mondja: "Maga mit keres a vajúdó szobába? Gyorsan fel egy asztalra!" De  kiderült, h a fájások nem erősödnek, hanem enyhülnek. A gép is ezt mutatta és én is ezt éreztem. Az mondja az orvosnő, h azért megvizsgál, fáradjak fel az asztalra. A default szülőszoba, ahol Tibike is született, foglalt volt, ezért engem betereltek a "pót"-szülőszobába. És valahogy nem voltam még felkészülve arra, h most szülni fogok. Kaptam oxistin-t, hogy a jó fájások nehogy megszünjenek.
Aztán mondták, h innen már csak akkor fogok leszállni, ha meglesz a baba. És, hogy kb 15 perc kell neki.

Ehhez képest a második tolóhullám végén már hallottam, h sír és mutatták is, h lányka. Megnéztem: 6 perc telt el attól, amikortól a 15 percet mondták. :D
És egész pontosan 3:34 óra volt.

Láttam, h nagyonnagyon hasonlít Tibikéhez és mondtam magyarul, hogy "milyen kicsi dárga!" Mire ott valamelyik nővér azt válaszolja: "nu-i kicsi, nu-i kicsi, treimiipatrusute". (nem kicsi, nem kicsi, hátomezernégyszáz)

Tibit ekkor hívták be, megérkezett egy fehér köpenyben.
Jutkát bepólyálták, elvitték, engem vissza a vajúdóba, ahol a csajok majdnem megvertek, h "tu ce ai facut? ai nascut? nu cred!" (te mit csináltál? szültél? nem hiszem!)
Aztán reggel 7 felé vittek be egy kórterembe, de Jutkámért háromszor mentem könyörögni, hogy adják ide. A másodiknál azt ígérték, h vizit után hozzák, de persze vizit után megint mennem kellett. Mindenki azt magyarázta, hogy aludjam ki magam, mert fáradt vagyok, én meg semmiféle fáradtságot nem éreztem, csak Jutkára voltam kíváncsi és alig vártam, h ideadják. (Közben olvastam a falon lévő naaagy plakáton, hogy mennyire fontos a szülést követően minél hamarabb mellre tenni a babát.)

Valami fél11kor végre odahozták hozzám a kiscsajt, utána már nem vitték el sehová. :)

Azon reggel megette a "kötelező" tejporadagját, azóta csak szopik.


Roppant boldog voltam, hogy megúsztam egy csomó kellemetlen dolgot: beöntést, gátvágást, burokrepesztést... és nem utolsó sorban a placenta-ügyet. :)
Utólag még az is kiderült, h  utolsó percen helyrefordult és a lehető legjobb pozícióban bújt elő.

Gondolom ezeknek köszönhető, hogy ezúttal sokkal de sokkal gyorsabban ment a felépülés is.

2010. december 14., kedd

Thúúúú, ai lapte destul?

(Monának :)))
 a cím azt jelenti, hogy "theeeeeeee! van elég tejed?")

Ma voltunk dr.néninél. Oltani kellett volna Jutkát, de megtaknyosodott az egész família és elhalasztottuk. Persze ha már ott jártunk, akkor megmérte az asszisztensnő. A méricskélés a mániája....
Kiderült, h 44oo gr, holott neki 46oo-nak kéne lennie!
Figyeljem meg, h hányszor eszik egy nap, mérjem, h hány gramot, stbstb, mert lehet, h tejpor kell.
Thúúúúúúúúú! Ai destul lapte?

A másik: a kendővel még mindig hadakérozik...
Most észrevette Jutkám lábán azt a foltot, amit én sem tudok, h micsoda, de azt tudom, h vele született. És megmutatta nekem, h né mi lett a bokájára, legyek szíves ne tegyem "in aia" (abba), mert attól lett!


Nos, nyugi! Sem a kendőtől, sem a szoptatástól nem ment el a kedvem.
De ennyire sötét a helyzet????

Tehét sem a kendő, sem a szoptatás nem fog gyorsan terjedni errefelé, ha ezt hallják a szülők a "szent helyen", az orvosi rendelőben.
Már úgy unom, becsszó, h örökké csodabogár státusba kerülök.

Egyszer bizonygatom, h én biza metformint szedek, mert pcos-s vagyok, inzulinrezisztencia, stb...
Még most is féltenek tőle, pedig már két gyermekem született így.

Aztán a kendő...

Aztán a szoptatás...

Mindezt a fantasztikus romántudásommal...
Na mindegy, na, csak örökké harcolni kell valamiért :(

2010. december 10., péntek

GYES, tüntetés, miegymás

Persze már a hírekben sem mondják, h mire jutottak gyesügyben a politikusaink. De nekem csak most lett időm erről értekezni.
Azt már a tegnap eldöntöttem, h mivel már mindenki írt erről, nálamnál sokkal okosabb emberek, csak annyit csinálok, hogy belinkelek pár eszmefuttatást.

Íme, ami tetszett:
1. zEnDO Noir írta. Amit kiemelnék belőle:
"Gyereket nevelni, ha tényleg vele akarsz lenni 24-ből 24-et és nem tévé elé ültetni, úgy csendesíteni el vagy rászoktatva az édesség majszolásra, tehát gyerekkel lenni, nap mint nap, hétről hétre, hónapról hónapra nagyon szép, de sokkal nehezebb, mint bármilyen más munka. Mondom ezt úgy, hogy voltam már napi 18 órás napszámos, úgy, hogy vasárnapunk se volt, ládázó piacmunkás, bébiszitter és takarítónő és vécepucoló, tanár és önkéntes tanár, irodai munkás, tolmács és fordító, rövid ideig még főtanfelügyelői székben is nyomtam a seggem, interjúkat is készítettem egy tanulmány végett, még újságot is akartam írni, stb. és még nem is említettem, hányszor voltam kőműves apám mellett segédmunkás, ha otthon dolgoztunk, még maltert is kevertem, kézzel. És ezek után írom, mondom, kiabálom, mindenki, aki visszarohan a gyerek mellől munkába, pedig maradhatna otthon, azért megy vissza, mert a munkája könnyebb. mégha fizikailag nehéz munkáról van szó, akkor is."

2. Érdekes szemszögből közelíti meg a kérdést Parészka Boróka a manna.ro-n. Ebből csak azért nem idézek, mert az egész cikk annyira kerek egyben, h kár "széttépni".

3. A Szabadság is elég sokat foglalkozott a témával. Újvári Ildikó,  a főszerkesztő is írt róla.
Ebből is idézek. Főleg a "bezzeg a mi időnkben" kezdetű mondatokra a válasz... 
"ha nem szülőként éltük át gyermekünk túlságosan korai magára, illetve valamely állami rideg bölcsődére hagyását, akkor gyermekként szenvedtük meg a szülői gondoskodás idő előtti (kényszerű) megvonását. Olyan évek, évtizedek voltak, amikor az anya, a nő csak nemzőtényezőként volt fontos, a gyermekek mindenekelőtt mint tömeg jelentettek „tervet”, (minél több) számként, statisztikai mutatóként szerepeltek, és kevésbé voltak fontosak egyénként, nem számítottak igényeik, sem jogaik."

 4. Szintén a Szabadságban Sándor Bogi is hozzászólt.
Már az idézet ne maradjon ki innen se:
"Milyenek lesznek a fiatal felnőttek a következő évtizedekben? Olyanok, mint a mostani 30-as, 40-es generáció, akik bölcsődékben nevelkedtek? Vajon véletlen egybeesés, hogy ennek a generációnak a tagjai egyre frusztráltabbak, egyre kevésbé tudnak és mernek felelősséget (családot, gyermeket) vállalni?

Errefel tüntettek Bukarestben, Csíkban, Szentgyörgyön és Kolozsváron is. (Bocs, ha máshol is, én ennyiről tudok.)
A kolozsvári  tiltakozási akcióról annyit szeretnék megjegyezni, h vajon miért 2-3 román anyuka volt és 60 körüli magyar? Pedig szervezte az Életfa is és szervezte a parinticlujeni.ro is.

S hogy milyen híres ember lettem hirtelen, azt is megmutatom.

Most úgy tűnik, h döntöttek, de ki tudja meddig tart ez a dolog, mert az állandóság és stabilitás nem éppen jellemző az utóbbi időben a döntéshozúra, döntésekre.

2010. december 7., kedd

Tiltakozunk, de nagyon!

Tiltakozunk az ellen, h lecsökkentsék a gyest 2 évről 1 évre!
http://www.eletfa.ro/node/232

Kérem, hogy aki tud más városbeli akciókról, az hagyjon egy megjegyzést.
Köszi.

2010. december 6., hétfő

Fekete zászló

Feri bátyánk Csannának a legidősebb testvére... volt...

Isten Veled, Feri bátyánk!
Isten velünk!

(A képeket Leheltől loptam.)
Borzasztó érzés ilyen esetben távol maradni a családtól. Nehezen győztem meg magam, hogy a kis Jutkámat ne hordozzam meg a télben, olyan messzire... A Hargita megyei Firtosmartonos falucskába szerettem volna eljutni ma, a családomhoz... aztán nehezen ugyan, de lemondtam róla...

2010. december 2., csütörtök

Hordozókendő beszólás

Nagytata lehetett, sétáltatja a totyogó lányunokáját. Érkezem Jutkával, kendőstől.

-Vaaaaai doamna! Nu stiam ce aduceti acolo! Un bebelus?
-Da, o fetita!
-Nu sta acolo prea adunata?
-Cred ca si in uter statea destul de adunata.
-Dar chiar este foarte mic.
-Cum sa fie mare domnule? Nu are nici doua luni!
-Vai de mine? Si o aduceti afara deja?

----------------
Doktornénihez azért mentünk, mert Tibikének nagy láza volt, de Jutkát is vittem, hol is hagyhattam volna? Természetesen kendőben.
Az aszisztensnő szólt, h igen összegyűrtem a leánykát. Mondtam neki, hogy pontosan a méhbeli pozicióban van, s szerintem üvöltene, ha nem lenne neki kényelmes, de hát ő i látja, h mennyire elégedetten alszik...
A doktornő beleszólt, h jó ez a póz, mert ez nem kenguru és nem ül benne a gyerek. Mire az aszisztensnő:
-de azért néha kinyújtva is hagyjam, mert nem élheti le az életét a méhbeli pózban.
Próbáltam nem felnyeríteni hangosan, csak mosolyogva megnyugtattam, h csak az utcán hordom így, otthon nem. (Pedig hát nem is tudom miért montam, mert itthon is néha felkötöm, amikor már nem tudok vele mit kezdeni.)

2010. november 29., hétfő

Szerelem vagy szerelem

Tibi vállán Jutka, Tibike vállán Péter baba, böfiztetnek(!) és járnak körbe-körbe. (Aki még nem járt nálunk: lehet menni egyik szobából a másikba, onnan az előszobába, onnan az egyik szobába és így körbe-körbe.)

Tibi énekel: Házunk előtt jégverem, benne van a szerelem, ájnánáná...

Tibike: -Apa, az a szerelem, amikor javítják az autót, igaz?
Tibi variálni kezdett a háromszéki többféle E hangjával, amire egyébként roppant büszke.
-Nem, az szérélém, a szárálém az más.
Tibike: - Az mi?
Tibi: -Hát amikor egy kisfiú és egy kislány szeretik egymást.
Tibike: -Én Jutkát szeretem.
Tibi éppen magyarázni kezdett volna, hogy miért nem megfelelő Jutka szeretőnek, de Tibike nem várta meg:
-Akkor, Apa, beszéljünk az autószerelésről!



***

Közben beszélgettek az autószerelésről...
Tibi ejsze kezdett kifogyni a repertoárból, mert egyszer hallom, h köszörüli a hangját:
"Őrmesterúr sejehaj, Őrmesterúr..."
Akkorát nyerítettem, h ilyen jót rééég nem röhögtem.
Akkor eszibe juttattam: "Századosúr sejehaj, százados úr ha felül a lovára".

***

Aztán más ének kezdődik: "A kecskének nagy szakálla van. Az én..." - na, énekeljünk valami mást, mondja Tibikének, főleg, hogy Tibike mostanában nagyon érdeklődik a rokoni kapcsolatok felől, h ki kinek a kije?

2010. november 28., vasárnap

Kik lépnek fel a Wacken fesztiválon?

Szombat délután.
Ülünk Tibivel a kanapén. Jutka szopik. Tibike ott sertepertél a szobában, az autóit taszigálja, szokás szerint. "Itt ül benne Tibike, vezeti. Mellette ül Laca és középen ül Jutka." - Minden járműben ezek ülnek mostanában.

Zárójel: nyáron az egész család benne ült mindenben. Valahogy így:
"Benne ül Anya, Apa, Tibike, Tibike vezeti, a tesvélem, Laca, Bolóka, Zalán, Tibi tata, Ibolya, Csanna, Csapja, Attila, Szili, Iza. De Nagymama! én olyan gyorsan vezetek, h Te ki is esel!"
Zárójel bezárva.

Nos, ülünk a kanapén és nézzük a Scorpions együttes koncertjét, amit a Wacken fesztiválon adtak 2006-ban.

És nem is tudom minek kapcsán jegyetem meg:
-Hűűű, azok a rokkerek!...
Tibike: - Azok nem lokkelek!
Én: - Hát micsodák?
T: - Bohócok!
Én: - Kik bohócok, Te?
T: - Hát akik ott benne vannak a metálban. - Oda is kanyarodott a képernyő elé és megmutatta őket.

2010. november 25., csütörtök

Budapest, állatkert

A két Tibim Budapestre utazott.
Addig mi Jutkával ketten és Anikó nagynénémmel itthon mardtunk.

Szerettem volna picike hangyává változni és kihallgatni az apja-fia beszélgetést egész úton meg ott, meg úgy egyáltalán. Édesek lehettek, az elmeséléseik alapján.

A fő attrakció az állatkert meglátogatása volt. Legalábbis erről mesél Tibike azóta is.

"A legszebb állat a zsiláf volt, Anya. De képzeld el: a zsiláfnak olyan hosszú nyaka volt, h elélte azt a szénát, ami oda fel volt akasztva."

Íme Tibike és a hosszúnyakú kedvence:

Állatkerti pihenő, túrórudizaba:


Amit föltétlen szeretnék elmesélni... hát amit a saát szememmel láttam:
Hazaértek este fél11kor a fiúk. Már hallottam egy ideje, h megállt az autó az ablak alatt és beszélgetnek, de nem értettem, h mit. Nagy későre végre bejönnek, kopognak.
Kinyitom az ajtót és amit látok...

Ott áll Tibike, a szemecskék írtózatosan fáradtak, de roppant boldogak. Egyik kezében egy héilummal töltött lufi-szerű katicabogár. A madzagján hurok, ráakasztva a kis csuklójára és még fogja is jól. Másik kezében egy piros játékautóbusz, olyan, mint az AnnaPeti könyvben. Belépik a küszöbön és az ajtóközepében megszólal. Én köszöntem, de ő a köszönés helett: "Anya, kééépzeld el! A állatkeltben volt.... elefáááááááááááánt"

Aztán akkora sztorizás kezdődött, h másnap kihagytuk az ovit :D

(Jutka szabotálja a blogomat...)

2010. november 12., péntek

2010. november 1., hétfő

Itthon

Jutka egy csütörtöki napon született és vasárnap már haza is pakoltak a kórházból.

Mire hazaértünk, itt már összegyűlt a család, mint valami bazi nagy görög lagzira, vagy nem is tudom :))
Itt volt Csanna alapból, aztán szombaton megérkezett a Szilágyi család Temesvárról, vasárnap meg Csapja és Attila is Sárosról.

Nos, egyedül csak Tibi jött értem, így kértem.

Itthon volt nagy dinom-dánom a konyhában, de én erről keveset tudok, mert mi Jutkával bevonultunk a szobába és már szoptattunk is. Tibike érkezett egy kis meseolvasásra, azon nyomban.

Zalán csak megnézte a kislányt és már ment is hazafelé.

Csapja és Attila is hazautaztak délután. Csapja örömmel konstattálta, h Jutkának kimondottan zongorista ujjacskái vannak :D

Csanna kedden ment el, Boró és Laca 2 hetet maradtak.

Boró volt a megmentőm. Főzött, mosogatott és délutánonként elvitte a két fiúcskát a jtászótérre, egyébként is mindig elfoglalta őket. Ezek mellett mint valami nem-akármilyen hivatástudattal rendelkező lll-s tanácsadó, engem meganított szoptatni. Ezt szó szerint kell érteni. Most ebből a melledből szoptass, most abból, most fejjél, most így csinálj, most úgy csinálj! Közben úgy biztatott mint egy hullámzó közönség a kedvenc focicsapatját.

Mindezt 24-25 hetes pocakkal! Mondta is, h sajnálkozva néztek rá az emberek, amikor a fiúkkal vonult: jó nagy pocak, Laca babakocsiban, Tibike mellette motrocskán v biciklin.

Amit föltétlen el kel újságolnom: megénekeltette a fiamat!!! Tibikét, akit még soha senki nem hallott énekelni: egyszerűen éneltek! Amiután Boróék hazamentek, próbáltam én is, de kijelentette: "én nem szeletek veled énekelni, én csak Bolókával szeletek énekelni!"

 Jó volt nagyon, h a két "nagyfiú" úgy el volt egymással foglalva, hogy Jutkával nemigen törődtek. Laca minden délelőtt fel volt háborodva, h Tibike hová lett, Tibike pedig nem akart oviba menni, mert ő inkább Lacával maradt volna.

Lacának bejött Jutka, nagyon érdeklődve figyelte, amikor éppen ideje volt rá :)))

Aztán Boróék elmentek, ezt mindeannyian nagyon sajnáltuk :( Lehet, h még ők is, de nem akarok nagyképű lenni és ilyeneket kijelenteni.

Másik hétre még visszajött Csanna. Éppen kapóra, mert Tibikét orvoshoz kelltt hordozni. Erről majd mesélek, de lényeg, h mégsincsen rendben a petikó, sőt: most lett baj vele igazán :(

Csanna elment csütörtökön és péntek óta Apa szabadságon van. Olyan szabadság ez, h napi 2-3-4 órát mégiscsak dolgozik, vagy itthonról, vagy elutazik Tordán túlra, vagy bemegy a céghez. De már ez is valami!

Szóval tkp. csak jövő7 hétfőtől leszünk "magunkra".


Jutka egyébként 10 napig alvóbaba volt, azóta ölbaba, letenni NEM LEHET! Illetve lehetni lehet, de akkor hallgatjuk, hogy üvölt, amit nem igazán tűrünk jól. Tehát babázunk... :)
Jellemezni így lehetne a kiscsajt: csöcsöncsüngő.

Amint sikerült, még jelentkezem, de a napokban örültem, ha 2 percre letehettem, rögtön elmosogattam pár cuccot, vagy bevágtam a mosógépet, vagy ilyenek...

Blogírásra nemtom mikor lesz idő :(

2010. október 16., szombat

Köszönet

Mindenkinek köszönöm a jókívánságokat. Annyit-de-annyit kaptunk, h teljesen kizárt, hogy mindenkinek meg tudjam köszönni személyesen.
Tehát emailt, SMS-t, itt-ott fórumokon hagyott, online, élő és mindennemű gratulálást köszönünk.

Azóta is jól vagyunk szerencsére, majd jövök részletekkel is, egyelőre írtó zsúfoltak a napjaink :)
Többnyire a boldogság az, ami összezsúfolja a dolgokat :)

Kívánunk midnenkinek szép őszi napokat,
Réka, Jutka és a két Tibi :)

2010. október 8., péntek

JUTKA

Megszületett Kovács Judit!

Október 7 hajnalán, rövid (kb. 3 és fél óra) vajúdás és szülés után, 54cm/3400g alakban megcsodálhattuk a kis családtagot. Természetes úton jött világra és így nézett ki akkor:

Anya (is) nagyon boldog volt, közben Jutkát már pólyálták:
(bocs Tibi, de kivettem a csóréhasú képemet, eddig úgyis mindenki megcsodálta már)

Délután Tibike már szemtől szembe örvendezett a húgának (azelőtt csak "látatlanba" lelkendezett):

Anya és leánya mindketten egészségesek és jól vannak. Az első szopizások is rendben megtörténtek.
(Sőt, Réka feltűnően jól volt, az első szüléshez mérten is.)
Apa.

2010. október 5., kedd

Kreatív blogger díj

Képzeljétek: Bogitól kaptam egy díjat. És be kell vallanom, h megtiszteltetésnek veszem ezt a díjat, különösen Bogitól :) Köszönet érte, Bogi!

Így néz ki a díj:



A magamról szóló dolgok előtt elmondom, h kiknek szeretném továbbadni:
1. Lehel unokatestvéremnek, akinek a képeit mindig csodálattal nézem és úúúgy örülök, h nekifogott a fotózásnak, úgy tűnik, h megérte :)
2. Bereczki Barninak, akinek olyan túraleírásai és képei vannak, ha átböngészed... mintha személyesen részt vettél volna a kiránduláson...
3. Hordozóayunak, aki nagyon sokat tesz azért, h országunkban is minél szélesebb körben ismerjék, használják, felfedezzék a baba körüli szép, hasznos, emberi, termézetes dolgokat.
4. Dulminának, aki nem is tudja, hogy milyen sokat segít a diétámban.
5. Rékának, akinek sajnos ritkán próbálom ki a receptjeit, de azért nyálcsorogva mindig végigböngészem :)) Annak ellenére, h románul írja :)

6.  Juditnak, akinek elég sok időt eltöltök a blogján. Egyszerűen csak gyönyörködéssel... :)
7. És végül, de semmiképpen sem utolsó sorban: Katafoltnak. Szeretném fejleszteni a varrástudományomat, de ezt a szintet soha nem fogom elérni, asszem...


És most elárulok magamról 7 titkos dolgot.

1. Nagyon szeretek főzni-sütni, de csak ha van akinek. Ha van, aki lelkendezzen, h milyen finom. Ha nem elég nagy a lelkendezés, akkor úgy érzem, hogy hiába munkálkodtam.

2. Szeretek kézimunkázni. Szeretném ha sokkal több időm lenne rá. Sajnos eléggé "kapkodok", több dolgot kipróbáltam és nem tudtam megmaradni egyik mellett sem igazán. Azért a kötés, horgolás, bogozás (csomózás), írásos varrása, gyöngyfűzés... mind mind tetszettek. Varrógéppel már 5-6odik osztályos koromban próbálkoztam Nagymamám mellett, de nemrég vettem varrógépet és igyekszem minél jobban összebarátkozni vele.

3. Mostanában olvasni is szeretek, iskolás koromban pedig azt sem tudtam hogy bújjak be a pad alá, h ne vegyék észre, h nem olvastam el semmi kötelezőt, vagy csak keveset belőle. A román regényeket meg, (ha véletlenül elovlastam),  csakis magyarul. Persze nem akármit olvasok szívesen most sem :)

4. Szeretek vezetni. Mármint autót. Amikor szidják a női sofőröket, soha nem érzem magaménak a dolgot. Az a "többi nőkről" szól.

5. Szeretem a sok gyerekes családokat. Kislány koromban arról álmodoztam, hogy 7 gyermekem lesz, mint Nagymamámnak. Aztán most még reménykedek abban, hogy a 3 még összejöhet :)

 6. Az előző kapcsán kiderült ez a PCOS... És most is szívügyem a dolog. Sőt: azt hiszem, h kb 2005 óta ez a "kedvenc témám". Már unalmas vagyok, annyit beszélek róla.


7. Szeretek a kedves férjemmel rock-koncertekre járni. De nem csak koncertre, hanem kirándulni, bulizni, stb.
A Scorpions-t szeretném föltétlen megnézni még egyszer, mert a szebeni koncertjük nem volt az a legprofibb... Nem miattuk, sőt! Hanem a közönség miatt lehetetlen volt élvezni a bulit.


Azt hiszem, h sikerült végre eleget tennem a játék kérelmeinek, vagyis az alábbiaknak:
 1. A díjat meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk. (jaaa, ez még hátravan, de most már intézkedek is :) )
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.

2010. október 2., szombat

A takaró

Megkaptam a takarót Katafolt-tól. Ez a PÖTTYÖS a miénk :)

Már ezelőtt hónapokkal, vagy mégrégebb óta rendeltem volna már valamit Tőle, ha tudtam volna dönteni, h melyik is tetszik a legjobban. Nekem mindenik a legjobban tetszik!

És persze azt sem tudtam eldönteni, h a Tibikéé legyen-e vagy a Hugié? És milyen színű legyen? És hoooogy és miiiiiii? Remélem a határozatlanságommal nem mentem a Kata idegeire :D

No, lényeg a lényeg, valahogy összekerült a piros a kékkel és uniszex-nek nyilvánítottam és kész. És ma megérkezett és nagyonnagyon tetszik :)

El is döntöttem, hogy ez lesz a "tesóajándék", amit a kórházból hazahozunk, majd Tibike választ manót és kész.

Kata! Köszi itt is. A színekről írok Neked egy megjegyzést.

2010. szeptember 29., szerda

2 in 1

Mindenki érdklődik, és még mindig ez a válasz: Igen, még mindig 2 in 1. :)

A kiírt időpont október 3, tehát még nincsen idejétmúlva a jövhéten sem, szóval csak nyugi. Tibike is ráhúzott 4 napot, lássuk, h mik a Hugi elképzelései :)

Egyébként mai CTG alapján még nyugi van odabenn. :)

2010. szeptember 23., csütörtök

Az év fája

Kedves Olvasóim!

Arra kérlek Benneteket, h segítsetek megszavazni az énlaki hársfát az év fájának.




Ezért 2 kattintásra lesz szükség:
1. Az énlaki fa
2. A "SZAVAZOK" feliratú gomb.

Szóval naponta kéne egyet szavazni erre a szép fára.

S hogy miért pont erre?
Hát Énlaka 3 km-re van Firtosmartonostól, ahol a gyermekkorom nyarait töltöttem. Ennél több magyarázkodásra nem is lesz szükség, ugye? Egyszerűen: szűvemcsücske! ;)

A zsűrin átjutott 12 fa közül a netes szavazás alapán fog eldőlni, h melyik fa lesz az év fája, és az illető megkapja a 3000 lejt, hogy rendbetegyék a fa környékét.  Erre a 650 éves fára pedig abszolút ráférne!
Ezt az "akciót" a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány hirdette meg.


Köszi!

2010. szeptember 22., szerda

Babahordozó Hét

Idén is lesz Nemzetközi Babahordozó Hét! Egy csomó helyen megrenezik.
Nálunk is.
Kolozsváron az Életfa Családsegítő Egyesület szervezi.
Ezen kívül Erdélyben más városok is ünnepelnek. Erről olvashatunk többek között pl. a transindex-en.


Most nem kezdek lelkendezni a hordozásról, mert attól félek, h ha elkezdem, akkor nem tudom majd abbahagyni :)

2010. szeptember 20., hétfő

Ovi 3 - az első hét

Tibikém kicsit ellágyulva lépett ki az ajtón. Amikor puszit adtam, enyhén legörbült a szája, de nem kezdett sírni. Apa vitte át, ugyanis tavalyi tapasztalatunk alapján Apától könnyebb az elválás. Kicsit elbújt Apa mögé, de aztán kezet fogott az óvonénivel és rögtön leült játszani azzal a nagy autóval, amelyiknek "fele pilos és fele fából van" (ezt Ő mesélte így).

Délben fél1-kor, az ebéd után mentem érte. Nagyon-nagyon várhatott, éreztem ezt abból, ahogy odaszaladt, ahogy megölelt, puszit is kaptam, anélkül, h kértem volna! Mondta óvonéni, h nem volt sírás, de a gyerek csendes, nem beszélget senkivel, bent egyedül elautózgatott, kint egyedül ült egy padon és a többieket figyelte.
Hazajöttünk és... rögtön telepisikálta a bilit! Egyből tudtam: ez a nyári csel! Tartogatta! Kérdeztem is, h pisikált-e az oviban, de hősiesen és büszkén kijelentette, h nem kellett!

Kedden vidáman szökkelt ki az ajtón, alig tudtam megpuszilni.
Fél1-kor kiderült, h kicsit sírt, de csak együttérzésből, mert mások is sírtak. Itthon persze nekem azt mondta, h ő nem sírt, csak Áron sírt. És, hogy neki a barátja a sárgablúzos fiúcska, akinek a nevét nem tudja, de vele autózott.
Megint ugyanaz, s egyébként egész héten ugyanaz: bent eljátszik, többnyire egyedül, mindenki mást lefigyel. Kint az udvaron viszont egyedül üldögél egy padon, onnan figyelőzik.
Ja és otthon megint telibili - megint "nem kellett" pisikálni.

Szerdán reggel kicsit sírt itthon az ölömben, h ő inkább velem szeretne lenni, mintsem az oviban, de inkább csak prünnyögésnek nevezném a dolgot, nem sírásnak. Apával viszont már minden rendben volt, simán ottmaradt. Kézfogás ovónénikkel, stb.
Apával megnézték, h hol a wc, hogy ha érzi, h jön a pisika, akkor gyorsan oda menjen...
Délben bepisikálva találom! Itthon bevallotta, h ebéd közben szalad be a pisika és "anya! amikor felálltam, akkol gyolsan benyomtam a széket, h ne lássa meg senki!" (szegénykém, micsoda kínban lehetett... sajnáltam nagyon).

Csütörtökön is beszaladt a pisika. Megyek érte, hát messziről látom, h az a cucc van rajta, amit én nem rá adtam, hanem a zsákocskába tettem. Elmesélte, h beszaladt a pisika és az óvonéni segített átöltözni.

Pénteken reggel, indulás előtt vidám volt a gyerek. És én is. Nem szidtuk meg a pisikálási nehézségekért, de minden nap egyszer elmondtam, h szeretném, ha belepisikálna a wc-be. Próbálkozott, hogy vigyük el a bilit az óvodába, meg, h tegyünk pelenkát, és úgy megy. De az óvonéni tanácsára még próbálkoztunk "szépszóval".
Nos, pénteken reggel, a derűs hangulatban kérdezem:
-Tibikém! Ha érzed, h jön a pisika, hová fogsz pisikálni?
Vigyorog, vigyorog, halogatja a választ, aztán kiböki nagy huncutul:
-Abba a kicsi wc-be fogok, Anya, hogy múljon el a szomolúságod!

Mi tagadás: meghatódtam.
És péntek délben azzal várt, hogy "ANYAAAAAAAAAA!!!!!!!!!! Ma kétszel pisikáltam abba a kicsi wc-be!"


De ez a pisikálás csak többedrendű probléma.
Amin erősen csodálkoztam, hogy minden nap rengeteg mesélnivalója van az oviról. A tavaly ti. soha semmit nem mondott, még ha kérdeztük sem. Most kérdezés nélkül nyomja a szöveget, meséli, h micsoda autók vannak, tányérok, kályha, babakocsi, stbstb.

De amikor a legnagyobb boldogság kiül az arcára, az mindig az éneklésről szól.
Első nap: "ANYAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!! azt énekelte a óvonéni, hogy világok vagyunk. Mindenki megmondta, h milyen világ. Én azt mondtam, h kald. De nem is kald, anya, hanem inkább labdavilág!" - és ehhez jót nevetett, h micsoda poénosat mondott :D

Másik nap "ma is énekelt a óvonéni. Ma azt énekelte, h gyümölcsöt öltetünk! Én paladicsomot ültettem!" - Kár, h nem lehet leírni a boldogságot, ami ilyenkor kiül a kicsi arcocskájára, h ő paradicsom lehetett abban az énekben (amiből egyébként én totál semmit sem értek :)) )

Aztán még volt egy hasonló gyümölcs-ültetős nap, amikor "én banánt ültettem!"

"Ma az énekelte a ovónéni, hogy mindenkinek a tenyeléből kibújt egy háziállat! Én azt mondtam, h a tehén bújt elő". Még mindig ugyanaz a lelkesedés, ugynaz a boldogság.

Pénteken: "megint világok voltunk a énekben. Én voltam a pilos tulipán. Anya! PILOS!!!"


El is döntöttem, h megkérdem az óvonénitől, h milyen énekekről van itt szó? :) Mindenesetre Tibikének NAGYON tetszik :)


Az étkezésről:
mondtuk előre, h ez olyan óvoda, ahol esznek is a gyerekek. Reggeliznek és ebédelnek is. Tibike megmondta jó előre és utána többször is, hogy ő nem fog egyedül enni! Gondolom, h ez volt a zsarolás, h nehogy oda merjük vinni. Ehhez képest ő az egyike azoknak, aki mindent megeszik. Ráadásul egyedül!

Sőt: itthon a kajáról midnen nap külön lelkendezés van. Hogy milyen finom volt!

Az egyedüli amit nem evett meg: kedden a húst. "Tartsa fel a kezét aki nem kér húst". És Tibike olyan bükszén mesélte itthon, h ő feltartotta a kezét és neki nem adtak húst és ő csak pirét evett... hogy szentül meg voltam győződve, h félreértett valamit. De nem, kiderült, h nagyonis jól értette a dolgot.
Az az érzésem, hogy az volt benne az élvezet, h ő dönthetett. Hogy kifejthette a véleményét és azt figyelembe vették.
Aztán megbeszéltük, h máskor kérjen húst is. És azután kért is :)


Most ennyi midnen jutott eszembe, remélem nem hagytam ki semmi fontosat. Izgalommal várjuk a második hét alakulását...
és a Hugica érkezését. :)
Közben beléptem a 39-dik hétbe, tehát már komolyan elkezdődött a visszaszámlálás :)

Ovi 2 - a váltás

Nos, nyár végén néha megemlítettük, h kezdődik az ovi és máshová fog oviba menni, nem oda, ahová eddig járt. Hát a szájacska mindig legörbült: "de ott lesz-e olyan tűzoltó autó, mint a én óvodámban?" Vagy: "ott lesz-e András, Apor és Efraim?... és Kiszti?"

Summa summárum, az idén a Waldorf oviban kezdtünk. És persze annyit gondolkodtam a témán, h szörnyű:
  • Legszívesebben nem is adnám oviba a gyermeket. Vajon kötelező az ovi? Úgyis otthon leszek most a hugicával... Mit terrorizáljam szegény gyermeket? Persze logikus, hogy kell a társaság egy 3 és fél évesnek. Így is elég anyás, stbstb...
  • Vajon szegény gyermek, ha egyszerre kezdi az ovit és születik a testvérkéje, akkor nem-e fogja úgy érezni, hogy "megjött a lány, hát: gyermek ki a házból".
  • Vajon tényleg adjuk most? Nem fog minden betegséget hazahordani az újszülött Hugicának? Tavaly hála Istennek írtó keveset volt beteg, eldöntöttem, h bízok a fiam immunrendszerében és kész.
  • Egyből dobjam be hosszú programosba? Na neeeem! Ez már sok lenne. Egy kis délelőtti ovizás és Hugi érkezése abszolút elég egyszerre. Majd ott alszik novembertől, vagy januártól, vagy jövőtől.

Ne is mondjam, h az okoskodók tucatszámra beleszólnak, anélkül, h kérdzzünk tőlük valamit. Egyesek szerint nem kellett volna adjuk, csak tavasztól, a betegséget elkerülése végett. Mások szerint startból ott kéne altassam, mert ha megszokja, h nem alszik ott, akkor nem fog akarni ott aludni... Stbstb... Miért van az, h a legtöbb ember nem bírja felfogni, h minden csaáld más és más és midnenkinek más-más a megfelelő? Én annyira örülök, h a fiam hazajön és itthon alszik. És mondjak valamit: az első hét csütörtökjén és péntekjén már apropózott, h ne menjünk még el, mert a óvonéni mesét fog mondani és vajon milen mesét mond? Hallgassuk meg! Tehát az is lehet, h mesét fogunk hallgatni a napokban.

Hogy jól döntöttünk-e, az hosszú távon fog igazán kiderülni. Így elsőre azonban sokminden tetszik.
Tetszik az, hogy Waldorf ovi, és minden ami ezzel jár: hogy fából-gyapjúból vannak a játékok, porcelánból a tánérkák, hogy nincsen a hagyományos értelemben vett foglalkozások, hogy kézimunkáznak (festenek-sütnek, stb), szabadon játszanak, sokat vannak kint, hogy nincsen számítógép, nincsen TV...
Hogy a kaja minőségére is sokat adnak. Nincsenek felvágottak és egyéb mű dolgok.
Ja, és, h imádkoznak evés előtt-után.
Hogy az óvonénik velük együtt odaülnek ebédelni!
Igazi családias a hangulat, gyerekbarát a légkör. Jó érzés belépni az ajtón!

(Mindent nem soroltam fel, de nembaj.)

Ovi 1 - tavalyi

Múlt hétfőn megkezdődött az ovi. Persze ez csalás, ámítás, mert Tibike nem most kezdte, hanem a tavaly ilyenkor. Érdekesen alakult ez a dolog...

Tavaly a szívem majdnem meghasadt, mert 2 éves és 5 hós fiamat benyomtam egy oviba. Muszáj volt. Mást azt tehettem volna, h a fizetésemet odaadom egy nénikének, aki vele marad és nem adom be sehová.

Lényeg, h így döntöttünk akkor és végigcsináltuk a tanévet, elég húzós volt, de nem bántuk meg. Az ovi, ahová járt, csak 4 órás, 8-12-ig programmal, hatalmas udvarral és egy nagyon ügyes óvonénivel. De azt első perctől tudtuk, hogy a rövid programos ovit nem fogjuk hosszú távon bírni és arra koncentráltunk, hogy egy évet valahogy kibütyköljünk így. (Na ja, mert 3 év alatt és pelenkásan nem vették volna fel máshová, a bölcsikben meg beszélnek ingyen románul, vagy rém-drágán magyarul.)
És sikerült.
Tibike kb napi 3 órát volt oviban, soha nem sírt! Első pár HÓNPBAN üldögélt egy sarokban és fgyelte a többieket. Ha pl. bábszínház érkezett, akkor igen, akkor sírt. Mert a sötétített termet, hirtelen hangokat soha életében nem bírta. Ezeket az "akciókat" az óvonéni öléből nézte végig.
Minden nap vitt 1-2 kisautót magávl és azzal játszodt egész áldott nap. Itthon sem mesélt az oviról, esetleg egy-egy keveset, de azt sokszor elmondta, h Kriszti (Kiszti) az ő barátja és ha Krszit hiányzott, akkor szomorú volt.

Aztán tavasz felé szóbaállt pár gyerekkel, persze nem mindenkivel.

Ja: az ünnepélyek-szereplések... eszébe sem jutott, h kiálljon! Az én öömből nézte végig a ceremóniát. Farsangkor az oroszlánjelmez a szatyorban maradt, évvégén is az ölömben hegedült, hogy a gyerekek tudjanak táncolni, a pedig énekeltek, akkor gitározott. És nem tévesztette össze. A végén kijelentette, h ha még lesz szerep, akkor dobolni fog! Midnenesetre nagyon élvezte. Az évvégi csoportkép készítésekor nem állt oda, ő az egyetlen, aki arról hiányzik.

Hát ez van. Nekem, szangvinikus anyának, elég furcsa egy introvertált, melankolikus fiúcska, de hát ha ilyen az én Tibikém... akkor ilyen és mi így szeretjük :)

2010. szeptember 10., péntek

Azok a fránya kullancsok

Nyáron Tibike kullancsot szedett össze. Sajnos nem is csak egyet. Nemrég szóbajöttek a kullancsos élmények.
Tibike rámnéz, kikerekedik a kerek szeme:
Anya! Képzeld el! Ezek a kullancsok azt hitték, h én vagyok a kullancstartó!

2010. szeptember 6., hétfő

Egy kis morfondírozás

Készülünk a kistesó érkezésére. Egyik legnagyobb "gondot" az okozza, hogy vajon Tibikét hogyan fogja érinteni? Hogyan tudnánk minél jobban felkészíteni a húga érkezésére?

Persze mesélték többgyerekes szülők az ő történetüket és a tanulság: mint mindent, ezt is mindenki másképp csinálja. Tehát többnyire ösztöneinkre hallgatva zajlik a készülés, készítés.

A Bartos Erika könyvei közül sokan ajánlották a Kistestvér érkezik címűt. Meg is vettük és be is vetettük és úgy tűnik, egyelőre legalábbis, h megérte.

A morfondírozásom nem a testvérvárással kapcsolatos. Hanem ezzel a meséskönyvvel. Több mese van benne, édesek, aranyosak, Tibike mindeniket szereti, minden nap kéri, hogy olvassunk belőle. Azt, amelyikben hóembelt építenek! Most a Libegőst!

No, de van benne 2 mese, egyik a Húsvétos, másik a Karácsonyos...

Húsvét attól van, (a mese szerint legalábbis,) hogy festik a tojást, öntözik a fiúk a lányokat és ajándékot kapnak a gyerekek. Karácsony pedig attól, h díszítik a házat, mézespogácsát sütnek, finomat ebédelnek, szép ruhákba öltöznek és ajándékot kapnak.
Örülök annak, h nem taglalja, h ki hozta a karácsonyfát, az ajándékokat, mert van ahol az Angyal jár, máshol a Jézuska, aztán van mindenféle variáció. Van ahol a karácsonyfát a család díszíti és csak az ajándékot hozza az Angyal, van ahol midnent az Angyal hoz, stbstb.

Nos, mi nem vagyunk egy kimondottan vallásos família, de engedje meg a világ...
Ebben a két mesében elmehetnének legalább a templomba, vagy megemlíthette volna Jézust a szerző valamilyen formában. Mert Jézus nélkül miért ünnepeljük a Húsvétot? Jó buli a tojásfestés? És a Karácsony? Azt írja a mese: "megölelték egymást és boldog karácsonyt kívántak egymásnak".
No mindegy, én nem értem, de erősen csodálkozom. Vagy ünnepeljünk azért, amiért "kitalálták" az adott ünnepet, vagy ne ünnepeljünk. De ha nem is azért ünnepelünk, mint hitbuzgó keresztény társaink, hanem csak úgy megszokásból, akkor is tudni kell, h mi ez az ünnep és megtanítani a gyermekeinknek.

No, csak ennyit akartam elmorfondírozni.

2010. augusztus 15., vasárnap

Házhoz jön az Iron Maiden



Ezt a képet úgy loptam valami román oldalról (popcorn.ro), a cikk címe az volt, hogy


"Greii heavy-metal-ului mondial zguduie inima Transilvaniei"



Múlt heti történet: biciklizik Tibike felfelé, a Predeal utcai játszótér felé, én loholok utána. Egyszercsak megáll egy autó mellett és perel, hogy "Anya, miélt itt van a kolmánya ennek a autónak? Másik felin kell legyen a kolmány!"

Először kicsodálkoztam magam, hogy a fenébe vehette észre a gyermek, hiszen a biciklin elég alacsonyan ül, ez meg egy terepjáró, jó magasan az ablakai...
Utána gondolkodni kezdtem, hogy mi a fenét válaszoljak? Hogy az igazsághoz is közel álljon és a gyermek is értsen belőle valamit.

Végül így sikerült a válasz:
-Ez az autó messziről jött. Angliából. És Angliában ilyen autók vannak, ezen a felén van a kormányuk.
Gyerek szeme felragyog!
-Andiából? Ott énekel Búszdikinszon! És vezeti a fehél lepülőgépet!

Hát igen, ennek a gépnek volt ő a pilótája a 2008-as turnéjukon:

(szintén netről lopott kép, bocs)


Emlékszem, a AC/DC koncertről autóztunk hazafelé ketten Tibivel, amikor telefonált Andris. Két dolgot mondott. Meghalt Dio.
És, hogy Iron Maiden koncert lesz KOLOZSVÁRON!

Hideg zuhany-meleg zuhany.

És olyan távolinak tűnt, akkor, májusban ez az aug. 15. És íme: eljött. Itt van, ma van. :)

2010. augusztus 14., szombat

Egy napos beutalás

Valami ilyensmi neve lehet annak, hogy "Spitalizare pentru p zi".

Nos, ilyenbe szottyantam. Az orvosnő rendes volt, mert enélkül nem lehetett volna ingyen megcisnáltatni az nalíziseket. Ehhez szükség volt pár dologra: küldőpapír a háziorvostól és igazolás a munkahelyről, hogy igenis, fizetem "cséászé"-t(CAS).

Tudtam, h mennem kell nőgyógyászatra, laborba és szemészetre. A nőgyógyász pedig előre mondta, hogy ő 8 és 10 között lesz ott, akkor menjek, először Hozzá, utána a laborba, harmadikra a szemészetre. Ezért nem is siettem túl korán, de azért már fél8 kürül ott voltam, mert tudtam, h sorszámot kell kérnem midenhová.

És megérkeztem optimistán a "fişier"-hez, fél8 után pár perccel. Benyújtom a 3 küldőpapíromat, amiket a házidokitól kértem előtte egy nappal.
1. A nőgyógyászhoz, 3-as számot kapok, IV. emelet, 105-ös szoba.
2. A laborba nem kell szám, II. emelet, 59-es szoba, ott majd regisztrálnak.
3. Szemészhez ma nem lehet menni, majd aug 20-ra ad egy időpontot. (A szemészhez nem is kartam menni, mert szerintem annak ellenére, h rövidlátó vagyok és -4,5 -es szemüveget viselek, de ha már egy szülésen túlestem szrencséesen, ráadásul aránylag könnyen, akkor most mit féltjük a retinámat? Persze Tibike születése előtt is meg volt vizsgálava a szemfenék, nem vagyok egy öngyilkos típus, az akkori szemorvos mondta, h nem sebes a szemfenék, és nem a dioptriától függ és nyugodtan szülhetek természetesen. Más dolog, h amilyen állapotban a kórházba értem, úgysem tudott volna már senki megcsászárolni, mert a gyermek feje majdhogynem már kinn volt...)


Felmegyek a IV.-re, fellépcsőzök, látom, h ki van írva, h az orvosnő 7-14-ig van ott. Na de ő megmondta, h 8 után jöjjek. Állt az eszem, hogy lemenjek a laborba, de - gondoltam - biztosan nem hiába mondta, h Nála kezdjek. Kijött egyszercsak az aszisztensnő és megnézte, h kinek milyen papírja van, ki mire vár... Engem egy cédulával leküldött az alagsorba, h fizessek 8 lejt, mert ezért amit itt ír, ennyit kell fizetni. Mondta, h az orvosnő még nem érkezett meg, kéri, h türelmesen várjunk...

És itt szeretném ha tudná mindenki, hogy ezt csak tényként közlöm, az én munkám is olyan, h sokszor hiszik azt, h henyélek, pedig nagyonis nem henyélek. Szóval meg vagyok győződve, h biztosan dolga volt valamerre a klínikákon, vagy szülésen volt vagy mittudomén, de biztosan nem lustaságból jött később, ebben teljesen biztos vagyok!

Megjárom az alagsort, 5 emelet le - 5 fel, visszajövök.

9 előtt pár perccel meg is érkezik az orvosnő.

No, kivárom az 1-es és 2-es számmal rendelkezőket. Kicsit unalmas volt, de igyekeztem türelmes maradni, hát nem körülöttem forog a világ, mi a szösz? Közben elmentem párszor a wc-re, hát az a poliklínikás buldi!!! Alig férek be! Ha már befértem, alig tudom becsukni az ajtót. De ha már becsuktam, akkor alig tudom kinyitani. Jobb, ha az ember nem kell menjen, de én most sokat jártam...

Végre bejutok. Megnézik a küldőpapíromat. Buletinmásolatom van? Miért kéne? Hát kéne. Hát nem mondta senki, h hozzak, nem tudtam. Na nem baj, de hát nekem beutalóm van, egy napos. Menjek le a II. emeletre, a 63-as szobába, ott beutalnak. (és csinálnak másolatot a személyimről). Lemegyek szépen, látok 2 pasast az ajtó előtt. Kérdem, h ide várnak? Ide. Na jó, akkor várok türelmesen. Elteleik egy csomó idő nem jön ki senki, nem megy be senki. Aztán mégiscsak jön egy fehérköpenyes, bemegy, látom, h nincsen bent senki. Kérdem a pasiktól, h hová is várnak? Jaaaa, az EKG-re, a mellette terembe! Na jó, bemehetek? Mondják, h igen. Itt lehettt volna egy negyed órát spórolni, ha értik ezek, h miről van szó. Na mindegy.

Itt a 63-as teremben van 2 számítógép, mindeniknél 1-1 nőci és egy informatikus. A szövegükből rájövök, hogy valami újabb fajta infós rendszerük lehet, valamik még mindig tisztázatlanok. Hogyan kell beutalni, kiutalni a pacienseket. No, végre beutalnak. Egy napra. Hogy ne kelljen fizessek a vizsgálatokért, azért. Kezdem érteni a dolgokat!

Visszamegyek a nődokihoz, végre vizsgálatra kerülök. Megvizsgált az orvosnő, elmondta, h a méhszáj meg van rövidülve és a baba feje lennebb, mint kéne, legyek szíves többet vigyázzak magamra!!! (Ezen meg sem lepődtem, az elmúlt napokban éreztem, h roppant kifáradok, kissé túlerőltettem magam.) Ezen kívül kaptam egy dobozkát, benne üveglapot... ezt vigyem fel az V. emeletre a laborba, h vizsgálják ki.

Felmegyek, csengetek, beveszik, várjak a padon, minnyár kész.

Nem is kellett sokat várnom. Adják az eredményt, valami fertőzés van. Vissza a doinőhöz. Kaptam receptet. A fertőzésre is valamiket és magnéziumot dögivel izomlaítóként.

Mondom a dr.nőnek, h szemészhez ma nem tudok menni. Áh, dehogynem, felhívja a kolléganőjét. Elmondja, h mi a helyzet, küld egy terhest. Na de a vizsgálat alapján azt mondja, hogy szerinte fog menni a dolog, babának van helye, már szültem, stbstb, ne menjünk császárra emiatt. Persze a baba diktál, ha szülés közben fellépik valami probléma, akkor császár, de a szemem miatt nem. De azért menjek át a szemészhez. No, kezdek megnyugodni, h nem akarnak megcsászárolni midnenképpen.

Nade előtte a laborba.

Levonulok a laborba. Vannak páran, sorbaállok a regisztrálásnál. Két idősebb hölgy... a számítógépeiket úgy nézik, mint én ahogy néznék, ha vonatot kéne vezessek. Gondolom, h tényleg lehet, h nemrégiben lett meg ez az ők soft-juk és most tanulják. Hát láttam én még kezdőt, türelmesen várakozok és nem idegeskedek azon, h egymástól olyanokat kérdeznek, h "unde apăs acuma, tu?"(mit nyomjak meg, te?). Másik feltápászkodik, odamegy, akkor az egérrel köröznek-köröznek, majd közös megegyezéssel klikkelnek egyet, aztán a sikerélmény leolvasható az arcukról: jesssz! sikerült! Eltalálták!

No, sorrakerülök végre. A nevemet nem tudja rámásolni a papírra, a Z-t kihagyja. Mondom neki, h legyen szíves szúrjon be egy Z betűt.
-N-are importanţă, numai acest număr contează. (Nincsen jelentősége, csak ez a szám számít.)
-Cum să n-aibă importanţă? Nu vă supăraţi, dar eu nu sunt un număr, am nume. Mie numele îmi este mult mai important decât orice număr. (Hogyhogy nincsen jelentősége? Ne haragudjon, de én nem egy szám vagyok! Van nevem! Számomra a nevem bármilyen számnál fontosabb!)
-Dar în sistemul calculatorului... (De ebben a programban...)


Végül nem kötekedtem, de becsszó, ennyi várakozás után jólesett egy ennyicske. Ekkor már 10 óra is el volt múlva. Nem érti amit a gép ír. Voltam ma már a laborban? Mert olyan számot ad, ami már lehetett valainek. Nem, nem voltam. Jaaa, voltam az V. emeleten abban a laborban. No, akkor megint hívja a kolléganőt, h akkor most velem mit kezdjen? Mert ez a számítógép tudja, h én ma már voltam és nem akar más számot adni. Hát kiderül, h én ilyen egy napra beutalt vagyok, ja, akkor még jó is, h ugyanaz a számom egész nap! Ő nem érti, h miért jó, de legalább a másik nőnek elhiszi. Ez persze mind időbe kerül, mire ezt kibogozzák.

Végre beérek a vérvevő székbe. A nőcike kedves volt, de kezdtem levegő után kapkodni és mondtam, h adjanak vizet, mert kiájulok. No, adtak. Hát mi a baj? Mondom az, h fél 11 és én még nem ettem semmit, mert mondták, h vérvétel előtt ne egyek, de mászom fel s le a lépcsőket és várakozok az ajtók előtt és nem éppen élvezetes számomra ez az állapot.
-Nu vă faceţi griji pentru scări, măcar o să naşteţi mai uşor! (Ne aggódjon a lépcsőzés miatt, legalább könnyebben fog szülni!)
Hát kedves, kössz.
Ezt poénnak szánta-e v mi, nem tudom, de aki emlékszik a Tibike születésének történetére... én becsszó nem szeretnék gyorsabban szülni, mert szegény gyermek akkor a kocsiban fog megszületni!

Na, kezdi nézni a karomat, jajjgat, h nincsen vénám. Végül szúr a jobb karomba. Nem talált, de a tűt nem veszi ki, hanem kavargat vele körbe, mintha puliszkát akarna főzni. Nem talál és nem talál. A tűt kihúzza, erre spriccol a vér, de még fröcsköl bele. No, szeszes vatta, nyomkodás, stbstb...
Végül a bal kezemből tankönyvszerűen sikerül vért venni.

Na, hoztam-e a reggeli első vizeletemet? Hoztam, persze. Egy szobával arrébb küld, odaadom és azon gondolkodok, h ha reggel 6kor fogtam ki, akkor fél 11-ig vajon nem történt vele semmi? Gondolom már egy csomó minden kilötyögött/elpárolgott belőle...

Majdnem 11 óra volt, mire végeztem és visszamásztam a IV. emeletre, mert a szemészet is ott volt. 4-en voltak előttem, de egy órába belekerült, mire behívtak. Közben már nem tudtam ülni sem, állni sem, hanem sétálgattam a folyósón, mint akinek jobb dolga sincsen.
Kutattam a táskámban és találtam a tegnapi játszóterezés morzsái közül... pár szem mandulát, egy barackot és egy deci vizet. Ezeket megreggeliztem.

Bemegyek, ez kezdi, h takarjam le a szemem és mondjam a számokat a tábláról. Hááát, itt már nagyonnagyon türelmetlen és ideges lettem. Látok én szemüveggel, és TUDOM, h nem ettől függ a császár kérdés. De egyetlen szót sem szólok, mert ugyebár hálásnak kéne lennem, h bevett programon kívül. :((
No, kapok cseppet a szemembe és menjek ki legyek szíves, várjuk, amíg hat. Még vártam egy végtelenséget, akkor már jött, h bőgjek. A látásom kezdett furcsa lenni, gondoltam, h hat a csepp. Gyermekkoromban csepegtettek utoljára...

No, visszahívnak, megvizsgálnak valami géppel, bevilágít, stb, kezd hasonlítani a vizsgálat a Tibike születése előttihez.

Végül ezt mondja: 90-95%, h nem lenne semmi baj szülés közben. Figyelembe véve, h második szülés, hát még több, mint 95%, h nem lenne baj. "Dar eu nu-mi permit, să-mi asum răspunderea, pentru orice risc minim". (Nem vállalhatok felelősséget, bármilyen kicsi is a kockázat.) És a lapra szépen felírta, hogy "Se recomandă naştere prin cezariană". (Ajánlott a császár.)


Akkor már csak a Synevo magánlaborhoz kellett átmennem. Nem is mondtam, h a nődokitól kaptam egy kémcsőféleséget és küldőpapírt, h vigyem el a poliklínika melletti magánlaborba, mert ezt az államinál nem végzik el. Sztreptokókusz B - ről van szó.

És így, 12 után, fél 1 környékén már készen is voltam! Ha jól megszémolom, egy fél óra alatt is készen lehettem volna, a többi az lépcsőzéssel és ajtók előtti várakozással telt.
És próbálok megértő lenni emberileg. Az egész bandának most vonták le a fél fizetését, milyen munkakedvük lehet... De az a megérzésem, h ez nem amiatt van így!!! Neeeem! Ez azért van így, mert így szoktuk meg. És mert új a softver-ük. És mert... nemtom...

Az igaz, h egy magánklínikán nekem félóra-óra alatt mindenzt megcsinálták volna. De annyi pénzbe belekerült volna, hogy annyit úgysem tudnék keresni egy fél nap alatt.


Ebben még benne van az is, hogy reggel, amikor elmentem, mondtam Tibinek, h legyen szíves maradjon a gyerekkel, szerintem 10 körül hazaövök s akkor majd mehet a céghez. No, Tibi aznap 1-re ért be! Még úgy is, hogy a gyereket odahozta mire végeztem, s gyorsan lelépett.

A hazafelé út volt érdekes, mert én autóval mentem, h hamarbb járjak, de ettől a hülye szemcsepptől alig láttam. Mondta is a dokinő, h lehetőleg ne vezessek aznap. Na kössz. Aztán hazajöttünk Tibikével szép óvatosan...

Így volt, hálistennek megvan és elfelejthetem már.

Még hétfőn lesz egy kör az eredmények begyűjtésekor, de remélem, hogy az is nem kerül bele egy fél napba.

Éljen a román egészségügy!

2010. augusztus 10., kedd

Kislány, kisfiú

Sokszor van szó a nevekről. A lánynév nehezen akar(t?) megszületni. De ha Tibike rájön, h erről van szó, midnen egyes alkalommal hozzáfűzi:
-Én azt választottam, h fiúcska legyen és elnevezzük Andisnak! (az r nem hallatszik)


De ma aztán szeget ütött valami a fejében.
-Tudtátok, h én kislány leszek?
-Nem! Tudtuk, h fiúcska leszel.
-Hát igen, fiúcska lettem! - summázta mosolyogva és elégedetten.

Pétel baba háziszoba!

Beszereztem a mosható pelusozáshoz a kellékeket, úgy számolva, hogy ha két gyermeket kell majd egyszerre pelusozzak, ami nagyon-nagyon valószínűnek látszik, akkor is legyen kellő mennyiség. Olyan szépek és kellemesek és profik ezek a pelusok, h máris bánom, h nem évekkel ezelőtt álltam át.

Ma reggel Péter babára próbáltam Bummis prefoldot és külsőt. Jól állt neki a kis méret :)
Tibike megébredt, nemsokára észrevette és levettette!!

Egész pontosan ezt mondta:
-Anya, vedd le Pétel babálól a pelenkát! Pétel baba háziszoba, nem kell neki pelenka! A fűbe pisikál, állva, melt fiúcska és a bilibe kakál! Vedd le lóla a pelenkát.


És akkor levettük.
(háziszoba=szobatiszta)

2010. augusztus 4., szerda

Romlott reggel

Hát igen, vannak ilyen napok... És megpróbálunk nem idegeskedni, mert az ugyebr nem tesze jót. Most nagy röhögve leírom, h mik történtek.

Reggel 8kor már a piacon voltam. Be akartam vásárolni míg még Tibi itthon van, ne kelljen Tibikét is magammal hurcoljam.

Elsősorban barackért mentem, mert kompótolni akarok már megint :)

Egyúttal paradicsomot is vettem. Kiderült megint hogy azt a műanyag kosarat is meg akarják mérni. Kosár nélkül a mérleg 0.00 kg-t mutat, kosárral együtt 0.12-t. Lényeg a lényeg, h nekem bizonygatta, h a mérlege úgy van beállítva, h a kosárral együtt nulla, de nem hittem, a végén kiderült, h tényleg többet mért. Vagy 60 bani volt a különbség, amire jól le is hurrogott, h curkuszolok 60 baniért. Én nem álltam szóba vele, fogtam a portékát és eljöttem.

Aztán hazafelé megálltam egy Oncosnál tejet venni, mert müzlit akart a család reggelizni. Hazajövök, Tibi kitölti a müzlit a gyereknek, töltené rá a tejet, hááát, meg van savanyodva. Azt írja rajta, h aug. 10-ig érvényes, de ma már aludt tej volt a zacskóban. Ht nem viszem vissza a város túlsó végibe, le van sajnálva...

Közben Tibinek pakoltam az ebédet és gondoltam, h kiegészítem 2 tükörtojással a másodikját. Oljat melegítek és beleütöm az elsőt. Hűűűűűűűűűha. Sárgája nincsen, csak feketéje, büdőőőőőőőős... szörnyű. Na jól van, kidobjuk ezt is.

Tibi közben rájön, h csak hideg kaját ehet, elő is szedi. Talál egy picike vajat egy tasakban, előveszi: penészes. Hálistennek volt másik vaj is...


Hát már nem is mertem egyébnek nekifogni ezek után :))))

Kellemesebb reggeleket midnenkinek :D

2010. augusztus 2., hétfő

Cherry, summer giveaway

Játszom, játszom, még sosem játszodtam, de most megtetszettek a nyeremények ;)



Egészen pontosan ERRŐL van szó. :)

2010. július 25., vasárnap

30+0

Neve nincsen, de mai tai-ja van

... mármint a kislányunknak :)

Szerdán kiszabtam. Olyan hitvány ollóval nyiszáltam az anyagot, hogy csak. De nem adtam fel. Persze én is hibás vagyok, mert elhoztam a varrógépet és minden kelléket, kivéve a jó ollómat.

Csütörtökön elmentünk Medgyesre, akkor nem haladtam semmit.

Pénteken és szombaton megvarrtam.

Vasárnapra maradt 5-6 cm varrnivaló, ti. szombat estére kifogyott az alsó cérna, éppen amikor még lett volna 5 cm cikkcakkoznivaló. No, ezt csak vasárnap, vagyis ma reggel hoztam össze.

Tibi felakasztotta az ugrálóra, súgy készítette a fotót.

2010. július 18., vasárnap

Néhány kép az idei nyaralásról

Falusi divat: szalmakapal és papucs (sláp)



Nagytata és Tibike zöldet visznek a tyókoknak.


Tibike enni ad a csirkéknek (üllü elleni borító)


Nagymamának a segítsége: kapálás, vagyis ez most éppen a pihenés


Akinek pancsolni van kedve, az pancsolhat


Ha vége a paradicsom permetezésének, ki kell mosni a permetezőt


Miféle traktor állt meg a kapunk előtt?

2010. július 17., szombat

És te hol nyaraltál?

Ezzel a címmel írt SÁndor Bogi egy kis csikkecskét a Szabadságban.

Hát majdnem felháborodtam, hirtelen éreztem, hogy annyi minden hozzáfűznivalóm van ehhez a dologhoz.

És nem is tudom, h hol kezdjem s hol folytassam, h a végén érthető valami legyen belőle :)) Tehát valószínűleg ez egy össze-vissza-csapongós dolog lesz ebből...


Normális ember? Soha nem jártam Görögben és Tunéziában sem és még egyszer sem éreztem késztetést, h odamenjek. Hogy érthető legyen: Magyarországon, Ausztriában jártam az itthonon kívül.
És az normális-e, hogy nem megy el valaki 250 km-rel arrébb pl. egy közeli rokon esküvőjébe, mert nincsen rá keret, és különben is, ő most a nyári hollandiai útra gyűjt. Aztán a hollandiai út az olyan, h 7 nap s 7 éjjel nyomul az autóbusz az autópályán, néha itt-ott meg-meg áll egy-egy városkában és rohamtempóban várost néznek, néhány szobor mellett lőnek egy-egy fotót, hogy legyen amit otthon mutogatni majd és hazafelé megállnak egy jó nagy hipermarketnél, hogy a maradék pénzt elköltsék. Na, ez talán nomrális? Aztán elmondhatják, hogy itt meg ott nyaraltak... Hajrá!

Engem a nyaralásban szinte nem is érdekel, hogy hol vagyok, hanem az érdekel, hogy kivel vagyok. Tudom, h ezzel sokan nem értenek egyet, de hát nem is akarok senkit sem meggyőzni, csak a saját véleményemet szeretném kifejteni. Amikor elmentünk a Balatonhoz az egyetemista haverokkal... az például jól telt! Aztán amikor elmentünk Szovátára a másik bandával, hát az is roppant jól telt. A tavaly nyáron Martonosban töltöttünk pár napot a barátokkal, az is jól telt.

Na, de ha hazamegyek a szüleimhez Sárosra és lazulunk egyet a friss levegőn, az is mindig jól telik.

No, és amiért el akartam kezdeni írni!

A falusi nyár! Gyermekkorunkban azért vártuk a vakációt, hogy elmehessünk egyik vagy másik nagymamánkhoz (sajnos a nagytatáinkhoz nem igazán volt szerencsénk, korán távoztak...).

Sároson szerettük. Sároson általában csak 3-an voltunk itthon: Mamuka és mi ketten a hugommal. Voltak azonban a faluban gyerekek, akikhez szívesen eljártunk és akik (gondolom, hogy) szívesen jártak hozzánk. Barangoltunk a berekben, mászkáltunk a patak körül, zabáltunk egy csomó gyümölcsöt. Rossz idő esetén keresztszemest varrtunk, vagy kötöttünk. Ezeken kívül, amikor Mamuka valamit éppen tett el télire, akkor üvegeket mostunk, pancsoltunk fél napig. Paradicsomot őröltünk. Abből is zabáltunk rengeteget.
Soha nem költött fel senki, annyit aludtunk, annyit ettünk amennyit csak akartunk, nem siettünk soha sehova.
Még olvastunk is közbe-közbe, de be kell vallanom, hogy ebben a Hugim volt sokkal erősebb, én abban az időben nem igazán szerettem olvasni.

Martonosban is szerettük. Ott többet voltunk, úgy emlékszem.
Ott sokan voltunk. Nagymama, Lehel, Andi, legtöbbször Sankó is, az unokatestvéreink (közül egy páran) és még mi ketten.
Nagymamának az volt a fixe, h ne menjünk ki az udvarról. Azt sem bánta, ha a fél falu gyermeke a mi udvarunkon futkorász, üvöltöz, stb, de szerette, ha tud rólunk. Azért természetesen eljártunk ide-oda, például DÉnkóhoz, Ilonka nénihez, Emeséhez. Egyik évben például Gyárfás Zsigánénak kirolniztuk a konyháját. Ilyenkor azonban kellett előre szólni, h hová megyünk és mikor jövünk és ezt ajánlott is volt betartani.

Martonosban sokat jártunk szénázni. Persze ha valaki azt képzeli, h valakit megöltek a munkával, akkor az súlyos tévedésben van. Az úgy volt, hogy kiballagtunk Nagyival, vittünk valami kaját, és persze vizet a korsóban. Ketten forgattak, többiek hülyültek, aztán megpihentünk, aztán váltottunk és a másik 3 emberke dolgozott. Esétre játszva feltakartuk a szénát/sarjút.
Amikor hozták haza a szénát, akkor felmásztunk az udorba segíteni megtaposni. Esétre olyan koszosak voltunk, hogy szörnyű, de hát megmosakodtunk s kész. Milyen büszkék voltunk magunkra, h mennyit segítettünk!

Ijesztőbükk alatt szerettük. Messze volt a falutól, mint a fene, lehetett vadrécét is látni abban a tóban, pár szál nádat szerezni meg ilyensmik. jajj és nehogy elfelejtsem: jóóól kiordíthattuk magunkat. Torkunk szakadtából énekeltük a népdalokat, a fejünk ki volt vörösödve, s a nyakunkon kimeredtek az erek, de nekünk anyira-de-annyira jólesett az ordítás, hogy azt el sem lehet mondani.
A Harangódal az közelebb volt, ott nem ordítoztunk akkorán, mert az simán behallatszott a faluba. De azért ott is futottunk, üvöltöztünk eleget. Ott almafák voltak, fosóka szilva, ősszel besztercei... szerettük, mert ott általában mindig volt valami rágcsálnivaló.
A legkedvesebb szénázó hely az talán a Fűzes volt. Azért is elég sokat kellett menni, h odaérjünk. Az út és a patak között van az a területecske. Ott, aki éppen nem a villa v gereblye nyelit fogta, az lubickolt egyet a Gagy patakában, közben Nagyi aggódva figyelmeztett 15 percenként, h nehogy kígyóra lépjünk. Nem is emlékszem, h ott láttunk volna kígyót, de gyíkot, rákot és apró halacskákat igen.
A Tanorok az a falu között van, oda nem mentünk egész napra, csak lesirültünk, megforgattuk és hazamentünk. Amikor már nagyocskák lettünk, akkor Nagyi sokszor nem is jött, csak szólt: "Mönnyetök le gyermökök a Tanorokba, s forgassátok meg azt a kicsi sarjút."
De persze ezeken kívül még szénáztunk Patakelejibe, az Avasba, meg termsézetesen otthon a kertben... és még kitudja hol?
Volt, h elmentünk Dénkónak v Ilonka néninek segíteni. Dénkó átjött: "Jolán néni, valamelyik gyermököt elengedi-é velem ide v oda? Olyan jó volna, van egy kicsi szénám, ne mönnyek égyedül."

Na de a szánázáson kívül sok más dolog is került, voltunk pityókát szeni, kukoricát kapálni, máskor szedni.

Nagyinak a szövőszéke örökké fel volt vetve. Ha leszőtte, akkor csak pár napig szünetelt és már vetette is fel a következőt. Lehetett tél, vagy nyár, ő csak szőtt rendületlenül. Mikor rongyszőnyeget, mikor valami szép ágy és fotelterítőt... zsáknak valót, törülközőt, konyhatörlőt... Abba is szerettünk beleszőni. Máskor kötöttünk, vagy szabtunk és varrógéppel varrtunk ruhákat a babáinknak.

Persze kártyázni is volt időnk, együtt barangolni az unokatestvérekkel és a szomszéd gyerekekkel.

Voltak kemencébe kenyeret sütős napok, ez általában szombaton, de néha máskor is, amikor nem volt kenyerünk. Mert nem volt. Nagyinak járt napi fél kenyér a bonra és... és ennyi... De mi soha nem éreztük úgy, hogy éheznénk, sőt! Olyan jókat zabáltunk ebédre/vacsorára, stb, hogy csak!

Uzsonnakor volt, h engem, mint a legnagyobb lányt Nagyi felkülfött a házba, h kenjek midnenkinek egy zsíros kenyeret. Vagy szilvaízest. Ez a kétféle uzsonna volt, de ősz tájékán annyi gyümölcsöt bezabáltunk, hogy eszünkbe sem jutott, hogy uzsonna is létezik.

Esti program: csordanézés. Ismertük a teheneket, hogy most nem is értem, h ismerhettük olyan jól? Tudtuk: ez a Szász Ilona nénié, ez a Mezeibáé, stbstb. És a neveiket is tudtuk: Bojtos, Foltos, Gyöngyös, Virág, stbstb.

Itt is voltak olyan szokások, h senkit nem kötltötek fel reggel, midnenki addig aludt, ameddig jólestet neki. Aki akart, délután is pihenhetett egyet. Nem siettünk soha sehová. Ismertük egymást jól, mert sok időt töltöttünk együtt. Ha esett az eső, akkor pl. kártyáztunk.


Hát tudtam, h túl hosszúra fog nyúlni ez a dolog, ha belebocsátkozom, és még mi mindenről nem írtam!!!

Nos, csak annyit akartam elmondani, h ezek után ha megkérdezték a suli első napján, hogy hol nyaraltunk és mi tetszett, hát azt útáltam, h csak 1-2 percet szabadott róla beszélni... Tudtam volna én napokig regélni...
Hogy amikor meg akartuk fejni a Szászék kecskéjét! Be is csaltuk az udvarra, de Anna-nén persze észrevett, s kénytelenek voltunk elengedni a kiszemelt kecske-áldozatot :))
Meg amikor Sankó elrontotta a zárat s szegényt Nagyi annyit taslizta mérgében, h már sajnáltuk...
Meg amikor sátrat építettünk rongyszőnyegekből az udvarra, s oda bevittük a vacsorát s ott laktunk hetekig...
Meg amikor Andi leontotta az egész farakást, s odaállítottak, h rakjuk vissza estig...
Meg amikor kiloptuk a tyúk alól a tojást és a konyhából a cukrot és málnahabot csináltunk titokban a csűrben... Persze Negyi rájött, mert meglátott EGY szem cukrot a szénában :))
Meg amikor...

Tiszta őszinte szívemből mondom, hogy annyira-de-annyira sajnáltam azokat az osztálytársakat, akik egész nyáron a blokk körül ténferegtek és esetleg 1-2 hetet a tengeren töltöttek. Tudtam, h foggalmuk sincsen, hogy mi micsoda élményekkel gazdagodtunk, stbstb...

Szóval csak meg akartam védeni a falusi nyarat!

És még mielőtt leállnék, hozzáteszem azt, h nagyon de nagyon boldog vagyok, hogy a szüleim hasonló falusi nyaralást tudnak biztosítani az unokáiknak. Hogy át lehet menni Kendi bácsihoz és meg lehet nézni, hogy feji a tehenet. És megfoghatja a gereblyét és kipróbálhatja. És enni és inni adhat a csirkéknek, tyúkoknak. És elmehet Csapjával a majorházhoz, és símogathat báránykát meg 2 napos csikót. És még sorolhatnám...

Szóval, h ebben mi a ciki? Azt nem hiszem, h ebben az életben meg fogom érteni...

Nagyszülők vagy varázslók?

Ez már régebben történt, de csak most jutottam ide, h megírjam.

Ezelőtt 3 héttel kezdődött az érettségi, felhívtak, behívtak, elvállaltam. Így hát Tibikét Sároson hagytam nagyszülőzni és visszamentem Kolozsvárra.

Most nem részletezem, h mennyire hiányzott a fiúnk, lényeg a lényeg, h valahogy eltelt a 2 hét és mentük Hozzá! :)

Háááát. A gyerekünkkel nem tudjuk, h két hét alatt mit műveltek és mit nem, de:

Evésekkor beindul, h ő teríti az asztalt. Hordja ki a konyhából a sótartót, a lapítókat vagy tányékorat, (attól függően, hogy éppen mire van szükség) a villákat, a késeket, a hűtőből midnenféle kaját. Hihetetlen! Asztalt terít!!!
Ha ez nem lenne elég: el is szedi a végén az asztalt. Mindezt nagy lelkesedéssel: most a sótaltót viszem a helyile! Beviszem a sajtot a hűtőszeklénybe! És mondja-mondja-cseverészik nonstop.

A kertben megmutatja, h melyik a csípős csihány, melyik az árva csihány, amitől nem kell félni, mert nem csíp! A torma levelét is megmutatja!

A madarak közül is ismer párat. Teljesen felfoghatatlan számomra... Például mindig szól, amikor észreveszi, hogy a mátyás-madár megérkezett epret enni az eperfára. (báttyás-madár :) )

A csirkéknek egész áldott nap hordaná a kaját és a vizet, alig tudjuk meggyőzni, h most nem éhesek. :))

Az, hogy egyedül eszik kanállal, villával, az már nem is cikk. Most sem értem, h a nagyszülők mit tudnak vajon, amit mi nem?

Testvérváró...

Tegnap Medgyesre utaztunk Csapjáék Aveojával. Nagytata vezetett, nagymama ült mellette, mi ketten hátul. Tibike a székjében, én mellette.
És mondom, hogy: Tibikém, amikor megszületik a testvéred, akkor teszünk ide még egy széket és ő abban fog ülni. Két szék lesz, az a tied és a másik a testvéredé lesz.
Tibike ennek látszólag roppant örült, majd kifejtette:
-Igen, és amikor megnövök, akkor odaadom a én székemet Lacikának és én vezetek és viszem Lacikát és a tesvélemet. Olyan gyolsan vezetek!!! Volvot fogok vezetni, Anya!

***


-Amikor megszületik a tesvélem, Anya, akkol én fogom neked adni a pelenkáját, hogy feltegyed a popsijála. És hozom a popsiklémet is és a tölülközőt is. A lufáját (lufa=ruha) is hozom és én egyedül öltöztetem fel.

***


-Amikor megszületik a tesvélem, akkol nem fog tudni jálkálni, de én megfogom a kezét és megtanítom jálkálni.

***


-Amikol megszületik atestvélem, Anya, akkol veszgyünk egy kicsi babakocsit, amibe betesszük Pétel babát. Én taszítom Pétel babát és te taszítod a tesvélemet.

***


-Amikor megszületik a tesvélem, akkol én taszítom egyedül a babakocsiját!

***


-Anya! Hol fog lakni a tesvélem, amikol megszületik?
-Hát itt fog lakni velünk.
-Az nem lesz jó!
-Miért nem lesz jó, Tibikém?
-Azélt, melt minden házban lakik EGY apuka, EGY anyuka és EGY gyelek.

2010. július 8., csütörtök

Sokminden történik, s minden egyszerre...

... ezt azért mondom, h nehogy valaki azt gondolja, hogy azért nem írok, mert nem történik semmi.

Az úgy volt, h már éppen készültem elkezdeni a jól megérdemelt lazulást... amikor behívtak érettségiztetni. Az igaz, h nem lett volna kötelező, de azért a kicsi pénzért elvállaltam. A múlthéten le is zajlott a nagyja. De ezen a héten még ittmaradtam fogászatra járni, és elintézni a vodafone-os, bankos és egyéb ügyeimet. Viszont szombaton, bizony Isten hazamegyek és alszom kb 1 v 2 hetet!

Tibike ez az idő alatt Medgyesen és Sároson tartózkodik. (Felváltva. Ahová mennek Csannáék, oda viszik Őt is.)

Már roppant hiányzik a kis lurkó :)

Csanna s Csapja telefonon számolnak be a hőstetteiről s az aranymondásairól.

Kedvencem aranyköpésem, amikor felkiálltott, hogy "Vajon mit csinál a én alanyoskám? Lacám?"
Hőstettek közül a kedvenc, hogy az ugrálóban néha beviszi a labdát és vetősik, "mint a fotbalista bácsik". Ezt Szentgyörgyön a TV-ben nézték Tibi tatával, ahogy a vb-s meccseken vetődnek a kapusok _(és nem csak kapusok).
Igen ám, de azt mondja Csanna, h Medgyesen a tömbház előtt az aszfaltra is komótosan lefeküdt, olyan címen, h ő vetődik :)))


Persze bilire, WC-re nem ül, ha valaki erre lenne kíváncsi. Ha meleg van, akkor kap bugyikát (én kértem így Csannától), ha meg nem, akkor pelust. Alváshoz mindig pelust. Ebben az időben nemigen száradnak a pelenkák, szegény Csanna... de hát gnodolom, h feltalálják magukat! :)


Itt nálunk pedig zajlik az élet, Tibi jár dolgozni, hétvégén elment céges bulizni, ahová én az érettségi miatt nem tudtam elmenni, de ahogy meséli, h micsoda túrákon voltak, hát lehet, h nem is nekem való lett volna...

Én pedig ezen a héten eltettem cseresznye- és meggykompótot, sőt, egy barackot is. De ma eszembe jutott, h a télen-tavaszon már 4 személyes lesz a családunk és a legeslegkisebb ha tavasszal akar majd gyümölcsöt kajálni, akkor nemigen lesz semmi. Ezéer ma még vettem egy adagot, amit befagyasztok. És őszibarackot is fogok fagyasztani.

Hát kb ennyit rólunk, még 2-t alszunk és találkozunk Tibikével :)

2010. június 21., hétfő

Tibi tata 60 éves

Tibi tata, hát nehéz kitalálni: Apa felőli nagytata, ő az első K. Tibor, a fiam meg a harmadik :D

Szegény már kb. 32 éve cukorbeteg, a veséje nemrégiben felmondta a szolgálatot, pillanatnyilag hetente 3x jár dialízisre. Elhatároztuk, hogy nagy bulit csapunk a szülinapja alkalmából.

Ajándékba egy digitális fényképezőgépet vettünk Neki, pontosabban összepótolva Sziliékkel. (Két fiú van a családban, kedves férjem, a big brother és Szili, a kisebb. Neki van egy Iza felesége, de gyerekük sajnos még nincsen. (De ezzel kapcsolatos problémájuk annál több :( )

Nos, ennyien voltunk: Tibi tata és Ibolya mama, Szili, Iza, és mi hárman.

Tibi tata már hetekkel azelőtt kijelentette, h ő készíti az ebédet és meglepetés lesz. Hát meg is lepődtünk, én legalábbis, mert ilyent még életünkben nem láttunk. Egy fél malac a lerben. Egésben megsütve! Eleinte félte, h zsíros lesz v mittudomén miért nem fog jól esni, de hát az nagyn finom volt! Sokkal felülmúlta az előregyártott elképzeléseimet :)


Izával csomót agyaltunk rajta, h süssünk-e tortát, de hát egy cukorbeteg szülinapjára? Igaz, h nem is szereti már az édességet Tibi tata, szóval nehezen tudtunk dönteni, de végülis nem sütöttünk.
Ezt egyedül csak Tibike nem bírta felfogni! Életében először van valakinek szülinapja és nicnsen torta. És persze érdeklődött, hogy miért nincsen? Tibi tata meg magyarázta, h ő beteg lesz ha édességet eszik, ezért nem eszik édes tortát.

Na de estére Tibikében megérett egy újabb kérdés, és fel is tette nekünk:
"Tibi tatának miélt volt malacka alakú toltája?"








És játszótéren nagyapa és unoka:

2010. június 9., szerda

A szervezés is jó volna valamire néha...

Rendeltem pár anyagot a PCOS Szívügy Alapítványtól. És addig szerveztük, míg kiderült, h Timiék mennek haza Csíkba és ők majd elhozzák nekem.
Meg is lett szervezve: Anikó elküldte Timinek postán, Timi meg betette az autóba. Igen, de nem jönnének be Kolozsvárra, inkább az autópályán kikerülik. Na, sebaj, kimegyek én Solenzával Gyaluig, az autópálya feljárójáig, csak telefonáljanak Nagyváradról, hogy tudjam, kb. mikor érjek oda.

Kedden délben már aggódni kezdtem, hogy ezek ha elndultak hajnalban, hogyhogy nincsenek már a közelben? De egyszercsak cseng a telefonom:
-Hol vagy? Mi itt vagyunk Gyaluban.
-Miiiiiiiiiiiiiii? Hát én a suliban voltam, számlálgattam az átlagokat és pirossal írkáltam be őket a naplókba. Annyira sűrgős volt, hogy kénytelen voltam Tibikét az oviból visszavinni a suliba, hogy még haladjak...

Kiderült ugyanis, hogy a Nagyváradról küldött SMS-t nem kaptam meg.

Na, sebaj, mondtam Timiéknek, hogy menjenek fel az autópályára és Tordánál találkozunk, számolgattam, h kb fél óra kell nekik, míg odagurulnak. Találkozunk tehát Tordán a MOL benzinkútnál.

Azzal naplót összecsuk, gyereket taxiba betuszkol. Gyorsan haza. Útközben Tibikének nyugis hangon adagoltam, h most megyünk Tordára. Tibike tudniillik nem szereti a meglepetéseket, pláné nem alvásidőben.

Otthon éppen csak: ovistáska le, kocsikulcs, talon, buletin, telefon, azzal kocsiba be és nyomás Tordára.

Útközben azon filóztam, hogy ha úgyis el akartam ma menni Medgyesre, akkor miért nem is pakoltam össze, most nem kéne visszajönnöm Kolozsvárra. Mondjuk Medgyesre Tibi is akart jönni, tehát nemcsak a cuccokért, hanem érte is vissza kellett jönni, de ő megértette volna a helyzetet...
És mérgelődtem, hogy ez miért nem jutott eszembe hamarabb. Persze akkor hirtelenjében nem tudtam volna összepakolni, de ha mondjuk egy nappal hamarabb eszembe jut, akkor már igen. Így jár az ember, ha sok a dolga és nem tud odakoncentrálni mindenre. :(

Mi tagadás siettem és éppen azon filóztam, hogy ha egy zsaru megállít gyorshajtásért, akkor vesztek valahány percet, lehet, h többet, mint amennyit nyerek a sebességhatár nem megfelelő betartásával. Mi tagadás, nem döcögtem éppen 50-essel helységekben.

Már majdnem odaértem...
Tordán, az orrom előtt nyílik a zsarukocsi ajtója, száll ki belőle... tudtam, már tudtam... :(

Igen, azt mondja, hogy lemért 68 km/h-val. A kő a szívemről legurult: huhh, jó, hogy 70 alatt (ti. 70 alatt van a legkisebb bünti), egy utcával arrébb előztem egy tirt, hát azt nem 68-cal előztem, hm...

Kitöltötte a jegyzőkönyvet, én meg alá kellett volna írjam, s mondtam neki, hogy ne haragudjon, de látja: gyereket viszek, terhes vagyok, nem szoktam én úúúgy hajtani, nem jön, h higyjem, hogy ennyire gyorsan mentem volna. (Köszönöm az égnek, h nem szakadt le abban a pillanatban, amikor ezt mondtam.) Persze visszamutatta a filemcskét, s hát tényleg.
Mondtam a zsarunak szomorú arccal, hogy 10 éve vezetek és ez a legeslegelső gyorshajtásos bűnöm, mire ő nyájasan mosolyogva: "Hát akkor ne is legyen több!"

Ja: a helyszíntől vagy 300-400 m-re volt a MOL-kút, ahol Timiék már vártak.

Végül kaptam 60 lej büntetést és 2 "bónuszpontot", majd mehettem dolgomra. Szóval drágába került a csomagom: 6480 FT, plusz 60 lej.

Timiékkel jó volt a találkozás, kicsit beszélgettünk is, de nagy volt a kánikula, ők pedig még el akartak érni Csíkig. Timi másnap, szerdán 11-től előadást tartott orvosoknak és asszisztensképzősöknek az udvarhelyi kórházban. :)

Nos, 50-essel elindultunk visszafelé. Megálltunk útközben Deme Icuéknál, ott beszélgettünk egy csomót, Tibike is jól érezte magát, Rozival traktoroztak, homokoztak. Hazafelé meg Tibike végig bömbölt, h "csak kicsit játszodtunk Rozival, én sokat akarko játszani!"

Hazaértünk és Tibi kb 7 utánig sehol sem volt, így fél8kor indultunk medgyesre.
Az órákra már nem emlékszem, de 1 után értünk ketten haza Kolozsvárra...

Tehát summa summárum, néha jó volna megszervezni a dolgokat! :(

2010. június 6., vasárnap

Spárgaleves vs kolbász

Köpködi Tibike a spárgalavest és hisztizik (apropo: mondjon már valaki valami biztatót, plíz! Meddig tart a dackorszak? Az az érzésem, h csak most kezdősik :((( ),
hogy ő ezt nem szereti. Közben olyan képeket vág, mint aki annyira útálja azt a valamit a kanálból, hogy annál jobban már nem is lehet.
Szidom.

-Nem köpködjük az ételt! Hogy képzeled!?
Erre megsértődött, a kis száj legörbült kétoldalt és keserves sírás kezdődött.
-Ne sírj! Én kéne sírjak! Ki látott még ilyent? Hát mit akarsz ebédelni ha nem levest?
-Kohoholbáháháhááászt! - hüppögi szívszaggatóan...

Okos is, szép is?

-Ügyes vagy-e, Tibike?
-Igen, ügyes vagyok!
-És még milyen vagy?
-Okos!
-És szép vagy-e?
-Igen!... De Anyaaa! Apa azt mondta, hogy aki okos, az nem szép!

2010. június 5., szombat

Muffin

Szintén szülinapomra kaptam hugiéktól egy szakácskönyvet, melyben 500 muffin-recept szerepel.

Hadd idézzem az első lapjára beírt dedikálást, ami nagyon kedves a szívemnek :)

"Lapozgasd e könyvet bátran
Muffinillat legyen a konyhádban
Legyen az sajttal vagy banánnal
Fogyassztáok jó étvággyal!"

Ez valami saját költeményük, aláírja Boróka, Éva kuzin és Zalán sógor :)

A recepteskönyv mellé... pár hónappal később sikerült egy muffinformás tepsit is vásárolni.
Rá még egy hónappal már a sütésnek is nekiláttam.


Az első egy zabpelyhes-banános volt. Abban azt élveztem, hogy egyetlen kanál mézzel van megoldva az édesítés. Tehát egy tizenkedded kanál méz van egy sütiben, az még elfogadható.

Aztán rebarbarást is készítettem, talán ez volt a legfinomabb.

Próbáltam még egy eprest a sok közül (hát eperszezon van, vagy mi a szösz?)

És egy mexikói muffin nevűt. Sajnos ez jött be legkevésbé. Sajt és kukorica jár bele, nem édes egyáltalán, talán azért nem is talált bele a kukorica? Nemtom.

És kíváncsian várom a többit is :)