Zalán bátyát szeretjük

-Kit szeretsz, Tibike?
-Anyát.
-És még kit?
-Apát.
-És még kit?
-Zaá (újabban Zalá)
-Zalánt miért szereted, szivem?
-Motóóóóóóó! :D
-És még kit?
-NEM!
-Nagymamát?
-Nem.
Nagytatát?
-Nem.
stbstbstb... nemnemnem...


Szombaton elmentünk Medgyesre és készítettük Tibikét, hogy "édesaanya elmegy vonattal, édesapja elmegy autóval, Tibike ittmarad Nagymamával és Nagytatával.
Elsőnek én indultam. A két Tibi kikísért a vonatállomásra és integettek, amikor a vonat elindult. Ez a vonat Aradig ment, ott váltani kell...ett volna, mert Zalán bátyánk megígérte, h elém jön, én meg megkértem, (vagy beleegyeztem?) h akkor már ne autóval jöjjön, hanem motorbiciklivel :D

És megvolt a kalad:
Leszállok Aradon, bő 4 óra vonatozás után a gyorsvonatról. Hát senki sehol.
Gondolataim: remélem semmi bajuk nem történt (mert Sorinnal ketten jöttek). Felhívom! - De rögtön eszembe jutott, h hiába hívom fel, mert ha motron ül, akkor úgysem veszi fel. - Akkor felhívom Borót. - Jajj Isten ments, mert lehet, h csak egyszerűen késnek, s akkor Boró potyára jól megijed, h merre lehetnek?
Végül írtam Zalánnak egy SMS-t: "Itt szobrozosok a főbejárat előtt." És vártam. Akkor láttam, h befordul két motor. Egy szürkés, egy pirosas :D:D:D:D MEGJÖTTEK!

Előszöris leültünk meginni egy hűsítőt. Mert a fiúk nem otthonról jöttek direkt elém, hanem már korábban indultak s még összejártak egy-két helyet, ezért is késtek el. Sőt: így is lerövidítették a tervezett túrát!

Hűsítőivás után belibegtem a farmerruhácskámban a vonatállomás mosdójába, és kijöttem bakancsba és bőrgatyába. Ja: Zalán elhozta a hugicám motros cuccait. Aztán térdvédők, dzseki, kesztyű, sisak funkcióba helyezése. A hátizsákom tartalmát átpakoltuk a motor "dobozába" (vajon mi a _rendes_ neve annak?).
Megbeszéltük a jeleket: jobbváll veregetés jelentése: gyorsabban is lehet; bal váll veregetése: lassabban!

Aradon kicsit eltévedtünk, de aztán ahogy kijöttünk a városból már minden OK. (Aradon egyébként MINDIG eltévedünk, amikor Tibivel ketten jövünk kocsival. Eddig 2szer nem tévedtem el, mind a kétszer egyedül voltam, vagyis a gyerekkel. Az a politika szerint mentem, h ahol nincsen tábla, ott előre, ahol van tábla, ott az szerint.)

Mi mentünk elől, a TRIUMF TIGER-rel, hátul jött Sorin, a valamilyen Hondájával. Ja: Transalp, most mondja Boró.

Egyszercsak megálltunk, mert Sorin elmaradt. Vártuk-vártuk, megjött. Kiderült: nem húz a motra. Kicsit állítottak a relanton, aztán megegyezték, h csak 80-90-nel tudunk menni, és menjen Sorin elől. Így jöttünk Temesvárig. Hát a megálló előtt sem mentünk 100-nál gyorsabban, miattam, mert én 100-nál sűrgősen veregettem a sógorom bal vállát. :)

Nagyszerű volt! ;)
Szerettem volna egy fotót a mostros cuccban, motoron vagy ilyensmi, de a nagy izgalomban-buzgalomban elfelejtettem. S amikor megérkeztünk, akkor rohantam fel Boróhoz s a babához... :)

Laci-babáról holnap mesélek, remélem lesz időm. Előlegben annyit, h komolyan verseng a "világ legszebb babája" címért. ;) Nagyon-nagyon rohamtempóban nő: 1,40 kg-t hízott ás még csak nem egészen 4 hetes!

A szegényember

Volt egyszer hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Olyan szegény volt, mint a templom egere, de még annál is szegényebb. Rengeteg gyermeke volt, annyi, mint a rosta lika s még egyel több. Hiába na, a felesége nem volt pcos-s...

Azt hiszem, h az összes gyógyszeremet kidobom és az összes dokit elfelejtem s nem érdekel a téma...

Elfáradtam. :(
(ne kérdezzetek semmit, plíz)

Az első "kimenő"

Az úgy volt, h Tibi már régesrég megvette a Circle II Circle koncertre a jegyet. (május 15, péntek, Music Pub)

Később kiderült, h ugyanaznap Zanzibár és Tankcsapda koncert a Sportcsarnokban. És nagyon kezdte piszkálni a fantáziámat. Meg is beszéltük Tibivel, h megyünk! Ő oda, én ide...
Nem mertem jegyet venni, mert mi lesz, ha mégsem lesz, aki Tibikére vigyázzon?

Csanna Temesváron, a másik unokánál (mostmár két egyenjogú unokája van :) ). Csapja éppen azon a pénteken megy utána. Demeter Andi éppen akkor elutazik Bukarestbe.
Akkor a kismamaklubban érdeklődtem, h ki aludna nálunk azon az éjszakán? Senki. DE többen is jelentkeztek, h amennyiben Tibikét odaviszem, náluk aludhat.
Végül Évát választottam a 3 jelentkező közül. Több okból kifolyólag.
Talán őt ismerem legjobban.
Ovónő, tehát nem először fektet le idegen gyermeket.
Neki van 3 saját gyerkőce, akik közül a legkisebb, Zsófi, Tibikével egyidős.
NAGYON gyermekbarát a házuk s az udvaruk: hinta, csúszda, homok és mindenféle játékok, melyek közül legfontosabb a taposó kisautó és a traktor.

Persze a többieknek is roppant hálás vagyok!

Eleinte úgy képzeltem, hogy én elaltatom a gyermeket és utána megyek el bulizni. De Éva szerint nyugodtan hagyjam ott. És nem éppen a legnyugodtabban, de otthagytam :)

Már egy héttel azelőtt megbeszéltük, h Tibike ott lesz, így megvehettem a koncertjegyet és kezdődhetett az idomítás, ami két részből állt: A héten kétszer látogattuk meg Zsófiékat és naponta többször is elmondtam, h "ott fogsz aludni, szivem, Zsófiéknál. Aztán Évának fogadj szót! Még ki lakik ott?" és soroltuk: Éva, és Laci, aztán Kinga (aki már 15 éves és ő is Tankcsapdázott azon az estén :D ), Tamás, aki dobol (zenesulis és tényleg van otthon egy aranyos dobszerkója, ami megintcsak nagyon tetszik Tibikének. Amióta azt látta és próbálta, azóta a hét törpe közül is dobol az egyik...) na és Zsófi, a barátnő :)

Tehát péntek este 7kor beadtuk a Horváth családhoz a csemeténket. Mindketten mentünk szülőkül, nehogymár csak rám haragudjék, h elhagytam... És kiderült, h nem volt miért nagyon izgulni, legalábbis az első akadályt nagyon könnyedén vette. A búcsúpuszit akartuk adni, de alig engedte, ugyanis el volt foglalva, Zsófi ült az autón és őt kellett taszítani, nem igazán volt ideje a búcsúzkodásra...

A kapu előtt Tibivel ketten néztünk össze nagy csalódottan: ez még csak nem is nyöszörög utánunk...

Kezdtünk a Pubban. Ott már a rokker banda: Nyufi, Andris, Boti és még sokan mások össze voltak gyűlve és nemsokára kezdődött is a koncertjük. Akkor én átmentem találkozni Kingával s Janóval, majd együtt el a Sportcsarnokba.
A Pub-beli koncertről majd mesél Tibi, a Tankcsapda nagyszerű buli volt. Sajnos a hangzás messze nem volt tökéletes, igaz elég hátul álltunk... De a buli az nagyon nagy volt! Találkoztunk ott Csabi unokatestvéremmel, s főleg Vele buliztunk hatalmasat, Tibi másnap masszírozta a nyakamat, mert azt hittem, h le fog esni a fejem. (ebből is látszik, h nagy volt a hangulat)

Éjfél körül ért véget, akkor visszamentem a Pubba a fiúkhoz, akik mondták, h itt drága a sör, inkább vegyünk "flakonos" sört és menjünk el Botiékhoz. Így is lett. Hát ez a "Botiéknál" nagyon nosztalgikus volt. Egyetemista lakosztály. Tipikusan a megboldogult egyetemista korszakunk emlékeit idézték. Az egyik szobában dübörgött a zene és a különösen toleráns szomszédok nem jöttek át zsarukihívással fenyegetőzni, pedig néha még énekeltünk is.

Reggel hat után indultunk Tibivel haza. A Györgyfalvi negyedben, fák között, csiripeltek a madarak és idősebb bácsik sétáltatták már a kutyusaikat... Mire hazataxiztunk és lefeküdtünk már 7 óra lett. Vagy fél 3ig aludtunk.

Tibikéért csak este 8kor mentünk. Nekünk NAGYON megörvendett a gyerek, de azért nem lehetett őt babusgatni, Zsófival sok dolguk volt. Itthon is folyamatosan Zsófit emlegeti azóta is.
-Még megyünk Zsófiékhoz, Tibike?
-IDEN :D
-Még alszol náluk?
-IDEN :D

Szeretném itt is megköszönni Évának a közreműködést.
Persze Zsófinak is.
És Tibikét sem hagyhatom ki, mert ha nem lenne ilyen ügyes gyermek, akkor... passz.

Azt a következtetést vontam le egyébként, hogy a gyermekeink sokkal többet megértenek, mint ahogy azt mi gondoljuk. Úgy tűnik ugyanis, h Tibike többek között azért is nem esett pánikba és simán el volt az "idegen" családdal, mert megértette és komolyan vette, amit mi egész héten adagoltunk neki.

A hordozókendő további ajnározása

Azt hiszem nem először mondom: imádjuk a hordozókendőt. Én is s a gyermek is! (Azt mondja neki: keggő.) De már rég, h csak a hátamon tudom vinni. Nagyocska, na. De azért én írtó kényelmesen tudom vinni.

Előnyök:
-nem tűnik nehéznek.
-nem az ölemben viszem a gyermeket, ami SOKKAL nehezebb
-arrafelé megyünk, amerre én szeretném
-a gyerek vidám benne. Lovagol, a járókelőknek mosolyog, sorolja az elhaladó kocsik márkáját, egyszerűen: jól érzi magát.
-NAGYSÁGRENDEKKEL gyorsabban haladunk, mintha gyalog jönne s időnként elémállna, h: ölbe!
-ha elalszik, akkor neki is nekem is... semmi probléma, ott nyugodtan aludhat, a hátamon...

Még biztosan van ezer előnye, de most csak ennyi jutott eszembe.

Hátrány:
a jrókelők közül sokan megjegyzik, hogy "az a gyermek már mehetne gyalog is, mert elég nagy". Vagy: "maga tönkre fogja tenni a hátát, ne cipelje azt a nagy gyermeket, ha jót akar."

Nos, ejsze felgyűlt ez a sok megjegyzés, mert ma úgy határoztam: ez a gyermek elég nagy, bemegyünk a központba, mit nekünk kendő... GYALOG! fogunk menni és trolival.

Előszöris elmentünk a postára. Ami egy hosszabb buszmegállóra van tőlünk. Adott pillanatban nem hittem, h oda fogunk érni. Virágot szedtünk útközben. Rengeteget. "Azt is." Az utcából majdnem kimentünk, amikor eszébe jutott a drágámnak, h nem hozzuk a piros kalapot. "kaap. pizsos." Azzal hátraarcot vágott és vagy 100 métert rohant visszafelé, mire utolértem és felkaptam. Felkaptam? Akkor nem tudtam letenni, mert "ölbe!"... Szerintem kendővel a hátamon legalább négy ötödét megspórolhattuk volna az odaútnak. (Úgy értem, h időben.)


A román posta ajnározását is beszúrom ide:
A postán összevesztünk kicsit a nénivel. Az uram megrendelte a Metal Hammert, de az én nevemre, mert akkoriban még nem volt "flotant"-ja. Azóta van. Havonta megyek tehát a csomagjáért. A nők már ismernek. Többször előfordult, h Tibi kivette volna a MH-t. Mert el voltam utazva, vagy csak egyszerűen jobb doglom is volt, mint a gyermekkel odalovagolni a postára... De SOHA nem adták ki Neki, mert más a neve és más a címe. Tegnap ment vidáman, mert mostmár van "flotant"-ja erre a címre. De persze nem adták ki, mert hogy lehetünk mi házasok, ha más a családnevünk? Hát én értem, h lelkiismeretesen akrják végezni a munkájukat, de a nők már ismernek, 2 éve, h havonként megyünk a csomagért. Tibi is, már nem eéőször próbálkozott és én is töbször megjegyeztem, h a férjemnek is kiadhatnák. Na mindegy. Odamegyek, nem akarok cirkuszt. Csak csendben nyújtom a cédulát és a személyimet. Kitöltöm, aláírom, kiadja. Azt mondja: kell adjak még 60 banit, mert túl későn mentem utána (taxa de depozitare). Kérdem nyugodtan: tegnap mennyit kellett volna adnom? Semmit. Tegnap még ingyen volt. És innen kezdve fokozatosan felemelkedett a hangom: Akkor nem adok! Semmit nem adok! Szégyellje magát! Tegnap itt volt a férjem, adta volna oda neki. Hol él? A középkorban? A 21.sz.ban még nem látott olyant, h a férjnek s feleségnek más a neve? Különben is: 2 éve jövök havonként. Mit képzel, hogy nincsen jobb dolgom, mint a gyermeket idehurcolni a világ tuldó végéről? Közben kipiszkáltam a 60 banit a pénztárcámból, kivágtam a pultra az orra elé: "Aici aveti 60 de bani!", azzal megfordultam s fiastól kijöttem. A csaj szóhoz sem jutott. Remélem megjegyzett! Ja, megkérdezte, hogy "dar cand a fost sotul?" (Mikor járt itt a férje?) "Ieri dimineata" (tegnap reggel).

Onnan kimegyünk buszjegyet vásárolni. A két jegyárus nőci pletykál egymással. Adok 5 lejt, visszaad 2-t. És a jegyet nem adja. Mondom: kérem a jegyet is. Erre elkezdi leüvölteni a fejemet, h ő ideadta a jegyet. Nem adta. Adta... Egyik sem hisz a másiknak. De tényleg nem adta. Akkor elkezdte megszámolni a pénzét és 10 perc számolás után adott egy jegyet, mert kiszámította, h több jegye van, mint pénze... Közben a fiamat alig tudtam magam mellett tartani, el akart kóricálni.

Na, betroliztunk végre a központba. Már gondoltam, h ne is menjek az oviba, mert ma szerencsétlen napom van... De aztán elmentünk. Úgy tűnik ovis lesz Tibike, ha nem is ősztől, de januártól. Nagyszerű! Én ennek is örülök :)

Onnan megyünk a suliba, hogy adjuk be az igazolást a titkárnéniknek. Ott még kis pletyka a kollégákkal. Hazafelé a fiam elaludt a trolin az ölömben! :-o És nem volt nálunk a keggő. :(((
A buszmegállóból ölben hoztam haza. Ha nem akarok panaszkodni, akkor is az az igazság, h a karom leszakadt.

Lényeg a lényeg: a sok aggódó, hátamat féltő járókelőnek semmi köze hozzá, üzenem nekik, hogy ez a gyermek még nem nőtte ki a kendőt! Ezután nem fogjuk itthon hagyni!

A ma reggeli kávé

(avagy randi az urammal)
(útálom az avagy-os címeket...)

Itthon nem kávézok. Vagy csak nagyon ritkán. A férjem nem iszik kávét, ezért aztán én is unom. A kávénak ugyanis számomra az a legeslegfontosabb "tulajdonsága", hogy társ van az ivásánál. Asszem túlfogalmaztam, de a lényeg az, h a kávéivás az egy parti és egyedül nem buli...

Ma reggel Tibi elmegy olajat cseréltetni az autóban. Azt mondta, h haza fogja hozni a kocsit s bciklivel megy dolgozni.

Mi Tibikével kelünk, reggelizünk (juhsajtos tojásrántottát - nyámm-nyámm), s közben eszembe jut, h igazán ihatnék egy KV-t. TÁmad egy ötletem és már megy is Tibinek az SMS: "kedves Férjem! Meghívlak egy KV-ra. Csörrenj egyet amikor indulsz, h tegyem oda! Jó?" Alig küldöm el, már csörren is a telefon. Hűha: most ez azt jelentette, h megkapta a SMS-t és, hogy jó, vagy pedig már indul is hazafelé? Odateszem KV-t, mert ismerem Tibit, fölöslegesen nem "bippelget". Lekotyog, azzal Tibi be is esik az ajtón :)
És leülünk KV-zni. A KV amúgy túl erősre sikerült, nem is volt túl finom. De 10 percet ketten töltöttünk (jó, 3an. Tibike is mondta: kettő, kávé). Közben röhögtünk, meghallgattam, h milyen alakok járnak az autószerelő szervízbe :))

Aztán mindenki elment a dolgára. Olyan jó volt :)

Az ujjam és a budiajtó

Amióta Tibike helyváltoztatásra képes, azóta nagyon ügyelünk az ajtókra. Mert ugye nem tudni hová mászik, hová támaszkodik, nehogy az istenért becsípjük valahová a kicsi kezecskéjét.
Bezzeg ő nem ügyel ennyire. És a rendmániás gyerekem... Indulni készültünk. Én éppen támaszkodtam az ajtófélfában s közben léptem bele a cipőmbe. Tibike meg nem tűrhette, h nyitva hagyjuk a budiajtót, s úgy megyünk el otthonról. Becsukja! - mondja, azzal szépen ráhúzta a gyűrüs ujjamra. Akkorát üvöltöttem, mint a sakál, ő erre megijedt és elkezdett bőgni. Én féllábon szökdösve sziszegtem, szoptam az ujjam s közben nyugodt hangon próbáltam vigasztalni a gyermeket. Furcsa egy jelenet volt.

Ritkán nézek filmet, de láttam és tetszett egy rádiósról szóló film. Abban volt egy jelenet, h egyik tag káromkodik, csapkod, valósággal tombol, majd pittyen a rádió, arra leül és felülmúlhatatlanul nyájas hangon köszönti a hallgatókat s kezdi mondani a híreket :)))

Hát valami hasonló lehetett ez is :))) - csak ez nem film volt.

Most az ujjam köszöni, jól van, kicsit megduzzadva és kicsit megkékülve az ujjbegyem, de abszolút túléltem, szóval csak nyugi :)

Pibi KE

Hát elég régóta már, hogy a fiúnk Pibi-nek nevezi magát. Csütörtökön-pénteken gyakorlatozni kezdett: Pigike, Pikike... Végül sikerült kimondani, hogy Pibike és annyira boldog. Ő is tudja, hogy így vagy ez jól: PIBIKE. Ma a játszótéren legalább 100-szor elmondta és mosolygot hozzá: Pibike. :)

Bemutatom az unokaöcsémet

Az én fiam is tudott így nézni rám. Emlékszem!




Na de ekkora fekete szemöldököt? :-o




Milyen szééééééééééép fiúcska. Kész átverés, h én még nem láthattam. De! Ami késik nem múlik! Hamarosan...

Agraria 2009

Hát erről sokat nincsen amit mesélni. Utolsó nap mentünk be, vasárnap (ma), mert azelőtt egyszerűen nem volt időnk.

Azt hittem, h nagy szám lesz a juhok-bárányok, tehenek-bocik, bivalyok és kicsinyeik... Ehhez képest Tibike félt az állatoktól, Tibi ölbe kellett vegye, gyalog el sem jött előttük (be voltak kerítve, persze.

DE! Legalább 10 traktorra felmászott és fel volt háborodva ahányszor becsukott ajtós traktort talált. És eleinte leszállni sem akart, de rájött, h fel lehet ülni a következőre. Egyszóval: extázisba esett a gyerek.



***



***



***



***



***



Azt mondja ma Tibike, hogy: kaszagép. Azt hittem hátraesek meglepődésemben és nem is hittem, h jól értettem. Bár Tibi is ezt értette. Mit mondtál, Tibike? És ő készségesen ismétli: kaszagép. Kinek van kaszagépje, szivem? Nagytata.
Hogy ezt honnan radarozta össze? Egyébként tényleg van.

És ma azt is mondta, h eltörött. De ezt úgy ejti: etölött. Mi törött el, szivem? Kaap. Kapott egy piros reklámkalapot és kicsit összegyűrődött. Azt mutatta nagy szomorúan és mondta: etölött.

Sajnos

-Ne légy rossz fiú, Tibike!
...vigyor...
-Rossz fiú vagy?
-Nem!... Sajnos!

*******

-Kérsz még tejet, Tibike?
-Nem!... Sajnos!

Újdonság: hordozókendők a vásárban

Sikerült kideríteni, hogy ki a Szent György Napok (a sepsiszentgyörgyiről van szó) szervezője és azután, hogy ki a vásár szervezője.
(Be akartam linkelni, de a www.sepsiszentgyorgy.ro -n már mintha el is felejtették volna... Jó lenne bár egy összefoglaló. Van valahol?)
Egy kicsit bizonygatnom kellett, hogy a babahordozás az népi "műfaj", meg ilyenek, de végülis megkaptam a meghívót.

Pénteken reggel felhúztuk a sátrat (köszi Lehel, köszi Kati) és három napig árultuk a kendőket. És pár erszény is volt, Csilla jóvoltából.

A tapasztalatok: rengetegen mosolyognak és foggalmuk sincsen, h miaz. A legoptimistábbak ezek közül azt mondják, hogy "milyen ötletes dolog" (ezeknek magyarázzuk, hogy nem mi találtuk ki, ááá, dehogyis...), de biza egyesek olyan bizalmatlanul nézik, hogy az embernek elmegy az életkedve. Az ilyeneknek aztán hiába is magyarázza az ember, hogy mennyire egészséges, praktikus, kényelmes... úgysem hiszik. Azt hiszem az a leghihetetlenebb, hogy kényelmes a hordozónak.

Aztán hálistennek ilyen reakciók is voltak:
"van egy telefonszáma? 2 biztos klienst küldök"
"vééééééééééééééégre!!! véééégre Romániában is létezik ilyensmi. Én annakidején Magyarországról kellett hozassam"
"adjon egy telefonszámot. Biztos fog kelleni, de babonás vagyok és semmit nem veszek meg előre és még csak X hetes terhes vagyok"

És nem utolsó sorban páran vásároltak is. Tényleg csak páran...

A képek nemhogy nem jók, hanem rém rosszak, de hát én sose tudtam fotózni. Azért megmutatom.

Ja, a műnőről annyit, hogy a vásár előtti nap a barátnőmmel készítettünk egy karton-babát, ragasztottunk rá polisztirént is, hogy jobb tartása legyen. Aztán felöltöztettük és felkötöttük rá Tibikének a babáját, hogy látszodjon messziről, h miről is van szó. Nem abrosz, nem falvédő, nem szőnyeg, neeem... hanem babahordozó kendő :)

A műnő:



A sátor:

Lemaradás pótolása

Hát ennyire elmaradni, tiszta szégyen. De hát sem idő, sem energia nem marad sokszor. Sajnos. Azért sajnos, mert igazából nagyon szeretk blogolni :)

Húsvétról egy szót sem szóltam. Röviden így történt: nagypénteken ment a fiacskánknak a gyomra. Egész áldott nap csak penekáztam. Szombaton dettó. Szombat estére gondoltuk, h már a végét járjuk a dolognak. Errefel vasárnap egy véres székletet találtunk egyik pelusban. Irány gyorsan a sűrgősség. A III.-as gyerekklínikára mentünk, de onnan elküldtek a "boli infectioase"-ra (fertőző betegségek). Ott pedig azzal volt szerencsénk, h Húsvét volt, de egybként a dr.nő nagyon meg akart győzni, h maradjak bent a gyerekkel. Végül a kompromisszum: itt egy recept. Vegyük meg ezeket a pirulákat és adjuk. Ha nem javul, vagy neaggyisten rosszabbodik a gyerek állapota, akkor menjünk vissza aznap délután, vagy másnap. Hát hála Istennek, javult és javult.

Vasárnap, Húsvét első napján déli 1kor fogtam neki az ünnepi ebéd elkészítésének, s már nem emlékszem, h mikor, de jó későn lett meg. És még tojást is aznap festettem.

Na de ragaszkodtunk a hagyományokhoz, és készült:
-nyuszihúsból húsleves
-töltöttbárány
-mákos bejgli (ez szombat este készült el)
A gyerek persze semmit meg sem kóstolhatott, dugiban ettünk :(

Aztán vasárnap estére Tibike írtó jól lett és hétfőn el is mentek apjostól öntözni. Négy helyen voltak: Virágnál, Rékánál, a három lányos családnál: Nóra, Panni, Villő és Sárinál. Azt meséli mindenki, h Tibike kisebb-nagyobb cirkuszt csinált a kék tojásért...

Na de lényeg a lényeg: meggyógyult! Tibi kapta el a nyavalyát, de nála sokkal egyszerűbb lefolyása volt, szerencsére.

Rá egy hétre, az ortodox húsvét kellős közepén betöltötte csemeténk a 2 évet, ezt említettem az előző bejegyzésekben...

Aztán a következő hét szerdáján, 22-én hazautaztunk anyósékhoz, Szentgyörgyre (Sepsi). Ott 5 napot töltöttünk, amiből 3 alatt árultunk. Azért nagyszerű volt, hogy eljött egy csomó haver Erdély mindenféle városaiból és jót buliztunk együtt, akárcsak az egyetemista évek alatt :)
Sajnos a sok nemalvásnak-hidegnek-minek az eredménye az lett, h mire hazajöttünk, arra jól lebetegedtünk ketten Tibikével. Én szerda estére 38,4 fokos lázat hoztam össze, plusz kemény torokfájás. Tibike is fájtatja a torkát és köhög, neki csak mára lett láza (péntek)...

Írtó rossz érzés, hogy a távolság miatt nem rohanhatok rögtön oda a hugicámhoz, akinek két napja született babája... de ilyen állapotban akkor sem mehetnék a közelébe, ha a szomszédos épületben lenne. Na, majdcsak kigyógyulok, mire sor kerül rám pesztrálás ügyben :)

El akartunk menni májusegyezni Szatmárra, Bakiékhoz. Több dolog is van: egyrészt legalább december óta készülünk hozzuk s még nem jutottunk el, másrészt pedig a komáink is most mennek, tehát még hatékonyabb találkozó lett volna! Na de ilyen betegen... no chance :(

Szóval itt májusegyezünk itthon, hármasban.
Na, kb ezek történtek mostanában... nem szoktunk betegek lenni, remélem visszajön ez a régi jó szokásunk, mert úgy tűnik, h ez az április nem éppen kedvező számunkra :(