Költözünk!

Már nagyonrég vártuk ezt a pillanatot.

Eleinte el akartuk adni a garzont és venni valami nagyobbacskát, de hát ez a válság :( (mondjon le!)... nem jöttek össze a tervek.

Aztán találtunk egy lepukkant lakást, amit kiadnak. Felújíttatuk. Nagy munka volt, a nyárból 4 hetünk ment rá, és még mindig vannak megoldásra váró apróságok. De lényeg, h lassacskán költözünk. Már elvittünk pár autó cuccot. Csak Tibike van felháborodva, h miért visszük el itthonról a dolgainkat. A hintalóért külön nagy botrány tört ki. Aztán a babakocsiért is. Ne vigyük el. Pedig tavaly októberben ült benne utoljára, de hozzánőtt a szivecskéjéhez, amint ott álldogállt az erkélyen. Elejtettem, h oda fogjuk adni Laci babának ezt a babakocsit, mire újabb botrány tört ki, h NEEEM ADJUK ODA!!!
No, majd meglátjuk.

A költözéssel nem sietünk túlzottan, hiszen csak akkor telepedünk át egészen, ha meghozzák a konyhabútort. Az pedig talán ennek a hétnek a folyamán lesz...

Köveket nem dobálunk

Egy ideje azért nem írok, mert sorrendben akarok pótolni. Hát nem tudom, h ebben a nagy lakásfelújítós-takarítós-költözős-sulikezdős-ovikezdős káoszban mikor lesz időm pótolni, úh fogom magam és egy mai történetet mesélek el.


Tibike nekilátott köveket dobálni. Kisebbeket, nagyobbakat, ami a keze ügyébe került csak megfogta és vigyorogva arrébdobta, én meg könyörögtem neki, h legyen szíves ne dobáljon, de persze dehogyis hallgat rám. (Régebben jó fiú volt bezzeg... csak azt remélem, h a dackorszak nem a kamaszkor végéig tart.)

Nos, a nagy kődobálás-vigyorgás közben bokán talált enegem egy apróbbacska kaviccsal. Nekem persze már nyakig elegem volt a dobálásból, elhatároztam, h "megtanítom én a fiamnak" a leckét. Tettem magam, h sírok, mert nagyon fáj a lábam. Erre kéremszépen Tibikém rettenetesen megijedt, elkezdett olyan lelkiből bömbölni, ahogy ő is csak igen ritkán szokott, és hüppögve mondta: Anyja, megvigasztallak! Olyan szívszaggató volt a jelenet, h már kezdtem megbánni... De azért hagytam, h megvigasztaljon, kértem puszit a lábamra, ahol a kő megütött (meglegyintett). Végül megvigasztaltam a fiacskámat, aki nehezen tért magához ez a sokk után...

Elmaradtam...

El, de rendesen. Rengeteg beszámolóval. És holnap utazunk anósékhoz, ott leszünk egy hetet, ott nincsen internyet, szal továbbra is el leszek maradva, de becsszó igyekezni fogok a pótolással!

Most elmondom, h micsoda dolgok történtek a napokban.
A martonosi buli legvégén, a szőnyegrézó partibaan, hétfőn, Tibinek eltörött a szemüvege. Így én vezettem hazafelé, pontosabban Vármezőre családi halzabálásra, onnan Nyárádszeredába keresztanyám meglátogatására, s onnan tényleg haza. Az út OK-s volt, eszámítva, h valamelyik feluban elütöttem egy kutyust. Hitvány, csak a társához akart átszaladni az úton, s én éppen jöttem. Az árokban a kutyát láttam, de, h túl még van egy s éppen ehhez szalad, azt nem láttam. A visszapillantóban láttam amint tovább sántikált... szegényből ejsze már sosem lesz igazi kutya :(( Szörnyű rosszul esik ez a dolog, de sajnos nem tudtam elkerülni.

Aztán szerdán a Baumaxban megvettem egy 4 literes vederke olajfestéket, ami kellett még a felújításhoz. Most rövid leszek és nem ecsetelem a részleteket: a vederke felborult, a fedele lerepült és 4 liter olajfestékben úszott a csomagtartó. Iszonyú. Egy autómosóban csomót pucolták, de ejsze már sosem lesz olyan autó, mint amilyen azelőtt volt :(

Holnap ismét elhúzunk egy hétre. Ma döbbentem rá, h gyakorlatilag még 2 hét van a szabadságomból. Egyiket Szentgyörgyön töltjük, másikon takarítunk s költözünk. Ma a suliba is bejártam, 4-én kell pótvizsgáztassak. Jól kezdődik az újrakezdésem, mi? Aztán órarendgyártás... stb... félek. Becsszó félek a szeptembertől :(

No, kellemes nyárvéget mindenkinek, élvezzzétek ki az utolsó 100 m-t!!!

Egyik vak, másik világtalan...

Még augusztus elején letörött a szemüvegemnek az egyik szára. A túlélőszemüvegek sem örökéletűek. És ez már sokmindent kibírt, többek között pár gyerekráülést, leverést, stbstb... És régi is, nem tudnám megmondani hány éves, de sok. Vagy 4 vagy 5 körül lehet, minimum.

Tibi pillanatragasztóval visszaragasztotta, de úgy állt az orromon, h csak a szentlélek tartotta. Így jártam meg Budapestet, h lépten-nyomom imádkoztam: bírja ki az utat. De aztán a fejem megszokta a hajszáltartja pápaszemet. Martonosban is sokat mérgelődtem miatta... de hát na... ez van.

Aztán a hétfő reggeli takarításban Csiby és Tibi nagy szőnyegrázásban eltörték Tibinek a szemüvegét. Az övé teljesen kettétörött, mese nincs: vége. Akkor ez azzal járt, h én vezettem hazafelé végig, én, a béna szemüvegemmel: Martonos -> Vármező -> Nyárádszereda -> Kolozsvár.

Bosszúság, na.
Megjegyzem, h azóta sincsen új szemüvegünk egyikünknek sem. Az enyémen már "szkoccs" is van, ilyen átlátszó szalagragasztó, Tibi meg pillanatragasztóval reparálta meg az övét... Szal az ősz folyamán lesznek még kiadások.

Még annyit, h Tibikém első szavai között szerepelt a "szemülek" :) Mostmár tudja mondani: szemüvek.

Martonos

Volt egy jó banda az egyetemen. S az egyetem vége után, mindenki elköltözött: Szatmárra, Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre, Marosvásárhelyre, stbstb...
Egy ideig találkozgattunk, mert mindenki szépen sorbanősült :)) és a lagzik igazán jó bulik voltak.
No de amióta már nem aktuális a lagzitéma, azóta igencsak komoly okot kell kitalálni, összehozni a bandát.

Tavaly voltunk Szovátán. Azelőtt is voltak, csak mi éppen hiányzotunk...

Nos az idén, hogy s hogy nem... Martonosban hirdettük meg a bulit.
Igazi neve: Firtosmartonos. Édesanyám született és nőtt fel ott. Amióta szegény nagymamám nem él, azóta üresen áll a ház. Azért járunk haza, főleg a nagycsalád, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek. Most meg összehívtuk a haverokat.

Mi csütörtök este indultunk el Kolozsvárról, előszöris Sárosra mentünk. Ott vacsora és Tibike felpakolása, és már indultunk is tovább. Martonosba éjszaka 1 körül érkeztünk meg. Gyorsan lefeküdtünk és hajnali 3 óra után beengedtük a Baki családot...

Pénteken reggel, sőt egész délelőtt szomorkodtunk, ugyanis zuhogott az eső. A fiúk helyet csináltak a pincetorkában, a lépcső alatt, s oda beültünk. A gyerekek pedig gumicsizmában és esőköpenyben kószáltak a zuhogásban...
Aztán lett kicsi szépidő is ebéd után. Estefelé érkezni kezdtek a többi vendégek. Megjöttek Dréherék és Berniék, később Öcsike Zitával és Borbi Döncivel.
Róluk muszáj megemlítenem, h micsoda hős apukák: Kriszta barátnénk a 3 hetes Katával otthon maradt, de azért eljött Öcsike-apu, a szűk-kétéves Zitával. Borbiéknál is Katesz táborozott valamerre, de azért Borbi-apu, a két és fél éves Döncivel eljött :)

Hat kocsi a kapu előtt, bent hegedűszó és hangos énekelgetés... Így folyt ez éjszaka 4 óráig. A szomszédok miatt csak kicsit aggódtunk, de reggel kiderült, h az év legnyugisabb éjszakái voltak ezek a számukra, tudták ugyanis, h a maci most biztosan nem fog belátogatni a környező istállókba...

Szombaton a buli legfőbb attrakciója: házi kenyeret sütöttünk, kemencében. Délelőtt én megdagasztottam Ilonka néninél (nálunk nem igazán lett volna hely erre a célra). Aztán az egész gyereksereg átvonult kemencét hevíteni, vagy inkább bámulni azt, mert Ilonka néni rendezte. Majd bevetettük lapáttal... Két óra után kivettük, megveregettük, szépek lettek és csodálatosan finomak. (Hogy dícsérjem a saját portékámat :) ) Gondoltam csak én örülök ennek a kenyérsütős ötletnek, de végülis gyereknek-felnőttnek csoda nagy attrakció volt!

Délután Baki-mester olyan gulyást készített, h csuda. Ő maga nem volt megelégedve valamiért az ízesítéssel, de nekem bizisten nagyon jólesett. Estefelé megérkezett a Csiby család. Nekik végig drukoltunk, mert pénteken Tamáska beteg volt, lázas, sőt, még szombat reggel is. De szombaton már egész jól érezte magát és antibacikkal felpakolva eljöttek.
Este későnre megérkezett Vlácsesz is a gitárjával és a sofőrjével, Lőrinczivel. :)
Jó kis bulit csaptunk a gyerekek elaltatása után.

Vasárnap hazamentek az emberkék, de maradtak még a Baki és a Csiby családok, meg mi, persze. Vasárnap délután sütöttünk miccset és rablópecsenyét, szalmakrumplit. Este hidegebb volt mint más estéken, de azért tüzeltünk és beszélgettünk valameddig.

Hétfőn takarítás, majd rohanás Vármezőre. Szégyelltük magunkat, mint állat. Családi ünnepi ebéd volt, Csapja, Csanna, Boró Laci babával és Attila eljöttek Sárosról, mi 3an meg Martonosból. Azt szégyelltük, h ők 2től ott ücsörögtek a vendéglőben, míg mi csak 3 után vagy 10 perccel érkeztünk meg 2 helyett :(
Aztán alaposan behalaztunk s utána még meglátogattuk Nyárádszeredában keresztanyámat, Terézkét.

Végül 7fő estére mi is hazaértünk :)

A Martonosban készült képek megtekinthetők ITT.