Medgyesen vagyunk Tibikével, Apa meg otthon, Kolozsváron.
Tibike lepiszkálja a vezetékes telefon kagylóját, a fülecskéjéhez tartja, összenyomkod valami számokat, aztán beszélni kezd nagy kedvesen:
-Szia Apa, hol vagy? Kolozsválon vagy?
Erre, egy szőke hang beleszól:
-Numărul format nu este alocat...
Itt egy leírhatatlan arckifejezés következett, hatalmas, kissé ijedt-csodálkozós szempár:
-Nem Apa volt!!! Egy néni!...
2009. december 29., kedd
2009. december 21., hétfő
A tej és fajtái
:))
Ahogy elküldtem az előbbi bejegyzést, idefut Tibike hozzám, kezében tart valami képzeletbeli dolgot, merthogy a kezében nem volt semmi, csak úgy fogta a semmit. :))
Anya, hoztam neke tejet. Ez bodzatej!
(Aszittem leröhögöm a holdat az égről.)
-Köszönöm, nagyon kedves vagy!
-Köszi szépen, szívesen. - válaszolta Tibike.
-Ez lónak való tej, fűzte még hozzá...
Aztán később még hozott egy bodzatejet nekem.
Harmadszor is érkezik egy "semmivel" és:
-Anya, hoztam neked embernek való tejet, tessék.
-Köszönöm szépen.
-Köszi szépen, szívesen.
Ahogy elküldtem az előbbi bejegyzést, idefut Tibike hozzám, kezében tart valami képzeletbeli dolgot, merthogy a kezében nem volt semmi, csak úgy fogta a semmit. :))
Anya, hoztam neke tejet. Ez bodzatej!
(Aszittem leröhögöm a holdat az égről.)
-Köszönöm, nagyon kedves vagy!
-Köszi szépen, szívesen. - válaszolta Tibike.
-Ez lónak való tej, fűzte még hozzá...
Aztán később még hozott egy bodzatejet nekem.
Harmadszor is érkezik egy "semmivel" és:
-Anya, hoztam neked embernek való tejet, tessék.
-Köszönöm szépen.
-Köszi szépen, szívesen.
Búszdikkinszon és Andia
Hű, ha ezt Bruce Dickinson tudná...
No.
Ma Tibike talált az asztalon egy borosüvegnyitót (nemrég tudtam meg, h a román neve tirbuşon). A magasba emete és lelkesen kiabálva újságolta:
-Anya! Ez a lepülő. Nagy felél lepülő! Andiába megy a lepülő! A mikfokonos vezeti!
-Ki vetezi? - kérdezem, bár tudtam már, h miről van szó. Ez még mindig az Iron Maidenes film.
-Búszdikkinszon, anya!
Ez a cégnél történt a konyhában.
Aztán hazajöttünk és vacsora közben Tibike mesélni kezdett:
-Anya! Felültem egy nagy felél lepülőle, elutaztam Andiába. A gitálomat is vittem, anya! Ott felmentem egy nagy színpadla és gitálozni kezdtem.
-Hűűű, de ügyes vagy!
-És Búszdikkinszon énekelt a mikfokonba. A többiek megtapsoltak, anya! Így énekelt a mikfokonba anya: - és meg is mutatta. Balkézben tartotta szájacskája elé a képzeletbeli mikrofont és jobbkezét jó magasra emelte - Hééééééé - visította melléje. - Anya! A többiek megtapsoltak!
-Nagyon ügyes vagy, kisfiam!
-Anya, milyenek a lokkelek?
-(hm, erre mit is lehet válaszolni?) Olyanok, akik szeretik a rokkzenét. Olyant, amit Bruce Dickinson énekel. Neked tetszik az a zene?
-Igen.
-Akkor Te is rokker vagy, fiam.
-NEEEEEEEEEEMMM, én nem vagyok lokkel.
-Hát pedig apád-anyád rokker, fiam.
-Igen? AKkol én is lokkel vagyok :))
Aztán hazajött Apa később. Elővették a gitárjaikat.
-Apa, mikol bementem egy konceltle ANdiába, felmentem egy nagy színpadla és énekeltem a mikfokonba.
-Apa, ez egy nagy felél lepülő, Andiába lepül, Búszdikkinszon vezeti. Bemennek a konceltle, jajj de nagy zene van!
Szóval ez egy ilyen nap :-)))
(Közben rengeteg egyéb aranyos dolog is történik, fene tudja, h mért éppen a zenész dolgokat írom le... Ilyen ez a blogírás, mindent nem lehet leírni, sajnos.)
No.
Ma Tibike talált az asztalon egy borosüvegnyitót (nemrég tudtam meg, h a román neve tirbuşon). A magasba emete és lelkesen kiabálva újságolta:
-Anya! Ez a lepülő. Nagy felél lepülő! Andiába megy a lepülő! A mikfokonos vezeti!
-Ki vetezi? - kérdezem, bár tudtam már, h miről van szó. Ez még mindig az Iron Maidenes film.
-Búszdikkinszon, anya!
Ez a cégnél történt a konyhában.
Aztán hazajöttünk és vacsora közben Tibike mesélni kezdett:
-Anya! Felültem egy nagy felél lepülőle, elutaztam Andiába. A gitálomat is vittem, anya! Ott felmentem egy nagy színpadla és gitálozni kezdtem.
-Hűűű, de ügyes vagy!
-És Búszdikkinszon énekelt a mikfokonba. A többiek megtapsoltak, anya! Így énekelt a mikfokonba anya: - és meg is mutatta. Balkézben tartotta szájacskája elé a képzeletbeli mikrofont és jobbkezét jó magasra emelte - Hééééééé - visította melléje. - Anya! A többiek megtapsoltak!
-Nagyon ügyes vagy, kisfiam!
-Anya, milyenek a lokkelek?
-(hm, erre mit is lehet válaszolni?) Olyanok, akik szeretik a rokkzenét. Olyant, amit Bruce Dickinson énekel. Neked tetszik az a zene?
-Igen.
-Akkor Te is rokker vagy, fiam.
-NEEEEEEEEEEMMM, én nem vagyok lokkel.
-Hát pedig apád-anyád rokker, fiam.
-Igen? AKkol én is lokkel vagyok :))
Aztán hazajött Apa később. Elővették a gitárjaikat.
-Apa, mikol bementem egy konceltle ANdiába, felmentem egy nagy színpadla és énekeltem a mikfokonba.
-Apa, ez egy nagy felél lepülő, Andiába lepül, Búszdikkinszon vezeti. Bemennek a konceltle, jajj de nagy zene van!
Szóval ez egy ilyen nap :-)))
(Közben rengeteg egyéb aranyos dolog is történik, fene tudja, h mért éppen a zenész dolgokat írom le... Ilyen ez a blogírás, mindent nem lehet leírni, sajnos.)
2009. december 14., hétfő
Zenei nevelés
Kodály Zoltán megmondta. És én igyekeztem is. De nem minden úgy sül el, ahogy én szeretném. Azért remélem, h a helyzet nem reménytelen.
Terhesség alatt majdnem naponta hallgattam Mozart-zenét. Elmentünk Szászcsávási Cigányzenekar koncertre. Tibike kb. 4,5 - 5 hónapos magzatkorában látványosan végigbulizta. Örültem és meg voltam elégedve. Népzenét természetesen azt is rengeteget hallgattam. Úgy tűnt, h tetszik a pocaklakónak.
Nem mondom, néha eszeveszett metált, annak minden válfaját is hallgattam. Akinek ilyen férje van, mint nekem, az nem tudja elkerülni. (Jó na, bevallom, h én sem éppen útálom ezt a műfajt.)
Nos, aztán megszületett a gyerek. Énekelgettem neki elég sokat pici korában. Altatódalt, amit a klubban tanultam László Bakk Anikótól és Nistor Krisztinától, valóban hasznát vettem ezen dalocskáknak. Számomra is élmény volt, amikor rájöttem, h párhónapos babám ismeri, felismeri ezeket és örül nekik. Meg persze mondókák is voltak, de most a zenei cuccról akarok regélni. :)
Nos, a gyerekünk, általában szereti a zenét. A furulyát gyerekkora óta ismeri, sokszor kérte, hogy furulyázzak neki valamit, aztán egy jó ideje ő is fujja. Jó ideje, mert egész pici korában már a kezibe adtam.
Íme:
Medgyesen, a szüleim házában ott a zongora, pontosabban pianino. Amióta ülni tud, a gyermek már oda volt ültetve "zongorázni".
Ésss...
Ahogy oda tudott mászni s ott felállni, azóta önállóan "jár" zongorázni.
(Csak azt szeretném elmondani, h nekünk nem szabadott kalimpálni összevissza a zongorán. Vagy gyakoroltunk, vagy hozzá sem nyúltunk. De Tibikének bezzeg szabad. Sőt! Őt megkérjük, h kalimpáljon! :)))) - Na ilyenek a nagyszülők. :))))) )
Mostmár nagyocska. A furulyán és a zongorán kívül más hangszerekkel is "találkoztunk". A gyerektáncházba sokáig leszobrozott a zensézek előtt és azzal töltötte a drága időőt, h bámulta a zenészeket és mutogatott, hogy "hö" - igen Tibike, az a hegedű, "hö" - igen szivecském, az a brácsa, "hö" - igen drága, az a nagybőgő.
Ugyanez történt a Pukiék lagziján. A gyerek, amíg ott volt, addig a zenészek előtt szoborozott itt is. Gitár, zongora (szintetizátor, de apróságokra nem adunk), stb...
Nos, én itt igyekszem-igyekszem, de Tibi is igyekszik metált hallgattatni a gyerekkel. Újabban az az apás program, amikor ketten vannak itthon, akkor a laptopon koncertet néznek. Eddig megnéztek egy P.Mobilt, (hoppá, bocs, azt együtt néztük :D )
és nagy favorit egy dokumentumfilm az Iron Maiden koncertturnéról (Flight 666).
Már nem tudom hányadszor nézik. Én sosem voltam itthon, úh arról nem tudok mesélni, h mi történik. Egyszer láttam 1-2 perc nézést, éppen hazaértem és úgy találtam rájuk, h apja és fia kifeküdve a matracon, a laptop kikészítve a kicsiszékre eléje, a két hangfal kitéve, egy jobbról, egy balról... na így!
Hát ma per kíváncsiság megkérdeztem a fiamtól, h "Tibike! hogy hívják a bácsit, aki énekel a laptopon? Amit apával szoktatok nézni?" És képzeljétek! Megmondta!!! "Bún Dikinszon" (magyar karakterekkel írtam, elnézést). Az a gyanúm, h Kodály Zoltán, amikor a korai zenei nevelésről beszélt, nem éppen erre gondolt...
A gyerek sokszor kéri a zenét. Apától olyant, amelyikben van gitár és dob. Anyától olyant, amiben van hegedű és nagybőgő.
A hangszerekről még:
-nemrég feltettem egy filmecskét, a címe: Hangszerek
-Valamelyikszer az IKEA-s kisvasutat kirakta, de nem úgy, ahogy szokás, hanem egymással párhuzamosan a síndarabkákat - már amennyire az enyhe görbület engedi a párhuzamosságot. Aztán kijelentette, h ez zongora és a kis ujjacskáival bemutatta, hogy lehet rajta zongorázni. :))
-a furulyát sokszor "használjuk". (Add uram, h bírjam idegekkel a hangzavart, amit csinálni tud vele.)
Terhesség alatt majdnem naponta hallgattam Mozart-zenét. Elmentünk Szászcsávási Cigányzenekar koncertre. Tibike kb. 4,5 - 5 hónapos magzatkorában látványosan végigbulizta. Örültem és meg voltam elégedve. Népzenét természetesen azt is rengeteget hallgattam. Úgy tűnt, h tetszik a pocaklakónak.
Nem mondom, néha eszeveszett metált, annak minden válfaját is hallgattam. Akinek ilyen férje van, mint nekem, az nem tudja elkerülni. (Jó na, bevallom, h én sem éppen útálom ezt a műfajt.)
Nos, aztán megszületett a gyerek. Énekelgettem neki elég sokat pici korában. Altatódalt, amit a klubban tanultam László Bakk Anikótól és Nistor Krisztinától, valóban hasznát vettem ezen dalocskáknak. Számomra is élmény volt, amikor rájöttem, h párhónapos babám ismeri, felismeri ezeket és örül nekik. Meg persze mondókák is voltak, de most a zenei cuccról akarok regélni. :)
Nos, a gyerekünk, általában szereti a zenét. A furulyát gyerekkora óta ismeri, sokszor kérte, hogy furulyázzak neki valamit, aztán egy jó ideje ő is fujja. Jó ideje, mert egész pici korában már a kezibe adtam.
Íme:
Medgyesen, a szüleim házában ott a zongora, pontosabban pianino. Amióta ülni tud, a gyermek már oda volt ültetve "zongorázni".
Ésss...
Ahogy oda tudott mászni s ott felállni, azóta önállóan "jár" zongorázni.
(Csak azt szeretném elmondani, h nekünk nem szabadott kalimpálni összevissza a zongorán. Vagy gyakoroltunk, vagy hozzá sem nyúltunk. De Tibikének bezzeg szabad. Sőt! Őt megkérjük, h kalimpáljon! :)))) - Na ilyenek a nagyszülők. :))))) )
Mostmár nagyocska. A furulyán és a zongorán kívül más hangszerekkel is "találkoztunk". A gyerektáncházba sokáig leszobrozott a zensézek előtt és azzal töltötte a drága időőt, h bámulta a zenészeket és mutogatott, hogy "hö" - igen Tibike, az a hegedű, "hö" - igen szivecském, az a brácsa, "hö" - igen drága, az a nagybőgő.
Ugyanez történt a Pukiék lagziján. A gyerek, amíg ott volt, addig a zenészek előtt szoborozott itt is. Gitár, zongora (szintetizátor, de apróságokra nem adunk), stb...
Nos, én itt igyekszem-igyekszem, de Tibi is igyekszik metált hallgattatni a gyerekkel. Újabban az az apás program, amikor ketten vannak itthon, akkor a laptopon koncertet néznek. Eddig megnéztek egy P.Mobilt, (hoppá, bocs, azt együtt néztük :D )
és nagy favorit egy dokumentumfilm az Iron Maiden koncertturnéról (Flight 666).
Már nem tudom hányadszor nézik. Én sosem voltam itthon, úh arról nem tudok mesélni, h mi történik. Egyszer láttam 1-2 perc nézést, éppen hazaértem és úgy találtam rájuk, h apja és fia kifeküdve a matracon, a laptop kikészítve a kicsiszékre eléje, a két hangfal kitéve, egy jobbról, egy balról... na így!
Hát ma per kíváncsiság megkérdeztem a fiamtól, h "Tibike! hogy hívják a bácsit, aki énekel a laptopon? Amit apával szoktatok nézni?" És képzeljétek! Megmondta!!! "Bún Dikinszon" (magyar karakterekkel írtam, elnézést). Az a gyanúm, h Kodály Zoltán, amikor a korai zenei nevelésről beszélt, nem éppen erre gondolt...
A gyerek sokszor kéri a zenét. Apától olyant, amelyikben van gitár és dob. Anyától olyant, amiben van hegedű és nagybőgő.
A hangszerekről még:
-nemrég feltettem egy filmecskét, a címe: Hangszerek
-Valamelyikszer az IKEA-s kisvasutat kirakta, de nem úgy, ahogy szokás, hanem egymással párhuzamosan a síndarabkákat - már amennyire az enyhe görbület engedi a párhuzamosságot. Aztán kijelentette, h ez zongora és a kis ujjacskáival bemutatta, hogy lehet rajta zongorázni. :))
-a furulyát sokszor "használjuk". (Add uram, h bírjam idegekkel a hangzavart, amit csinálni tud vele.)
2009. december 8., kedd
Adventi mézes
Tavalyelőtt bűvészkedtem egy csomót. Kár, h nem készítettem több fényképet. Tibike akkor 7 hós volt, a garzonszobánk kellős közepén helyet készítettem neki a földre, ott feküdt, vigyorgott, én meg az asztalon mindent kiterítve írókáztam gondtalanul a mézespogácsáimat. Rengeteg volt és szépek is lettek. Na jó, na... nem egy Milner Angéla szintű dolog volt, de hozzám képest...
Tavaly is sütöttem egy jó nagy adagot, de már megsütni is alig volt időm. Írókázni csak néhányat sikerült, ami a fára került. Azt is lopva éjszaka, meg a délutáni alvás alatt. Tibike ekkor 1 éves és 7 hós volt, totyogott és minden lehúzott. Tehát nem lehetett addig semmi ilyensmit csinálni, míg ébren volt. S alvás közben is csak úgy, h száradni sem lehetett csak úgy otthagyni az asztalon a cuccot. Ti. rögtön lehúzta volna.
Az idén is eljött advent ideje és Tibikém 2 éves és hét hónapos :D
Összegyúrtam egyik nap, nekifogtunk megsütni másik nap. És képzeljétek: segítségem került sütéskor! Az úgy történt, h Tibike nyaktól boszkáig hótt egy lisztes lett. De úúúúgy élvezte, h nekem segít. Hatalmas lázban volt. "Anya! Én melyikkel csináljam?" A kezibe adtam pl. a csengőt, s bele is nyomta a kinyújtott tészta kellős közepébe. Nem tudtuk rávenni, h a szélében művészkedjen. Három forma kivágása után már kezdhettük is előlről a gyúrást-nyújtást! Abba is erősen belejött, olyan serényen szedte össze a (jó bőven maradt) tésztát, h ihajjcsuhajj. Megbántam, h nem filmeztük le.
Ja, a formákkal. Odaadtam, igen, a csengőt:
-Anya, most még melyikkel?
-Hát azzal a csengővel még csinálj párat.
-Nem, mást kélek!
odaadtam:
-Köszönöm! (újabban mindent megköszön.)
Szóóóval buli volt nálunk, méghozzá nagy, csak türelemmel bírja az ember az ilyen segítségeket. De hát olyan ééédes volt, apástól annyit szórakoztunk, h csak. Mi szórakoztunk? Hangosan hahotáztunk, h milyen extázisban van a gyerek... :))
Ja, az írókázás... háááát nem hiszem, h idő és energia kerül rá... ha arra is segítségem lesz... Bár hátha mégis. A sütéskor lisztes lesz és élvezte. Hátha akkor majd tetőtől talpig cukormázas lesz? Azt is élvezné, sztem :)))
Itt az egyedüli kérdőjel a mi türelmi szintünk. :)
Tavaly is sütöttem egy jó nagy adagot, de már megsütni is alig volt időm. Írókázni csak néhányat sikerült, ami a fára került. Azt is lopva éjszaka, meg a délutáni alvás alatt. Tibike ekkor 1 éves és 7 hós volt, totyogott és minden lehúzott. Tehát nem lehetett addig semmi ilyensmit csinálni, míg ébren volt. S alvás közben is csak úgy, h száradni sem lehetett csak úgy otthagyni az asztalon a cuccot. Ti. rögtön lehúzta volna.
Az idén is eljött advent ideje és Tibikém 2 éves és hét hónapos :D
Összegyúrtam egyik nap, nekifogtunk megsütni másik nap. És képzeljétek: segítségem került sütéskor! Az úgy történt, h Tibike nyaktól boszkáig hótt egy lisztes lett. De úúúúgy élvezte, h nekem segít. Hatalmas lázban volt. "Anya! Én melyikkel csináljam?" A kezibe adtam pl. a csengőt, s bele is nyomta a kinyújtott tészta kellős közepébe. Nem tudtuk rávenni, h a szélében művészkedjen. Három forma kivágása után már kezdhettük is előlről a gyúrást-nyújtást! Abba is erősen belejött, olyan serényen szedte össze a (jó bőven maradt) tésztát, h ihajjcsuhajj. Megbántam, h nem filmeztük le.
Ja, a formákkal. Odaadtam, igen, a csengőt:
-Anya, most még melyikkel?
-Hát azzal a csengővel még csinálj párat.
-Nem, mást kélek!
odaadtam:
-Köszönöm! (újabban mindent megköszön.)
Szóóóval buli volt nálunk, méghozzá nagy, csak türelemmel bírja az ember az ilyen segítségeket. De hát olyan ééédes volt, apástól annyit szórakoztunk, h csak. Mi szórakoztunk? Hangosan hahotáztunk, h milyen extázisban van a gyerek... :))
Ja, az írókázás... háááát nem hiszem, h idő és energia kerül rá... ha arra is segítségem lesz... Bár hátha mégis. A sütéskor lisztes lesz és élvezte. Hátha akkor majd tetőtől talpig cukormázas lesz? Azt is élvezné, sztem :)))
Itt az egyedüli kérdőjel a mi türelmi szintünk. :)
2009. december 7., hétfő
Mikulásra csokiebéd?
Leszívtuk. De jövőre már expert mikulásozó szülők leszünk s hátha mégsem!
Tavalyelőtt már nem emlékszem, h mit hozott az első Mikulás?
Tavaly valami gyümölcsöt a kis cipőbe (23-as számúba). Buli volt, a gyerek egész áldott nap tette-vette cipőből ki, cipőbe be a dolokat. Szerintem ennyit értett belőle. Élvezte. És mi is, ahogy dolgozik a drága :))
Idén már kitettük az összes cipőt az ablakpárkányra, ahogy illik, és reggelre megjött a Mikulás. Elég rosszak lehettünk, mert virgácsot mindhármunknak hozott. Tibikének egy jó nagy csokimikulást, aztán apróságot: mogyorót, mandarint, Kindercsokit.
A jó nagy csokimikulással egész délelőtt eljátszodt. Mondta, h "jajj milyen szép csokimikulás". Egy órán keresztül vetkőztette, míg midnen papírt leszerelt róla :)) Olyan édes volt. Aztán kiült a konyhaasztalhoz, betettük a csoki-őméltóságát egy tányérra és csak nézte, figyelte, tanulmányozta és mondottmondottmondott:
-néé, van zsebe
-mi van a zsebében?
-kabátja van.
-hol a lába? anya! hol a lába? megmondani!
-nééé, van bajussza és szakálla is van!
-a hátán van a zsákja
-mi van a zsákjában? anya! mi van a zsákban? megmondani!
Ez így ment délig. Majd délben megebédelte felét! Egyetlen falat rendes ételt sem evett! :-o Vasárnap volt itthon voltunk mind a 3an és apástól próbáltuk rávenni,h egyék levest, máodikat, s csak utána szegény Mikukást, nem volt kivel tárgyalni! Csokiebéd után nagyot aludt s a kimaradt ebédet ébredés után se pótolta.
Mire azt hittük, h megúsztuk, nyugtatgattuk magunkat, h "áh, egy napról van szó"... Szóval megjött ma az oviban is a Mikulás! Ott is volt egy csokimikulás. Sokkal kisebb, elesettebb, de ugyanakkora becsben volt szegény tartva, mint az előző napi.
És a mai lucskoskáposzta ebéd is ngayjából elmaradt. Valamennyire sikerült meggyőzni a fiamat, h először az ebéd, de aztán 4 kanál lucskos után leállt és benyakalta a fekete mikulás barátját!
Remélem semmi egyéb mikulás nem leselkedik már és holnaptól újra rendes ebédet fogunk enni. :-(
Tavalyelőtt már nem emlékszem, h mit hozott az első Mikulás?
Tavaly valami gyümölcsöt a kis cipőbe (23-as számúba). Buli volt, a gyerek egész áldott nap tette-vette cipőből ki, cipőbe be a dolokat. Szerintem ennyit értett belőle. Élvezte. És mi is, ahogy dolgozik a drága :))
Idén már kitettük az összes cipőt az ablakpárkányra, ahogy illik, és reggelre megjött a Mikulás. Elég rosszak lehettünk, mert virgácsot mindhármunknak hozott. Tibikének egy jó nagy csokimikulást, aztán apróságot: mogyorót, mandarint, Kindercsokit.
A jó nagy csokimikulással egész délelőtt eljátszodt. Mondta, h "jajj milyen szép csokimikulás". Egy órán keresztül vetkőztette, míg midnen papírt leszerelt róla :)) Olyan édes volt. Aztán kiült a konyhaasztalhoz, betettük a csoki-őméltóságát egy tányérra és csak nézte, figyelte, tanulmányozta és mondottmondottmondott:
-néé, van zsebe
-mi van a zsebében?
-kabátja van.
-hol a lába? anya! hol a lába? megmondani!
-nééé, van bajussza és szakálla is van!
-a hátán van a zsákja
-mi van a zsákjában? anya! mi van a zsákban? megmondani!
Ez így ment délig. Majd délben megebédelte felét! Egyetlen falat rendes ételt sem evett! :-o Vasárnap volt itthon voltunk mind a 3an és apástól próbáltuk rávenni,h egyék levest, máodikat, s csak utána szegény Mikukást, nem volt kivel tárgyalni! Csokiebéd után nagyot aludt s a kimaradt ebédet ébredés után se pótolta.
Mire azt hittük, h megúsztuk, nyugtatgattuk magunkat, h "áh, egy napról van szó"... Szóval megjött ma az oviban is a Mikulás! Ott is volt egy csokimikulás. Sokkal kisebb, elesettebb, de ugyanakkora becsben volt szegény tartva, mint az előző napi.
És a mai lucskoskáposzta ebéd is ngayjából elmaradt. Valamennyire sikerült meggyőzni a fiamat, h először az ebéd, de aztán 4 kanál lucskos után leállt és benyakalta a fekete mikulás barátját!
Remélem semmi egyéb mikulás nem leselkedik már és holnaptól újra rendes ebédet fogunk enni. :-(
2009. december 5., szombat
Ki épít jobbat?
Ez még akkor történt, amikor Boróék itt voltak, csak kimaradt a beszámolóból.
Egy szép délután sétálgatunk (Boró, Laca, Tibike, én) az Andrei Muresanu negyedben és álmélkodunk, hogy milyen szép és milyen nagy házak vannak errefelé. Azt mondja Boró: Te, ha megnyerem a 7 millió eurós főnyereményt a nemtommelyik lottón, akkor építek egy jó nagy ikerhzat, s beleköltözünk mi is s ti is.
Tibike értetlenkedik, nem tudja mi az ikerház.
Boró: tudod, Tibike az egy nagy ház, aminek 2 része van. Azért akarok két részt, mert egyikben laknál Te apával és anyával, a másikban pedig Zalán, Laci baba és én.
Tibike: én is építek egy nagy házat, egy csomó lésze lesz!
B: Tibike! Én Kolozsvárra építem az enyémet, Te hová?
T: én az új szőnyegle!
Egy szép délután sétálgatunk (Boró, Laca, Tibike, én) az Andrei Muresanu negyedben és álmélkodunk, hogy milyen szép és milyen nagy házak vannak errefelé. Azt mondja Boró: Te, ha megnyerem a 7 millió eurós főnyereményt a nemtommelyik lottón, akkor építek egy jó nagy ikerhzat, s beleköltözünk mi is s ti is.
Tibike értetlenkedik, nem tudja mi az ikerház.
Boró: tudod, Tibike az egy nagy ház, aminek 2 része van. Azért akarok két részt, mert egyikben laknál Te apával és anyával, a másikban pedig Zalán, Laci baba és én.
Tibike: én is építek egy nagy házat, egy csomó lésze lesz!
B: Tibike! Én Kolozsvárra építem az enyémet, Te hová?
T: én az új szőnyegle!
2009. december 1., kedd
Vendégjárás
Ahogy az lenni szokott: nem jár errefelé senki hónapokig, aztán amikor jönnek, akkor midnenki egyszerre érkezik. Boró (a hugom) már régóta készült hozzánk, az új lakást még nem is látta. Én meg mindig lebeszéltem, h nincsen fűtésünk és egy 7 hónapos baba abszolút odafagyna. De aztán végre megjöttek a mesterek és megszerelték. És lett jó meleg.
Múlt szombaton megérkeztek Temesvárról Zalán, Boró és Laca baba. Zalán visszament vasárnap, ugyebár neki dolgozni kellett. De Boró és Laca itt maradtak egy hetet.
Nagyszerű volt, szerintem midnenkinek, csak Tibike hete szólt a féltékenységről. Olyanokat művelt, h nem hittem, h képes ilyensmire. Vagy 2-3 nap is, délután nem aludt - szerintem azért, h nehogy Lacát addigis jobban szeressük, mint őt. Aztán oviba sem akart menni - szerintem ugyanezért. Laca egyetlen játékát sem vehette el. De elvette, mert Laca immár nagyon ügyesen kúszik és azt szerez meg magának, amit akar.
-Lacika baba! Nem elvenni! Az az enyém! - egész héten ez ment... Próbálhattuk mi szép szóval, türelmesen, türelmetlenül, Lacának csak a saját zörgőivel szabadott játszani...
De édes volt Tibike, ahogy felfedezte, h Lacika nem tud beszélni, nem tud járni, kérdezgette, h miért nem tud? Gügyögésre kérdezte, h miélt csak így tud beszélni?
Laca rázza a zörgőjét. Tibike odamegy hozzá: Mivel játszol Laszika baba?... Mivel játszol?... Megmondani!!!
Hétfőn este elmentünk a klubba, Zörgő Éva előadására, nagyszerű volt! Laca kicsit sértődött volt, mert az odaúton elaludt, ott megébredt, és valszeg még alut voln, ha tovább hopocálja Boró a kendőben.
Szerdán bútort néztünk a Diegóban, csak sajnos későre értünk oda, ki is dobtak.
Csütörtökön megérkeztek Csannáék.
Pénteken nem tudom hol is voltam... Ja igen, autót vinni a biztosítóhoz.
Pénteken reggel Tibikém nem akar oviba menni, de aztán mégiscsak jön és ölöztetem. Épen valami botrány akkor is kitört, h Laca ne nyúljon az ő játékaihoz. Kabátfelvevés közben aztán kérdezem:
-Tibike, te szereted Laci babát?
-Igen, mondja felcsillanó szemecskékkel.
-Akkor miért nem adod oda a játékaidat?
Erre bőgve:
-Anyaaaaaaa, én nem tudom, h miért nem adom odaaaaa!
Szombat reggel elmentek Csannáék, megjött Zalán. Délután megérkeztek Szili és Iza. Finom ebéddel készültünk, amiből estebéd lett és tortával, ugyanis Szilinek csütörtökön szülinapja volt. :)
Vasárnap pedig Boróék is elmentek, de annak különösen örülök, hogy Boró azt mondta, h annyira jól érezte magát, h januárban is jön egy hétre :D Bár úgy lenne. :)
Még a képek előtt egy sztori (egyébként rengeteg sztori van, csak nem jutnak eszembe most, h le akarom írni). Valamelyik nap Tibike az autóit begyűjtötte egy nagy piros dobozba, nehogy Lacika el tudja venni valamelyiket is. Egyik gyermek bőgött, mert el akarta volna venni az autókat, másik bőgött, h ne vegye el...
A türelmem fogytán, s mondom Tibikének:
-Na, ha nem adod az autóidat oda, akkor vidd át a másik szobába és fújd fel őket!
Megbotránkozva rámnéz, tényleg komolyan gondolom-e:
-De anya! Ezek nem lufik!
Akkor most a képek:
Játéksarok a konyhában:
Fincsi bio-alma:
Nappal csak így megy az alvás:
Ez nem sör és perec, hanem murok és alma:
Múlt szombaton megérkeztek Temesvárról Zalán, Boró és Laca baba. Zalán visszament vasárnap, ugyebár neki dolgozni kellett. De Boró és Laca itt maradtak egy hetet.
Nagyszerű volt, szerintem midnenkinek, csak Tibike hete szólt a féltékenységről. Olyanokat művelt, h nem hittem, h képes ilyensmire. Vagy 2-3 nap is, délután nem aludt - szerintem azért, h nehogy Lacát addigis jobban szeressük, mint őt. Aztán oviba sem akart menni - szerintem ugyanezért. Laca egyetlen játékát sem vehette el. De elvette, mert Laca immár nagyon ügyesen kúszik és azt szerez meg magának, amit akar.
-Lacika baba! Nem elvenni! Az az enyém! - egész héten ez ment... Próbálhattuk mi szép szóval, türelmesen, türelmetlenül, Lacának csak a saját zörgőivel szabadott játszani...
De édes volt Tibike, ahogy felfedezte, h Lacika nem tud beszélni, nem tud járni, kérdezgette, h miért nem tud? Gügyögésre kérdezte, h miélt csak így tud beszélni?
Laca rázza a zörgőjét. Tibike odamegy hozzá: Mivel játszol Laszika baba?... Mivel játszol?... Megmondani!!!
Hétfőn este elmentünk a klubba, Zörgő Éva előadására, nagyszerű volt! Laca kicsit sértődött volt, mert az odaúton elaludt, ott megébredt, és valszeg még alut voln, ha tovább hopocálja Boró a kendőben.
Szerdán bútort néztünk a Diegóban, csak sajnos későre értünk oda, ki is dobtak.
Csütörtökön megérkeztek Csannáék.
Pénteken nem tudom hol is voltam... Ja igen, autót vinni a biztosítóhoz.
Pénteken reggel Tibikém nem akar oviba menni, de aztán mégiscsak jön és ölöztetem. Épen valami botrány akkor is kitört, h Laca ne nyúljon az ő játékaihoz. Kabátfelvevés közben aztán kérdezem:
-Tibike, te szereted Laci babát?
-Igen, mondja felcsillanó szemecskékkel.
-Akkor miért nem adod oda a játékaidat?
Erre bőgve:
-Anyaaaaaaa, én nem tudom, h miért nem adom odaaaaa!
Szombat reggel elmentek Csannáék, megjött Zalán. Délután megérkeztek Szili és Iza. Finom ebéddel készültünk, amiből estebéd lett és tortával, ugyanis Szilinek csütörtökön szülinapja volt. :)
Vasárnap pedig Boróék is elmentek, de annak különösen örülök, hogy Boró azt mondta, h annyira jól érezte magát, h januárban is jön egy hétre :D Bár úgy lenne. :)
Még a képek előtt egy sztori (egyébként rengeteg sztori van, csak nem jutnak eszembe most, h le akarom írni). Valamelyik nap Tibike az autóit begyűjtötte egy nagy piros dobozba, nehogy Lacika el tudja venni valamelyiket is. Egyik gyermek bőgött, mert el akarta volna venni az autókat, másik bőgött, h ne vegye el...
A türelmem fogytán, s mondom Tibikének:
-Na, ha nem adod az autóidat oda, akkor vidd át a másik szobába és fújd fel őket!
Megbotránkozva rámnéz, tényleg komolyan gondolom-e:
-De anya! Ezek nem lufik!
Akkor most a képek:
Játéksarok a konyhában:
Fincsi bio-alma:
Nappal csak így megy az alvás:
Ez nem sör és perec, hanem murok és alma:
2009. november 18., szerda
Kélek cukolkát
Ma gyűlés volt a suliban, 3tól. Megkértem Tibit, h ugorjon be, mégsem hiányozhatok minden egyes gyűlésről. És Tibi, rendes férj és csodálatos Apa, természetesen beugrott :)) (Kössz, Tibi)
A végére beértek a gyerekkel a suliba, ahol én átvettem a kölköt s Tibi visszament a céghez.
Még maradtunk kicsikét, beszélgettünk a kollégákkal, a hangulat nem volt a legfényesebb, ugyanis azt döntöttük el, h aki nem eszik az ne is dolgozzék. Csak persze ez még nem biztos...
Nos, már majdnem hazaindultunk, amikor Tibike elkezdte, hogy "kélek cukolkát". Nem tudom hányszor mondta el hazafelé. Mit mondta? Hisztizte, üvöltötte, toporzékolta.
Első módszer:
megállok, leguggolok a gyerek elé:
-Az igazgatónéni adott csokit, ettél csokit, igaz?
-Igen.
-Az igazgatónéni mandarint is adott, ettél mandarint, igaz?
-Igen.
-Vizet is ittál, igaz?
-Akkor nem vagy éhes, igaz?
-Igen.
-Szomjas se vagy, igaz?
-Akkor menjünk haza, otthon majd eszünk valamit ha éhesek leszünk. És nincsen hiszti! Jó?
-Igen.
Felállok, elindulunk, és: kélek cukolkát, kélek cukolkát, kélek cukolkát, kélek cukolkát, kélek cukolkát,...
Második módszer:
tíz percen keresztül megyünk kézenfogva s én hallgatom, h ő cukolkát kél. De nem hallom.
Harmadik módszer:
-Kérjél nekem is!
-Kélek cukolkát.
-Kérjál nekem is!
-Mit mondtál, Anya?
-Azt, hogy én is kérek cukorkát és kérjél nekem is.
-Kélek cukolkát, kélek cukolkát, kélek cukolkát, kélek cukolkát, kélek cukolkát,...
Negyedik módszer:
-Tibike , nincsen cukorkám, ha volna adnék.
-Kélek cukolkát, kélek cukolkát, kélek cukolkát, kélek cukolkát, kélek cukolkát,...
Megint alkalmazom a második módszert: hallgatom perceken keresztül a histit szótlanul.
Ötödik módszer:
Kiveszem a zsebemből a semmit:
-Tessék Tibikém, itt a cukorka!
-Nem ilyent!!!! -Kélek cukolkát, kélek cukolkát, kélek cukolkát, kélek cukolkát, kélek cukolkát,...
Közben felhív a hugom, kézenfogva húzom magam után a hisztiző gyereket, közben beszélek Boróval, ez lehetne mondjuk a 6. módszer, de ne vegyük annak.
Hazérünk, közben az eső is eleredt, az utolsó 100 méteren az ölömben a cukorkát követelő gyerekkel szaladtam miatta.
Itthon a gyerek tovább üvölt, h a hűtőből vegyük ki a cukolkát!!!
Hát, nincsen cukorkánk. Tényleg nincsen, ilynesmit nem tartok itthon. Végül eszembe jut, hogy van valami mazsola a kamarában. Rég nem ettünk mazsolát.
És akkor az utolsó módszer:
-Tibike: kérsz mazsolacukorkát?
-IGEEEEEEN! Kélek mazsolacukolkát. - ki is öltöttünk egy keveset egy tálkába és vidáman falatozza.
-Kélek olyan felél cukolkát is!
Kis fejtörét okozott, míg rájöttem, h a kölesgolyóról van szó. Töltöttünk abból is egy másik tányérba. Kölescukorkát, - így mondom én neki. Kövescukolkát, - egy mondja neki Tibike.
És végre csend lett és megelégedettség. Most, kedeseim, per pillanat a gyerek olvas! És közben falatozik. Hol egy "kövescukolkát" kap be, hol pedig egy "mazsolacukolkát"!
A cukorkáról: tőlem soha nem kapott cukorkát. Egyszer egyet egy akármilyen nénikétől az atcán, akit nem tudtam meggyőzni, h az én fiamnak ne adjon, mert hát olyan aranyos-szép gyermek, h ő muszáj neki adjon egy hitván mentolos-amúgy pedig fapados cukorkát. Nem értem az ilyen néniket: nem is nekem adta a cuccot, hanem direkt a Tibike kezébe. No, hagytam, h megegye. Nemrég tudtam meg, h egyet evett nyáron is, amíg a nagyszülőknél volt. Valaki hozta, neki adta, ilyen pálcikás cukorka volt. Most a hétvégén megint bejött egy ilyen pálcikás valami. ANyós elvitte a Billába és aztán, hogy ő kérte, vagy nem azt nem tudom. Én nem szóltam, mert gondoltam, h egy cukorka nem a világ... de úgy látszik, h neki nagyon bejött. :(
2009. november 11., szerda
Rémsztori a javából
Nem tudom milyen címet adhatnék, ezzel nem vagyok 100% megelégedve. Ami biztos: ennyire nem ijedtem meg... soha?... mindenesetre rééééég az ideje...
Alaphelyzet: gyerek alszik a szobában. Én leülök a laptophoz, a konyhában, háttal az ajtónak. Az egész ház sötét, már elég sötét, mert 5:45 körül van és kint már nagyjából besötétedett. Egyedül csak a konyhában ég a villany.
Ekkor...
Valamit hallok... valaki elhúzott egy zipzárt? Nem, nem zipzár, valami zacskó zörög? Neem, nem zacskó. Vajon a gyerek felkelt és matat? Furcsa. Furcsa, mert nem szokott. Amikor ébred akkor felül és szólít: "ANYA!". Régebben sírt, ha nem látott, de ez rég volt. Nahát, gondolom, biztosan mégiscsak ő matat. Elindulok a konyhából, és a félhomályos előszobabában egy tag áll!!! Fekete nadrág, fekete bőrkabát. Nálamnál alacsonyabb minimum egy fél fejjel, lehet, h egy egésszel?
A szívem is majdnem megáll, elkezdtem neki üvölteni: Cum ati intrat??? (Hogy jött be???) Azt mondja, h most lépett be, kopogott. Nu ati batut! N-am auzit, mergeti repede afara! (Nem kopogott, nem hallottam, menjen gyorsan ki!) - eszeveszettül üvöltöttem, úgy emlékszem. És reszkettem és vissza kellett fogjam magam, h ne szökjek neki. Közben láttam a szemem sarkából, h a bejárati ajtóhoz közel felakasztott táskám lóg. Mármint kicsit inog. És a lappancsa csára áll. Számomra is hihetetlen, h mi mindent gondoltam egy századmásodperc alatt és nem vesztettem el a fejemet. Persze a rémültség az eléggé tiszta ügy volt, de hát nem is akartam titkolni.
Ő közben hótt nyugodt hangon, h most lépett be, áh, lehet, h egy kicsit halkan kopogott, de most-most lépett be, egy céget reklámoz.
Mire elmondta, a fejembe ezek futottak végig:
1. Az a táska az este volt velem, az Uchan-os bevásárláson. Este benne volt: pénztálca, 2 telefon, talon, kocsikulcs és Tibike keksze. A pénzt és a 2 telót áttettem ma reggel a sulibajáró táskába, a talont és a kocsikulcsot a hűtő tetejére... tehát CSAK a zörgős csomagolású keksz van abban. (Amit valószínűleg meghallottam. Na de zipzár?)
2. Csapja mesélte, h a nagytatája minden párbajt megnyert, a legfőbb taktikája az volt, h nem a kardot nézte, hanem az ellenfele szemét, és attól a pillanattól kezdve nem vettem le a szemem a tag szeméről.
Kiraktam az ajtó elé, kiléptem én is, és mondom neki: na MOST mondja meg, h milyen céget reklámoz. Amenajári interioare. (Belső berendezés.) Kérdem, h vízszereléssel foglalkoznak-e? Aszongya igen, az is megoldható. Mondom, h adjon egy telefonszámot, emailcímet és egy nevet. Várjon meg ITT, nehogy bejöjjön. Én bejöttem, ajtót bezártam, hoztam lapot és írószert. Egy fél percig keresgélt a telefonjába, míg onnan lediktált egy telefonszámot s egy nevet, h ez a "patron", hívjam fel. Persze csak útólag tűnt fel, ott az idegesség közepette nem, h aki reklámoz valamit a mai világban, az tele van névjegykártyával, mindenféle reklámanyaggal, nem zsebredugott kézzel jön, sehol egy táska, egy szatyor v valami nála...
Miután leírtam a tel-számot, megkérdeztem az ő nevét, mondott egy nevet. Azt s leírtam és kijelentettem hangosan és határozottan: "Si acum vreau sa vad cum inchideti poarta de dinafara!" (És most látni akarom, amint becsukja a kaput kívülről.) - De, hogy még mással is foglalkozik a cége... Mondom: nem érdekel, Va rog sa inchideti poarta de dinafara! Apropo: cum ati intrat pe poarta? (Kérem, csukja be a kaput kívülről! - Apropo, hogy jött be a kapun?) Nyitva volt. Igen, sajnos sokszor van nyitva a kapu. :( Itt az udvaron sokminden van: ovi és egy cég és egy másik család és mi. Miénk legelől az első ajtó és a mi ablakaink néznek az utcára.
No, lényeg, h a tag kiment, én utánamentem a kapuig és jól bezártam, majd vissza és ajtót bezár. Gyerek üldögél bent a matracon, mert ezalatt megébredt. Szopja az ujját.
Aztán kérdezgettem, h látta-e a bácsit, aki itt volt nálunk? Az mondja, h nem. És, hogy hallotta-e, h én beszélgettem azzal a bácsival? Milyen bácsival? Na, végül kihúzok egy nem-et. Pedig hangosan kiabáltam, azt hallotta? Nem. De Anya! Miért kiabáltál? - Mert a bácsi nem hallott jól, baj volt a fülivel. No, ennél többet nem tudtam meg Tibikétől. Mert ő, ha már hamarabb üldögélt volna, akkor ő éppen látta volna a bejárati ajtót... No mindegy... Amúgy szerintem a kiabálásomra és az ijedtségemre ébredt fel.
No, lényeg, h a tag nem vitt el semmit, legalábbis egyelőre úgy néz ki. És, h nem bántott engem, s a gyermeket sem.
És nem utolsó sorban. éljen Kolozsvár! Éljen Románia!
2009. november 10., kedd
A sorrend
Ejsze egy éves sem volt a drágánk, amikor mindig kizárólag csak növekvő sorrendbe rendezte autóit. Így ma nem lepődtem meg, amikor az ovónéni újságolta, h ma Tibike kirakott egy csomó-csomó autót, tökéletes növekvő sorrendbe.
Amin tényleg meglepődtem: déli lefekvéskor 2 mesét szoktunk mondani. Ma előre kijelentette, hogy Anyja! Először a Hófelélkét mondjuk el, azután a Mejemedet, az utolsó pedig az Ipicili.
(Magyarázat: Hófehérke, A török és a Mehemed, Iciri-piciri)
Hófehérke után még mindig emlékezett: Most a Mejemedes mese következik.
És annak a végén: Az utolsó az Ipicili.
Laca és a legkisebb kecskedida
Boróval beszéltem telefonon. Lelkendezve mesélte, h Laca mostmár nemcsak kúszik, hanem néha négykézlábra áll és rugózik, mintha nagy ugrásra készülne. Ott osztjuk, h ebből biza mászás lesz.
Tibike, aki természetesen minden telefonbeszélgetésem alatt csupafül, egyszercsak beszól: Laszika mászik ki a kicsi lyukból!!! Az óra lyukából!!! Mint a kicsi kecskedida!
Hiába na, ez a kecskedidás mese nagyon megfogta :D
2009. október 29., csütörtök
Képek
Hugi és Laca:
A két unokatestvér:
Keresztszülők, szülők és a kis ünnepelt:
Tibike Csannának derékig ér?
2009. október 27., kedd
Mondókázás, éneklés
Háááát...
Láttam már Tibikénél sokkal kisebb gyereket, aki 10-20 mondókát simán tud szószerint, stb...
Nálunk pedig a mondókázás-éneklés így néz ki:
Pl: mi így mondjuk:
Mátyás király levelet ír, írja, írja
Átolvassa, itt egy hiba,
Átolvassa, ott egy hiba,
Összegyűri
és kidobja.
Tibike változata:
Mátyás kilály ílja a levelet.
Íljailjailja...
Itt van egy hiba.
Itt is van egy hiba.
Összegyűli és kidobja.
Ének.
A mi változatunk:
Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára,
Kanizsai, kanizsai állmásra,
Elől ül a masinista,
Ki a gőzöst, ki a gőzöst igazítja.
Tibike változata:
A gőzmozdony megy Kanizsála. Kanizsála.
A masinista igazítja a gőzöst.
Vagy:
Mi így mondjuk:
Gyí te paci, paripa,
Nem messze van Kanizsa,
Odaérünk délre,
Libapecsenyére.
Tibike meg így:
Gyííí-gyííí palipa,
Megesszük a pecsenyét.
Azt hiszem az ő irodalmi elemzésére is az lesz írva, mint az anyjáéra: "Mai amanuntit!" (Részletesebben)
2009. október 26., hétfő
A néhai pohár
Előfordulhat, hogy még ezer apró bejegyzés lesz a keresztelőről.
Most jut eszembe, h kifelejtettem egy édes jelenetet:
Tibikém addig variált a vizespoharával, amíg leesett és eltörött (ahhoz képest későn törött el...)
Hangos csörömpöléssel leesik a pohár, összetörik. Mindenki odanéz, nagy csend és mindenki várja, h most akkor mi lesz?
Tibike néz rám, bűnbánó arccal, amolyan "legszívesebben sírnék" képpel. Aztán pár pillanat hatásszünet után odabújik hozzám: Anya! Megvigasztallak!
Mi tagadás, lenyűgözött, nem tudtam leszidni eme gesztus után... (olvadozó szmájli)
A kecskedidák
A kecskegidás mesét eddig mindig Csanna mondta Tibikének, vasárnap délben is.
Aztán vasárnap este a vacsoránál kérdi Tibike tőlem:
-Te el tudod moondani a kecskedidás mesét?
-Megpróbálom. Amikor lefekszünk, akkor majd elmondom.
-Én el tudom mondani! :D
-Na halljam!
-Volt egy naaagy falkas. Megette az össsszes kecskedidát! ÉS FINOM VOLT! :D
Aztán vasárnap este a vacsoránál kérdi Tibike tőlem:
-Te el tudod moondani a kecskedidás mesét?
-Megpróbálom. Amikor lefekszünk, akkor majd elmondom.
-Én el tudom mondani! :D
-Na halljam!
-Volt egy naaagy falkas. Megette az össsszes kecskedidát! ÉS FINOM VOLT! :D
A keresztény unokatestvér
(Azt a vitát, h keresztény vagy keresztyén meghagyom másoknak, én a saját fülem után megmaradok a kereszténynél.)
A hétvégét Medgyesen töltöttük, Laci baba keresztelője volt a szombat fénypontja.
Pénteken odautaztunk. Üres kézzel. Amikor Tibikét kereszteltük, akkor bezzeg Boró sütött egy csomó sütit, de most azt mondta, h én ne süssek, ő intézkedik. Boró és Laca az előző 2 hetet Medgyesen töltötték és előkészítettek majdnem mindent. Hála istennek nekem is jutott feladat, szombat délelőtt hidegtálakat kellett készítenem. Örültem, h mindenki meg volt elégedve az eredménnyel.
A vendégsereg nem volt túlzottan nagy, de éppen így lett meghitt, családias az ünnep. Ott volt az ünnepelt család: Laca és a szülei, mind a két pár nagyszüleje Lacának, aztán a keresztszülei Csabi és Évi. És ezen kívül mint "fogadott" nagynéni és nagybácsi Szili és Iza, majd igazi nagynéniként én és a 2 Tibim velem.
3ra mentünk az unitárius templomba, Cseh Dénes tiszteletes tartotta a ceremóniát. Onnan Traube étterem. A nagyobbik teremben "botez" volt, a kisebbikben pedig "keresztelő" - ezek voltunk mi.
Finom kaják voltak és ha becsuktuk az ajtót, akkor még beszélgetni is tudtunk, mert akkor nem hallatszott vészesen a botezből a manele.
Laca babát sokat kellett putyurkálni, Neki sajnos nem jött be túlzottan a vendéglőzés. Tibike meg futkosott, autózott, nagyjából el volt egyedül. Egyszer aztán, amikor talán megelégelte, h vele senki nem törődik, akkor odament Csannához:
-Mamama! Beesett az autóm oda. - És mutatott a fűtőtest felé.
Csanna ment is és csak kereste-kereste, de hiába. Amikor szegény már négykézláb volt, majdnem bemászva a kalorifer alá... (elképzelendő, amint Csanna szegény kosztümösen, fehér ingben, fekete szoknyában, magas sarkú cipőben, stb... négykézlábazik a vendéglőben)... kifakad:
-Tibike, hát hová esett be az autód? Nem találom.
-Sejova, itt a kezemben! - és diadalmasan magasra emeli autóját!
Aztán az ünnepi menü elfogyasztása után hazavonultunk, ott még beszélgettünk egy darabig...
Reggel örültünk, hogy egy órával hosszabb ez a hétvége a többieknél. Laza kis délelőtt volt, a nagyszobában folyt az élet, gyerekek a földön, felnőttek is ott a környéken...
Szép órákat töltöttünk együtt, (kivéve egy gikszert, de hadd ne rontsuk most el ezt a beszámolót is) ebédeltünk, utána meg mindenki elment haza.
Érdekesség:
Feleken kifogtuk a dogót - annak ellenére, h azért indultunk a szokásosnál korábban, h elkerüljük a vasárnap esti dugót Kolozsvár előtt. De legalább csak félakkora volt, mint ha később jöttünk volna. (Hiába vagánykodnak, h idén átadják az autópálya egy részét meg a kerülőutat, hiszen már most rég késő...)
Két sáv, Murphy értelmében a másik sor természetesen gyorsabban halad... araszolgatunk. Egyszercsak ránkdudál a másik sorból egy Ford. Háááát: Pukiék!!!
Pukiról tudni kell, h annyira elfoglalt ember, h sosem lehet vele találkozni. Két hete, amikor Pesten voltunk, akkor hiába hívtuk fel tel-on, nem tudtunk egyeztetni, h találkozhassunk. Nos feladat valószínűségből (a kedvencemből):
Puki és Timi Sepsiszentgyörgyről utaznak Budapestre. A két Tibi és Réka Medgyesről Kolozsvárra. Mi a valószínűsége annak, hogy a Kolozsvár előtti dugóban találkoznak?
(a közös útszakas kb. 60 km - egybként Pukiék 700 km-es úton vannak, mi meg egy 120-ason)
Remélem hamarosan fényképet is tudok mutatni a 7végéről. :)
A hétvégét Medgyesen töltöttük, Laci baba keresztelője volt a szombat fénypontja.
Pénteken odautaztunk. Üres kézzel. Amikor Tibikét kereszteltük, akkor bezzeg Boró sütött egy csomó sütit, de most azt mondta, h én ne süssek, ő intézkedik. Boró és Laca az előző 2 hetet Medgyesen töltötték és előkészítettek majdnem mindent. Hála istennek nekem is jutott feladat, szombat délelőtt hidegtálakat kellett készítenem. Örültem, h mindenki meg volt elégedve az eredménnyel.
A vendégsereg nem volt túlzottan nagy, de éppen így lett meghitt, családias az ünnep. Ott volt az ünnepelt család: Laca és a szülei, mind a két pár nagyszüleje Lacának, aztán a keresztszülei Csabi és Évi. És ezen kívül mint "fogadott" nagynéni és nagybácsi Szili és Iza, majd igazi nagynéniként én és a 2 Tibim velem.
3ra mentünk az unitárius templomba, Cseh Dénes tiszteletes tartotta a ceremóniát. Onnan Traube étterem. A nagyobbik teremben "botez" volt, a kisebbikben pedig "keresztelő" - ezek voltunk mi.
Finom kaják voltak és ha becsuktuk az ajtót, akkor még beszélgetni is tudtunk, mert akkor nem hallatszott vészesen a botezből a manele.
Laca babát sokat kellett putyurkálni, Neki sajnos nem jött be túlzottan a vendéglőzés. Tibike meg futkosott, autózott, nagyjából el volt egyedül. Egyszer aztán, amikor talán megelégelte, h vele senki nem törődik, akkor odament Csannához:
-Mamama! Beesett az autóm oda. - És mutatott a fűtőtest felé.
Csanna ment is és csak kereste-kereste, de hiába. Amikor szegény már négykézláb volt, majdnem bemászva a kalorifer alá... (elképzelendő, amint Csanna szegény kosztümösen, fehér ingben, fekete szoknyában, magas sarkú cipőben, stb... négykézlábazik a vendéglőben)... kifakad:
-Tibike, hát hová esett be az autód? Nem találom.
-Sejova, itt a kezemben! - és diadalmasan magasra emeli autóját!
Aztán az ünnepi menü elfogyasztása után hazavonultunk, ott még beszélgettünk egy darabig...
Reggel örültünk, hogy egy órával hosszabb ez a hétvége a többieknél. Laza kis délelőtt volt, a nagyszobában folyt az élet, gyerekek a földön, felnőttek is ott a környéken...
Szép órákat töltöttünk együtt, (kivéve egy gikszert, de hadd ne rontsuk most el ezt a beszámolót is) ebédeltünk, utána meg mindenki elment haza.
Érdekesség:
Feleken kifogtuk a dogót - annak ellenére, h azért indultunk a szokásosnál korábban, h elkerüljük a vasárnap esti dugót Kolozsvár előtt. De legalább csak félakkora volt, mint ha később jöttünk volna. (Hiába vagánykodnak, h idén átadják az autópálya egy részét meg a kerülőutat, hiszen már most rég késő...)
Két sáv, Murphy értelmében a másik sor természetesen gyorsabban halad... araszolgatunk. Egyszercsak ránkdudál a másik sorból egy Ford. Háááát: Pukiék!!!
Pukiról tudni kell, h annyira elfoglalt ember, h sosem lehet vele találkozni. Két hete, amikor Pesten voltunk, akkor hiába hívtuk fel tel-on, nem tudtunk egyeztetni, h találkozhassunk. Nos feladat valószínűségből (a kedvencemből):
Puki és Timi Sepsiszentgyörgyről utaznak Budapestre. A két Tibi és Réka Medgyesről Kolozsvárra. Mi a valószínűsége annak, hogy a Kolozsvár előtti dugóban találkoznak?
(a közös útszakas kb. 60 km - egybként Pukiék 700 km-es úton vannak, mi meg egy 120-ason)
Remélem hamarosan fényképet is tudok mutatni a 7végéről. :)
2009. október 22., csütörtök
A zsiráf
-Anya: hogy csinál a zsiráf?
-Juuujj, azt nem tudom.
-De tudod!
-Hát vajon hogy csinál?
-Megmondani.
-Lehet azt mondja, hogy "halihóóó".
-Nem, nem ezt mondja.
-Akkor talán azt mondja, hogy "jabadabadúú".
-Nem, nem ezt mondja?
-Hát serinted mit mond?
-Így csinál: múúú. :)))
-És vajon hol lakik a zsiráf?
-A martonosi kertben lakik.
-Én sosem láttam Martonosban zsiráfot.
-De láttál: Feri bátyának van zsiráfja.
Közben nagyonagyon vihog, erre persze én is.
-Csak vicceltem, anyja.
Bónusz-sztori, nem zsiráfról:
-Megyünk nemsokára Palkóékhoz, Tibikém.
-Vigyük a koplocomat is.
-Jó. És adjuk oda Palkónak?
-Anyja te vicceltél!
-Juuujj, azt nem tudom.
-De tudod!
-Hát vajon hogy csinál?
-Megmondani.
-Lehet azt mondja, hogy "halihóóó".
-Nem, nem ezt mondja.
-Akkor talán azt mondja, hogy "jabadabadúú".
-Nem, nem ezt mondja?
-Hát serinted mit mond?
-Így csinál: múúú. :)))
-És vajon hol lakik a zsiráf?
-A martonosi kertben lakik.
-Én sosem láttam Martonosban zsiráfot.
-De láttál: Feri bátyának van zsiráfja.
Közben nagyonagyon vihog, erre persze én is.
-Csak vicceltem, anyja.
Bónusz-sztori, nem zsiráfról:
-Megyünk nemsokára Palkóékhoz, Tibikém.
-Vigyük a koplocomat is.
-Jó. És adjuk oda Palkónak?
-Anyja te vicceltél!
2009. október 21., szerda
Jaurtivás
(Most ne menjünk bele, hogy jaurt vagy joghurt. Maradok a jaurtnál :) )
Nagy bajussza lett Tibikének a nem ivójaurt ivásától.
-Anya, valami zsebkendővel törüld meg a... a... a...
-Mit szivem?
-Amivel iszom.
Nagy bajussza lett Tibikének a nem ivójaurt ivásától.
-Anya, valami zsebkendővel törüld meg a... a... a...
-Mit szivem?
-Amivel iszom.
Az ovi hozadékai
-Ezzel a bottal megütöm a rossz cigányt!
-Zoárdot bedobom a pisibe és otthagyom egyedül, h sírjon.
-Puskát csinálok, Anya!
-Mi az a puska, Tibikém?
-Úgy csinál, h puff-puff-puff.(meg is mutatja, h kell vele lőni)
-Mit csinálsz vele?
-Lövök, lelövöm a fiúcskákat!
1. rögeszmém, h a gyerek előtt ne osszuk a cigány, román, és egyáltalán semmilyen "fajta" emberek szidását. Egyébként nem szoktuk a háta mögött sem. Egyszer amikor valahol sorban álltam, egy rém-koszos roma gyerekkel vigyorogtak egymásnak, már majdnem ölelkeztek is. Legszívesebben a gyermekemet eltiltottam volna előle, de aztán sorrakerültünk és leléptünk. Szóval nem akarom én arra nevelni, h ez vagy az rossz ember.
2. ?????
3. A puska szót a mi házunkban soha nem hallotta, nem látta. TVnk nincsen, hogy véletlenül ott. Csak érteném, h miért olyan szórakoztató dolog másnak rosszat csinálni? Egy olyan gyermeknek, aki ilyent otthon (nagyszülőknél sem, máshol sem) nem lát. Vagy pont ezért?
Értem én, h nem lehet búrában nevelni a gyermeket... de hát... és ez még csak a kezdet :(
-Zoárdot bedobom a pisibe és otthagyom egyedül, h sírjon.
-Puskát csinálok, Anya!
-Mi az a puska, Tibikém?
-Úgy csinál, h puff-puff-puff.(meg is mutatja, h kell vele lőni)
-Mit csinálsz vele?
-Lövök, lelövöm a fiúcskákat!
1. rögeszmém, h a gyerek előtt ne osszuk a cigány, román, és egyáltalán semmilyen "fajta" emberek szidását. Egyébként nem szoktuk a háta mögött sem. Egyszer amikor valahol sorban álltam, egy rém-koszos roma gyerekkel vigyorogtak egymásnak, már majdnem ölelkeztek is. Legszívesebben a gyermekemet eltiltottam volna előle, de aztán sorrakerültünk és leléptünk. Szóval nem akarom én arra nevelni, h ez vagy az rossz ember.
2. ?????
3. A puska szót a mi házunkban soha nem hallotta, nem látta. TVnk nincsen, hogy véletlenül ott. Csak érteném, h miért olyan szórakoztató dolog másnak rosszat csinálni? Egy olyan gyermeknek, aki ilyent otthon (nagyszülőknél sem, máshol sem) nem lát. Vagy pont ezért?
Értem én, h nem lehet búrában nevelni a gyermeket... de hát... és ez még csak a kezdet :(
2009. október 19., hétfő
A szokás az szokás
Oviból hazafele jövet:
-Tibikém, bevesszük még azt a kanyart és akkor meglátjuk a házunkat.
-IGEEEEEEEEENNN!!! Így szoktuk csinálni!
-Tibikém, bevesszük még azt a kanyart és akkor meglátjuk a házunkat.
-IGEEEEEEEEENNN!!! Így szoktuk csinálni!
2009. október 18., vasárnap
Két és fél éves Tibike
Pont ma.
Hát leírhatnám most ide, h mi mindent tud két és fél évesen, hiszen ő messzemenően a világ legszebb, legügyesebb, legokosabb, stbstb, leglegleg...ebb gyermeke.
Szóval nagyszerűen beszél, számol kettőig: egy, kettő, csomó. Nem ír, nem rajzol, nem gyúrmázik. Egyszer elpanaszkodta: Anyja, én nem tudok labdát csinálni.
Ismer majdnem minden autómárkát és rém unalmasak vele a séták, mert kivétel nélkül minden autóról el kell mondani, h milyen autó, márka, szín, egyéb jellemzők...
Egyedül tud levest enni, amikor én nem vagyok jelen. Ha igen, akkor "anyja segítsen" és úgy eszik, mint egy bébi: tátogtat és kedvesen elfogadja.
Nyugodt lelkiismerettel pelenkát használ wc vagy bili helyett. Éppen a héten kérdeztem, h "mikor fogsz wc-be kakálni, Tibikém?" Azt válaszolta, h "amikor nagyra növök, most még kicsi vagyok". Szóval tiszta beszéd.
Érzékeny lelkű fickó, kicsit megszidjuk valamiért, rögtön krokodilkönnyekkel bömböl. (Nem sír! Nem! Bömböl!)
És én: én azt hittem, h két és fél éves korára már lesz igazi tesója, ehhez képest sehol semmi. Azt hittem, h ilyenkor még nem lesz ovis, de már egy jó hónapja az. Szóval így.
Apropo: még mindig hófehérkét mondjuk folyamatosan, délben és este. (Ahányszor aludni kell.) Isten bocsássa meg, iszonyúan unom már, de ezt kell mondani és kész.
Valamelyikszer elkezdem: volt egy király és egy királyné... Gyerek beleszól: "kilálynéni szedte metfolmint, született kicsibabája." Utólag kiderült, h az Apa Hófehérke-változata úgy szól, hogy:
Volt egy király s egy királynő. Sokáig nem született gyerekük, de a királyné addig szedte a metformint, amíg végre született egy gyönyörű szép kicsi babájuk!
Hát leírhatnám most ide, h mi mindent tud két és fél évesen, hiszen ő messzemenően a világ legszebb, legügyesebb, legokosabb, stbstb, leglegleg...ebb gyermeke.
Szóval nagyszerűen beszél, számol kettőig: egy, kettő, csomó. Nem ír, nem rajzol, nem gyúrmázik. Egyszer elpanaszkodta: Anyja, én nem tudok labdát csinálni.
Ismer majdnem minden autómárkát és rém unalmasak vele a séták, mert kivétel nélkül minden autóról el kell mondani, h milyen autó, márka, szín, egyéb jellemzők...
Egyedül tud levest enni, amikor én nem vagyok jelen. Ha igen, akkor "anyja segítsen" és úgy eszik, mint egy bébi: tátogtat és kedvesen elfogadja.
Nyugodt lelkiismerettel pelenkát használ wc vagy bili helyett. Éppen a héten kérdeztem, h "mikor fogsz wc-be kakálni, Tibikém?" Azt válaszolta, h "amikor nagyra növök, most még kicsi vagyok". Szóval tiszta beszéd.
Érzékeny lelkű fickó, kicsit megszidjuk valamiért, rögtön krokodilkönnyekkel bömböl. (Nem sír! Nem! Bömböl!)
És én: én azt hittem, h két és fél éves korára már lesz igazi tesója, ehhez képest sehol semmi. Azt hittem, h ilyenkor még nem lesz ovis, de már egy jó hónapja az. Szóval így.
Apropo: még mindig hófehérkét mondjuk folyamatosan, délben és este. (Ahányszor aludni kell.) Isten bocsássa meg, iszonyúan unom már, de ezt kell mondani és kész.
Valamelyikszer elkezdem: volt egy király és egy királyné... Gyerek beleszól: "kilálynéni szedte metfolmint, született kicsibabája." Utólag kiderült, h az Apa Hófehérke-változata úgy szól, hogy:
Volt egy király s egy királynő. Sokáig nem született gyerekük, de a királyné addig szedte a metformint, amíg végre született egy gyönyörű szép kicsi babájuk!
2009. október 15., csütörtök
Helyzetjelentés
Azt jelentem, kéremszépen, hogy végre van netünk az új lakásunkban.
Még azt is, h lejárt a PCOS találkozó. Úgy izgultam, mint a nyárfalevél, de túléltem. Nem voltak 200an, csak 180 körül. Volt előtte mikrofonpróba, majd minden lement, szépen sorban.
A honlapunkra fel vannak téve az anyagok. Majd egyéb is lesz.
A film szuper! Kötelezővé kéne tenni a megnézését, (ehhez képest még hozzá sem lehet jutni, sajnos.)
A nőgyógyász előadása elmaradt.
Dr. Breyer Helga pedig... Lélekzetelállító. Igazán mondom, h haladó pco-soknak is volt benne újdonság és tanulnivaló.
A végén meg a metmozi... Hát annak olyan hangulata, hatása van, hogy leírni nem lehet, esetleg nézzétek meg, le lehet tölteni, de a hatása élőben ezerszer olyan, mint egyedül nézve, otthon.
Én részemről beinkasszáltam egy csomó dícséretet, kár, h nem nézek ki minden hétköznap úgy, mint ott. Volt ugyanis új szemüvegem, új inge, új nadrág, új cipő, és még ezek mellé új frizura és manikűr :D - szóval kitettem magamért.
De a dícséretet azok érdemlik tkp, akik valamit tettek is: Mona, aki kb egy tonnával könnyebb, mint egy évvel ezelőtt, Mamint, akinek az arca csodaszép, Hunci, aki szintén fogyott egy tonnát és még sorolhatnám.
Amit hiányoltam: a sok ismerős közül kevesen voltak ott :(
No de az sem elhanyagolható dolog, h Szökiékkel tölthettünk 3 egész napot - majdnem :D
Andinak egyszerűen megköszönhetetlen a sok finom kaja, a kiszolgálás, minden :D
És még a Szőcs meg a Csomós családokkal is találkozhattunk.
Ja és nem utols sorban, természetesen, köszönet a Fuksz családnak, akik otthon sem voltak, de megengedték, h használjuk a "lkosztályukat" :)
Hát sokminden történt, amióta nincsen netünk, de ez a leglényegesebb :)))
Még azt is, h lejárt a PCOS találkozó. Úgy izgultam, mint a nyárfalevél, de túléltem. Nem voltak 200an, csak 180 körül. Volt előtte mikrofonpróba, majd minden lement, szépen sorban.
A honlapunkra fel vannak téve az anyagok. Majd egyéb is lesz.
A film szuper! Kötelezővé kéne tenni a megnézését, (ehhez képest még hozzá sem lehet jutni, sajnos.)
A nőgyógyász előadása elmaradt.
Dr. Breyer Helga pedig... Lélekzetelállító. Igazán mondom, h haladó pco-soknak is volt benne újdonság és tanulnivaló.
A végén meg a metmozi... Hát annak olyan hangulata, hatása van, hogy leírni nem lehet, esetleg nézzétek meg, le lehet tölteni, de a hatása élőben ezerszer olyan, mint egyedül nézve, otthon.
Én részemről beinkasszáltam egy csomó dícséretet, kár, h nem nézek ki minden hétköznap úgy, mint ott. Volt ugyanis új szemüvegem, új inge, új nadrág, új cipő, és még ezek mellé új frizura és manikűr :D - szóval kitettem magamért.
De a dícséretet azok érdemlik tkp, akik valamit tettek is: Mona, aki kb egy tonnával könnyebb, mint egy évvel ezelőtt, Mamint, akinek az arca csodaszép, Hunci, aki szintén fogyott egy tonnát és még sorolhatnám.
Amit hiányoltam: a sok ismerős közül kevesen voltak ott :(
No de az sem elhanyagolható dolog, h Szökiékkel tölthettünk 3 egész napot - majdnem :D
Andinak egyszerűen megköszönhetetlen a sok finom kaja, a kiszolgálás, minden :D
És még a Szőcs meg a Csomós családokkal is találkozhattunk.
Ja és nem utols sorban, természetesen, köszönet a Fuksz családnak, akik otthon sem voltak, de megengedték, h használjuk a "lkosztályukat" :)
Hát sokminden történt, amióta nincsen netünk, de ez a leglényegesebb :)))
Geográfia és lázmérő
avagy gyerekszáj történetek. - Mondtam már, h útálom az avagy-os címeket?
1.
Bejárt Csapja és egyik kollégája. Aztán elsiettek, mert dolguk volt. Csapja szürke öltönyben volt, a kollégája pedig feketében.
Elmenésük után:
-Anyja: fekete bácsit hogy hívják?
-Gyuri bácsi.
-Mit csinál?
-Tanárbácsi. Földrajzot tanít a gyerekeknek.
......
-Anyja: a gyerekek miért rajzoltak a földre?
2.
Mostanában villával eszi az almát. Igen, nem írtam el: kis műanyagvillával szúrja a meghántott, felkockázott almadarabkákat.
Egyszercsak bevágja a villát a hóna alá:
-Ez lázmérő.
Aztán kiveszi és kezdi nézni, pontosan azok a mozdulatok, amikor én forgatom a higanyos mérőt, h meglássam mennyit is mutat.
-Megnézem itt mit íl!
-Nos, mit mond a lázmérő, Tibike, lázas vagy-e?
Erre elkomolyodik, még a kis szemét is összeráncolja:
-Anyja! A lázmérő nem beszél!
1.
Bejárt Csapja és egyik kollégája. Aztán elsiettek, mert dolguk volt. Csapja szürke öltönyben volt, a kollégája pedig feketében.
Elmenésük után:
-Anyja: fekete bácsit hogy hívják?
-Gyuri bácsi.
-Mit csinál?
-Tanárbácsi. Földrajzot tanít a gyerekeknek.
......
-Anyja: a gyerekek miért rajzoltak a földre?
2.
Mostanában villával eszi az almát. Igen, nem írtam el: kis műanyagvillával szúrja a meghántott, felkockázott almadarabkákat.
Egyszercsak bevágja a villát a hóna alá:
-Ez lázmérő.
Aztán kiveszi és kezdi nézni, pontosan azok a mozdulatok, amikor én forgatom a higanyos mérőt, h meglássam mennyit is mutat.
-Megnézem itt mit íl!
-Nos, mit mond a lázmérő, Tibike, lázas vagy-e?
Erre elkomolyodik, még a kis szemét is összeráncolja:
-Anyja! A lázmérő nem beszél!
2009. október 4., vasárnap
Szabad hétvégém
Úgy alakult, hogy a két Tibim elment nagyszülőzni Szentgyörgyre s én egyedül maradtam itthon.
Remélem jól érzik magukat. Vagyis nem remélem, inkább tutti-biztos vagyok benne.
Én a szombati napot majdnem egészében shoppingolással töltöttem, voltam szemorvosnál, rendeltem végre új szemüveget. Aztán vettem egy gyönyörű szép pár cipőt is. Ilyen szép cipőm rég nem volt. Hála Istennek, kényelmes is. (Tegnap tudtam meg, h létezik egy olyan cigány átok, hogy "sose legyen kényelmes cipőd". - Biza kemény átok, ha belegondolunk.)
Ez a sűrgős megújulás azért van, most elárulom a titkomat: jövőhét péntekén én leszek a bemondó a III. PCOS közönségtalálkozón.
Most pedig nekifogok takarítani, mert a fiúk hamarosan indulnak hazafelé... (Úgy várom már Őket...)
Remélem jól érzik magukat. Vagyis nem remélem, inkább tutti-biztos vagyok benne.
Én a szombati napot majdnem egészében shoppingolással töltöttem, voltam szemorvosnál, rendeltem végre új szemüveget. Aztán vettem egy gyönyörű szép pár cipőt is. Ilyen szép cipőm rég nem volt. Hála Istennek, kényelmes is. (Tegnap tudtam meg, h létezik egy olyan cigány átok, hogy "sose legyen kényelmes cipőd". - Biza kemény átok, ha belegondolunk.)
Ez a sűrgős megújulás azért van, most elárulom a titkomat: jövőhét péntekén én leszek a bemondó a III. PCOS közönségtalálkozón.
Most pedig nekifogok takarítani, mert a fiúk hamarosan indulnak hazafelé... (Úgy várom már Őket...)
2009. szeptember 27., vasárnap
Kriszti, az új barát
Lejárt az első hét az oviban, s már-már azt hittem, h én nem találkozok soha Krisztivel. De sok sztorit hallottam már Róla.
Tibi majdnem minden nap meséli: ma is ott volt az a sírós kisfiú, úgy fogta az anyja ruháját, úgy kapaszkodott belé, nehogy az el tudjon menni. Egyébként valami nagyon fiatal csaj, szerintem egyetemista lehet - így Tibi.
Mire én 12 után bevágtatok az ovi udvarára, addigra Kriszti már nincsen ott, az anyukája hamarabb járt, mint én és már elvitte.
De az ovónő meséli: olyan édes volt Tibike, Kriszti sírt, küldtem, h vigasztalja meg, és Tibike ment és megölelte a sírós kisfiút, szükség esetén még puszit is ad neki.
És pénteken délben... végre elkapom őket. Ott áll az udvar közepén az anyuka, rímánkodik Krisztinek, h menjen már, hazafelé, mire Kriszti: még csúzdázok egy kicsit Tibikével.
S a poénok poénja! Ki az anyuka?
A suliban egyszer elég nagy menet támadt. Kiderült, h egy XII-es diáklány babát vár, júniusban kell szüljön, lehet, h még sulizárás előtt. Más suli azt hiszem kipenderítette volna, mert a suli "presztízsének" mégiscsak megárt, ha terhes vagy frissen-szült nők érkeznek érettségizni. És nagyon örültem, amikor eldőlt, h Dettike kijárhatja a XII. osztályt. Utolsó 7en szült, szombaton, a ballagásra kiengedte a doki a kórházból!
Aztán láss csodát: rá 2 hétre Dettike sikeresen, méghozzá közepesnél jobb eredményekkel leérettségizett, emlékszem matekből 8-as fölött írt (M1-esből)!
És hát nem kicsi a világ??? Ő Krisztinek az anyukája! :D:D:D
Tibi majdnem minden nap meséli: ma is ott volt az a sírós kisfiú, úgy fogta az anyja ruháját, úgy kapaszkodott belé, nehogy az el tudjon menni. Egyébként valami nagyon fiatal csaj, szerintem egyetemista lehet - így Tibi.
Mire én 12 után bevágtatok az ovi udvarára, addigra Kriszti már nincsen ott, az anyukája hamarabb járt, mint én és már elvitte.
De az ovónő meséli: olyan édes volt Tibike, Kriszti sírt, küldtem, h vigasztalja meg, és Tibike ment és megölelte a sírós kisfiút, szükség esetén még puszit is ad neki.
És pénteken délben... végre elkapom őket. Ott áll az udvar közepén az anyuka, rímánkodik Krisztinek, h menjen már, hazafelé, mire Kriszti: még csúzdázok egy kicsit Tibikével.
S a poénok poénja! Ki az anyuka?
A suliban egyszer elég nagy menet támadt. Kiderült, h egy XII-es diáklány babát vár, júniusban kell szüljön, lehet, h még sulizárás előtt. Más suli azt hiszem kipenderítette volna, mert a suli "presztízsének" mégiscsak megárt, ha terhes vagy frissen-szült nők érkeznek érettségizni. És nagyon örültem, amikor eldőlt, h Dettike kijárhatja a XII. osztályt. Utolsó 7en szült, szombaton, a ballagásra kiengedte a doki a kórházból!
Aztán láss csodát: rá 2 hétre Dettike sikeresen, méghozzá közepesnél jobb eredményekkel leérettségizett, emlékszem matekből 8-as fölött írt (M1-esből)!
És hát nem kicsi a világ??? Ő Krisztinek az anyukája! :D:D:D
2009. szeptember 23., szerda
Ovikezdés
Az új lakásunkban még mindig nincsen Internet, a suliban pedig egy percnyi időm sincsen semmire.
Elmesélem kb hogy néz ki egy napom:
8ra elfutok a suliba és 12ig lenyomok 4 órát.
12kor hanyat-homlok rohanok az oviba, a gyereket fél1ig ki kell venni. Hálistennek 5 perc csak a sulitól, de ugye pontban 12kor csengetnek ki, naplót levinni, kondikát aláírni, stbstb... Szóval 1:15-re, 1:20-ra érek oda.
Gyerekkel hazasétálni (20 perc, egyedül kb 10 lenne).
Otthon ebédeltetés.
Altatás.
Alvás alatt MINDENT megcsinálni, házimunka, készülés a holnapi órákra, stb.
Ébredés után uzsonnázás.
Játszóterezés.
Haza.
Vacsora.
Fürösztés.
Esti mese.
Altatás.
És ekkor már érzem, h ha nem fekszem le rögtön, akkor holnap nem lesz aki 8ra beérjen a suliba. (Az elmúlt másfél évben sztem fél9-9 előtt nem keltem.)
Nos, hétfő volt az első ovis nap. Eleinte, a "szoktatás" fázisban csak 2 órát van ott a drága. Reggel én úgy megyek el, h még mindketten alusznak, de legalábbis ágyban vannak. Aztán csak hírből tudm, h mi folyik: ébredés, "Anya hol van?"
"Suliban."
Aztán pelenkázás, öltöztetés, reggelizés és elbattyogás az oviig. :)
Mit nem adnék, ha egyszer megleshetném őket :)
A két Tibi taszítja az oviig a nagy biciklit. Tibi elvihetné ülésben is a gyereket, csak szerintem unja utána egész nap az üres üléssel bicajozni.
NagyTibi a bicikli egyik oldalán, fogja a kormányt. KicsiTibi a bicikli másik oldalán, fogja a palacktartót és így taszítják ketten az oviig. Ja: hallom, h minden reggel le kell beszélni róla, h az ő biciklijét nem viszik.
Az oviban ahogy beszabadul, rögtön bemegy játszani és még az sem biztos, h van ideje puszit adni Apának a rengeteg dolog közepette. Első nap kapott puszit, azóta már azt sem nagyon.
Szóval semmi sírás, semmi pánik.
12 után, amikor én érkezek, akkor már az egész csoport kint van az udvaron, az ovónéni ül egy padocskán a szélén, Tibike a környékén áll, ül, mindegy, de ő mindig az ovónéni 2-3 méteres körzetében van, nem játszik senkivel. A többiek, nagyobbak (ő a legfiatalabb a csoportban) rohangásznak, hintáznak, csúszdáznak, stb.
Akkor kis hiszti, h nem jön haza "még egy kicsit játszok, Anyja", "vigyük haza ezt a autót", meg ilyenek. Szóval nem igaz, h nem sír a gyerek az oviban! Akkor sír, amikor én megjelenek és haza akarom vinni!
Első nap azt mesélte, hogy "ettünk diót".
Másnap azt, h a "nagyfiúcskák kiabáltak a udvalon". Mit kiabáltak? És megmutatja üvöltve: "Ne menj oda a csúszdála!!!" - hozzá kacag. Kinek kiabálták? "A kislányoknak."
Még volt egy sztorija: "Lugtam a nagy pizsos labdát!" Kinek rúgtad? "A ovónéninek. A óvonéni dobta nekem a nagy pizsos labdát."
Harmadnap megint, h ettek diót. Ezzel várt az udvaron. Már kíváncsi voltam, hogy miféle diót, s akkor látom, h egy hatalmas diófa áll az udvar közepén, csak eddig én nem vettem észre :)))
Aztan megtudtam, hogy aki diót talál a földön, az viszi és az ovónéni kővel megtöri nekik. Persze mindenkinek jut dió :)
Nos, eddig olyan simán ment minden, h minden várakozásomat fölülmúlta. Aztán várom, h lesz-e olyan, hogy rájön a gyerek, h hoppá! ez mindennapos? És ellenkezik...
Egyébként azzal fenyegetett, h ő sírni fog, ha ott merjük hagyni az oviban. És minden este elmondja, hogy "Anyja, többet ne menj a iskolába."
Mondtam már, h írtó büszke vagyok a fiamra? :D:D:D
Elmesélem kb hogy néz ki egy napom:
8ra elfutok a suliba és 12ig lenyomok 4 órát.
12kor hanyat-homlok rohanok az oviba, a gyereket fél1ig ki kell venni. Hálistennek 5 perc csak a sulitól, de ugye pontban 12kor csengetnek ki, naplót levinni, kondikát aláírni, stbstb... Szóval 1:15-re, 1:20-ra érek oda.
Gyerekkel hazasétálni (20 perc, egyedül kb 10 lenne).
Otthon ebédeltetés.
Altatás.
Alvás alatt MINDENT megcsinálni, házimunka, készülés a holnapi órákra, stb.
Ébredés után uzsonnázás.
Játszóterezés.
Haza.
Vacsora.
Fürösztés.
Esti mese.
Altatás.
És ekkor már érzem, h ha nem fekszem le rögtön, akkor holnap nem lesz aki 8ra beérjen a suliba. (Az elmúlt másfél évben sztem fél9-9 előtt nem keltem.)
Nos, hétfő volt az első ovis nap. Eleinte, a "szoktatás" fázisban csak 2 órát van ott a drága. Reggel én úgy megyek el, h még mindketten alusznak, de legalábbis ágyban vannak. Aztán csak hírből tudm, h mi folyik: ébredés, "Anya hol van?"
"Suliban."
Aztán pelenkázás, öltöztetés, reggelizés és elbattyogás az oviig. :)
Mit nem adnék, ha egyszer megleshetném őket :)
A két Tibi taszítja az oviig a nagy biciklit. Tibi elvihetné ülésben is a gyereket, csak szerintem unja utána egész nap az üres üléssel bicajozni.
NagyTibi a bicikli egyik oldalán, fogja a kormányt. KicsiTibi a bicikli másik oldalán, fogja a palacktartót és így taszítják ketten az oviig. Ja: hallom, h minden reggel le kell beszélni róla, h az ő biciklijét nem viszik.
Az oviban ahogy beszabadul, rögtön bemegy játszani és még az sem biztos, h van ideje puszit adni Apának a rengeteg dolog közepette. Első nap kapott puszit, azóta már azt sem nagyon.
Szóval semmi sírás, semmi pánik.
12 után, amikor én érkezek, akkor már az egész csoport kint van az udvaron, az ovónéni ül egy padocskán a szélén, Tibike a környékén áll, ül, mindegy, de ő mindig az ovónéni 2-3 méteres körzetében van, nem játszik senkivel. A többiek, nagyobbak (ő a legfiatalabb a csoportban) rohangásznak, hintáznak, csúszdáznak, stb.
Akkor kis hiszti, h nem jön haza "még egy kicsit játszok, Anyja", "vigyük haza ezt a autót", meg ilyenek. Szóval nem igaz, h nem sír a gyerek az oviban! Akkor sír, amikor én megjelenek és haza akarom vinni!
Első nap azt mesélte, hogy "ettünk diót".
Másnap azt, h a "nagyfiúcskák kiabáltak a udvalon". Mit kiabáltak? És megmutatja üvöltve: "Ne menj oda a csúszdála!!!" - hozzá kacag. Kinek kiabálták? "A kislányoknak."
Még volt egy sztorija: "Lugtam a nagy pizsos labdát!" Kinek rúgtad? "A ovónéninek. A óvonéni dobta nekem a nagy pizsos labdát."
Harmadnap megint, h ettek diót. Ezzel várt az udvaron. Már kíváncsi voltam, hogy miféle diót, s akkor látom, h egy hatalmas diófa áll az udvar közepén, csak eddig én nem vettem észre :)))
Aztan megtudtam, hogy aki diót talál a földön, az viszi és az ovónéni kővel megtöri nekik. Persze mindenkinek jut dió :)
Nos, eddig olyan simán ment minden, h minden várakozásomat fölülmúlta. Aztán várom, h lesz-e olyan, hogy rájön a gyerek, h hoppá! ez mindennapos? És ellenkezik...
Egyébként azzal fenyegetett, h ő sírni fog, ha ott merjük hagyni az oviban. És minden este elmondja, hogy "Anyja, többet ne menj a iskolába."
Mondtam már, h írtó büszke vagyok a fiamra? :D:D:D
2009. szeptember 16., szerda
Zsarolás felsőfokon
Megkértem édesanyámat, Csannát, hogy amíg nem leszek meg a suliban az órarenddel, addig jöjjön fel és maradjon itt velünk. És Csannára lehet számítani, jött is!
Én sokat vagyok a suliban, aztán amikor már "csak" tanítani kell, akkor megoldjuk a dolgot, Tibike hétfőtől ovis lesz. Kéretik drukkolni ehhez! :)
Csanna délután meséli nekem a délelőtti eseményeket. Minden nap van valami nagy sztori, de ha blogírással töltöm, akkor órarend sem lesz s haza sem érek. :(
Egyik délelőtt:
-Mamama! Tululudi van a hűtőben! (Tényleg volt, de jól eldugva, h ne lehessen észrevenni.
Hűtőt kinyitják:
-Tibike, itt nincsen, én nem látom...
Mosolyogva, hízelegve:
-Mamama! Szeletlek!
Én sokat vagyok a suliban, aztán amikor már "csak" tanítani kell, akkor megoldjuk a dolgot, Tibike hétfőtől ovis lesz. Kéretik drukkolni ehhez! :)
Csanna délután meséli nekem a délelőtti eseményeket. Minden nap van valami nagy sztori, de ha blogírással töltöm, akkor órarend sem lesz s haza sem érek. :(
Egyik délelőtt:
-Mamama! Tululudi van a hűtőben! (Tényleg volt, de jól eldugva, h ne lehessen észrevenni.
Hűtőt kinyitják:
-Tibike, itt nincsen, én nem látom...
Mosolyogva, hízelegve:
-Mamama! Szeletlek!
2009. szeptember 7., hétfő
Culpa comuna?
Aki ismeri a Pavlov utcát, Kolozsváron, annak nem kell magyarázni: járda, mellette egy sor parkoló, fizetős, persze, aztán az úttest két sávja, egyiken jönnek, másikon mennek az autók.
Nos, jöttem a Mozart cukrászda felől és elég elején megálltam (ahol még házak vannak, még nem a sétatér és a tó). A parkolóban, rendesen. Ezzel semmi gond nincsen, máskor is álltam fizetős parkolóban nem egyszer.
Hanem aztán dolgom végeztével, mennénk haza Tibikével.
Gyereket ölbeveszem.
Szétnézek, főleg balra, hogy nem-e jön valami.
Látom, h nem jön semmi, így aztán megkerülöm az autót, kinyitom a hátsóülést (sofőr mögötti, ugyebár), beteszem a gyereket az autóba, aztán kezdem kötözni: egyik kezecske, másik kezecske...
PUFF!
Miafene? :-o
Nézek hátra, hát megütötték az ajtót mögöttem!
Nem is hittem, h nincsen semmi bajom, amíg fel nem egyenesedtem, s rá nem jöttem, h biza, egy hajam szála sem görbült, hozzám nem ért semmi, "csak" az ajtóhoz.
Az Opel Corsat, amelyik megütött egy majdnem 60 éves nőci vezette, akinek 2 éve van hajtásija. És ez a nőci engem meg akart gyűzni, aztán meg is győzött, h én vagyok a hibás az egészben. Ő kikerült volna, ha nem jött volna szembe az a fehér duba.
Szerintem meg el is fért volna, csak biztosan megijedt a dubától, meg tőlem és annyira el akart férni, hogy rámhúzott. De persze én háttal voltam, derékig benne az autóban, csak a fenekem kilógatva az úttest felé...
Nem értem most sem, hogy lehetett volna úgy bekötni azt a gyermeket, h ne lógjon ki az ajtó az útra, mert annyira szűkre szabták azt a parkolósávot...
No, lényeg a lényeg, Tibi is meggyőzött, h ne törődjek azzal, h ki a hibás, menjünk a biztosítóhoz.
Ja: neki a jobb oldali első sárhányó, rajta a jelzőlámpa, első ajtó, tükör... mind mind megkárosodott.
A Solenzánknak pedig meggyűrődött az ajtója. Becsukható, bezárható, "csak" éppen dísztelenül néz ki.
A biztosító írtó egy praktikus dolog: egyetlen egy tag dolgozik ott, annak is 10 és 2 között van a "prigramja". Egy esettel eltölt vagy negyed órát... szegényt sajnáltam. Mi 3 órát álltunk sorba, mire elvette a papírjainkat. Kijött, h fotózza le az autókat. Az Opelt lefotózta, aztán mikor az enyémre került volna a sor, akkor kimúlt a fényképezőgépje. Akkor visszamentünk a szobácskába, kitöltötte a papíruszokat. Feltűnt neki, hogy valami nem tiszta és szerinte nem én vagyok a hibás, hanem ez egy "culpa comuna" nevű dolog. Holnap v holnapután felhívnak és megmondják, hogy ki a hibás és melyik biztosító mit fizet. A nő iszonyúan fel volt háborodva, hogy neki mi a hibája ebben? Én nem vagyok felháborodva, de nem érzem magam túlzottan "bűnösnek"...
Szóval várom, h felhívnak-e a napokban? Ha nem, akkor azt jelenti, h én voltam a hibás... Meglátjuk, na, erőst kíváncsi vagyok.
A nőcike erősen kérlelt adott pillanatban, hogy írjam oda, hogy "am parcat pe carosabil", de én mondtam neki, hogy nem és nem én egy kijelölt, filzetős parkolóban dekkoltam, tejesen OK-san...
Na, kíváncsi vagyok, h mit döntenek, de a legnagyobb lényeg az, hogy senkinek a haja szála sem görbült meg.
Dédnagymamámat csak Apukám meséléséből ismerem, Neki volt állítólag az a mondása, hogy "anyagi kár nem kár"...
Nos, jöttem a Mozart cukrászda felől és elég elején megálltam (ahol még házak vannak, még nem a sétatér és a tó). A parkolóban, rendesen. Ezzel semmi gond nincsen, máskor is álltam fizetős parkolóban nem egyszer.
Hanem aztán dolgom végeztével, mennénk haza Tibikével.
Gyereket ölbeveszem.
Szétnézek, főleg balra, hogy nem-e jön valami.
Látom, h nem jön semmi, így aztán megkerülöm az autót, kinyitom a hátsóülést (sofőr mögötti, ugyebár), beteszem a gyereket az autóba, aztán kezdem kötözni: egyik kezecske, másik kezecske...
PUFF!
Miafene? :-o
Nézek hátra, hát megütötték az ajtót mögöttem!
Nem is hittem, h nincsen semmi bajom, amíg fel nem egyenesedtem, s rá nem jöttem, h biza, egy hajam szála sem görbült, hozzám nem ért semmi, "csak" az ajtóhoz.
Az Opel Corsat, amelyik megütött egy majdnem 60 éves nőci vezette, akinek 2 éve van hajtásija. És ez a nőci engem meg akart gyűzni, aztán meg is győzött, h én vagyok a hibás az egészben. Ő kikerült volna, ha nem jött volna szembe az a fehér duba.
Szerintem meg el is fért volna, csak biztosan megijedt a dubától, meg tőlem és annyira el akart férni, hogy rámhúzott. De persze én háttal voltam, derékig benne az autóban, csak a fenekem kilógatva az úttest felé...
Nem értem most sem, hogy lehetett volna úgy bekötni azt a gyermeket, h ne lógjon ki az ajtó az útra, mert annyira szűkre szabták azt a parkolósávot...
No, lényeg a lényeg, Tibi is meggyőzött, h ne törődjek azzal, h ki a hibás, menjünk a biztosítóhoz.
Ja: neki a jobb oldali első sárhányó, rajta a jelzőlámpa, első ajtó, tükör... mind mind megkárosodott.
A Solenzánknak pedig meggyűrődött az ajtója. Becsukható, bezárható, "csak" éppen dísztelenül néz ki.
A biztosító írtó egy praktikus dolog: egyetlen egy tag dolgozik ott, annak is 10 és 2 között van a "prigramja". Egy esettel eltölt vagy negyed órát... szegényt sajnáltam. Mi 3 órát álltunk sorba, mire elvette a papírjainkat. Kijött, h fotózza le az autókat. Az Opelt lefotózta, aztán mikor az enyémre került volna a sor, akkor kimúlt a fényképezőgépje. Akkor visszamentünk a szobácskába, kitöltötte a papíruszokat. Feltűnt neki, hogy valami nem tiszta és szerinte nem én vagyok a hibás, hanem ez egy "culpa comuna" nevű dolog. Holnap v holnapután felhívnak és megmondják, hogy ki a hibás és melyik biztosító mit fizet. A nő iszonyúan fel volt háborodva, hogy neki mi a hibája ebben? Én nem vagyok felháborodva, de nem érzem magam túlzottan "bűnösnek"...
Szóval várom, h felhívnak-e a napokban? Ha nem, akkor azt jelenti, h én voltam a hibás... Meglátjuk, na, erőst kíváncsi vagyok.
A nőcike erősen kérlelt adott pillanatban, hogy írjam oda, hogy "am parcat pe carosabil", de én mondtam neki, hogy nem és nem én egy kijelölt, filzetős parkolóban dekkoltam, tejesen OK-san...
Na, kíváncsi vagyok, h mit döntenek, de a legnagyobb lényeg az, hogy senkinek a haja szála sem görbült meg.
Dédnagymamámat csak Apukám meséléséből ismerem, Neki volt állítólag az a mondása, hogy "anyagi kár nem kár"...
2009. szeptember 3., csütörtök
A babákat szeretjük
Ma a Szélyes családnál töltöttük a délutánt. Három lány van ott, a legkisebbik, Villő fél éves.
Nos, a lényeg:
-Tibike, mit szólsz, vigyük haza Villőt?
-Igen.
-Jó, és mit csinálunk vele ha hazavisszük?
-Szelessük!
(Közben a középső nővére kétségbeesetten szaladt az édesanyjához, hogy "Anya! Tibikéék haza akarják vinni Villőt.")
Nos, a lényeg:
-Tibike, mit szólsz, vigyük haza Villőt?
-Igen.
-Jó, és mit csinálunk vele ha hazavisszük?
-Szelessük!
(Közben a középső nővére kétségbeesetten szaladt az édesanyjához, hogy "Anya! Tibikéék haza akarják vinni Villőt.")
Viccelődünk - viccelődünk
Jászótérről jövet meglátunk egy hatalmas autót, ami mossa az utat. Tibikének természetesen hatalmasra kerekedik a szeme és csodálkozva-lelkesen kérdi:
-Mi az, Anyja?
-Szemetesautó, szivem (Na jó, tudom, h nem az, de nem tudom mi a neve s hirtelen ezt böktem ki.)
-Micsinál?
-Mossa az utat.
-Mélt?
-Hogy ne legyen mocskos.
-Mivel mossa?
-Vízzel.
Közben elhalad mellettünk az autó, s minthogy a járda legszéléről bámultuk, hát lespriccolta a lábunkat. De Tibike ettől csak még boldogabb lett:
-A szemetesautó lepiccolta a lábamat, ezt a kettőt. - ez mutatja mindkét lábát :)
Nos, a fenti sztori akkora élmény volt, h megbeszéltük: Apjának is el fogjuk mesélni!
Délután valamikor beszélek Tibivel telefonon, hát jön a gyerek és mutogatja a fülit:
-Idetenni a telefont!
Odatartom és:
-A szemetesautó lepiccolta a lábunkat! Ezt a kettőt!
Napközben Borókának és Csapjának is elújságolta az esetet, utolsó volt Nagymama, (Mamama - ahogy Ő nevezi) aki tudomást szerezhetett róla.
Neki is elhősködte, h:
-A szemetesautó lepiccolta a lábunkat! Ezt a kettőt! (Mert ez nagy hőstett ám!)
Aztán beszélek tovább Csannával, már búcsuzkodunk, amikor Tibike elkezd kiabálni, hogy:
-Még akalok beszélni Mamamával!
-Hallod Csanna? Tibike még valamit akar mondani. - ezzel oda is tartom a fülecskéjéhez a telefonot és:
-Pülámülábábibó!!! - kiáltja bele jó hangosan.
-Mit mondtál nekem, Tibike? - kérdi Nagymama.
-Vicceltem, - biggyeszti oda huncutkodva.
-Mi az, Anyja?
-Szemetesautó, szivem (Na jó, tudom, h nem az, de nem tudom mi a neve s hirtelen ezt böktem ki.)
-Micsinál?
-Mossa az utat.
-Mélt?
-Hogy ne legyen mocskos.
-Mivel mossa?
-Vízzel.
Közben elhalad mellettünk az autó, s minthogy a járda legszéléről bámultuk, hát lespriccolta a lábunkat. De Tibike ettől csak még boldogabb lett:
-A szemetesautó lepiccolta a lábamat, ezt a kettőt. - ez mutatja mindkét lábát :)
Nos, a fenti sztori akkora élmény volt, h megbeszéltük: Apjának is el fogjuk mesélni!
Délután valamikor beszélek Tibivel telefonon, hát jön a gyerek és mutogatja a fülit:
-Idetenni a telefont!
Odatartom és:
-A szemetesautó lepiccolta a lábunkat! Ezt a kettőt!
Napközben Borókának és Csapjának is elújságolta az esetet, utolsó volt Nagymama, (Mamama - ahogy Ő nevezi) aki tudomást szerezhetett róla.
Neki is elhősködte, h:
-A szemetesautó lepiccolta a lábunkat! Ezt a kettőt! (Mert ez nagy hőstett ám!)
Aztán beszélek tovább Csannával, már búcsuzkodunk, amikor Tibike elkezd kiabálni, hogy:
-Még akalok beszélni Mamamával!
-Hallod Csanna? Tibike még valamit akar mondani. - ezzel oda is tartom a fülecskéjéhez a telefonot és:
-Pülámülábábibó!!! - kiáltja bele jó hangosan.
-Mit mondtál nekem, Tibike? - kérdi Nagymama.
-Vicceltem, - biggyeszti oda huncutkodva.
2009. augusztus 31., hétfő
Költözünk!
Már nagyonrég vártuk ezt a pillanatot.
Eleinte el akartuk adni a garzont és venni valami nagyobbacskát, de hát ez a válság :( (mondjon le!)... nem jöttek össze a tervek.
Aztán találtunk egy lepukkant lakást, amit kiadnak. Felújíttatuk. Nagy munka volt, a nyárból 4 hetünk ment rá, és még mindig vannak megoldásra váró apróságok. De lényeg, h lassacskán költözünk. Már elvittünk pár autó cuccot. Csak Tibike van felháborodva, h miért visszük el itthonról a dolgainkat. A hintalóért külön nagy botrány tört ki. Aztán a babakocsiért is. Ne vigyük el. Pedig tavaly októberben ült benne utoljára, de hozzánőtt a szivecskéjéhez, amint ott álldogállt az erkélyen. Elejtettem, h oda fogjuk adni Laci babának ezt a babakocsit, mire újabb botrány tört ki, h NEEEM ADJUK ODA!!!
No, majd meglátjuk.
A költözéssel nem sietünk túlzottan, hiszen csak akkor telepedünk át egészen, ha meghozzák a konyhabútort. Az pedig talán ennek a hétnek a folyamán lesz...
Eleinte el akartuk adni a garzont és venni valami nagyobbacskát, de hát ez a válság :( (mondjon le!)... nem jöttek össze a tervek.
Aztán találtunk egy lepukkant lakást, amit kiadnak. Felújíttatuk. Nagy munka volt, a nyárból 4 hetünk ment rá, és még mindig vannak megoldásra váró apróságok. De lényeg, h lassacskán költözünk. Már elvittünk pár autó cuccot. Csak Tibike van felháborodva, h miért visszük el itthonról a dolgainkat. A hintalóért külön nagy botrány tört ki. Aztán a babakocsiért is. Ne vigyük el. Pedig tavaly októberben ült benne utoljára, de hozzánőtt a szivecskéjéhez, amint ott álldogállt az erkélyen. Elejtettem, h oda fogjuk adni Laci babának ezt a babakocsit, mire újabb botrány tört ki, h NEEEM ADJUK ODA!!!
No, majd meglátjuk.
A költözéssel nem sietünk túlzottan, hiszen csak akkor telepedünk át egészen, ha meghozzák a konyhabútort. Az pedig talán ennek a hétnek a folyamán lesz...
2009. augusztus 30., vasárnap
Köveket nem dobálunk
Egy ideje azért nem írok, mert sorrendben akarok pótolni. Hát nem tudom, h ebben a nagy lakásfelújítós-takarítós-költözős-sulikezdős-ovikezdős káoszban mikor lesz időm pótolni, úh fogom magam és egy mai történetet mesélek el.
Tibike nekilátott köveket dobálni. Kisebbeket, nagyobbakat, ami a keze ügyébe került csak megfogta és vigyorogva arrébdobta, én meg könyörögtem neki, h legyen szíves ne dobáljon, de persze dehogyis hallgat rám. (Régebben jó fiú volt bezzeg... csak azt remélem, h a dackorszak nem a kamaszkor végéig tart.)
Nos, a nagy kődobálás-vigyorgás közben bokán talált enegem egy apróbbacska kaviccsal. Nekem persze már nyakig elegem volt a dobálásból, elhatároztam, h "megtanítom én a fiamnak" a leckét. Tettem magam, h sírok, mert nagyon fáj a lábam. Erre kéremszépen Tibikém rettenetesen megijedt, elkezdett olyan lelkiből bömbölni, ahogy ő is csak igen ritkán szokott, és hüppögve mondta: Anyja, megvigasztallak! Olyan szívszaggató volt a jelenet, h már kezdtem megbánni... De azért hagytam, h megvigasztaljon, kértem puszit a lábamra, ahol a kő megütött (meglegyintett). Végül megvigasztaltam a fiacskámat, aki nehezen tért magához ez a sokk után...
Tibike nekilátott köveket dobálni. Kisebbeket, nagyobbakat, ami a keze ügyébe került csak megfogta és vigyorogva arrébdobta, én meg könyörögtem neki, h legyen szíves ne dobáljon, de persze dehogyis hallgat rám. (Régebben jó fiú volt bezzeg... csak azt remélem, h a dackorszak nem a kamaszkor végéig tart.)
Nos, a nagy kődobálás-vigyorgás közben bokán talált enegem egy apróbbacska kaviccsal. Nekem persze már nyakig elegem volt a dobálásból, elhatároztam, h "megtanítom én a fiamnak" a leckét. Tettem magam, h sírok, mert nagyon fáj a lábam. Erre kéremszépen Tibikém rettenetesen megijedt, elkezdett olyan lelkiből bömbölni, ahogy ő is csak igen ritkán szokott, és hüppögve mondta: Anyja, megvigasztallak! Olyan szívszaggató volt a jelenet, h már kezdtem megbánni... De azért hagytam, h megvigasztaljon, kértem puszit a lábamra, ahol a kő megütött (meglegyintett). Végül megvigasztaltam a fiacskámat, aki nehezen tért magához ez a sokk után...
2009. augusztus 14., péntek
Elmaradtam...
El, de rendesen. Rengeteg beszámolóval. És holnap utazunk anósékhoz, ott leszünk egy hetet, ott nincsen internyet, szal továbbra is el leszek maradva, de becsszó igyekezni fogok a pótolással!
Most elmondom, h micsoda dolgok történtek a napokban.
A martonosi buli legvégén, a szőnyegrézó partibaan, hétfőn, Tibinek eltörött a szemüvege. Így én vezettem hazafelé, pontosabban Vármezőre családi halzabálásra, onnan Nyárádszeredába keresztanyám meglátogatására, s onnan tényleg haza. Az út OK-s volt, eszámítva, h valamelyik feluban elütöttem egy kutyust. Hitvány, csak a társához akart átszaladni az úton, s én éppen jöttem. Az árokban a kutyát láttam, de, h túl még van egy s éppen ehhez szalad, azt nem láttam. A visszapillantóban láttam amint tovább sántikált... szegényből ejsze már sosem lesz igazi kutya :(( Szörnyű rosszul esik ez a dolog, de sajnos nem tudtam elkerülni.
Aztán szerdán a Baumaxban megvettem egy 4 literes vederke olajfestéket, ami kellett még a felújításhoz. Most rövid leszek és nem ecsetelem a részleteket: a vederke felborult, a fedele lerepült és 4 liter olajfestékben úszott a csomagtartó. Iszonyú. Egy autómosóban csomót pucolták, de ejsze már sosem lesz olyan autó, mint amilyen azelőtt volt :(
Holnap ismét elhúzunk egy hétre. Ma döbbentem rá, h gyakorlatilag még 2 hét van a szabadságomból. Egyiket Szentgyörgyön töltjük, másikon takarítunk s költözünk. Ma a suliba is bejártam, 4-én kell pótvizsgáztassak. Jól kezdődik az újrakezdésem, mi? Aztán órarendgyártás... stb... félek. Becsszó félek a szeptembertől :(
No, kellemes nyárvéget mindenkinek, élvezzzétek ki az utolsó 100 m-t!!!
Most elmondom, h micsoda dolgok történtek a napokban.
A martonosi buli legvégén, a szőnyegrézó partibaan, hétfőn, Tibinek eltörött a szemüvege. Így én vezettem hazafelé, pontosabban Vármezőre családi halzabálásra, onnan Nyárádszeredába keresztanyám meglátogatására, s onnan tényleg haza. Az út OK-s volt, eszámítva, h valamelyik feluban elütöttem egy kutyust. Hitvány, csak a társához akart átszaladni az úton, s én éppen jöttem. Az árokban a kutyát láttam, de, h túl még van egy s éppen ehhez szalad, azt nem láttam. A visszapillantóban láttam amint tovább sántikált... szegényből ejsze már sosem lesz igazi kutya :(( Szörnyű rosszul esik ez a dolog, de sajnos nem tudtam elkerülni.
Aztán szerdán a Baumaxban megvettem egy 4 literes vederke olajfestéket, ami kellett még a felújításhoz. Most rövid leszek és nem ecsetelem a részleteket: a vederke felborult, a fedele lerepült és 4 liter olajfestékben úszott a csomagtartó. Iszonyú. Egy autómosóban csomót pucolták, de ejsze már sosem lesz olyan autó, mint amilyen azelőtt volt :(
Holnap ismét elhúzunk egy hétre. Ma döbbentem rá, h gyakorlatilag még 2 hét van a szabadságomból. Egyiket Szentgyörgyön töltjük, másikon takarítunk s költözünk. Ma a suliba is bejártam, 4-én kell pótvizsgáztassak. Jól kezdődik az újrakezdésem, mi? Aztán órarendgyártás... stb... félek. Becsszó félek a szeptembertől :(
No, kellemes nyárvéget mindenkinek, élvezzzétek ki az utolsó 100 m-t!!!
2009. augusztus 11., kedd
Egyik vak, másik világtalan...
Még augusztus elején letörött a szemüvegemnek az egyik szára. A túlélőszemüvegek sem örökéletűek. És ez már sokmindent kibírt, többek között pár gyerekráülést, leverést, stbstb... És régi is, nem tudnám megmondani hány éves, de sok. Vagy 4 vagy 5 körül lehet, minimum.
Tibi pillanatragasztóval visszaragasztotta, de úgy állt az orromon, h csak a szentlélek tartotta. Így jártam meg Budapestet, h lépten-nyomom imádkoztam: bírja ki az utat. De aztán a fejem megszokta a hajszáltartja pápaszemet. Martonosban is sokat mérgelődtem miatta... de hát na... ez van.
Aztán a hétfő reggeli takarításban Csiby és Tibi nagy szőnyegrázásban eltörték Tibinek a szemüvegét. Az övé teljesen kettétörött, mese nincs: vége. Akkor ez azzal járt, h én vezettem hazafelé végig, én, a béna szemüvegemmel: Martonos -> Vármező -> Nyárádszereda -> Kolozsvár.
Bosszúság, na.
Megjegyzem, h azóta sincsen új szemüvegünk egyikünknek sem. Az enyémen már "szkoccs" is van, ilyen átlátszó szalagragasztó, Tibi meg pillanatragasztóval reparálta meg az övét... Szal az ősz folyamán lesznek még kiadások.
Még annyit, h Tibikém első szavai között szerepelt a "szemülek" :) Mostmár tudja mondani: szemüvek.
Tibi pillanatragasztóval visszaragasztotta, de úgy állt az orromon, h csak a szentlélek tartotta. Így jártam meg Budapestet, h lépten-nyomom imádkoztam: bírja ki az utat. De aztán a fejem megszokta a hajszáltartja pápaszemet. Martonosban is sokat mérgelődtem miatta... de hát na... ez van.
Aztán a hétfő reggeli takarításban Csiby és Tibi nagy szőnyegrázásban eltörték Tibinek a szemüvegét. Az övé teljesen kettétörött, mese nincs: vége. Akkor ez azzal járt, h én vezettem hazafelé végig, én, a béna szemüvegemmel: Martonos -> Vármező -> Nyárádszereda -> Kolozsvár.
Bosszúság, na.
Megjegyzem, h azóta sincsen új szemüvegünk egyikünknek sem. Az enyémen már "szkoccs" is van, ilyen átlátszó szalagragasztó, Tibi meg pillanatragasztóval reparálta meg az övét... Szal az ősz folyamán lesznek még kiadások.
Még annyit, h Tibikém első szavai között szerepelt a "szemülek" :) Mostmár tudja mondani: szemüvek.
Martonos
Volt egy jó banda az egyetemen. S az egyetem vége után, mindenki elköltözött: Szatmárra, Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre, Marosvásárhelyre, stbstb...
Egy ideig találkozgattunk, mert mindenki szépen sorbanősült :)) és a lagzik igazán jó bulik voltak.
No de amióta már nem aktuális a lagzitéma, azóta igencsak komoly okot kell kitalálni, összehozni a bandát.
Tavaly voltunk Szovátán. Azelőtt is voltak, csak mi éppen hiányzotunk...
Nos az idén, hogy s hogy nem... Martonosban hirdettük meg a bulit.
Igazi neve: Firtosmartonos. Édesanyám született és nőtt fel ott. Amióta szegény nagymamám nem él, azóta üresen áll a ház. Azért járunk haza, főleg a nagycsalád, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek. Most meg összehívtuk a haverokat.
Mi csütörtök este indultunk el Kolozsvárról, előszöris Sárosra mentünk. Ott vacsora és Tibike felpakolása, és már indultunk is tovább. Martonosba éjszaka 1 körül érkeztünk meg. Gyorsan lefeküdtünk és hajnali 3 óra után beengedtük a Baki családot...
Pénteken reggel, sőt egész délelőtt szomorkodtunk, ugyanis zuhogott az eső. A fiúk helyet csináltak a pincetorkában, a lépcső alatt, s oda beültünk. A gyerekek pedig gumicsizmában és esőköpenyben kószáltak a zuhogásban...
Aztán lett kicsi szépidő is ebéd után. Estefelé érkezni kezdtek a többi vendégek. Megjöttek Dréherék és Berniék, később Öcsike Zitával és Borbi Döncivel.
Róluk muszáj megemlítenem, h micsoda hős apukák: Kriszta barátnénk a 3 hetes Katával otthon maradt, de azért eljött Öcsike-apu, a szűk-kétéves Zitával. Borbiéknál is Katesz táborozott valamerre, de azért Borbi-apu, a két és fél éves Döncivel eljött :)
Hat kocsi a kapu előtt, bent hegedűszó és hangos énekelgetés... Így folyt ez éjszaka 4 óráig. A szomszédok miatt csak kicsit aggódtunk, de reggel kiderült, h az év legnyugisabb éjszakái voltak ezek a számukra, tudták ugyanis, h a maci most biztosan nem fog belátogatni a környező istállókba...
Szombaton a buli legfőbb attrakciója: házi kenyeret sütöttünk, kemencében. Délelőtt én megdagasztottam Ilonka néninél (nálunk nem igazán lett volna hely erre a célra). Aztán az egész gyereksereg átvonult kemencét hevíteni, vagy inkább bámulni azt, mert Ilonka néni rendezte. Majd bevetettük lapáttal... Két óra után kivettük, megveregettük, szépek lettek és csodálatosan finomak. (Hogy dícsérjem a saját portékámat :) ) Gondoltam csak én örülök ennek a kenyérsütős ötletnek, de végülis gyereknek-felnőttnek csoda nagy attrakció volt!
Délután Baki-mester olyan gulyást készített, h csuda. Ő maga nem volt megelégedve valamiért az ízesítéssel, de nekem bizisten nagyon jólesett. Estefelé megérkezett a Csiby család. Nekik végig drukoltunk, mert pénteken Tamáska beteg volt, lázas, sőt, még szombat reggel is. De szombaton már egész jól érezte magát és antibacikkal felpakolva eljöttek.
Este későnre megérkezett Vlácsesz is a gitárjával és a sofőrjével, Lőrinczivel. :)
Jó kis bulit csaptunk a gyerekek elaltatása után.
Vasárnap hazamentek az emberkék, de maradtak még a Baki és a Csiby családok, meg mi, persze. Vasárnap délután sütöttünk miccset és rablópecsenyét, szalmakrumplit. Este hidegebb volt mint más estéken, de azért tüzeltünk és beszélgettünk valameddig.
Hétfőn takarítás, majd rohanás Vármezőre. Szégyelltük magunkat, mint állat. Családi ünnepi ebéd volt, Csapja, Csanna, Boró Laci babával és Attila eljöttek Sárosról, mi 3an meg Martonosból. Azt szégyelltük, h ők 2től ott ücsörögtek a vendéglőben, míg mi csak 3 után vagy 10 perccel érkeztünk meg 2 helyett :(
Aztán alaposan behalaztunk s utána még meglátogattuk Nyárádszeredában keresztanyámat, Terézkét.
Végül 7fő estére mi is hazaértünk :)
A Martonosban készült képek megtekinthetők ITT.
Egy ideig találkozgattunk, mert mindenki szépen sorbanősült :)) és a lagzik igazán jó bulik voltak.
No de amióta már nem aktuális a lagzitéma, azóta igencsak komoly okot kell kitalálni, összehozni a bandát.
Tavaly voltunk Szovátán. Azelőtt is voltak, csak mi éppen hiányzotunk...
Nos az idén, hogy s hogy nem... Martonosban hirdettük meg a bulit.
Igazi neve: Firtosmartonos. Édesanyám született és nőtt fel ott. Amióta szegény nagymamám nem él, azóta üresen áll a ház. Azért járunk haza, főleg a nagycsalád, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek. Most meg összehívtuk a haverokat.
Mi csütörtök este indultunk el Kolozsvárról, előszöris Sárosra mentünk. Ott vacsora és Tibike felpakolása, és már indultunk is tovább. Martonosba éjszaka 1 körül érkeztünk meg. Gyorsan lefeküdtünk és hajnali 3 óra után beengedtük a Baki családot...
Pénteken reggel, sőt egész délelőtt szomorkodtunk, ugyanis zuhogott az eső. A fiúk helyet csináltak a pincetorkában, a lépcső alatt, s oda beültünk. A gyerekek pedig gumicsizmában és esőköpenyben kószáltak a zuhogásban...
Aztán lett kicsi szépidő is ebéd után. Estefelé érkezni kezdtek a többi vendégek. Megjöttek Dréherék és Berniék, később Öcsike Zitával és Borbi Döncivel.
Róluk muszáj megemlítenem, h micsoda hős apukák: Kriszta barátnénk a 3 hetes Katával otthon maradt, de azért eljött Öcsike-apu, a szűk-kétéves Zitával. Borbiéknál is Katesz táborozott valamerre, de azért Borbi-apu, a két és fél éves Döncivel eljött :)
Hat kocsi a kapu előtt, bent hegedűszó és hangos énekelgetés... Így folyt ez éjszaka 4 óráig. A szomszédok miatt csak kicsit aggódtunk, de reggel kiderült, h az év legnyugisabb éjszakái voltak ezek a számukra, tudták ugyanis, h a maci most biztosan nem fog belátogatni a környező istállókba...
Szombaton a buli legfőbb attrakciója: házi kenyeret sütöttünk, kemencében. Délelőtt én megdagasztottam Ilonka néninél (nálunk nem igazán lett volna hely erre a célra). Aztán az egész gyereksereg átvonult kemencét hevíteni, vagy inkább bámulni azt, mert Ilonka néni rendezte. Majd bevetettük lapáttal... Két óra után kivettük, megveregettük, szépek lettek és csodálatosan finomak. (Hogy dícsérjem a saját portékámat :) ) Gondoltam csak én örülök ennek a kenyérsütős ötletnek, de végülis gyereknek-felnőttnek csoda nagy attrakció volt!
Délután Baki-mester olyan gulyást készített, h csuda. Ő maga nem volt megelégedve valamiért az ízesítéssel, de nekem bizisten nagyon jólesett. Estefelé megérkezett a Csiby család. Nekik végig drukoltunk, mert pénteken Tamáska beteg volt, lázas, sőt, még szombat reggel is. De szombaton már egész jól érezte magát és antibacikkal felpakolva eljöttek.
Este későnre megérkezett Vlácsesz is a gitárjával és a sofőrjével, Lőrinczivel. :)
Jó kis bulit csaptunk a gyerekek elaltatása után.
Vasárnap hazamentek az emberkék, de maradtak még a Baki és a Csiby családok, meg mi, persze. Vasárnap délután sütöttünk miccset és rablópecsenyét, szalmakrumplit. Este hidegebb volt mint más estéken, de azért tüzeltünk és beszélgettünk valameddig.
Hétfőn takarítás, majd rohanás Vármezőre. Szégyelltük magunkat, mint állat. Családi ünnepi ebéd volt, Csapja, Csanna, Boró Laci babával és Attila eljöttek Sárosról, mi 3an meg Martonosból. Azt szégyelltük, h ők 2től ott ücsörögtek a vendéglőben, míg mi csak 3 után vagy 10 perccel érkeztünk meg 2 helyett :(
Aztán alaposan behalaztunk s utána még meglátogattuk Nyárádszeredában keresztanyámat, Terézkét.
Végül 7fő estére mi is hazaértünk :)
A Martonosban készült képek megtekinthetők ITT.
2009. július 31., péntek
Elment az anyukája...
Beszéltem Tibikével telefonon. Általában nem szokott velem beszélni telefonon, mert mindig éppen el van foglalva, dolga van, nincsen ideje...
Na de tegnap beszélt velem. Azt mesélte, h Nagytata mesét mondott neki. A malackáról. Edőbe lakott. Anyukájával. Anyukája elment!
Hm... a hétvégén meglátogtajuk, de sajnos egy hetet még mindenképpen ott kell hagyjuk.
(Megyek BP-re, doktorbácsihoz.)
Na de tegnap beszélt velem. Azt mesélte, h Nagytata mesét mondott neki. A malackáról. Edőbe lakott. Anyukájával. Anyukája elment!
Hm... a hétvégén meglátogtajuk, de sajnos egy hetet még mindenképpen ott kell hagyjuk.
(Megyek BP-re, doktorbácsihoz.)
2009. július 16., csütörtök
Képek otthonról
Hm. Iszonyúan kezdett hiányzoni a gyerek. Csoda-e? 12 napja hagytuk ott Sároson.
Ma emailt kaptam hugitól. Ezek a képek voltak benne:
Laszi babát szeleted
Pibike fetette cilust funyilóla (fűnyíróra)
Pibike éhes dinnyéből
Vízivás merőkanállal
Ma emailt kaptam hugitól. Ezek a képek voltak benne:
Laszi babát szeleted
Pibike fetette cilust funyilóla (fűnyíróra)
Pibike éhes dinnyéből
Vízivás merőkanállal
2009. július 14., kedd
VIII. Székelyföldi Rockmaraton
Nahát. Valahogy kibírtuk :)
Kicsit elbizonytalanodtam, hogy illik bele egy többnyire babás blogba egy igazi maratoni rokkozás beszámolója? Hát igaz ugyan, h kevés férjes asszony, anya volt ott egyedül... :))
Előlegbe még annyit, h ugyebár annak ellenére, hogy a kedves férjem elvitte az autót, a sátrat és az egyetlen nagy hátizsákunkat, hát nem vesztem el. Bepakoltam, odaértem és még szállás is került. Rossz pénz... :))
Nos azon izgultam, h nehogy lekéssük a Piramis koncertet. 8 előtt 5 perccel vettünk jegyet s mentünk be, de termézetesen volt kis késés, tehát volt idő meginni egy söröcskét előtte. Na, de a Piramis mégsem volt akkor hatalmas siker, min thaogy én azt vártam. Igaz az is, hogy világosságban kezdődött, hétköznap volt... szóval több mindent el lehet sorolni, ilyen mentségként szolgáló dolgokat. Az igazság pedig az, hogy a koncert jó volt, elhúzták az összes ismert számot, Csoki elég jól tud énekelni, szerintem, bár sokak szerint nem. De szerintem lehetett volna hangosabb az ének, mert nagy fülhegyezésre volt szükség ahhoz, hogy az ember hallja az éneket és követni tudja a szöveget. Háááát, nem volt éppen tökéletes a dolog, de szvsz (szerény véleményem szerint) elég tűrhető volt.
Piramis után kimentünk az autóhoz, beöltöztünk melegebb cuccba és gondosan magunkhoz vettük az esőköpenyeinket. Nem volt rossz ötlet, ugyanis kezdődött a Pokolgép s kb az első számmal egyidőben a hatalmas eső. De senkit a világon nem izgatott. Nekünk volt esőkabátunk, de akinek nem volt az sem törődött az esővel. A fílinget ajánlom mindenkinek figyelmébe. Zuhogó esőben hatalmas hangulat!
Utána még fellépett 3 zenekar, őket a sörsátor alól hallgattuk végig, és bizisten nagyon jó zenét nyomtak mindhárman, de sajnos az eső még mindig nem állt el és a rokk vitéz katonái nem voltak elég vitézek ahhoz, hogy a derékig érő sárban tapossanak. Azért megszámoltam, az Echoes From The Deep közönsége 14 emberből állt (a színpad előtt állókról beszélek), az utolsónak fellépő Depths of Desecration-ét pedig 5 ember. De aztán Szészi megsajnálta őket és beállt hatodiknak. :)))
Aztán megvolt az alvás 4től 8ig. :)
8kor KV, regenerágódás - mint minden reggel, egyébként.
Valami dél körül bekocsikáztunk a városba. Nagynéninél meleg leves, finom második, Pistuék (unokatestvér) meglátogatása és 2 óra alvás a hűvös szobában, majd irány vissza Szejkefürdőre.
A második nap nagyobb volt a buli. Az eső sem esett, ugyebár, ami azért csak számít...
Az Empty Dreams-re ittuk a bemelegítő söröcskét. Hát a csaj nagyon negatív reklámot nyomatott, olyanokat mondott, hogy "tudom, hogy mindenki az Ossiánt várja - én is". Az Ossián olyan volt, mint amit az ember elvár tőlük. Nyomta Paksi Endre a szöveget, bőszítette a népet rendesen, s szerintem sikerült is Neki, mert a Sabbaton-ra be is vadult mindenki :))
No, Paksiék elnyomtak egy halom ismerős számot. Emlékszem olyan Ossián koncertre, szintén valamelyik szejkei maratonon volt, h vagy 2,5 - 3-szor ennyien voltak, akkor nagyobb volt a hangulat is, de ez így is nagyszerű volt.
No, a Sabaton az igen! Én a toplistában a második helyre teszem őket, de csak hajszál választja el őket az első helytől. Egyszerűen tökéletes volt! Pedig nem is szeretem ezt a kemény fajta zenét, de hát ezeket nem lehetett nem szeretni. A színpadon sokan voltak (hatan), nagyon buliztak, szerintem nekik is kimondottan jólesett a zenélés. Iszonyú nagy bulit hoztak össze. Elmondhatom, h az énekes frizuráján kívül (az nem jött be túlzottan) tényleg minden tökéletes volt! Ha lesz valahol Sabbaton koncert szóljatok, mert megyek!
Aztán még volt 3 zenekar, közülük a Karrára emlékszem, nekik hegedűjük is volt és olyan számokat játszottak, mint pl Megfogtam egy szunyogot, meg a Tavaszi szél, de ezeket alaposan megkeményítve! :)))
Ebben a hajnalban is megvolt a 4től 8ig alvás.
Reggel ugyanúgy KV és regenerálódás, mint minden nap.
Most is délkörül bementünk a városba, ezúttal Sanyi bátyámékhoz. Nagyon örültem, h elkaptam az unokatesómat és családját, akik ti. Ausztriában élnek és per véletlen otthon kaptam őket. Nos, ha rövid időre is, de találkoztam Velük. Jólesett! :)
Végül átmentem Anikó nénémhez, nála voltak a cuccaim és ő ma is megebédeltetett+zuhanyzás, de alvásra már nem került sor, mert Sankóéknál eltelt az idő...
Nos, következett a harmadik, a legjobb nap!
A Blacklash és az Overload zenéit alig bírtam ki, elég tresses, elég reszelős, de hősiesen tűrtem és vártam Billi bácsit.
Egyszer már láttam Deák Billt,pár évvel ezelőtt Marosvásárhelyen a Félszigeten. Akkor is hatalmas volt a buli, most is, szerintem ebben az emberben lehetetlen csalódni! És akkor ő az aranydíjas, ami a bulit illeti. Ekkora menet egyik koncerten sem volt, mint itt. Egyszerűen hihetetlen. Pedig az új albumról is voltak számok, amiket nyilván nem ismertem, de így eslőre is roptuk rá rendesen!
Nagy volt! Hatalmas!!!
Kicsit féltem, h a következő együttesek elrontják a fílinget, de meg kell mondanom, h a Depresszió, a Road és a Földrengés is csupa ügyes zenészeket jelent, nagyszerű muzsikával. Ez volt a legjobb nap. Tényleg!!!
Nos, reggel 4-8ig a szokásos alvás. Dél körül kiderült, h ma nem megyünk be a városba, felhívtam hát Anikót, hogy ne várjon. Szegény sajnálta, mert megfőzte a finom ebédet ma is. :)
Vasárnappal csak az volt a baj, hogy már d.u. 4kor elkezdett esni az eső. És másnap a sátorösszeszedésig, sőt még sokkal tovább folyamatosan esett. Már a végén úgyis mindegy volt, így hát esőköpenyben: Decadence, Horda, Stress, Personal War... egytől egyig csuda jó muzsikát mutattak fel. Egyszerűen az ember nem tudott már betelni velük.
És végül eljött az, amit már az első naptól kezdve nagyon nagyon vártam. A Coronatus. Németországi csapat! Ajánlom mindenkinek szíves figyelmébe. Valami Nightwish-szerű zene, két csaj énekel, egy szoprános, egy altos. Nagyszerűek! Azt mondom, hogy a mostani Nightwish-csaj simán elbújhat mindkettő mellett. Csodálatos volt! Utána meg a Brainstorm. Hát ők is szuperjók! (Asszem ez volt a legszebb énekes srác a látottak közül:) )
Én aztán kidőltem. Kb fél 1kor kezdődött a Moby Dick, de arra már nem maradt energiám. A zuhogó eső és a napi 4 órai alvás tetőzött és bármennyire is sajnáltam, de egyszerűen muszáj volt vízszintesbe tennem magam. Nagyon jót szunyáltam másnap fél 10 körülig.
Nos, így szép lassan eltelt ez a maraton.
És nemhogy nem bántam meg, h odamentem, de kimondottan örülök! :-)
Vasárnap dél körül érkeztem be nagynénémhez Udvarhelyre. A zuhany és a finom meleg ebéd után lefeküdtem. Fél 7kor ébresztett meg Anikó. Este átmentem Éviékhez (unokatestvér), kicsit beszélgettünk, majd éjszaka is ott aludtam Anikónál.
Hétfőn délelőtt jó nagyot sétáltunk a városban, a nosztalgia kedvéért Anikót meghívtam egy jeges kávéra az Elekesbe.
A szokásos ebéd után még beugrottam Lehelékhez is (ő is unokatestvér), majd Lehel elvitt a buszállomásra. 5től fél9ig buszoztam, és végre hazaértem.
Tibi is megjött éjszaka fél egykor.
Remélem, h ő is ír az élményeiről, mert ő sem éppen szomorúan ért haza :D:D:D
Jó nyári bulikat midnenkinek! És soha ne feledjük, h a rock örök és elpusztíthatatlan!!! :D:D:D
Kicsit elbizonytalanodtam, hogy illik bele egy többnyire babás blogba egy igazi maratoni rokkozás beszámolója? Hát igaz ugyan, h kevés férjes asszony, anya volt ott egyedül... :))
Előlegbe még annyit, h ugyebár annak ellenére, hogy a kedves férjem elvitte az autót, a sátrat és az egyetlen nagy hátizsákunkat, hát nem vesztem el. Bepakoltam, odaértem és még szállás is került. Rossz pénz... :))
Nos azon izgultam, h nehogy lekéssük a Piramis koncertet. 8 előtt 5 perccel vettünk jegyet s mentünk be, de termézetesen volt kis késés, tehát volt idő meginni egy söröcskét előtte. Na, de a Piramis mégsem volt akkor hatalmas siker, min thaogy én azt vártam. Igaz az is, hogy világosságban kezdődött, hétköznap volt... szóval több mindent el lehet sorolni, ilyen mentségként szolgáló dolgokat. Az igazság pedig az, hogy a koncert jó volt, elhúzták az összes ismert számot, Csoki elég jól tud énekelni, szerintem, bár sokak szerint nem. De szerintem lehetett volna hangosabb az ének, mert nagy fülhegyezésre volt szükség ahhoz, hogy az ember hallja az éneket és követni tudja a szöveget. Háááát, nem volt éppen tökéletes a dolog, de szvsz (szerény véleményem szerint) elég tűrhető volt.
Piramis után kimentünk az autóhoz, beöltöztünk melegebb cuccba és gondosan magunkhoz vettük az esőköpenyeinket. Nem volt rossz ötlet, ugyanis kezdődött a Pokolgép s kb az első számmal egyidőben a hatalmas eső. De senkit a világon nem izgatott. Nekünk volt esőkabátunk, de akinek nem volt az sem törődött az esővel. A fílinget ajánlom mindenkinek figyelmébe. Zuhogó esőben hatalmas hangulat!
Utána még fellépett 3 zenekar, őket a sörsátor alól hallgattuk végig, és bizisten nagyon jó zenét nyomtak mindhárman, de sajnos az eső még mindig nem állt el és a rokk vitéz katonái nem voltak elég vitézek ahhoz, hogy a derékig érő sárban tapossanak. Azért megszámoltam, az Echoes From The Deep közönsége 14 emberből állt (a színpad előtt állókról beszélek), az utolsónak fellépő Depths of Desecration-ét pedig 5 ember. De aztán Szészi megsajnálta őket és beállt hatodiknak. :)))
Aztán megvolt az alvás 4től 8ig. :)
8kor KV, regenerágódás - mint minden reggel, egyébként.
Valami dél körül bekocsikáztunk a városba. Nagynéninél meleg leves, finom második, Pistuék (unokatestvér) meglátogatása és 2 óra alvás a hűvös szobában, majd irány vissza Szejkefürdőre.
A második nap nagyobb volt a buli. Az eső sem esett, ugyebár, ami azért csak számít...
Az Empty Dreams-re ittuk a bemelegítő söröcskét. Hát a csaj nagyon negatív reklámot nyomatott, olyanokat mondott, hogy "tudom, hogy mindenki az Ossiánt várja - én is". Az Ossián olyan volt, mint amit az ember elvár tőlük. Nyomta Paksi Endre a szöveget, bőszítette a népet rendesen, s szerintem sikerült is Neki, mert a Sabbaton-ra be is vadult mindenki :))
No, Paksiék elnyomtak egy halom ismerős számot. Emlékszem olyan Ossián koncertre, szintén valamelyik szejkei maratonon volt, h vagy 2,5 - 3-szor ennyien voltak, akkor nagyobb volt a hangulat is, de ez így is nagyszerű volt.
No, a Sabaton az igen! Én a toplistában a második helyre teszem őket, de csak hajszál választja el őket az első helytől. Egyszerűen tökéletes volt! Pedig nem is szeretem ezt a kemény fajta zenét, de hát ezeket nem lehetett nem szeretni. A színpadon sokan voltak (hatan), nagyon buliztak, szerintem nekik is kimondottan jólesett a zenélés. Iszonyú nagy bulit hoztak össze. Elmondhatom, h az énekes frizuráján kívül (az nem jött be túlzottan) tényleg minden tökéletes volt! Ha lesz valahol Sabbaton koncert szóljatok, mert megyek!
Aztán még volt 3 zenekar, közülük a Karrára emlékszem, nekik hegedűjük is volt és olyan számokat játszottak, mint pl Megfogtam egy szunyogot, meg a Tavaszi szél, de ezeket alaposan megkeményítve! :)))
Ebben a hajnalban is megvolt a 4től 8ig alvás.
Reggel ugyanúgy KV és regenerálódás, mint minden nap.
Most is délkörül bementünk a városba, ezúttal Sanyi bátyámékhoz. Nagyon örültem, h elkaptam az unokatesómat és családját, akik ti. Ausztriában élnek és per véletlen otthon kaptam őket. Nos, ha rövid időre is, de találkoztam Velük. Jólesett! :)
Végül átmentem Anikó nénémhez, nála voltak a cuccaim és ő ma is megebédeltetett+zuhanyzás, de alvásra már nem került sor, mert Sankóéknál eltelt az idő...
Nos, következett a harmadik, a legjobb nap!
A Blacklash és az Overload zenéit alig bírtam ki, elég tresses, elég reszelős, de hősiesen tűrtem és vártam Billi bácsit.
Egyszer már láttam Deák Billt,pár évvel ezelőtt Marosvásárhelyen a Félszigeten. Akkor is hatalmas volt a buli, most is, szerintem ebben az emberben lehetetlen csalódni! És akkor ő az aranydíjas, ami a bulit illeti. Ekkora menet egyik koncerten sem volt, mint itt. Egyszerűen hihetetlen. Pedig az új albumról is voltak számok, amiket nyilván nem ismertem, de így eslőre is roptuk rá rendesen!
Nagy volt! Hatalmas!!!
Kicsit féltem, h a következő együttesek elrontják a fílinget, de meg kell mondanom, h a Depresszió, a Road és a Földrengés is csupa ügyes zenészeket jelent, nagyszerű muzsikával. Ez volt a legjobb nap. Tényleg!!!
Nos, reggel 4-8ig a szokásos alvás. Dél körül kiderült, h ma nem megyünk be a városba, felhívtam hát Anikót, hogy ne várjon. Szegény sajnálta, mert megfőzte a finom ebédet ma is. :)
Vasárnappal csak az volt a baj, hogy már d.u. 4kor elkezdett esni az eső. És másnap a sátorösszeszedésig, sőt még sokkal tovább folyamatosan esett. Már a végén úgyis mindegy volt, így hát esőköpenyben: Decadence, Horda, Stress, Personal War... egytől egyig csuda jó muzsikát mutattak fel. Egyszerűen az ember nem tudott már betelni velük.
És végül eljött az, amit már az első naptól kezdve nagyon nagyon vártam. A Coronatus. Németországi csapat! Ajánlom mindenkinek szíves figyelmébe. Valami Nightwish-szerű zene, két csaj énekel, egy szoprános, egy altos. Nagyszerűek! Azt mondom, hogy a mostani Nightwish-csaj simán elbújhat mindkettő mellett. Csodálatos volt! Utána meg a Brainstorm. Hát ők is szuperjók! (Asszem ez volt a legszebb énekes srác a látottak közül:) )
Én aztán kidőltem. Kb fél 1kor kezdődött a Moby Dick, de arra már nem maradt energiám. A zuhogó eső és a napi 4 órai alvás tetőzött és bármennyire is sajnáltam, de egyszerűen muszáj volt vízszintesbe tennem magam. Nagyon jót szunyáltam másnap fél 10 körülig.
Nos, így szép lassan eltelt ez a maraton.
És nemhogy nem bántam meg, h odamentem, de kimondottan örülök! :-)
Vasárnap dél körül érkeztem be nagynénémhez Udvarhelyre. A zuhany és a finom meleg ebéd után lefeküdtem. Fél 7kor ébresztett meg Anikó. Este átmentem Éviékhez (unokatestvér), kicsit beszélgettünk, majd éjszaka is ott aludtam Anikónál.
Hétfőn délelőtt jó nagyot sétáltunk a városban, a nosztalgia kedvéért Anikót meghívtam egy jeges kávéra az Elekesbe.
A szokásos ebéd után még beugrottam Lehelékhez is (ő is unokatestvér), majd Lehel elvitt a buszállomásra. 5től fél9ig buszoztam, és végre hazaértem.
Tibi is megjött éjszaka fél egykor.
Remélem, h ő is ír az élményeiről, mert ő sem éppen szomorúan ért haza :D:D:D
Jó nyári bulikat midnenkinek! És soha ne feledjük, h a rock örök és elpusztíthatatlan!!! :D:D:D
2009. július 8., szerda
Indul a nyári bulizás
Ma, szerdán, megyek Szejkére. Este 8ra kell odaérnem. Akkor kezd a PIRAMIS! Kicsit félek, h milylen lesz Som Lajos nélkül és a Révész Sándor hangja nélkül, de ilyen szinten megbízható barátnőm szerint ígéretes.
Aki nem jön megbánja!
www.zeneudvar.ro
Kicsit haragszom erre a weblapra, mert pofázik, nem lehet leállítani.
Az uram, szintén ma indul Csehországba, Vizovice nevű városba a Masters of Rock fesztiválra. Elviszi az autónkat, ezért kicsit irígy vagyok, de hát én sem fogok éppen elvesztődni. Nem szoktam :D
A gyerek pedig nagymamázik, ejsze még fiatal a rokkozáshoz :D
Szép hétvégét kívánok minden kedves olvasómnak, remélem sokatokkal találkozok majd a Szejkén. :)
Aki nem jön megbánja!
www.zeneudvar.ro
Kicsit haragszom erre a weblapra, mert pofázik, nem lehet leállítani.
Az uram, szintén ma indul Csehországba, Vizovice nevű városba a Masters of Rock fesztiválra. Elviszi az autónkat, ezért kicsit irígy vagyok, de hát én sem fogok éppen elvesztődni. Nem szoktam :D
A gyerek pedig nagymamázik, ejsze még fiatal a rokkozáshoz :D
Szép hétvégét kívánok minden kedves olvasómnak, remélem sokatokkal találkozok majd a Szejkén. :)
2009. július 2., csütörtök
Még egy balatoni jelenet
Nem is tudm hogy felejthettem el, ezen röhögtem a legtöbbet.
Hogy ne menjünk annyi autóval (mindenki a sajátjával) a strandra, hát beültünk a Szöki famíliához.
Utazás közben kérdezem:
-Tibike: ez milyen autó, amelyikben ülünk?
Szopja az ujját, ki se veszi a szájából, csak unottan kiszól mellőle:
-Ope.
Közbeszól Alizka (Szöki majdnem 4 éves lánya):
-Sötétkék!
Tibike kikapja ujját a szájából, szigorúan ránéz Alizkára:
-OPE!
Alizka: -SÖTÉÉTKÉÉÉÉK!
Végül nem tudtak megegyezni, erről még a panzió udvarán is volt "szóváltás" közöttük.
Na, van-e különbség a fiúk s a lányok között? Én becsszó nem tanítottam az autómárkákra a fiamat.
Hogy ne menjünk annyi autóval (mindenki a sajátjával) a strandra, hát beültünk a Szöki famíliához.
Utazás közben kérdezem:
-Tibike: ez milyen autó, amelyikben ülünk?
Szopja az ujját, ki se veszi a szájából, csak unottan kiszól mellőle:
-Ope.
Közbeszól Alizka (Szöki majdnem 4 éves lánya):
-Sötétkék!
Tibike kikapja ujját a szájából, szigorúan ránéz Alizkára:
-OPE!
Alizka: -SÖTÉÉTKÉÉÉÉK!
Végül nem tudtak megegyezni, erről még a panzió udvarán is volt "szóváltás" közöttük.
Na, van-e különbség a fiúk s a lányok között? Én becsszó nem tanítottam az autómárkákra a fiamat.
A nagy találkozás
Múlt pénteken Tibikével ketten elmentünk Sárosra. Szombaton én visszajöttem, Őt pedig otthagytam a nagyszülőkkel. Hát nyaraljon a gyerek! ;)
Szombat-vasránap ki is buliztuk magunkat rendesen.
Hétfőn mentem a gyerekért.
De azért maradtam otthon anyumékkal pár napot, s ngayon örültem, h kifogtam otthon a Klári néniék látogatását. Több mint 10 éve nem találkoztam Velük.
Klári néni és Péter bácsi a szüleim nagyon jó, talán legjobb barátaik. Sajnos már régóta kiköltöztek Csikágóba és ott élnek. Most Medgyesre látogattak.
Olyan édesek, egyébként PONT olyanok, mint régesrégen. :)
Nos, ma: csütörtökön jöttünk vissza Tibikével Medgyesről. Tibivel találkoztunk a Dorobantilor utcában, így voltunk egyezve. Mi hamarabb érkeztünk, kiszálltunk, sétáltunk. Az átjárónál vártuk, h mikor mehetünk át, amikor láttuk, h a túlsó felén érkezik Apa a biciklivel.
Na, elmennek az autók, indulunk. Tibike széles vigyorral szalad. Azt hittük, h az apjához, hát nem, az apját kikerülte! A biciklihez szaladt.
Röhögünk rajta. :))
Aztán persze csak viccelt vagy mi, mert rögtön vissza Apához. Az apja ölbevette, mire ő felém hadonászik: Anyja, Anyja! Gondotlam magamban: szegény Tibi. Odamegyek és láss csodát: a gyerek nem akart átjönni hozzám... dehogyis! Odamentem egész közel, odahúzott a kcisi karjával és akkor értettük, h mit akar:
Egyik karocska átölelte Apa nyakát, másik kicsi karocska az én nyakamat. És mindehhez széles, igazi boldog mosoly!
Hát ez így elmesélve nem is túl nagy sztori, de annyira megható volt a jelenet. Ennek a gyermeknek mi hárman alkotjuk az egészet. Mi hárman egyhelyre tartozunk. Mi hárman vagyunk "a csapat". Így teljes a kép: ha hárman vagyunk együtt. :)
(Ez még csak a kezdet, a bemelegítő, hamarosan 2 hetet fog teljesen nélkülünk tölteni.)
Szombat-vasránap ki is buliztuk magunkat rendesen.
Hétfőn mentem a gyerekért.
De azért maradtam otthon anyumékkal pár napot, s ngayon örültem, h kifogtam otthon a Klári néniék látogatását. Több mint 10 éve nem találkoztam Velük.
Klári néni és Péter bácsi a szüleim nagyon jó, talán legjobb barátaik. Sajnos már régóta kiköltöztek Csikágóba és ott élnek. Most Medgyesre látogattak.
Olyan édesek, egyébként PONT olyanok, mint régesrégen. :)
Nos, ma: csütörtökön jöttünk vissza Tibikével Medgyesről. Tibivel találkoztunk a Dorobantilor utcában, így voltunk egyezve. Mi hamarabb érkeztünk, kiszálltunk, sétáltunk. Az átjárónál vártuk, h mikor mehetünk át, amikor láttuk, h a túlsó felén érkezik Apa a biciklivel.
Na, elmennek az autók, indulunk. Tibike széles vigyorral szalad. Azt hittük, h az apjához, hát nem, az apját kikerülte! A biciklihez szaladt.
Röhögünk rajta. :))
Aztán persze csak viccelt vagy mi, mert rögtön vissza Apához. Az apja ölbevette, mire ő felém hadonászik: Anyja, Anyja! Gondotlam magamban: szegény Tibi. Odamegyek és láss csodát: a gyerek nem akart átjönni hozzám... dehogyis! Odamentem egész közel, odahúzott a kcisi karjával és akkor értettük, h mit akar:
Egyik karocska átölelte Apa nyakát, másik kicsi karocska az én nyakamat. És mindehhez széles, igazi boldog mosoly!
Hát ez így elmesélve nem is túl nagy sztori, de annyira megható volt a jelenet. Ennek a gyermeknek mi hárman alkotjuk az egészet. Mi hárman egyhelyre tartozunk. Mi hárman vagyunk "a csapat". Így teljes a kép: ha hárman vagyunk együtt. :)
(Ez még csak a kezdet, a bemelegítő, hamarosan 2 hetet fog teljesen nélkülünk tölteni.)
2009. június 29., hétfő
Az ideális stoppos
Tegnap, vasárnap voltunk Cseresznyefesztiválon Magyardécsébe. Gyönyörű hely, rengeteg cseresznye, nagy buli. Azért örültünk, h Tibikét nem vittük...
Erről lehet, h még mesélek, most a hazafelé stopposról.
Előlegbe annyit, h mi rengeteget stoppoltunk egyetemista korunkban és tudjuk, h milyen egy jó "fogás". De amióta autónk van, azóta várunk egy olyan stopposra, hogy: stoppoljon táblával, lehetőleg magyarul (is) írja, h merre készül, legyen hosszú haja és jó nagy hátizsákja. Lehetőleg egyetemista, de ez nem kötelező, ugyebár.
Na, az ilyen stopposra pályáztunk és ha hiszitek, ha nem, ilyen stoppost még nem találtunk azóta, h autóval járunk. Vagy ha mégis, akkor Szentgyörgy táblával stoppol és mi éppen Medgyesre megyünk, (biztos gondolja, hogy disznó kovásznai)...
Nos, a cseresznyefesztiválról későn indultunk hazafelé. Én vezettem, mert Tibi (hogy enyhén fejezzem ki magam) kicsit sörözött.
Dézsen... az út jobb oldalán... na nem lány volt, hanem hosszúhajú fickó. Tábláján: Kolozsvár-Cluj... Hmmm, ígéretes, gondoltam magamban. Megálltam.
Fickó örült, h magyarul beszélünk, 2 mondat után rákérdeztem, h nem-e Udvarhelyi (az e betűi miatt :) ), ennek is örült, persze. A zenénket szerette, valami válogatást nyomott be Tibi, Manowar, Stratovarius, s valami Pokolgép számnak különösen örvendezett. Közben felhívta az anyuja, h merre jár és a fülünk hallatára: "Anyu! Itt minden nagyszerű! Magyarok vettek fel, fiatalok, rokkosok!"
A gyerek lelkes volt, s mi tagadás, mi is, hiszen végre utunkba esett az ideális stoppos. Közben valami benzinkútnál Tibi megállított, h vegyen sört :))) Vett egyet a tagnak is. Ki akarta fizetni, de mi tudjuk, h milyen egy jó stoppolás, tehát szóba sem jöhetett, h ő fizessen.
Végül hazavittük a blokkelé. A Marasti felől értünk be a városba és a monostori utolsó buszmegállónál lakik, szegénynek vagy a taxi lett volna nagyon drága, vagy az éjszaka hátralevő részét legyalogolja.
Közben persze Gimis volt ő is, közös tanárok, stb... (Lajika volt az oszija... szemét mázlista!) szóval volt téma, jókat sztoriztunk, mindannyian lelkesek voltunk :)
1 után nem sokkal itthon voltunk mi is :)
Erről lehet, h még mesélek, most a hazafelé stopposról.
Előlegbe annyit, h mi rengeteget stoppoltunk egyetemista korunkban és tudjuk, h milyen egy jó "fogás". De amióta autónk van, azóta várunk egy olyan stopposra, hogy: stoppoljon táblával, lehetőleg magyarul (is) írja, h merre készül, legyen hosszú haja és jó nagy hátizsákja. Lehetőleg egyetemista, de ez nem kötelező, ugyebár.
Na, az ilyen stopposra pályáztunk és ha hiszitek, ha nem, ilyen stoppost még nem találtunk azóta, h autóval járunk. Vagy ha mégis, akkor Szentgyörgy táblával stoppol és mi éppen Medgyesre megyünk, (biztos gondolja, hogy disznó kovásznai)...
Nos, a cseresznyefesztiválról későn indultunk hazafelé. Én vezettem, mert Tibi (hogy enyhén fejezzem ki magam) kicsit sörözött.
Dézsen... az út jobb oldalán... na nem lány volt, hanem hosszúhajú fickó. Tábláján: Kolozsvár-Cluj... Hmmm, ígéretes, gondoltam magamban. Megálltam.
Fickó örült, h magyarul beszélünk, 2 mondat után rákérdeztem, h nem-e Udvarhelyi (az e betűi miatt :) ), ennek is örült, persze. A zenénket szerette, valami válogatást nyomott be Tibi, Manowar, Stratovarius, s valami Pokolgép számnak különösen örvendezett. Közben felhívta az anyuja, h merre jár és a fülünk hallatára: "Anyu! Itt minden nagyszerű! Magyarok vettek fel, fiatalok, rokkosok!"
A gyerek lelkes volt, s mi tagadás, mi is, hiszen végre utunkba esett az ideális stoppos. Közben valami benzinkútnál Tibi megállított, h vegyen sört :))) Vett egyet a tagnak is. Ki akarta fizetni, de mi tudjuk, h milyen egy jó stoppolás, tehát szóba sem jöhetett, h ő fizessen.
Végül hazavittük a blokkelé. A Marasti felől értünk be a városba és a monostori utolsó buszmegállónál lakik, szegénynek vagy a taxi lett volna nagyon drága, vagy az éjszaka hátralevő részét legyalogolja.
Közben persze Gimis volt ő is, közös tanárok, stb... (Lajika volt az oszija... szemét mázlista!) szóval volt téma, jókat sztoriztunk, mindannyian lelkesek voltunk :)
1 után nem sokkal itthon voltunk mi is :)
2009. június 27., szombat
Száz
Ez itt a századik bejegyzés.
Ez alkalomból köszönöm minden olvasómnak, h olvassa. Az összes bókot és építő jellegű kritikát is köszönöm.
Örülök.
Szeretem írni ezt a blogot. Ha tudtam volna, akkor sokkal hamarabb nekifogok. :)
Kívánk még több száz bejegyzést. (A nyáron pedig lehet, h gyérebbek lesznek, mint egyébként, mert ritkán vagyok itthon, s amikor itthon vagyok is, rengeteg a dolgom.)
Ez alkalomból köszönöm minden olvasómnak, h olvassa. Az összes bókot és építő jellegű kritikát is köszönöm.
Örülök.
Szeretem írni ezt a blogot. Ha tudtam volna, akkor sokkal hamarabb nekifogok. :)
Kívánk még több száz bejegyzést. (A nyáron pedig lehet, h gyérebbek lesznek, mint egyébként, mert ritkán vagyok itthon, s amikor itthon vagyok is, rengeteg a dolgom.)
Balaton
Nem vesztünk el :)
FBI-nak volt az ötlete, h nyaraljunk egyet együtt. Eredetileg ősszel akarták, de miattam aztán június lett, ugyanis szeptember 1-től élesben dolgozni kezdek.
(FBI-nak a beceneve a monogramjából származik.)
13 felnőtt és 10 gyerek gyűltünk össze. A legidősebb gyerek is csak augusztusban lesz 4 éves. Amikor beindultak a gyerekek, úgy éreztük, h kb 70-en lehetnek.
Ott volt:
Akik a legkorábban kezdték, már hétfő reggel odamentek. Mi szerda dél körül érkeztünk meg Balatonföldvárra. Megtaláltuk a See Panziót, senki sehol, csak Puki ül egyedül a teraszon és buverálja a laptopját. Ti. ő éppen dolgozott :D
Szerda eltelt lötyögéssel, miccs-sütéssel...
Csütörtökön strandoltunk egyet. Tibike nem volt hajlandó elengedni a kezünket a neki térdig sem érő vízben. Ebédeltünk egyet ott a strandon. Nagyon finom volt minden, különösen a spagetti. Délután megint miccseztünk, Szöki nagyon finomra tudja sütni, becsszó!
Pénteken ismét strandolás. Ezen a napon volt akkora kánikula, h azt hittem a fejem is kettéhasad. Pedig azt hiszem elmondhatom, h a bandából én és Tibike ücsörögtünk legtöbbet az árnyékban. Tibikénk már mert pár lépést tenni a vízben kézfogás nélkül. Labdáztunk, de direkt úgy dobtuk neki a labdát, h kelljen vagy 2-t-3-at lépnie míg eléri. Vízibiciklizni meg nem ment el, visított, h az apja nehogy fel tudja rakni a vizibicajra, amivel egyébként a gyerkőcök nagyrésze elment. Fux vitte őket.
Hazafelé kivettük a tortát, FBI szülinapja volt és titokban rendeltünk Neki egy szép, gyerekbarát túrókrémes tortát. Aztán délután Szöki elkészítette a bográcsost. Sokan közreműködtünk, de Ő volt a főszakács. Nagyon finom lett. A gyerekek is nagyjából szerették, pedig enyhén pikánsra sikeredett.
Aznap este vártuk a vihart, ami egy ideg nem jött, de lett hatalmas nagy szélfúvás egy idő után.
Szombaton átkompoztunk a Balatonon, Tihanyba. Levendulafesztivál zajlott aznap. Be is vásároltunk levendulából: szappant, tusfürdőt, olajat és még egy szép szivet is készítettem levendulavirágból az egyik kézműves sátorban.
Aztán kisvonattal kimentünk a levendularétre.
Olyant életemben nem láttam: amíg a szem ellát: lila mező. És az illat!!! Pedig állítólag akkor érzik jól az illata, amikor süt a nap, hogy most elfújta a szél. Hát nem tudom elképzelni milyen lehet, mert ebben a szeles időben is csodás illat szállt mindenfelé.
Majd komppal „haza”. Tibike egyébként nagyon élvezte a kompozást: „hajó, viszi, autót! nagy-nagy vizen!”
Szombaton délután-estefelé elkészítettük a csoportképet. Nem gondoltam, hogy ez egy ekkora szervezést igénylő projekt lesz. :))
A gyerekeket próbáljuk meggyőzni, h üljenek szépen sorba:
Aztán készült több kép is, egyiken sem látszik mindenki tökéletesen, ezért mutatok kettőt :)
Egyik:
Másik:
Vasárnap már kellett is hazajönni. 10re kipakoltunk a szobákból, majd elkocsikáztunk Siófokig, ti. egész héten Siófokra készültünk, csak nem jutottunk el. A siófokozás kimerült annyiban, h a gyerekek találtak egy játszóteret és mint egy sáskahad, úgy megszállták. Majd ebédeltünk az Öreg Halász nevű vendéglőben... Szegény vendéglősöket kicsit sajnáltam... 11 felnőtt és 9 gyerek... majd szétszedtük a helyet...
Aztán az autópályán el Budapestre, Szökiékhez. Ott is lézengtünk pár órát, majd 6kor indultunk hazafelé. Nagyon álmosan értünk haza, kb Váradtól már abszolút ki voltunk merülve, de hálistennek szerencsésen hazaértünk. Fél 2kor szálltunk ki az autóból itthon. Minden ok, csak az a kérdés, h mi mikor fogjuk kipihenni a nyaralás fáradalmait?
Édes beköpések:
Menet, alig léptük át a határt, hátulról megszólal Tibike: menjünk haza!
Berettyóújfalu körül valamikor hátraszólok:
-Mi a pálya, Tibike?
-Autópálya! – jött a válasz.
-Adsz puszit apának?
-Nem, szúlós apa!
-S anya milyen?
-Pettyes! (Nagyon igaza van: szeplős is – főleg nyáron és pattanásos pcos-s kép is)
Dorka: -Tibike, te huncut vagy!
Uchan reklámot látott Dorka:
-Csirkepiac!
És végül, de nem utolsó sorban, amit Tibike itt tanut a gyerekektől: AKALOM és NEM AKALOM!
No, legyen egy bónuszkép is. Íme a kis családunk Tihanyban:
FBI-nak volt az ötlete, h nyaraljunk egyet együtt. Eredetileg ősszel akarták, de miattam aztán június lett, ugyanis szeptember 1-től élesben dolgozni kezdek.
(FBI-nak a beceneve a monogramjából származik.)
13 felnőtt és 10 gyerek gyűltünk össze. A legidősebb gyerek is csak augusztusban lesz 4 éves. Amikor beindultak a gyerekek, úgy éreztük, h kb 70-en lehetnek.
Ott volt:
- Ádám, aki augusztusban,
- Ajna, szeptemberben,
- Alizka pedig novemberben lesznek 4 évesek.
- Lilla, szeptemberben lesz 3 éves,
- Dorka, ő olyan 2 és fél éves körüli
- Tibike, 2 év 2 hónap
- Lenke, októberben lesz 2 éves
- Noémi, 1-et töltött májusban
- Tamáska és
- Dávid, akik kb 7 hósak mindketten
Akik a legkorábban kezdték, már hétfő reggel odamentek. Mi szerda dél körül érkeztünk meg Balatonföldvárra. Megtaláltuk a See Panziót, senki sehol, csak Puki ül egyedül a teraszon és buverálja a laptopját. Ti. ő éppen dolgozott :D
Szerda eltelt lötyögéssel, miccs-sütéssel...
Csütörtökön strandoltunk egyet. Tibike nem volt hajlandó elengedni a kezünket a neki térdig sem érő vízben. Ebédeltünk egyet ott a strandon. Nagyon finom volt minden, különösen a spagetti. Délután megint miccseztünk, Szöki nagyon finomra tudja sütni, becsszó!
Pénteken ismét strandolás. Ezen a napon volt akkora kánikula, h azt hittem a fejem is kettéhasad. Pedig azt hiszem elmondhatom, h a bandából én és Tibike ücsörögtünk legtöbbet az árnyékban. Tibikénk már mert pár lépést tenni a vízben kézfogás nélkül. Labdáztunk, de direkt úgy dobtuk neki a labdát, h kelljen vagy 2-t-3-at lépnie míg eléri. Vízibiciklizni meg nem ment el, visított, h az apja nehogy fel tudja rakni a vizibicajra, amivel egyébként a gyerkőcök nagyrésze elment. Fux vitte őket.
Hazafelé kivettük a tortát, FBI szülinapja volt és titokban rendeltünk Neki egy szép, gyerekbarát túrókrémes tortát. Aztán délután Szöki elkészítette a bográcsost. Sokan közreműködtünk, de Ő volt a főszakács. Nagyon finom lett. A gyerekek is nagyjából szerették, pedig enyhén pikánsra sikeredett.
Aznap este vártuk a vihart, ami egy ideg nem jött, de lett hatalmas nagy szélfúvás egy idő után.
Szombaton átkompoztunk a Balatonon, Tihanyba. Levendulafesztivál zajlott aznap. Be is vásároltunk levendulából: szappant, tusfürdőt, olajat és még egy szép szivet is készítettem levendulavirágból az egyik kézműves sátorban.
Aztán kisvonattal kimentünk a levendularétre.
Olyant életemben nem láttam: amíg a szem ellát: lila mező. És az illat!!! Pedig állítólag akkor érzik jól az illata, amikor süt a nap, hogy most elfújta a szél. Hát nem tudom elképzelni milyen lehet, mert ebben a szeles időben is csodás illat szállt mindenfelé.
Majd komppal „haza”. Tibike egyébként nagyon élvezte a kompozást: „hajó, viszi, autót! nagy-nagy vizen!”
Szombaton délután-estefelé elkészítettük a csoportképet. Nem gondoltam, hogy ez egy ekkora szervezést igénylő projekt lesz. :))
A gyerekeket próbáljuk meggyőzni, h üljenek szépen sorba:
Aztán készült több kép is, egyiken sem látszik mindenki tökéletesen, ezért mutatok kettőt :)
Egyik:
Másik:
Vasárnap már kellett is hazajönni. 10re kipakoltunk a szobákból, majd elkocsikáztunk Siófokig, ti. egész héten Siófokra készültünk, csak nem jutottunk el. A siófokozás kimerült annyiban, h a gyerekek találtak egy játszóteret és mint egy sáskahad, úgy megszállták. Majd ebédeltünk az Öreg Halász nevű vendéglőben... Szegény vendéglősöket kicsit sajnáltam... 11 felnőtt és 9 gyerek... majd szétszedtük a helyet...
Aztán az autópályán el Budapestre, Szökiékhez. Ott is lézengtünk pár órát, majd 6kor indultunk hazafelé. Nagyon álmosan értünk haza, kb Váradtól már abszolút ki voltunk merülve, de hálistennek szerencsésen hazaértünk. Fél 2kor szálltunk ki az autóból itthon. Minden ok, csak az a kérdés, h mi mikor fogjuk kipihenni a nyaralás fáradalmait?
Édes beköpések:
Menet, alig léptük át a határt, hátulról megszólal Tibike: menjünk haza!
Berettyóújfalu körül valamikor hátraszólok:
-Mi a pálya, Tibike?
-Autópálya! – jött a válasz.
-Adsz puszit apának?
-Nem, szúlós apa!
-S anya milyen?
-Pettyes! (Nagyon igaza van: szeplős is – főleg nyáron és pattanásos pcos-s kép is)
Dorka: -Tibike, te huncut vagy!
Uchan reklámot látott Dorka:
-Csirkepiac!
És végül, de nem utolsó sorban, amit Tibike itt tanut a gyerekektől: AKALOM és NEM AKALOM!
No, legyen egy bónuszkép is. Íme a kis családunk Tihanyban:
2009. június 9., kedd
Tibike a nagyszülőknél
Hát erről is lehetne egy regényt írni. Volt Ő nélkülünk még nagyszülőzni nem is egyszer. De eddig 5 nap volt a rekord, most meg 9-re sikeredett.
Most is ugyanaz a tapasztalat, mint eddig: a gyerek sokkal jobban bírja, mint mi. :D
Voltak Medgyesen a Grevel-ben a játszótéren, akkor Matildéknál, ahol van egy kisiskolás Petra. Egy másik napon Kiskapuson, egy háromgyerekes csládnál. Aztán Sároson, ahol Attila-táti hintáztatta a piros hintával s amit rengetegszer elmesél. (Szereted Attilát? - IGEN! :D )
Akkor a mezőn, ahol a csacsik ugyen nem voltak ott, akiket a multkor láttunk, de volt ott ló, kutya, piros szekér, malac a meséből, bácsik és még ki tudja, h kicsodák és micsodák?
Mindenesetre Neki nagyon élménydús lehetett, soxor "mesél" itthon ezekről az élményekről!
Ami a legeslegjobban meglepett: a gyerek majdhogynem megtanult beszélni a 9 nap alatt, amíg nem láttam! Mikor otthgytam, szigorúan csak szavakat mondott. Mire utánamentem, már vannak 2, 3, sőt nagyritkán 4 szavas mondatok is!
Péda egy nagyonhosszú Tibike-féle mondatra: "Pibike ágyába autó alszik." És ezt annyit jelent, h adjam be az ágyába az autóját, h aludjék vele. :))
Sajnos most nem tudok mindent elmesélni, pedig tényleg észbontó, h miket mond egyszer-egyszer :D
Olyan ééééédike :)
(objektív anyai véleményem szerint)
Éjszakai kaland...
Már a tegnap éjszaka volt egy csúnya köhögési roham, de aztán elmúlt. Azt hittük, h valami bement a szájába, s kérdésünkre ő is azt mondta, h "hajzá" (hajszál). Reggel meg kis hőemelkedés, de a mérő csak 37,3 -at mutatott, nem is vettük komolyan. Tegnap jól is volt a gyerek.
Ma éjjel arra ébredek, h kis erőtlen hang, mintha a sivatagból szólna valaki: vizet, vizet, vizet. Kelek, nézem, úgy tűnt, h álmában beszél a gyerek, még a szeme sem volt nyitva rendesen. Rákérdek, h tényleg kér-e: igen!
Hozom, kezébeadom a poharat, s akkor látom, h a gyerek kezében rendesen reszket a pohár. Hűűűha, felkapom - ennek fele se móka! - iszonyú forró a gyerek. Nosza gyorsan be egy Novocalmin kupot, s rögtön a lázmérőt is... 39,5! Szerintem még sosem volt ekkora láza.
Bevettük magunk mellé, h érezzük a hőmérsékletét, de a láz hamar lejött s a gyerek nygodtan aludt is reggelig.
Reggel aztán, mintha mi sem történt volna. Az egyedüli feltűnő dolog, h nincsen étvágya, csak nagyon kevés katonát eszik...
Doktornénihez el gyorsan a délelőtt. Sokat kellett várni, a doktornéni hiányzott, egy rezis srác helyettesítette. Megnézi: piros a torka, semmi egyéb baj nincsen... Recept... Haza...
Most alszik. Már vagy 3 órája...
...elugrottunk Szatmárra
Szerdán ugyebár midnenki végre hazaért. Gondolkodni is kezdtünk gyorsan, h mit csinálhatnánk ezen a 7végén?
Talán jó lenne elugrani Szatmárra, Bakiékhoz. Amúgy is régóta készülünk, de csak most sikerült időt szakítani rá.
Csütörtökön elhatároztunk, h tényleg megyünk és péntek este már ott is voltunk.
Nagyszerűen telt, annak ellenére, h 7en voltunk 2 napig egy 36 nm-es lakásban! Az alvás is megoldódott: a "nagy"szobában kihúztuk az ágyat és benne aludtunk mi 3-an, családostól. A gyerekszobábn pedig a kihúzott ágyon a szülők a nagyobbik lánnyal, Abigéllel, a kisebbik lányka, Maja, pedig az ő kiságyában.
Tibike végig terrorizálta Maját: hol a kutyáját tépte ki a kezéből és dobta el, hogy lökdöste, h "menj el", hol a székről akarta letaszítani: "leszáll, Maja", hol a vizeskulacsát dobta el jó messzire... eléggé szégyenkeztem miatta. Sajnos még megszidni sem tudtam igazán. Hgy miért? Mert azt hitte, h ez egy hőstett!
-Mit csináltál Majval, Tibike? (jó szigorúan)
-Jajjajj.
-Hát szabad ilyent?
-Igen! :D
-Pedig tudd meg, h nem szabad!
-De szabad!
-Nagyon szomorú vagyok,h ilyen rossz fiam van!
-Lossz, Pibike! (Itt kéne látni a képét, hallani a hangsúlyát. Erre írtó büszke, h ő LOSSZ!)
-Apa nagyon haragszik ezért!
-Nem!
...erre Tibi is beleszól:
-Biza haragszom fiam!
-Nem.
Szóval nem igazán tudom hogy lehetne meghatni. MIndenesetre tudja, h rosszat csinál, csak sajnos írtó büszke rá.
Maja persze minden bántásra úgy reagált, h befutott a kisszobába és legalább 5 percig bőgött. Baki röhögött rajta, mondta, h "ne hagyd magad, Maja, védd meg magad!". Tünde is azzal vigasztalta, h nincsen semmi baj. Abigél meg, a békebíró, a bántott fél nővére ment Tibikéhez: "Nem szabad verekedni, Tibike. Megkérlek, h ne bántsd a testvéremet!"
De Tibiek továbbra is nagyon büszke, h Majával verekedett, már elmondta a nagymamájának is telefonon:
-Majával.
-Mit csináltál Majával, Tibike?
-Velekettél.
-S hát miért verekedtél?
-Jajjajj.
...szóval ilyen jó fiúnk van :((((
Tartozásom
Mostanában annyit utaztunk-jöttünk-mentünk, hogy rendesen elmaradtam a blogírással, de egyébként minden mással is, házimunka, stb...
Amivel mindenképpen tartozom: a temesvári pesztrálás!
Nem fogom most hosszasan ecsetelni, a lényeg egész egyszerűen az, hogy csudajól éreztem magam! Szerintem ha megmérnék, akkor a labor is kimutatná, h megnőtt az ösztrogén szintem a sok babázástól. Csuda szép-aranyos babája van a hugomnak :)
Nagyokat sétáltunk, bár éppen akkor voltak a hidegek... Én főztem, amit a hugom kért, csak éppen bor, paprika, hagyma és fokhagyma és minden nélkül. Első nap rájöttem, h nem ehető amit a szoptatós mama eszik, másnaptól két adagot főztem :)) Ja, mret hogy a babája eléggé hasfájós... Utólag kiderült, h talán túl sokat eszik és ettől van az a sok bukás-görcs-visítás meg ilyen csúnya dolgok.
A hugom, személyiségét illetően fele-fele arányban keverve melankóikus és kolerikus. Ez csodás párosítás, h engem munkára bírjon :)) A melankolikus énje listát írt nekem a teendőkről. Minden reggel ki lett állítva a lista ;)
A kolerikus részleg pedig arról gondoskodott, h nehogy egyébbel pocsékoljam az időmet :))
Na de ez nem anaszkodás, nehogy félreértse valaki. Azért mentem oda, h segítsek a friss anyukánk, nem azért, h panaszkodjak. Olyen teendőim voltak, mint:
-főzés
-mosógépet bepakolni
-teregetni
-vasalni
-teát főzni a mamának
-almakompótot készíteni
-na és persze vele menni a sétákra reggel és estefelé :D
És persze önszorgaolmból még pelenkázhattam és böfiztethettem is :)
Ééééés Borócival jó nagyokat pletykáltunk.
Szerda reggelig örültem, h a fiamat nem vittem, utána egyre inkább hiányzot...
Pénteken töltötte Laci-baba az egy hónapot. Ez alkalomból tortát is sütöttem, mert jöttek Tibi és Andi, szóval amúgy is sütöttem volna valamit ;)
A hétvége jó volt, sokan voltunk, örültünk, h együtt lehetünk.
Piknikezni is akartunk, de csak a tűzgyújtásig sikerült a dolog, ugyanis hazavert az eső. Laci-baba amúgy nem élvezte ezt a helyzetet, sajnáltam szegénykét :(
Hétfőn (gyereknapon) jöttünk el Temesvárról, útközben megálltunk egyet radinázni Trasheréknél. Ott is nagyon édike a baba :)
Kedden mentem Tibikéért.
Szerdán jöttünk vissza és újra együtt a kis-családunk.
Csakhogy nehogy túl unalmas legyen...
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)