Objektív anyai véleményem szerint a gyermek okosodik :))

Első sztori:
Reggel mondom Tibinek, h fel fogom hívni Évit.
Tibike: - Ébi!
-Igen, Évit akarom felhívni.
-Pajji.
-Igen-igen, Pannikának az anyukáját.
Felcsillanó szemecskékkel: - Autó!
-Hát igen, ők messze laknak, hozzuk mindig autóval szoktunk menni.
Tovbbái vigyor: -Szészi.
(Szészi a szóban forgó családban az apuka. Általában soha nincsen otthon, amikor mi odamegyünk, de ez a gyerek mégis tudja, hogy "ez a banda" valahogy egy helyre tartozik.)

Második sztori:
A szopis pokrócot legtöbbször eldugom napközben mostanában, hogy annyit ne szopja az ujjacskáját a gyermekem. Anélkül nem tud szopni. Valamelyikszer nagy szomorúan kereste: -Koposz! (=pokróc)
-Tibike drágám nincsen pokróc, elvitte a kutya.
Aztán rá vagy 2 órára elindulunk sétálni. Nem megyünk messze, a szemetes körül meglátja a kóborkutyát: -Kuka.
-Igen, Tibikém, ez itt egy kutya, látod?
-Koposz!

Harmadik sztori:
Egy hétfői nap jártunk a cégnél, apjánál. Akkor Tibike megmutatta nekem a "nanaj autót" (nagy-nagy autó) az udvaron és megbeszéltük, hogy a Szészié.
Rá több mint egy hétre, szerdán megint mgyünk a céghez.
-Milyen autó ez, Tibikém?
-Nanaj!
-Az. Tényleg jó nagy autó!
-Szészi!

Nő a volánnál... és a szülői következetlenség

Aki ismer, tudja: elég sokat vezetek. Igaz, főleg városban, de azért hosszúban is voltam már "pár" helyen. És amikor hallom az ilyen "vezet a nő" típusú sztorikat, valahogy sosem érzem úgy, hogy rólam szólna.
Ja és kaptam már a vezetésért dícséretet pasasoktól, és az fix, h nem udvarlás gyanánt dícsértek... :))
Én pedig soha nem akartam Sumihoz hasonlítani, de úgy képzeltem, h nekem és az autónknak megfelel a vezetési stílusom.

Na, de ma... az önbizalmam romokban hever...
Megérkeztem és leparkoltam a cégnél 11kor. Közben mindent intéztünk ketten Tibikével, ő közpem még aludt is a férj cégénél a vendégszobában (kösz, Tas)... Valami 6 körül indultunk haza. Azaz indultunk volna.

Az első ami feltűnt: a kocsi meg sem parittyázza a központi zárat, hiába nyomkodom teljes erőből a kulcson a gombokat. Nem kattan, nem villan, de legfőképpen nem nyílnak az ajtók. Valahogy nagy nehezen kizárom kulccsal a sofőr felőli ajtót. Aztán belülről kinyitom a gyerekülés felőlit. Megkerüljük, beteszem és bekötöm a gyereket. Aztán indul...nék...
Egyetlenegy lámpácska sem gyúl ki a bordon és se kép, se hang. Egész egyszerűen a kocsi meg se hess...

Próbálom rekonstruálni az eseményeket: minden valószínűség szerint égve hagytam a rövidfényt. :( És csúúúúnyán lemerült az akku.

Felhívom Tibit. Azt mondja jön, h megnézze. Megérkezik. Nézi. Na, visszamegy a céghez, hátha valamelyik kolléga tud segíteni. Elmegy. Megérkezik a CV-jelzésű segítőbrigád: B. Zoli.
Megtaszítják a kocsit. (Ami nem túlzottan ajánlott.) Semmi.
Összekötik a két akkut azzal a kábellel (mianeve?) Egyszercsak a bordon elkezdenek kigyúlni, de csak nagyon halványan a ledecskék. Aztán erősödnek. De a kocsi továbbra sem gyúl. Végül még egy megtaszítás... és beindul.
Hazajövök a gyerekkel. A fiúk a lelkemre kötötték: sehol ne állítsam meg a motrot, csak otthon. S aztán otthon mikor leállítottm, akkor próbáljam elindítani, lám, indul-e? Így is cselekedtem. Minden OK. Indul! Mi több: újra működik a központi zár is.

Na, megoldottnak látszik a dolog... de hogy lehet úgyfelejteni a lámpát??? Ez még sosem fordult elő velem :( Ezután nem intek be azoknak, aki "femeie la volan"-t (nő a volánnál) kiabálnak utánam :(( Igazuk van :(



És a gyerek... hát amikor Tibi segítségért indult, akkor a gyereket kivettem a székéből, h sétálgassunk, nehogy megfázzon, de nagyon sírni kezdett, "autó, autó" ismételegette.
-Tibike, az autó elromlott, meg kell várjuk édesapját, hogy jöjjön vissza és javítsa meg! - erre iszonyú nagy hisztit-bőgést lerendezett, gondolom érzékenyen érintette, h elromlott az autó, ilyent valszeg elképzelni sem tudott volna!

Aztán amikor Zoli és Tibi taszigálni kezdték a kocsit, akkor bekötöttem a gyereket az anyósülésbe, h ne lézengjen a taszigált kocsi körül. Ott egy ideig jól érezte magát, de amikor később összekötötték a két kocsi akkuját és csak vártuk, h töltődjön, akkor elkezdte "kavargatni" a sebességváltót. Mindenféle sebességbe benyomta és eléggé ellenkezett, amikor mi szép szóval próbáltuk meggyőzni, hogy ahhoz nem szabad hozzányúlni. Majd átmászott a sofőrülésre (kimászott a bekötött biztonsági öv alól :-o ) és nagyon örült a "komány"-nak. És akkor még nem is tudtam, h milyen veszélyes dolog ezt megengedni a gyereknek!

Végül amiután beindult a kocsi s mi haza indultunk volna, akkor iszonyú nagy hiszti, h ő nem akar hátul ülni a székében, hanem ő a "komány"-t akarja fogni!

Hazafelé aránylag csend volt...

Na de itthon nem volt hajlandó feljönni, továbbra is kitartott az a véleménye mellett, miszerint ő a "komány"-hoz ül!

Felhoztam az ölömben. Háááát... Szerintem holnap minden egyes szomszéd külön el fogja kérezni, h miért üvöltött úgy a gyerekem, mintha nyúznám, mert ők még SOHA nem hallották így ordítni! (Erről majd beszámolok, de le merem fogadni, h így lesz!)

A karomból csak akkor mertem letenni a fiamat, amikor már nemcsak, h beértünk a házba, hanem be is zártam az ajtót.

Újabb iszonyú hiszti az előszobában. Levetkőztetni nehezen tudtam, így félcsórén ott hisztizett, bömbölt, hüppögött: "autó! komány!" - ezeket követelte és teljes erejéből rázta a kilincset. Próbáltam ilyenolyan cselekkel elterelni a figyelmét, de reménytelen volt. Elkezdtem pufulec-et enni, hogy akkor tutti odajön, de nem, első alkalom, h a pufulec-es csel nem válik be.
Hát nem volt mit tennem, vártam, h majd megunja.


Egyszer, kéremszépen, mint derült égből villámcsapás bevágtat a szobába... át a szobán... neki annak a fióknak, ahol az ő tányérjai, poharai, evőeszközei vannak (és a cumisüvegek, de azokat már nyár óta nem használjuk), kinyitja, kotorászik benne és kiveszi a legnagyobb tányérját, a Micimackósat. Jól megnézi. Azt mondja: "komány!" és elkezdi tekergetni!!! Később még burrog is melléje!!!

Hát szóhoz sem jutok!

(Aztán, h hogyan szoktatjuk le a kormány-fogdosásról, azt nem tudom... hát nem gondoltam, h ez startból ilyen méretű függőséget okoz:(( )

Piskótalap

Cinka néni anyukámnak a barátnője és nagy sütőmester. Ő készítette a tortát az eljegyézsünkre és a polgári lagiznra is.

Itt a Cinka néni piskótalapjának a titka:

300 gr cukrot 7 evőkanál vízben megolvasztunk, de nem főzzük sokat.
Közben felverjük a 6 tojás fehérjét, majd beleöntjük a cukrosvizet és 10 percig verjük.
Ha kihűlt, belepotyogtatjuk a 6 tojás sárgáját is.
Majd belevarázsoljuk a 200 gr lisztet és az egy tasak sütőport.
Zsírozott, liszezett tepsiben, formában, zománcos lábosban sütjük, előmelegített sütőben.

--------------
Megtölteni mi diósan szoktuk, így:
Pépet készítünk tejből és lisztből. Kavargatva hűtjük, h ne keményedjen meg túlzottan.
Kikavarunk egy vajat cukorral.
Összetöltjük a cukros-vajat a kihűlt péppel és ebbe jár a dió.
Esetleg rummal is ízesíthető.

Na de a tölteléket mindenki saját kénye-kedve szerint variálhatja :)

A mi kis rokkerünk

Kezdem egy szomorú hírrel: a fényképezőgépet elfelejtettük magunkkal vinni. :(

Persze koncentrálni kellett, h a jelmez minden apró darabját, az órisátortához a krémet és Áginak a hordozókendőt... a fényképezőgép már kipottyant az agyacskámból... na, ez van... Most koldulok! Minden fényképet szeretettel várok, ha rajta vagyunk, ha nem...

Aki nem tudná esetleg: Mátyás király 566 évvel ezelőtt született! És így volt okunk bulizni ismét: igazságos királyunk születésnapja, illetve az elmaradhatatlan farsangozás.

Kb. a tavalyi farsang óta gondolkozdtam azon, h mi is legyen Tibike. De nem találtam ki semmi jót, csak vasárnap délben. Hát mi más lehetne a mi fiúnk, mint egy belevaló rokker figura?

Évi unokatestvéreméktől kapott Tibike egy rokker-gatyát. Akkor mág 3 hós volt a gyerek és abszolút óriási volt rajta, mostanra meg kinőtte. De egy rokkernek ha bokán felül lóg a gatyája... attól csak még rokkeresebb :))

Egy vagány kockás ing került itthon, a hátáb belevarrtam, hogy "Metál az ész".

A 2 lejes motoros dzsekit már rég turkáltam. Nem azért vettem, h fel is adjam a gyerekre, de most pont jól jött.

Fejére kendő, kalózosan kötve.

Nyakába a "tittá", ahogy ő mondja, vagyis a gitár. Lagzinkra kaptunk a köcsög-bandától egy vagány gitárt, amit ezúton is szeretnénk megköszönni nekik, nem is gondoltuk, h eljön a nap, amikor ennyire hasznos lesz. Az elemeket persze kivettük belőle, h ne csináljon olyan csúnyán :))

Remélem kerülnek más képek is, egyelőre megmutatom az itthoni próbát:



És a képet, amit Sz.Ildikó küldött át emailben ma:

Megj1: remélem, hogy élőben nem vagyunk ennyire fehérek
Megj2: Tibivel mindketten úgy öltöztünk, h passzoljanak a családtagok egymáshoz. Vagyis én Dream Theater-es, Tibi pedig Opeth-es kapucnisban.

Előtte Tibi megtanított pár cselt a csemetének:


Nos, ugye ne hallgassam el a bakit sem, ami a tortalappal történt. Szólt Kinga, h aki teheti süssön és vigyen egy nem-kerek tortalapot. És én örömmel fogtam hozzá a sütéshez. Csodálatosan sikerült a tészta, öröm volt nézni, A Cinka néni receptje ugyanis elbűvolő tud lenni!
Csakhogy a lerem megviccelt: kialudt a tűz. Kétszer! Képzelhetitek, h micsoda piskóta lett az ajtónyitogatások után. Lapos, tippadt, száradt, stb... Egyszóval: csúfosan megbukott :(
Hétfőn felhívtam Kingát, h közöljem: annak ellenére, h megígértem, nem viszek tortalapot. Akkor kiderült, h az nem túl nagy gond. Az is kiderült, sokkal jobb, ha krémet viszek. De erre már sok időm nem volt, ezért vettem az üzletben olyan port (crema pentru prajituri), amit tejjel és cukorral kell összemixerelni. Hát ez a sztori. A Cinka néni féle piskótalap recetjének pedig külön bejegyzést szentelek.

Anyós fuszulykalevesének receptje

Nos elmondom itt és most mindenkinek, h én alapvetően szeretek főzni. De ez a kijelentés nagyon relatív tud lenni. Amikor napról napra ki kell találni valamit, lehetőleg levest és másodikat is... hát az elég unalmas mesterség. De ha vendég érkezik, akkor formába lendülök. Méghozzá minél több vendég, annál jobban hozom a formám. A legjobb kajákat osztálykirándulásokon főztem :)) És egyetemista koromban házibulikon. Volt, hogy 1 (vagy 2) kg lisztből pánkót (fánk) sütöttem a bandának és ettől éreztem jól magam...

Anyum sztorija: érettségi után elmentünk a Szelterszbe az egész osztállyal kiheverni a fáradalmakat. Anyum találkozott Móninak (egyik osztálytársnak) az anyujával és aggódva adta elő neki, hogy "ezek a gyermekek úgy elmentek, azt sem tudom, h vittek-e kaját, van-e mit megegyenek, stbstb". Mire Móni anyukája: "hát Réka főz!". Anyum meg: "Réka főz? Réka nem is tud főzni"... "Hát Mónika mindig azt monja, h a kirándulásokon Réka főz."... "Háááát, pedig Réka itthon sosem főz, én nem tudom, h tudna főzni..."

Na, most, h bekonferáltam magam ilyen profi szakácsnőnek :))

Már megnint a szokásos: mia fenét főzzek m megint? :(
És eldöntöttem, h fuszulykalevest főzök, szemes fuszulykából. De a változatosság kedvéért ezúttal anyósom receptje szerint. Hogy az anyósom főztje miért más, mint a miénk? Hát hogy őszinte legyek: totál más! Nálunk a pityókalevesben pityóka van, a fuszulykalevesben fuszulyka és így tovább. Anyósnál meg majdnem minden leves zöldségleves. Szóval a murok, petrezselyem, karalábé, zeller, s egyéb zöldségek minden levesben ott vannak.

Annyira finom lett, h el is döntöttem, ezt máskor is produkálni fogom.

Itt a recept, leginkább magamnak írom le, nehogy elfelejtsem:
Elméletileg úgy kezdődne, hogy főni tesszük a füstölthúst v csontot v valami ilyensmit, de ez nálam elmaradt.
Szóval: sósvízben főzni kezdtem az előző este beáztatott paszulyt. Közben dobálom bele az egy babérlevelet, egy cikk fokhagymát, egy kis fej fehérhagymát {a magyarországiak szerint ez vöröshagyma} egészben (bár apróra vágva is lehetne), és kevés tárkonylevelet. Majd, amikor a fuszulyka majdnem megfőtt, akkor beleteszem a murkot, petrezselymet, és ha lett volna, akkor kis karalábé és ha el nem felejtem, akkor pár kocka zeller. A zöldséget tök mindegy hogyan váguk, kisebb-nagyobb darabok, hosszúkásak vagy kerekek, kinek-kinek hogy tetszik jobban.
A végén egy kevés rántás is jár bele, ami nálunk szigorúan TK lisztből van.
Anyós szerint leostyán levél is jár bele, ezt mi kihagytuk, hanem petrezselyemlapi rulez! ;)
Majd, akinek úgy tetszik, tehet a tányérjába tejfölet és/vagy egy kevés ecetet.

Próbáljátok ki, megéri!

Vajon ez zsarolás?

Úgy kezdődött, hogy Tibike talált a földön egy 10 banist. Befutott vele a kiságyába, annak is a legbelső sarkába. Én persze mentem utána és kitartott tenyérrel, (mint a koldus "datimizecebani"):
-Tibike add vissza a pénzemet.
-Nem.
-De, légy olyan kedves Tibike, add vissza a pénzt.
-Nem.
...
stb
...
-Mit csinálsz a pénzzel, Tibike?
Errefel a bal kezével (a jobb ugyebár foglalt volt) a szájacsksájába mutogat:
-Oda!
-Nem, Tibike, a pénzt nem tesszük a szánkba, az nem ennivaló, jobb, ha visszaadod.
-Nem!
Meguntam. Kedvesen elvettem Tőle, visszaélve a túlerőmmel.
-Tegyük fel a polcra.
Feltettem jó magasra.
-Polc.
-Igen, a polcra tettük.
-Polc.
Szájmutogatás: -Oda!
-Neeem, Tibike, a pénzt nem esszük meg.
-Pénz.
-A pénz nem ennivaló! Édesapja nem teszi a szájába, édesanyja sem teszi a szájába, sőt nagymama és nagytata sem esznek pénzt.
Diadalmasan érzem magam, hűűű, milyen jól elmagyaráztam neki.
Tibike részéről hatásszünet következett, majd jól a szemembe néz és görbíti lefelé a kicsi száját (de nem az igazi, hanem a tettetős formájúra). Azt mondja:
-Sííí.
-Ki sír, Tibike?
-Baba.
-Melyik baba sír?
Mutatja saját magát és azt mondja:
-Pibi.
-Miért sírsz Tibike?
-Pénz.

:))

A babahordozás és kultúrája

Attól félek, h túl hosszú lesz majd ez a hsz, mert rengeteg mondanivalóm van erről.

Van nekem egy 470 x 70 centis hordozókendőm. Jóformán csak képen láttam ilyensmit és nagyon kívántam. Férjem aztán hozott Pestről egyet, amikor Tibike 3 hós volt akkor érkezett és első látásra-próbára beleszerettem. Hamar rájöttem, h ahhoz, h kényelmes legyen el kell találni jól a kötést.
Egy idő után rájöttem, h a gyerek csak szerdánként van babakocsiban, amikor több időt töltünk a sétatáren a klubos anyuákkal és babákkal, egyébként: rendő rulez!

Túléletem a megjegyzéseket is. Szögezzük le, hogy ezek itt csak a leggyakrabban előfordulók! (és 99%-uk románul hangzik el)
-Vigyázzon, mert a gyerek meg fog fulladni! (a legtöbb útonjártó emiatt aggódik)
-Biztosan nem fog kiesni a gyerek?
-Ki akarja csavarni a lábát? Nem látja, h túl nagy terpeszben vannak a gyerek lábai?
-Miért tette pokrócba? Nincsen pénze egy _rendes_ kengurura? Használtan is lehet jókat kapni!
-Jajj, nagyon nehéz lehet, tönkre fogja így tenni a hátát, az a gyerek mehetne már gyalog is! (amióta nagyocska és a hátamon hordozom)
-Miért nem vesz egy rendes kengurut, azzal tudná elöl vinni a gyereket! (a csípő és hátonhordozás problémája)
-Nem lenne jobb magának is és a gyereknek is egy babakocsi?

És a hosszú, virág-mintás, rakott-rokolyás, öreg cigány asszony: "na véééégre maguk is kezdenek rájönni, hogy hogyan kényelmes hordozni a gyereket!"


Nos, ha a babakocsikra sok pénzt kiadtam volna, akkor nagyon bánnám!
Az elsőt egy unokatestvéremtől örököltük. Nagyon jó babakocsi volt: hatalmas kerekek, kénylmes-tágas a kisbabának, átfordítható kar, stbstb. Az egyedüli baja az volt, h mi a negyedik emeleten lakunk és még liftünk sincsen, de ha lenne is: nem fér be a hagyományos liftjeinkbe, csak összecsukva. A kocsi csomagtartójában dekkolt, azt tökéletesen kitöltötte...
Öt hós babával vágyni kezdtem egy könnyű-kicsi sportkocsira.
(Alig találtam egyképet,amin rajta van ez a kocsi, képzelhetitek mennyit használhattuk.)
Végül vettünk egyet Pesten, a bababörzén, ami tetszett. Ami nem jött be: bolygós kerekek, amik a kolozsvári járdákra nem valók, ez fix! Na de meg lehet szüntetni a kerekek bolygóságát, de a kolozsvári járdákra ez sem való, ez is fix! (Legalábbis a marasti negyedi járdákra ez tutti érvényes.)
A taszításához két kézre van szükség, egy sehogysem elég.
A gyerek benne vagy ordít, vagy ha odaadom a szopispokrócot, akkor tutti csendben van, de akkor bambul és hiába is beszélek hozzá, továbbra is bambul.
Szóval nekem nem jött be a babakocsi.

Aztán találtam rengeteg leírást, itt van ez az anyuka, akivel úgy tűnik egyezik a véleményünk. Ő összeszedte ide:

-hordozás előnyeit
-a babakocsi hátrányait
-a babahordozók fajtáit (Neki a mei tai nevű a kedvence, én itt hallgatok és nem tudk labdába rúgni, mert én egyedül csak a hosszú kendőt használtam. Ja: próbáltam még egy Carolino karikásat is, de már túl nagy volt Tibike hozzá. Azért az is NAGYON tetszett!)
-és a _rendes_ kengururól is szó van (meg még egy csomó mindenről)

És még rengeteg sok minden érdekességet ír ez a csaj, na!

Szóval a következő gyermekem lehet nem is tudja, h mi vár rá, de úgy be vagyok gyúlva, h alig várom, h varrjak egy mei tai típusú hordozót... Néztétek már, h mit művel ez Jutka? Hát nem kívánatos?

S még itt egy bónuszkép egy másfajta hordozásról:

Iká és Pibi

-Tibike, hogy hívják édeasanyját?
- :D IKÁ
-És édesapját hogy hívják?
- :D PIBI
-S hát téged hogy hívnak?
-Baba

Kemény dió az ovi-ügy

Ez az ovitéma kikészít...

Ha minden a tervek szerint halad, akkor szeptemberben megkezdem a tanévet. (Pontosabban ha tényleg a tervek szerint halad, akkor nem kezdem meg, de az az érzésem, hogy erről lekéstem.)
Így valamit ki kell találni, hogy Tibikével mi legyen majd napközben.

És gondolkodunk és gondolkodunk...

1. Tibike szeptemberben 2 éves 5 hós lesz, tehát államiba nem vehetik fel törvény szerint. (Csak majd, ha betöltötte a 3-at, vagyis 2010-től.)

2. Állami bölcsőde, magyar csoport nincsen Kolozsváron.

3. Vagyis van magyar bölcsi, de csak magán, semmi kedvünk havi párszáz új lejt adni bölcsire.

4. Lehet a kora ellenére felvennék valamelyik negyedi oviba, ahol mondjuk kevesebb gyerek van, de el akarunk költözni, nem lehet tudni melyik negyedbe, ezért jó lenne, ha valamelyikünk munkahelyéhez lenne közel az ovi, de mindketten a központban dolgozunk, ahol nagy a zsufi a csoportokban.

5. Van nem messze a munkahelyemtől egy 4 órás ovi, oda TALÁN felvennék, (de még nem beszéltem az óvónővel), ki lehetne játszani, h ott járjon egy évet s majd 2010-től átvisszük hosszú programosba, de az ovicserét vajon hogy bírja majd a gyerek?

6. Fel vagyunk iratkozva az egyik oviba, 18. hely a miénk a listán, de úgy tűnik nem fog ősztől új csoport indulni, noha arról volt szó!

7. Bébicsősz. Ez egyérszt drága mulatság, másrészt pedig írtó nehéz lehet egy ügyes nénit/lány kapni, harmadrészt pedig nem ártana a fickónak a szocializálódás.

Következtetés: bele fogok dilizni ebbe az ovitémába.

Ha valakinek van valami ötlete ezzel kapcsolatban, nagyon kérem: SZÓLJON!

Mese, mese, meskete...

Tegnap este elszaladtunk a klubba is. Nagyon zsufis napunk volt, de annyira kíváncsi voltam az előadásra, hogy muszáj volt ezt is beiktatni.

Köszönet Ildinek, hogy ilyen ügyesen leírta, nekem már semmi gondom nincsen.
Az egyetlen, amit hozzáfűznék: ha a gyerek megkér, h rajzoljunk neki bárányt v autót vagy bármit, azt nyugodtan lehet, a gyerek ugyanis úgy veszi, h azt ő úgy kapta ajándékba anyutól (vagy mától), annak örül. Ezzel nincsen semmi gond. _Ne tanítsuk rajzolni_ alatt azt kell érteni, hogy soha nem irányítsuk, hogy nem jó, mert túl kicsi az oroszlán a macskához képest, vagy bármi ilyensmi. Amit ő rajzol, az zúgy van jól, ahogy ő rajzolta!

Érdekes, h Katica köröket nyomat, Tibikének az összevissza vonalak a menők.(Egyébként éppen erről is volt szó, hogy lányok kör, csigabiga, stb... fiúk vonalak, létra, ilyensmiket rajzolnak)
És ha kezembe adja a ceruzát, akkor _AUTÓ!!!_ Egyebet még soha nem kért :)))

Örülök, h elértünk az előadásra :)

Ja, még annyit, h Katócával ellentétben Tibike egyáltalán nem törődött az előadóval, szerintem nem is jött rá, h azt kéne figyelni, pedig próbáltam rávenni, hogy "hallgassuk meg a nénit, mesét mond!" Ő szerett magának valahonnan 2 autót s autózott végig. Csak akkor sirdogált egyet, amikor Tas belenyúlt a képébe... de elmúlt egy másodperc alatt...

Keresztelő

Nos, nagy nap volt január 31-e. Végre megkereszteltettük Tibikét.

Már elég nagyfiú, csodálkoztak is sokan, h még nem volt megkeresztelve ezidáig. Nálunk az a szokás, hogy pár hetesen, de ha nem is, akkor pár hónaposan megkereszteltetik a csecsemőt.

Eleinte azért halogattuk, mert nem tudtunk dönteni, h milyen vallású legyen. Tudniillik a kedves férjem romai katolikus, én pedig unitárius vagyok. Végül győztek a hagyományok, miszerint fiúgyermek az apja vallását "örökli".

Már egyszer kitűztük az időpontot 2008 tavaszán, az egy éves szülinapot megcélozva, de akkor sajnos anyukám bekerült a kórházba egy szívinfarktus következtében és ijedtségünkben gyorsan lefújtuk. Aztán maradt a halogatás, logikusan megszerkesztett indokokkal, hogy pont most miért nem megfelelő az időpont.

Végül a karácsonyi vakációban a hugom határozottan rámszólt, hogy "Réka! Én januérban még el tudok utazni Kolozsvárra, de februártól már akkora lesz a pocim, h nem tudok utazgatni!" Tudni kell, h bő 300 km-re laknak a hugomék tőlünk és mivel őket választottuk keresztszülőnek, ezért aztán jelenlétük nélkül lehetetlen ezt nélkülük megtartani. Ja, pocinövés: Tibikének áprilisben unokatestvére születik! ;)

Nos visszajöttünk a téi ünnepek után, nyomban nekiláttunk a szervezkedésnek és január 31-én lebonyolítottuk a keresztelőt.

Túl nagy cécót nem akartunk, ezért csak a legfonotsabbakat hívtuk össze: Nagyszülők, keresztszülők: Hugom, Boróka és Zalán-férje, sógorom Szili és Iza-felesége, barátaink Kriszta és Öcsike a másfél éves Zitájukkal, valamint Fetés Karcsi és Ildikó. Mielőtt bárki meglepődne a keresztszülők nagy hadseregén :))) elmondom gyorsan, h Hármszéken az a szokás, hogy "elkérik" a gyermeket, vagyis bejelentkeznek, h szeretnének keresztszülők lenni. És persze visszautasítani nem nagyon illik. Ns így lettek ennyien.
A meghívottak listájából kifelejtettem Andit, ő az egyedüli Kolozsáron élő rokonom első unokatestvérem, így nem hagyhattam ki Őt ;)
Tehát voltunk 15-en plusz Tibike, a főszereplő és Zita, a Krisztáék kislánya.

Nos, Boróék már pénteken megérkeztek és itt aludtak nálunk szerény kis otthonunkban. Szombaton érkeztek a többi vendégek, itthon volt finom süti az asztalon, kávé és hűsítő. Aprócska lakásunkhoz képest rengetegen begyűltünk, folyamatosan üldöztük a vendégeket, h menjen valaki átöltözni a fürdőbe, végül déli 1 órára elértünk lazán a Szent Péter templomhoz.
Nem felejtettük itthon a gyertyát, a fehér ingecskét (amit Csanna végül vett, varrni akart egyet, de aztán letett róla valamiért) és a családi örökségünket, a poharat. (Dédnagyapám csináltatott egy ezüstpoharat, amikor egyetlen fiát, nagyapámat keresztelték, bele vésve egy cirkalmas I.L., nagytatám nevének iniciáléja. De aztán ebből kereszteltette nagytatám is a fiait és apum is a lányait. A plébános úr mégcsak extra kérésnek sem tartotta, hogy ebből töltse a szentelt vizet a gyerek fejére, noha a pohár eddig csupa unitárius emberkét keresztelt :) )

A keresztelő hamar lezajlott, mivel mise nem volt, csak maga a keresztelői szertartás. Szép volt, Tibike emelgette a lábait, el akart indulni valamerre, és néha beszólt, hogy "pürlá-pürlá". Kicsit elkeseredett amikor vizet töltöttek a fejére, de nem volt vészes a dolog, szerencsére nem kellett szégyenkeznem. :)
(Azért napok óta készítettem, h "a papbácsi meg fog keresztelni, vizet fog tölteni a fejedre, de Te nehogy sírjál". Amikor hallotta a "keresztelő" szót, akkor mindig a fejére mutatott és mondta "oda-oda".)

Még két óra nem volt, mikor az egész társaság felértünk a Györgyfalvi negyedbe, a Bethlen Kata Diakónia Központba. Ott már várt a gyönyörűen megterített asztal, a kedves felszolgálók!

Minden elvárást tökéletesen kielégítettek, sőt fölül is múltak, mondhatnám. Gyönyörű asztal, nagyonnagyon finoman elkészített kaják, kedves nőcik mindenütt.

Összefoglalom gyorsan a menüt:
Az előétel rántott sajt volt, aztán hagyományos húsleves, majd csirke és disznósült, krumplival, mexikóival és párolt brokkolival. És egy-egy kávé. Ez volt amit tőlük rendeltünk, ezenkívül mi vittük a piákat és a sütiket.
Rövid ital volt a Csapja-féle szilvapálinka és az Ibolya (anyós) féle köményes. Bort pedig a dícsőszentmártoni Seprődi nevű borásztól hozattunk.
Sütemény pedig valami sós virágocskák, Ibolya sütötte, ez az ő specialitása, édes pedig három féle, ezeket Boró s Csanna sütötték: kókuszkocka, szalonkifli és citromszelet.
Ami az összes finom kajánál-piánál-sütinél többet ér: nagyszerűen éreztük magunkat, ünnepi hangulat, jó kis beszélgetések... sajnos nagyon ritkán jön így össze a család...

Ebéd után egyöntetűen megszavazták az emberkék, h nem kérnek vacsorát. (Pedig az is lehetett volna!)

Éjszaka a két pár nagyszülő, Krisztáék és Boróék ottmaradtak a Diakóniában, ott aludtak, Szizliék elmentek barátaikhoz aludni, a Fetés család este 10kor vonatra ült, s otthon csak mi hárman :)

A reggeli benne volt a szállás árába, de mi is felmentünk, h együnk együtt.
Utána mindenki fejött hozzánk és 12 körül elmenegettek a vendégek. Csanna s Csapja itt maradtak ebédre, de nekik csak két óra az út hazafelé, mindeki más messzebbről jött, szóval ők lazázhattak.

Vasárnap este mindenki visszatelefonálgatott, hogy szerencsésen hazaért és köszönik a vendéglátást, nagyonnagyon jól érezték magukat.

A napokban lesznek majd képek is. Egyelőre egy a gyerekekről (Zita 4 hónappal fiatalabb!) :